A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-19 / 3. szám
December legelején megnyíltak a határok Ausztria felé. Az ország biztonságát szolgáló műszaki zárként emlegetett többszörös szögesdrótkerítés elveszítette jelentőségét. Megjegyzendő még, hogy a hidegháború legsötétebb éveire emlékeztető szögesdróthuzalokat ugyanazok kezdték meg felszedni, akik évtizedekkel ezelőtt az első „műszaki” akadályokat építették Csehszlovákia és nyugati szomszédaink között: hazánk néphadseregének katonái. Szó ami szó: a riporter még most, - hetekkel az esemény után is úgy érzi, hogy a szóban forgó határzár felszámolása a legmarkánsabb korszakhatár a második világháború vége óta. Amit pár hónapja még'senki sem gondolt volna, ma valóság: az a megalázóan visszataszító határvédelmi rendszer, amely sok-sok esztendőn át szinte hermetikusan elszigetelte egymástól Európa legközvetlenebb szomszédait, szinte egyik óráról a másikra megnyílt! És a magunkfajta, a világlátással nemigen elkényeztetett ember pedig azóta is „ünnepel": napok alatt százezrek özönlöttek át Ausztriába — azóta sem győzve betelni ezzel a lehetőséggel. Karácsony előtt voltak napok, hogy óránként ezer autó kelt át az egymás után megnyíló határátkelőhelyeken. Odafelé — hajnali ötkor! — öt meg tiz kilométeres sorokban várakoztak türelmesen az átruccanni vágyók; visszafelé pedig négy-öt órát is várakoztak az utasok. Mindezt annak ellenére, hogy a határőröknek most már csupán az a hálás feladat jutott, hogy egy pillantást vetve az átkelők útlevelébe, szinte csak tereljék honfitársaik áradatát, akiknek a szemében két-három nappal korábban ök voltak a diktatúra csendőrei. Az állítás jogosságát ne itt és ne most részletezzük ... Száz- és százezrek igyekeztek — és igyekeznek továbbra is — Bécs legendás hírű kőrútjára, a Ringre, az elegáns butikokkal és a legnagyobb áruházakkal büszkélkedő Mariahilferstrassera, vagy akár a Donauzentrumba, ahol valóban egymás hegyén-hátán vannak az elektroszaküzletek, az illatszer- a textil-, az élelmiszerboltok. Az idősebbek azokon az utcákon és tereken sétálgathatnak mostanában, ahová több mint negyven esztendeig csupán elvétve, vagy inkább egyáltalában nem jutottak el; a fiatalok zöme pedig életében először csöppen bele ebbe az egészen más világba. Az árukkal zsúfolásig feltöltött üzletek, a hazai választékhoz képest felfoghatatlan bőség láttán még a magamfajta tolakodó riporter sem tudhat mást mondani, mint azt, hogy mindez talán nem is igaz, hogy ez az újjászületés aligha egyéb egy kitűnő álomnál — miközben egyetlen nap alatt a különféle sztorik sokaságáról értesülhet. Például arról a pozsonyi kismamáról, akit alig néhány kilométerpyire az Oroszvár- Köpcsény (Rusovce-Kitsee) határátkelőhelytől leptek meg a szülési fájdalmak, és kislányának egy osztrák kórházban adott életet; vagy arról a kisfiúról, aki az utcai büfék egyike előtt 200 Schillinget kapott egy vadidegen hölgytől, aki akaratlanul is észrevette, hogy vékonypénzű szülei képtelenek eldönteni : Hot dogot és üdítőt vagy divatos sísapkát vegyenek-e a helyzetet nehezen megértő srácnak ... CAMERAS B FOTO CITY Itt, Bécs belvárosának forgatagában jut az ember eszébe eltűnődni azon: vajon mit ér a turista, ha éppenséggel hazánkfia ? — Nyilván nem túl sokat! — feleli szókimondóan a patinás hírű dóm előtti téren egy túrócszentmártoni férfi, aki pontban éjfélkor indult el otthonról, hogy négyre Pozsonyban, valamivel nyolc óra előtt „már" a hatvan kilométerrel arrébb fekvő Bécsben legyen; a banktól vásárolt 250 Schillinggel és néhány száz feketén vett NSZK-márkával a zsebében. Emberünk álmos, fáradt, igy aligha csoda, ha tömören, de őszintén fogalmaz: — Életemben először vagyok itt, és egyelőre csak szomorúságot meg dühöt érzek. A határok megnyitása csak azt bizonyítja, hogy az évtizedekig tartó elzárkózás tökéletesen hiábavaló volt. Időközben elveszett egy emberöltő, amit már senki sem tehet jóvá. A hatalmat gyakorló kommunista pártnak ezért bocsánatot kellene kérnie az ország népétől. Tény, a bécsi utcákon lépdelve óhatatlanul is eszébe jut mindenkinek.
