A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-19 / 3. szám
tam, amikor a tévében Páger Antallal. Cserhalmi Györggyel és Hegyi Barbarával láttam a darabot, és akkor arra gondoltam: olyan szeretnék lenni, mint Mira. Tiszta és nyugodt. És amikor elolvastam a könyvet, rájöttem, hogy én is mondhatnám-azokat a szavakat, talán mondtam is már hasonló helyzetben. Vagy a kapcsolatok ... én is szeretem az idős embereket, imádok velük beszélgetni, s talán ezért is érzem Mira vonzódását az öreg Sebők iránt, sőt még azt is át tudom élni, ahogy orvos fiáról gondolkozik. Mira másodéves, öntudatos egyetemista, akinek nem lehetett sok dolga még a fiúkkal, mégis felül tud emelkedni Zoltánon, aki egy küret során megölte a szeretőjét. — Taub János, a darab rendezője azt nyilatkozta nemrég, hogy Mira meglepetésszerű a darabban, ezért keresett a szerepre friss jelenséget. De azt, hogy hogyan talált rád, nem árulta el. — A tévé anyáknapi műsorában látott és eljött megnézni a vizsgaelöadásunkat az Ódry Színpadon. Ez is ritkán fordul elő a szakmában ... megnézett és mondhatta volna azt, hogy jó, ez egy énekes, csakhogy más a musical és megint más egy Sarkadi-dráma. De nem! Ő engem látott a szerepben. Egy igazi européert ismertem meg benne, egy tiszta, finom humorérzékkel megáldott embert, akit nem lehet nem szeretni. A próbák során is örökké az járt a fejemben, hogy leszaladok hozzá a színpadról és adok neki egy puszit, mert annyira boldogít, hogy találkoztam vele. Szóval megnézett az Ódryn és behivatott a Nemzetibe. Minden rendezését láttam Pesten és bele sem mertem gondolni, hogy mi lesz. Ülök az igazgató irodájában, kávéval kínálnak, mosolyognak rám, már kezdem rosszul érezni magam, amikor jön Taub és azt kérdezi, mivel felvételiztem a főiskolán. A Szent Johannával, felelem. Jó, akkor itt az Elveszett paradicsom, olvassa el, és jöjjön be kedden tízre. Igazgató, főrendező és rendezőasszisztens előtt feszengek kedden: banális a helyzet, arra kérnek: olvassak fel hangosan a könyvből. Jó. Akkor elkezdjük a párbeszédeket Taubbal. Ezen is túl vagyunk. Mondjon valami szerelmes verset, szól Csiszár Imre. Talán egy Shakespeare-szonettet. „Az vagy nekem, mint testnek a kenyér ..." — tudja? Nem tudom. Szörnyű, nagyon szégyellem magam, de nem tanultam meg, mert irgalmatlanul elkoptatták már ezeket a sorokat. A Chopin-keringőket is ezért hagytam ki, pontosan ezért. Akkor mondjon el valamit a Szent Johannából, emlékszik még valamire belőle? Igen, de átfutnám, ha lehetne. Persze, hogy lehet, már hozzák is a kötetet. S akkor felolvasom a nagy monológot, de úgy beleéltem magamat, hogy a végét teljesen elszúrtam. — Három színházban szabadúszóként játszol nem akármilyen szerepeket. Jobb vendégnek lenni, mint tagnak? — Nem szerződtem sehova, mert gyűlölöm a kötöttséget. Különben is: így sokkal egyszerűbb az életem. Nem tudnak ram kényszeríteni semmit: ha tetszik a feladat elvállalom, ha nem, nem. — Christine-re. gondolom, azonnal „lecsaptál”. — Az Operaház fantomja gyönyörű musical, benne Christine: naiva. Szép, bájos, egyszerű, drámai figura. Persze, hogy elfogadtam. — Irigyelnek is érte sokan. — Nem baj. Nem először akarnak „megölni". SZABÓ G. LÁSZLÓ Oláh Csaba felvétele n k""'> I HALLOTTUK n 1 OLVASTUK —I L 1 LÁTTUK KÖNYV Szegedy-Maszák Mihály: Kemény Zsigmond A Kemény Zsigmondról szóló szakirodalom nem olyan szegényes, ahogyan a kevéssé járatos átlagolvasó hiszi. Legjobb múlt századi esszéíróink (Gyulai, Péterfy), pozitivista életrajzi- és forráskutatók (leginkább Papp Ferencet kell kiemelni), modern értekezök és írók (Pais, Horváth János, Barta, Sötér, Rónay, Mártinké, Mezei József, Nagy Miklós és mások, újabban pl. az erdélyi író Veress Dániel) terjedelmes esszékben, olykor könyvtanulmányokban kísérelték meg föltárni élete és művei titkát, a jelenség rejtélyét. Szegedy-Maszák Mihály nagydoktori értekezésként nemrégiben megvédett munkája nem ismétli meg az elődei által már leírt vélekeJ déseket, bár korrekt módon mindig utal rájuk, jelzi őket. Vállalkozása, célkitűzése történeti-poetikai jellegű; ezen belül is a műfajtörténeti aspektus kerül nála előtérbe. A magyar regény történetének olyan, szerinte csekély számú példái között helyezi el az elemzett életművet, melyek „szerves egységet alkotnak" és rendkívül következetes művészi fejlődést képviselnek. Tézise szerint stilustörténetileg ez a fejlődés a romantikától a realizmus irányába való fejlődés folyama taként ábrázolható. Terjedelmes bevezető fejezetében a két irányzat ma korszerű jellemzésére tesz kísérletet. Legnehezebb feladata a realizmus definiálása vagy körülírása. Olyan korstilusként fogja föl, amely szervesen folytatja a romantikát, egyszersmind a klasszicizmus jónéhány értékes tulajdonságát is továbbfejleszti. Poétikai szemléletében, főleg Bahtyin, Foucault, Frye és más modern kutatók nyomán, három elméleti alapprobléma kap meghatározó jelentőséget: a tér- és időszerkezet az epikában; a nézőpont és elbeszélő helyzet kérdése; valamint a cselekmény fölépítésének mikéntje. Figyel a műben szereplő személyek egymáshoz való (dialogikus) viszonyára, továbbá a mű befogadásával, olvasói interpretációjával kapcsolatos bonyolult viszonylatokra. A bevezető módszertani és a Kemény-esszéknek szentelt eszmetörténeti zárófejezet között regényelemzések sorakoznak. A legjelentősebbeknek elismert három történelmi regény közül Szegedy-Maszák A rajongókat becsüli a legtöbbre, de alaposan elemzi a nem történelminek nevezhető regények közül a Ködképek a kedély láthatárán címűt is. A művet termékeny összehasonlításokra ösztönző világirodalmi utalások szövik át, főleg az angol, francia, német irodalommal való párhuzamok. Csűrös Miklós Az én Erdélyem A szerény külsejű, papír borítású, alig száz valahány oldalnyi könyvecske, az Életutak sorozat első kötete, léleképitő olvasmány. A lapokon az erdélyi születésű Domokos Pál Péter mondja el Balogh Júliának, a kötet szerkesztőjének nemzete, szükebb pátriája és saját élete történetét. Az Írás alapjául szolgáló életinterjú az MTA-Soros Alapítvány támogatásával, a Müvelödéskutató Intézetben müködö Oral History Archívum számára készült. Az Archívum olyan személyeket szólaltat meg, akik fontos történések, események alakítói, tanúi voltak. „A történetem fehér foltjainak az eltüntetése, a homály eloszlatása, az összekuszálódott szálak kibogozása mellett — olvasom a könyv előszavában — a gyűjtés egyenrangú célja az életutak megörökítése. Ahhoz ugyanis, hogy alaposan megismerhessük történelmünket, feltárjuk közelmúltunk rejtett és elhallgatott eseményeit, elengedhetetlenül fontosnak tartjuk a történelmet formáló és megélő személyek visszaemlékezéseinek összegyűjtését." Domokos Pál Péter csíksomlyói parasztcsalád fia, tanár és jeles zenekutató. Elbeszélésfüzére Erdély és Moldva történelmi hűséggel megrajzolt, nevekkel, számokkal, adatokkal gazdagon alátámasztott krónikája. Már apró gyerekként számos népdalt tanult édesanyjától. Iskoláit több helyen végezte. A hatóságok hamar kiüldözték minden állásából. Ám nem esett kétségbe ekkor sem, amikor állás nélkül találta magát: elment népdalt gyűjteni. De nem csupán népdalokat gyűjtött, felbecsülhetetlen értékű néprajzi gyűjtést is végzett. Számos, főként különböző tájegységek népdalait csokorba szedő könyve látott napvilágot. Domokos Pál Péter a rajongásig szereti szülőföldjét. Erdély egyidős a honfoglalással. A honfoglalók egyik törzse a székely népcsoport; 1935-ig Erdély magyar lakosságának a 15 százaléka, azaz 350 000 ember menekült el szülőföldjéről. S az elvándorlás azóta sem szűnt meg, sőt... Erdély, Moldva és a csángómagyarok története egy századokon át sokat szenvedett, sanyargatott nép története. A múlt század vége felé fellépő román „nemzetébresztök" különböző lapokban publikált írásaira érdemes odafigyelni. „A román nemzet — hirdeti egyikük „tanulmánya" — Kelet-Európa legműveltebb népe, illetve nemzete. A román nemzet. . . magasan szomszédai fölé emelkedik." A Supplex szerint a románok Traianus császár légionáriusaitól származnak. A dáko-román elmélet alapján Róma megalapítója a románok ősapja is, s számos kitűnő férfiú került ki a soraikból. Például Hunyadi János és a fia, Corvin Mátyás is, akik egy Corvinus nevű római katonától származnak. Azt hiszem, ehhez nem szükséges kommentár. Zolczer László KIÁLLÍTÁS Égből lógó telefonkagyló Szinte hetente betérek a Praha Galéria patinás, hangulatos kiállítótermébe és mindig találok valami meglepőt, valami újat, ami megmozgatja a fantáziámat. A fiatal cseh festők és grafikusok mostani csoportos tárlatán három kép keltette fel leginkább a figyelmemet. Az elsőnek a témája (Michaela Lesaŕová alkotása) az égből lógó telefonkagyló már a vicclapokból ismerős, de a vászonra vitele, a színek kiválasztása, a mellette levő tárgyak elhelyezése egyéni ötletre vall. Valahonnan a kékesszürke égből egy lilás-fekete telefonkagyló lóg le, vele párhuzamosan csüng egy alig pislákoló villanykörte és egy másik villanydrót, üres foglalattal. Lent a narancsszínbe váltó földön kihúzott banándugós vezeték kanyarog és eltűnik a fekete, apró, csenevész fák között. A kép középső részét ez a lilásfekete telefonkagyló, mint valami óriás fül foglalja el, de sohasem tudjuk meg, hogy ki beszél és ki hallgatja az utasításokat. A másik méreteiben is felfigyeltetö kép, Zdenek Kopáč: Túlélik az ... évet? c. alkotása. A kép címében a pontok helyére tetszés szerint bármelyik évet beírhatjuk. A mű előterében egy szürke, szétnyitott, megtépázott esernyő áll a kiszáradt, repedezett földön. Az esernyő szárára felfut egy satnya folyondár, pár fakózöld levélkével. A szürke képen csak ezek a levelek jelentik a pislákoló reményt és a görcsösen kapaszkodó indák felső végei már csak a semmibe nyúlnak. A harmadikon (Tomáš Bim grafikája) egy hatalmas kábelkerék (guriga) tölti ki a képet, a keréken vasúti szállítási jegyek. A barna fakerék felett vékony, csupasz fák állnak a téli tájban, csontvázszerü ágaikat a szürkés ég felé nyújtva. Az első kép a hatalom láthatatlan arcát próbálja felfedni, a másik kettő környezetünk halálos, komoly gondjaira figyelmeztet. (ozsvald) HANGLEMEZ Mozi Álmok, érzések, vágyak korongja Katona Klári új nagylemeze a Mozi. A beteljesült álmoké, a tiszta érzéseké, a természetes vágyaké. Mindez professzionális művészi értékekbe ágyazva, ahogy azt a mai magyar popéletben csak nagyon kevesen tudják. Azt hiszem nem szükséges méltatnom Katona Klári művészetét, pályafutása során a hosszú útkeresés után most igazán megállapodhatott stabil hozzáértésénél. A rejtett értékek ugyanis nem most kerültek először felszínre, korábbi korongjai is komoly művészi értékeket tartalmaznak. Ez az új nagylemez érdekes válogatás a könnyűzene komoly művelői és hallgatói számára, hiszen az elmúlt évek nagy slágerei kerültek feldolgozásra, korszerűsített hangzásban, Presser Gábor hangszerelésének köszönhetően. Elég néhány nevet említenem, Sztevanovity Dusánét, Demjén Ferencét vagy Földes Lászlóét, ezek máris garanciát jelentenek a kifogástalan minőségre és a figyelemreméltó szerzeményekre. Bizonyára még minden zenerajongó fülében cseng Vikidéi Gyula „Szívemet dobom eléd" című slágere; ezt is elénekli Lárika sajátos hangulatba varázsolva. Póka Egon és Földes László a Hobo Blues Band egykori nagylemezén megjelent „Nem hallod, üvöltök" című felvétele is jelen van, mely ma ismét aktuálissá vált. Természetesen most is az énekesnő egyéniségéhez és előadói stílusához igazították a felújított szerzeményt. Katona Klári legújabb nagylemezének „nosztalgiázó" dalait nem is olyan rég a budapesti Erkel Színházban is előadta. Az élő koncert hangos sikere is arra bizonyíték, hogy a közönség egyre inkább kezdi felfedezni a valódi értékeket, még a tömegszámra megjelenő slágerek tömkelegében is. Koller Sándor 9
