A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-05-25 / 21. szám
HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK FOLYÓIRAT Dsida Jenő ismeretlen versei Dsida Jenő immár kevesek költője. Még a Hét évszázad magyar versei c. antológia legutóbbi kiadásából is kifelejtették. Méltatlanul. Pedig egyike a legmivesebb magyar költőknek. Akik ismerik és szeretik a fiatalon elhunyt erdélyi költő verseit, mindörökre megőrzik emlékezetükben, föllapozzák, olvassák, gyönyörködnek illő verseiben, borongó, hol pedig játékos kedvű soraiban. Életében csak két verseskötete látott napvilágot, 1928-ban a Leselkedő magány, 1933-ban a Nagycsütörtök. Posztumusz müve, az Angyalok citeráján halála után fél évvel jelent meg. Az elmúlt fél évszázadban mind Magyarországon, mind Erdélyben megjelentek összegyűjtött versei, egy-két monográfia is foglalkozott költészetével. Verseinek és versfordításainak legteljesebb gyűjteménye a bukaresti Irodalmi Könyvkiadó gondozásában jelent meg 1966-ban. amelyhez Szemlér Ferenc írt míves bevezetőt, Dsida Jenő életét és költészetét megítélő esszét. Azt gondolhattuk volna, hogy Dsida költészete lezárt és végleges. Ám az élet új és új meglepetésekkel szolgál. Csiszér Alajos, a Dsida-relikviák, kéziratok gyűjtője, aki annak idején személyesen is találkozott a költővel Kolozsvárott, a Magyar Nemzet egyik utóbbi számában adja hírül, hogy 121 olyan versnek jutott a birtokába. amelyek nem jelentek meg Dsida köteteiben, s amelyek jó részét nem ismeri, nem ismerheti az olvasóközönség, sőt több vers még a bibliográfiákban sem szerepel. Csiszár azt irja, Dsida a harmincas évek közepén adta át kéziratát Fries Erzsébetnek, aki a Képzőművészeti főiskola hallgatója volt, hogy illusztrálja a költeményeket. Közben Friesék Kolozsvárról Pestre költöztek, és nemsokára Dsida is elhunyt. Az illusztrációk nem készültek el, a versek mindmáig Fries Erzsébetnél maradtak. A művésznő most elküldte Csiszár Alajosnak a kéziratköteget, hogy használja föl belátása szerint. A kéziratokat most ellenőrzik, szortírozzák, és máris megállapítható, hogy Dsida Jenő életműve sok-sok verssel gyarapodik. A lap három verset közölt a fellelt kéziratkötegböl, s megállapíthatjuk, hogy e versek nem elhanyagolható részei a költő életművének. Ha a jövőben űj versgyűjteménye jelenik meg a költőnek, bizonyára a megtalált költemények is benne találhatók majd a verskedvelők örömére. —Dénes— TELEVÍZIÓ Elveszett paradicsom „»Az Elveszett paradicsom« már nevén nevezi a bajt: rögzíti és diagnosztizálja a negativ életérzést... Önboncolás ez, veszedelmesebb kísérlet, mint a trópusi járványok kutatóié, akik az ismeretlen és biztos halált hozó vírust önmagukba oltják, hogy ellenszerét ök, vagy már csak követőik, megtalálják." A kortárs és jóbarát B. Nagy László írta ezt 1962-ben, a film elkészítésének évében, egy esztendővel Sarkadi tragikus halála után az Elveszett paradicsomról, Sarkadi Imre legjobb, s mára immár klasszikussá jegecesedett drámájáról. Makk Károly azon frissiben, egy évvel a dráma s a tragikus halál után filmre vitte a müvet, ám ki tudja miért, alig-alig keltett vele figyelmet. A magyar film mélypontja volt ez az időszak, s hiába volt a Sarkadi-mítosz, hiába volt a Makk Károlynimbusz (alig négy évvel ezelőtt már elkészült az első Makk-remekmű, a Ház a sziklák alatt, igaz, hogy korántsem keltett még akkora nagy figyelmet, amekkorát megérdemelt, sokkal nagyobb siker volt a Harminckilences dandár vagy előbb a Kilences kórterem és a Liliomfi. Pedig az Elveszett paradicsom filmváltozata is jelentős teljesítmény, amint a mostani televizióbeli fölújítás is bizonyítja. Harminc év után sem kopott, most még inkább bizonyítja a mű eredendő értékét: rögzít és diagnosztizál, ahogyan B. Nagy László irta volt, aki maga is rövidesen követte barátját, Sarkadit az öngyilkosság útján. „A rendezés legfőbb érdeme az intenzív pszichológiai ábrázolás, a lélek mélyáramlásainak realisztikus rajza — írja a filmről Zalán Vince. Makk nem »teríti« az időt, hanem mélységében vizsgálja, az érzések legapróbb rezdüléseinél, kibontakozásuknál, átszínezödésüknél akar jelen lenni mindig a kamerával, hogy a lélektani folyamatok bonyolult összetettségét világossá tegye a néző számára." Ez vonatkozik, természetesen a szereplőkre is. Páger Antalra, Törőcsik Marira és a főszereplőre, a korán elhunyt, Így mára mármár elfeledett Pálos Györgyre. Ám legfőképpen a rendezésre. Makk Károly teljesítményére. Annak ellenére, hogy, mint már említettük, a korabeli kritika korántsem értékelte ezt a teljesítményt, inkább elverte a port a rendezőn, visszalépésnek minősítve e művet a korábbi Makk-filmekhez viszonyítva. Ám az idő vasfoga nemcsak öröl, minősít is. A mostani felújítás igazolni látszik a rendezőt: nem a korabeli hangos sikereket igazolta az idő, hanem az Elveszett paradicsomhoz hasonló önboncoló műveket. (cselényi) KIÁLLÍTÁS „Ment-e a könyvek által előbbre a világ?" Vörösmartyt idézve, e költői kérdéssel kezdte kiállításmegnyitó beszédét Szkladányi Endre, a Duna utcai Magyar Tannyelvű Gimnázium tanára Pozsonyban, a gimnázium közelmúltban átadott, ízlésesen kialakított pinceklubjában. A reprezentatív, az iskola életében sem szokványos könyvkiállítás három jelentős kiadóvállalat, a magyarországi Corvina, a szlovákiai Tatran és Madách kiadók jóvoltából jöhetett létre. A szép kötésű, magyar, szlovák, német nyelvű könyvek békés egymás mellettisége ékesen példázta, hogy a könyvek nyújtotta megismerés, a mások tiszteletben tartása lehet a legerősebb kapocs népek, nemzetek között. A kultúra összekötő szerepéről beszélt az ünnepélyes megnyitón résztvevő Karol Wlachovský, a Tatran Könyvkiadó igazgatója is. aki életművével, a magyar irodalom kiemelkedő alkotásainak szlovákra fordításával eddig is bizonyította, hogy „közös dolgaink" hangoztatása számára nem csupán szólamot jelent. A Corvina Könyvkiadó képviseletében megjelent Reviczky Béla vállalatuk rövid történetének ismertetése után arról a felelősségről beszélt, amit a kiadó munkatársai éreznek olvasótáboruk iránt, szolgálva a kulturális autonómia jogos elvárásának is. A Madách Könyvkiadó főszerkesztője, Fazekas József pedig Közép- Európa népeinek egymás iránti felelősségéről szólt e jelképszerü könyvkiállításon itt, Pozsonyban — Bratislavában — Pressburgban. A kiállítás teljes anyagát, a szép mivü művészeti könyveket, művészettörténeti, történelmi, irodalmi és nyelvkönyveket a kiadóvállalatok a kiállítás végeztével az iskolának adományozták. Kulcsár Tiborné, a kiállítás egyik rendezője elmondta, hogy sokáig hiányolt segédanyaggal bővült ezáltal a gimnázium könyvtára. Csanaky Eleonóra KÖNYV Major-Zala Lajos: Játsszunk szerelmet A radikális politikai változásoknak köszönhetően a magyarországi könyvpiac kínálatában egyre nagyobb teret kapnak az eddig tiltott gyümölcsnek számító pikáns tartalmú könyvek. Vásárolhatunk igazi szexlapot, a nemi felvilágosítást szolgáló okitó kiadványokat, s újabban már a lelki életünket gazdagító erotikus verseket is. Amit eddig az erkölcsi fertőben fetrengő nyugati társadalmak sajátosságának hittünk, hétköznapjaink részévé válik. Major-Zala Lajos „Játsszunk szerelmet" c. kötete is a költészetnek ebbe a szférájába sorolható. Igaz, 1949-töl külföldön él (jelenleg Svájcban), a 70-es évektől mind szorosabbra szövődnek kapcsolatai az óhazával. Major-Zala a nyugati szórványmagyarság költészetének ismert alakja. E vékonyka kötetben számunkra szokatlan merészséggel beszéli ki a testi szerelem rejtelmeit, a férfi-nö kapcsolatának civilizált társalgásban szemérmesen elhallgatott részleteit. Az elmúlt évtizedekben beléhtc rögzödött, hogy az erotika, a buja érzékiség, de önmagában a meztelenség látványa is — egyet jelent az erkölcstelenséggel. A nagy ködösítések idején az erotika fogalma összemosódott a pornográfiával, és kisöpörtetett a szocialista embertípus Ízlésvilágából. Persze a „(n)agytakarítás" itt sem ment végbe tökéletesen, s ez Magyarországon már korábban is érzékelhető volt. Mintha „odaát" visszahúzódóban lenne a viktoriánusi szemlélet, s (ezt már régen tapasztalhattuk:) a meztelenséggel szemben is nagyobb a tűrőképesség. „A prüdéria burkát úgy romboljuk szét — irja Major-Zala Lajos —, hogy onnan ne a mocsok zúduljon ránk, hanem a legkomolyabban veendő emberformáló érzet: a játék ajándéka. Mert a szerelem ajándék — mint az élet is —, s azzal megajándékozni valakit, nemcsak a legemberibb cselekedetünk megnyilvánulása, hanem méltóságunk fokmérője is a megajándékozás módjában." Az az olvasó, aki csak most ismerkedik ezzel a műfajjal, bizonyára vegy^ érzelmekkel forgatja majd e kötetet. ízlés- és lelkivilágától függően elutasítja őket, vagy — mint annyi mást a világon — természetesnek veszi és elfogadja. De gustibus non est disputandum. S ez érvényes más műfajokra is. Lendvay Tibor »»/fit«« Milyen kávéház lenne az, amelynek nem lennének törzsvendégei. A kis 44-es ablak melletti sarkában egy szemüveges, közel hatvanéves bácsi üldögél naphosszat — amolyan tipikus lézüllött értelmiségi, aki bizonyára jobb kort is megélt és csak emlékei, valamint a „napi adag" tartja életben. Csak egyszer beszéltem vele, s mivel nem közlékeny típus, nehezen oldódott meg a nyelve. Aznap megtudtam, hogy hogyan élt az első köztársaságban, hogyan élte meg a magyarok bejövetelét a bécsi döntés után, hogyan lett belőle levente és mi történt vele az ötvenes években. Tőle hallottam először Vitéz Somogyvári Gyula műveiről, s kiváncsi voltam, mit szeret a két háború közti irredenta íróban. Előkerestem tehát Somogyvári regényeit, beleolvasva, távolról sem elolvasva, elkönyveltem magamban az „irodalmi élményt" és tudom, hogy többet nem térek vissza hozzájuk. De egy fejezet mégis megmaradt bennem. Az első világháború történetéből tudjuk, hogy Ferenc Jóska zászlaja alatt székely ezredek is harcoltak. Hősiességükhöz nem fér kétség, sokszor önszántukból mentek a biztos halálba az első vonalban, mert elhitték, hogy egy szent ügyért harcolnak. Somogyvári egyik regényhőse, egy fiatal tiszt a csata előtt visszahívta zászlóalját, látván, hogy a csata kimenetelét befolyásolni már nem tudja és katonái a biztos halálba mennének — fölöslegesen. Nem ismeretlen a tisztelt Olvasó előtt, hogy efféle visszavonulásokat minden harcászati szabályzat megenged, de erre a zászlóalj katonái nem voltak kíváncsiak. Haragudtak tisztjükre, nem álltak vigyázzba előtte és köszönését sem fogadták. Amikor egy esti szalonnasütésnél, tábori pihenőnél hazaárulónak minősítették a tiszt megelégelte a haragot és megkérdezte katonáitól: S mondjátok, fiaim, mit kezdene a haza másfél millió döglött hőssel? A kérdést nem kommentálom. Ajánlom szeretettel azoknak, akik a mellveregetésnél tovább még nem jutottak. A kiskocsmákban sem ... LOVÁSZ ATTILA 9
