A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1990-06-15 / 24. szám

JAKAB ISTVÁN VÖRÖS OTTÓ SZABÓMIHÁLY GIZELLA LANSTYAK ISTVÁN MAYER JUDIT R. FERENCZI ÉVA Anyanyelvűnk romlásáról MÁCS JÓZSEF: Hallhatnánk valamit a meg­alakulás előzményéről?. JAKAB ISTVÁN: Az előzmények nagyon messzire nyúlnak vissza. Még 1967-ben ala­kítottuk meg a nyelvi szakbizottságot, amely 1969-ben átalakult Csehszlovákiai Magyar Nyelvművelő és Nyelvjáráskutató Társaság­gá. Ez volt a mai társaság elődje. Az újabb fordulat és a korábbi rendszer visszaállítása után a társaságot a Csemadok szó nélkül megszüntette, pontosabban visszaalakította bizottsággá. A gyengéd forradalom után vált lehetővé, hogy újra társasággá szerveződ­jünk. VÖRÖS OTTÓ: Szólnunk kell arról az igény­ről, amely létrehozza az ilyen dolgot. Az utóbbi évtizedekben nemcsak az volt a prob­lémánk, hogy hiányoztak bizonyos intézmé­nyek, hanem azt is tapasztaltuk, hogy az anyanyelv használatának az állapota is rom­lik. Van igény egy ilyen társaság munkájára. MÁCS JÓZSEF: Milyen a szlovákiai magya­rok nyelvének állapota, meghatározható-e egyáltalán? JAKAB ISTVÁN: Bizonyos nyelvromlás ész­revehető. Nem szeretném eltúlozni a kér­dést, de az idegen hatás elég erős, és talán egy kicsit a csehszlovákiai magyar nyelvmű­velésnek is köszönhető, hogy már évekkel ezelőtt felhívtuk rá a figyelmet. Nem túlzók, ha azt mondom, hogy a nyelvi külön fejlődés veszélye fenyeget, különösen szókincsben, és természetesen ragozásban, vonzat-, mon­dathasználatban is. A szlovákhoz kezd iga­zodni. Ennek nyomaival találkozunk a sajtó­ban, televízióban, rádióban, még inkább az élő nyelvhasználatban. Szóval, van mit csi­nálnia a társaságnak. LANSTYAK ISTVÁN: A külön fejlődés veszé­lye fennáll, ezt tudatosítanunk kell, és ez természetes folyamat. Ezt azért hangsúlyo­zom, mert az emberekben sokszor fölösleges bűntudat él azért, hogy rosszul beszélünk magyarul. Emiatt lel kiismeret-furda last is ér­zünk. Persze, ennek lehet pozitív szerepe is, amikor arra ösztönözzük az embereket, hogy jobban odafigyeljenek a nyelvhasználatukra, de én már tapasztaltam azt is, hogy bénító hatása van. Ezért talán nem árt azt is hang­súlyozni, hogy ezek természetes folyamatok, mert ha a mi általunk beszélt nyelvváltozat távolodik el is a magyarországitól, ez nyelvi­leg természetes, viszont nekünk, mint nem­zetiségnek nem érdekünk, hogy ez a külön fejlődés bekövetkezzen. Ezzel szembe kell szállni, mégpedig valamilyen más, nem nyel­vi okból. Azzal történetesen, hogy mi a magyar nemzet része akarunk maradni. SZABÓMIHÁLY GIZELLA: A nyelvi romlás kérdéséhez tenném hozzá, hogy a régi erdé­lyi írók is arról panaszkodtak, mennyire romlik a nyelv. Általában mindenki arról panaszkodik, hogy romlik a nyelv. Ehhez a kérdéshez is differenciáltan kell hozzányúlni. Megalakult a Csehszlovákiai Magya­rok Anyanyelvi Társasága A kétségtelenül jelentős esemény Kapcsán szerkesztőségünk kerek­­asztal-beszélgetésre hívta meg Ja­kab Istvánt, a CSMAT elnökét, Vörös Ottót, a társaság külföldi kapcsola­tokkal megbízott alelnökét. Szabó­­mihály Gizellát, a társaság hazai kapcsolatokkal megbízott alelnökét, Lanstyák Istvánt, a társaság tudomá­nyos titkárát, Mayer Juditot, a társa­ság nyelvi ismeretterjesztő szakbi­zottságának vezetőjét, és R. Ferenczi Évát, a társaság szervezőtitkárát. A beszélgetést vezette és feldolgozta Mács József. nem lehet egyszerűen megállapítani, hogy már pedig a csehszlovákiai magyar nyelv romlik. Tulajdonképpen meg kell vizsgálni, mit jelent ez a romlás, ez a változás. JAKAB ISTVÁN: Nem olyan romlásról van szó, hogy most elkezdünk zuhanni lefelé. Ha mindent összegezünk, ha teljes egészében fel tudnánk mérni a nyelvnek a fejlődését, akkor alapjában véve fejlődésről beszélnénk, mert a mai nyelvállapot a negyven-ötven év előttihez képest azért fejlődés volt. VÖRÖS OTTÓ: Van azonban a nyelvhaszná­latnak egy olyan rétege, amely nem tudott elromlani, mert hiányzott a nemzetiségi nyelvhasználatból, nevezetesen a köztéri