A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-06-08 / 23. szám
Csak egy szép álom volt? A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) 1990. május 12-én Komáromban tartotta első országos közgyűlését. Mivel részt vettem a szövetség 1990. január 13-i nyitrai alakuló összejövetelén is, így lehetőségem nyílt arra, hogy összevessem a két seregszemle légkörét, pedagógusaink hangulatát. A januári gyűlésen egymást követték az okos felszólalások, javaslatok, elképzelések, mindenki úgy hitte, hogy Nyitrán valami egeszen új dolog kezdődött, s a küldöttek azzal a jóleső tudattal utaztak haza, hogy hasznos munkát végeztek. Az is bizakodásra adott okot, hogy a tanácskozást megtisztelte személyes jelenlétével dr. Ladislav Kováč oktatásügyi miniszter és helyettese, dr. Milan Hejný is. Kevesen gondolták még akkor, hogy épp a miniszter úr gördíti majd a legnagyobb akadályokat a szép elképzelések megvalósításának útjába. Az SZMPSZ nyitrai gyűlésének határozatai, sajnos, túl „merészeknek" bizonyultak. Elkezdődtek ugyan a tárgyalások a csehszlovákiai magyar oktatásügy önigazgatásáról, s bekerült a köztudatba a komáromi Jókai Mór Egyetem létrehozásának az igénye is, a minisztériumban azonban elég hamar megmakacsolták magukat. Ebben nem kis szerepet játszottak azok a szlovák pedagógusok, akik különböző levelekben és beadványokban tiltakoztak a magyar igények ellen, szeparatizmussal, irredentizmussal, nacionalizmussal meg ki tudja mifenével vádolva a csehszlovákiai magyarokat és kiváltképp pedagógusainkat. A vegyes lakosságú területeken élő szlovákok elmagyarosításának a rémképét is a falra festették, s ezzel riogatták a magyar követelések lényegéről mit sem tudó jóhiszemű szlovákokat. Nyilván egyetlen magyar pedagógus sem gondolta, hogy egyik napról a másikra valóra válnak az elképzelések, de azt joggal elvárta volna, hogy elkezdődjenek a konstruktív egyeztető tárgyalások, megteremtődjenek a kölcsönös bizalmon alapuló párbeszéd feltételei. Ehelyett a minisztérium úgy döntött, hogy a Surányi Memorandum szerzőinek az álláspontját teszi a magáévá, megszakította az érdembeli megbeszéléseket az SZMPSZ képviselőivel, s hogy senkinek se legyenek kételyei a szándékai felöl, a régi jól bevált módszerhez folyamodott: utasított. Lényegében konzerválta a kommunista diktatúra idején hozott hibás döntéseket a közös igazgatás alá rendelt iskolák ugyeben, a felsőfokú magyar nyelvű tanárképzést illetően pedig nem terjesztett elő megvitatásra alkalmas koncepciót. A miniszter nem nevezett ki miniszterhelyettest a nemzetiségi iskolák ügyének intézésére, nem is alakított ki önálló osztályt ebből a célból, létrehozta viszont a Nemzetiségileg Vegyes Lakosságú Területek Főosztályát, amelyről sajnos senki sem tudja, micsoda is valójában. Már a „nemzetiségileg vegyes lakosságú területek" fogalom is kételyeket ébreszt. Vajon mely területek tekinthetők nemzetiségileg vegyes lakosságúaknak? És mi különbség van a nemzetiségileg nem vegyes lakosságú, illetve a nemzetiségileg vegyes lakosságú területeken működő szlovák iskolák között, hogy ez utóbbiak kedvéért (is) önálló főosztályt kellett létesíteni? Elvégre a magyaroknak, a ruténeknek, az ukránoknak stb. nem a szlovák iskolák miatt fő a fejük, az a szlovákok ügye, s abba nem is kívánnak beleszólni. A nemzeti kisebbségek képviselőit a nemzetiségi iskolákkal kapcsolatos gondok foglalkoztatják, s talán nem alkotmányellenes cselekedet, ha kifejtik a véleményüket, előterjesztik a javaslataikat. Az új főosztály létrejött ugyan, az SZMPSZ azonban nem tekinti a nemzetiségi oktatásügyben illetékes szervnek, s nem is kívánja támogatni. Hát körülbelül ennyi történt a két közgyűlés között eltelt négy hónap alatt. Ha ehhez az országos közgyűlés előtt sikerült hivatalosan is bejegyeztetni a belügyminisztériumban, akkor igazán nincs ok a lerendezésre. Érthető, hogy mindez rányomta a bélyegét a komáromi tanácskozásra is. A szakmai jellegű kérdésekről szinte alig esett szó, a felszólalók többsége inkább a kudarcok okait elemezte. Pedig a pedagógusok és a szülők egyaránt tudják, hogy a csehszlovák oktatásügy súlyos válságba került a legutóbbi tanügyi reform „jóvoltából". A hetvenes években eluralkodott nálunk az a szemlélet, hogy a társadalomnak mindenekelőtt műszaki képzettségű emberekre van szüksége, ezért előtérbe helyezték a matematika és az egzakt tudományok oktatását, a humán tárgyakat pedig szinte lefokozták. Számos iskolában a tanulókat is aszerint csoportosították, hogy milyen képességűek matematikából és fizikából, esetleg más egzakt tárgyból. A humán tantárgyakban elért kiemelkedő eredmények az értékelésnél jóval kevesebbet nyomtak a latban. Általános iskolai tankönyveink zöme gyenge vagy elhibázott; telítve vannak tényekkel és információkkal, ugyanakkor nem segítik az önálló gondolkodás fejlesztései, az összefüggések felismerését. Maga az iskolarendszer is hibás felépítésű. Szinte ignorálja a tanulók biológiai fejlődését, és vajmi keveset törődik azzal is, hogy az emberpalántáknak a lehető legsokrétűbb módon kínálja az új ismereteket. A tanár és a diák egyaránt belefárad abba, hogy „sikerre vigye" az íróasztalok mögött kiagyalt koncep ciókat, s megfeleljen azoknak az elvárásoknak, amelyeknek többnyire lehetetlen megfelelni. Ezek persze már túlmutatnak a nemzetiségi oktatásügy problémáin, de úgy tűnik, a minisztériumban most a nemzetiségi iskolák tanárainak a megfegyelmezése a legfontosabb feladat. Ezzel kiemelten foglalkoznak, közben pedig elhamarkodottan döntenek a kilencéves iskolák visszaállításáról, az orosz nyelv oktatásának tanév közben történő leállításáról (nem lehetett volna ezzel megvárni a tanév végét?). S vajon hogyan képzelik el a minisztériumban azoknak a tanítóknak és a tanároknak az átképzését, akik eddig oroszt, polgári nevelést, stb. tanítottak ? Végül is az SZMPSZ első országos közgyűlése bizakodva zárta tanácskozását. A kiadott közleményben egyebek között ez áll: „Szövetségünk részt szeretne venni az európai demokratikus, humanista mozgalmak tevékenységében, vállalva az erőszak- és gyülöletmentes társadalmak felépítését a tolerancián alapuló, egymást megértő és megbecsülő, emberi jogok betartásán alapuló elveket (...) Őszintén óhajtjuk, hogy a júniusi szabad, demokratikus választások eredményeként olyan törvényhozó szervek és kormányok jöjjenek létre hazánkban, amelyek szavatolják a nemzetiségi jogok érvényesítését. Az ilyen törvényhozás és kormány számíthat szövetségünk támogatására." LACZA TIHAMÉR Május 20-án fejeződött be a kisszínpadok, színjátszók, vers- és prózamondók országos seregszemléje, a XXVII. Jókai Napok. A szerdától vasárnapig tartó — az idén rövidített időtartamú — fesztiválról lapunk következő számaiban részletesen beszámolunk. Fotó: Prandl Sándor