po­litizálásnak a nyelve, amelynek valószínű, hogy a jövőben szerepe lesz. Hiszen vannak önálló vagy többé-kevésbé önálló magyar szervezetek, amelyeknek a politizálási nyelve a magyar. Ennek nyelvi, illetve beszélt nyelvi gyakorlata nem nagyon volt az elmúlt idő­ben, meg ha volt is, más volt a stílus, más volt a követelmény, egyszerűen a ma demok­ratikus politizálásának a nyelvi alapjait meg kell teremteni. Azt hiszem, hogy a politizálás nyelvére a társaságnak hatást kell gyakorol­nia. Érdekünk, hogy legyenek jó szónokaink. SZABÓMIHÁLY GIZELLA: Hogy mennyire nem volt meg az itteni politikai terminológia vagy nevezéktan, mutatja az, hogy a most alakuló magyar politikai szervezetek átvet­ték a magyarországi nevezéktant, amely bizonyos tekintetben különbözik az itteni szlovák vagy cseh nevezéktantól. Az a ta­pasztalatom, hogy elég nagy gondot okoz ezek összeegyeztetése. Illetőleg az, hogyan lehet a szlovák terminológiát átültetni a magyarba. Vannak viszont olyan szlovák kifejezések, amelyek az itteni viszonyokból erednek, és nehezen lehet magyarul kifejez­ni, mert még Magyarországon nem alakul­tak ki. — MAYER JUDIT: Megállapítottuk, hogy a közéleti nyelv hiánya sok gondot okoz. Ezen a ponton kell a társaságnak nagy munkát kifejtenie, hogy a hiányokat pótoljuk. Mert ha most megnézünk egy jelentést, amely szlovákul készült, és le kell fordítani ma­gyarra, mondjuk, a nemzeti bizottságok szintjén, akkor kiderül, mennyire nem isme­rik ezeket a kifejezéseket azok, akiknek ezt ismerniük kellene. Ami pedig a közéleti és az itteni nyelvhasználatot illeti, nem mindig olyan nagy baj az, hogy kissé le vagyunk maradva a magyarországi nyelvhasználattól, legalábbis olyan szempontból, hogy nem veszünk át minden divatot. Másfelől, nem­csak nálunk terjednek szlovák és cseh ha­tásra bizonyos indogermán szerkezetek. LANSTYÁK ISTVÁN: Amit mondani szeret­nék még a nyelvromláshoz kapcsolódva: az alapvető hiba az, hogy a beszélőknek romlik a nyelvi készségük. Éppen ezért a társaság egyik feladata az, hogy figyelemmel kísérje a magyar oktatást az iskolákban. Ugyanis alapvetően ott dől el, hogy az emberek hogyan fognak beszélni. MÁCS JÓZSEF: Nézetem szerint nyelvünk állapotát hátrányosan érinti a kétnyelvűség hiánya. Állandóan forgatott lemez, meg tu­dunk-e tanulni szlovákul, én azonban úgy tenném fel a kérdést, hogy meg tudunk-e tanulni magyarul? És hogy szükségesnek tartja-e a társaság, hogy a magyar nyelv egyenértékű legyen a szlovákkal? VÖRÖS OTTÓ: Én nem értek egyet az államnyelv fogalmával. Én azt vallom, ne legyen egyetlen nyelv sem államnyelv, ha­nem a beszélő akarata döntse el, milyen nyelven akar megszólalni. A hivatalnak meg az a dolga, hogy biztosítsa ennek a nyelvnek a megértését. MAYER JUDIT: Egyetértek Vörös Ottóval abban, hogy a hivatalosan megállapított államnyelv nem demokratikus dolog. Ami pedig a kérdés másik oldalát illeti, hogy meg kell-e tanulnunk szlovákul — saját jól felfogott érdekünkben igen. De ez termé­szetesen nem mehet az anyanyelv rovására. Sokan arra hivatkoznak, mert ők nagyon jól megtanultak egy másik nyelvet, elfelejtették az anyanyelvűket. Ez az érv.elfogadhatatlan! Szerintem ebben a kérdésben nem is annyi­ra az egyetem a legfontosabb, hanem a középiskola. Ott dől el az, ki mennyire tanulja meg az anyanyelvét. R. FERENCZI ÉVA: A bölcsőde, óvoda is nagyon sokat tehet az anyanyelv minél tö­kéletesebb elsajátításáért. Rendkívül fontos, hogy már kisiskolás korban megfelelő szintű legyen a beszédkészség, a szókincs, hiszen az anyanyelv ismerete feltételezi a logikus gondolkodást, tehát a többi tananyag elsa­­' játitását. Sajnos, az anyanyelvi oktatás né­hol teljesen háttérbe szorul a szlovák nyelv oktatása mellett. Pedagógusainknak végre tudatosítaniuk kellene, hogy a szlovákot idegen nyelvként kell kezelni a magyar isko­lákban. SZABÓMIHÁLY GIZELLA: Az emberek nemcsak egy idejen nyelvet tanulhatnak meg különböző szinteken, hanem a saját 14

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom