A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1990-05-25 / 21. szám

A csehszlovákiai magyarok fóruma

Csáky Pál írása elgondolkoztató, vitára késztető, hiszen azzal a valamennyiünket érdeklő kérdéssel foglalkozik, milyen lesz helyünk, a magyar nemzeti kisebbség helye a jövő világában, illetve Európájában, a Közös Európai Házban. Úgy gondoljuk, hogy ez a nem is távoli jövőkép sokunkat érint, éppen ezért szeretnénk, ha minden érdekelt kifejtené véleményét lapunk hasábjain, maximum öt gépelt oldal terjedelemben a Csáky Pál cikkében foglaltakról. Várjuk írásaikat!

mokba, annak meg kell tanulnia angolul, tehát nekünk is kötelességünk elsajátítani a szlovák államnyelvet. Ami az Egyesült Államokat illeti, ez kétségtelenül igy van. Viszont a mi relációnkban a tájékozatlanság ördöge két tényt magyaráz helytelenül: 1. Mi, magyarok, csehszlovák hazánkba sehonnan nem vándoroltunk ki vagy be. Nekünk, apáinknak, nagyapáinknak, dédapáinknak és számos nemzedékre visszamenően itt van a szülőföldünk, minket tehát ide senki nem telepített ki vagy be. 2. Téves a követelmény, hogy meg kell tanulnunk az államnyelvet. Államnyelv ugyanis nem létezik. Az államnak, mint elvont fogalomnak, nyelve nincs. Van viszont nyelvük az itt élő nemzeteknek és nemzeti kisebbségeknek. Ezek viszont minden jogállamban — teljesen egyenrangúak. Mint hivatalos nyelv használatosak

tanár voltam) felelősségem teljes tudatában, saját közvetlen tapasztalataim alapján állítom, hogy egyetlen olyan magyar nemzetiségű diákkal sem találkoztam, aki nem akart volna szlovákul tanulni. Olyanok viszont sokan voltak, akik (a szlovák) egyetem elvégzése után már anyanyelvi szinten beszélték a szlovák nyelvet. Tény viszont az is, hogy munkánkat nagyon megnehezítette a tantervekben és a tankönyvekben megtestesült konzervatív nyelvoktatási koncepció. Tájékozatlanságról vallanak azok az állítások is. hogy a komáromi magyar tudományegyetem azért nem jöhet létre, mert nem lehetne biztosítani az ott folyó színvonalas oktatást. Ez egyrészt magyar nemzeti kisebbségünk értelmiségének sértő alábecsülése. másrészt annak a lehetőségnek megkerülése, hogy a kezdeti időszakban magyarországi

Magyarnak lenni —EURÓPÁBAN

Az „Európai Ház" napjaink publicisztikájában immár az egyik legelcsépeltebb fogalom. Olvastunk különféle találgatásokról: van-e helyünk az áhított Európai Házban, kiérdemeltük-e, hogy e házba bejuthassunk, mit kell tennünk, hogy az európai nemzetek közös házában elfoglalhassuk megérdemelt helyünket, nem félő-e, hogy nem vagyunk méltók erre a helyre. Azt azonban senki sem kérdezi meg: mit tett Európa értünk? Ha a magyarság és Európa viszonyát vizsgáljuk, csakis az egyetemes magyarság kategóriájában gondolkodhatunk, hiszen „a csehszlovákiai magyarság", „romániai magyarság", s a többi, a magyar nemzeti kisebbségek létére utaló fogalmak nagyon újkeletüek, a legújabb kor, a huszadik század dicstelen kreációi.

Ha tehát az egyetemes magyarság kategóriájában gondolkodunk, elmondhatjuk, hogy a magyarság — egyetlen más kis nemzethez sem hasonlítható módon — nagyon sokat tett Európáért, Európa fennmaradásáért, az európai kultúra és civilizáció folyamatos és zavartalan fejlődéséért. Hiszen a magyarok voltak azok. akik a középkori Európában a nyugati kereszténység felvétele és Szent István király országosának megteremtése által kialakították az előfeltételeket az európai, közelebbről a közép-európai helyzet megszilárdításához. A magyarok voltak azok. akik a tatárjárás, majd később, a török hódoltság idején vérük hullatása árán akadályozták meg, hogy a keletről Európába zúduló, a civilizációt fenyegető barbár áradat ne törjön be Európa nyugati részébe, s ne pusztítsa el ott mindazt, amit az emberi szellem és kéz alkotott. A magyarság volt az első, mely az újkori történelem rákfenéje, a bolsevizmus ellen felkelt 1919-ben, a Tanácsköztársaság megdöntése alkalmával, majd az 1956-os forradalomban, és a nyolcvanas évek második felében, a fokozatosan, vértelenül végrehajtott forradalom során.

Ám Európa nem akart tudni a magyarság történelmi érdemeiről. Bebizonyította ezt az első és a második világháború után, amikor a legkisebb lelkiismeretfurdalás nélkül hozzájárult olyan békeszerződések kidolgozásához és aláírásához, melyek a magyarságot

messzemenően megalázó helyzetbe hozták azáltal, hogy az egységes Európáért mindenkor harcolni kész magyarságot példátlan, a történelemben mindez ideig egyedülálló módon feldarabolták. A békeszerződések nem vették figyelembe a rendkívül fontos körülményt, hogy Közép-Európa új határait az etnikai egységek szérforgácsolódása nélkül kell megállapítani. A nagyhatalmak azonban a történelmi tényekről nem akartak tudomást venni, s földrajzi, valamint etnikai ismereteik is (vagy talán az emlékezetük?) nagyon gyérek voltak, hiszen például elfogadták azt a hazug állítást, hogy az Ipoly — hajózható folyó ...

A fenti rövid elmefuttatás után feltehetjük a kérdést: vajon ki kinek tartozik? Mi tartozunk Európának, vagy Európa tartozik nekünk? Ugye, a válasz nyilvánvaló ... A magyarságot sújtó és megalázó békeszerződés egyik legfőbb oka — a nagyhatalmak tájékozatlansága volt. Nem ismerték — és annyi fáradságot sem vettek, hogy megismerjék — a magyarság történelmét, etnikumának elhelyezkedését, földrajzi, ökonómiai és egyéb adottságait. A történelem kerekét azonban vissza nem fordíthatjuk. Jövőnk, szerepünk, Európában elfoglalt helyünk tárgyalásakor a pillanatnyi helyzetből kell kiindulnunk. Tudatositanunk kell. hogy bár föld - rajzilag és történelmünk jogán Európában élünk, mégis meg kell szabadulnunk bizonyos káros ideológiák, elméletek, ökonómiai torzulások béklyóitól, hogy valódi európaiaknak vallhassuk magunkat. Belépnünk a sokat emlegetett Európai Házba — véleményem szerint — nem kell, hiszen mi ezer éve ott vagyunk, kapuja és védőbástyája vagyunk ennek a háznak.

Nekünk, csehszlovákiai magyaroknak, tudatosítanunk kell specifikus helyzetünket hazánkban, Csehszlovákiában és Európában. Kétség nem férhet hozzá, hogy mint csehszlovák állampolgárok teljesítjük és teljesíteni akarjuk mindazokat az állampolgári kötelességeket, melyeket e hazában elvárnak tölünk. A fentebb — a nagyhatalmakkal kapcsolatban — említett tájékozatlanság ördöge azonban tájainkon is kísért. Ezért példálóznak nekünk — többek közt — azzal, hogy aki kivándorol az Egyesült Államindenütt, ahol az illető nemzetek és nemzetiségek képviselői élnek. A valóban demokratikus jogállamokban a kétnyelvűség magától értetődő állapot. Hivatalokban, üzletekben és mindenütt mindkét nyelv egyenrangú. A tájékozatlanság szülte — szlovák részről — a területi autonómiától és a területcsatolástól való indokolatlan félelmet is. Nekünk, csehszlovákiai magyaroknak, nem voltak, nincsenek, és nem is lesznek ilyen igényeink, elképzeléseink. Csupán a tájékozatlanok rágalmaztak és sértegettek bennünket azzal is, hogy 1938- ban feloszlattuk a köztársaságot. Ha létezne részünkről ilyen bűn, az elődeink bűne lenne. Azonban szó sincs ilyesmiről. A dél-szlovákiai városok Magyarországhoz csatolásakor az itt élő magyarságot nem kérdezte meg senki. A nagyhatalmak bécsi döntésnek nevezett aktusa döntött rólunk — nélkülünk. A köztársaság azonban valóban szétesett, amikor dr. Tiso megalapította — a fasiszta Németország védnökségével — fasiszta szlovák államát.

Egyfajta autonómiát, a nemzetiségi oktatásügy autonómiáját, önigazgatást szeretnénk elérni. Elvégre valóban demokratikus, az európai civilizációhoz felzárkózott jogállamban ez magától értetődő. Az önigazgatás egyáltalán nem jelenti azt, hogy a csehszlovákiai magyar tannyelvű iskolákban nem az egységes tantervek szerint folyna a tanítás. Ezt a tantervet azonban ki kell egészíteni az egyes tudományágak specifikusan magyar (nem soviniszta!) vonatkozásaival. és lehetővé kell tenni minden magyar nemzetiségű diák számára, hogy megismerkedjék a magyar nemzet és nemzeti kisebbség tárgyilagos, egyetlen ideológia által el nem torzított és manipulált történelmével. Ez természetesen növelné a fiatalok magyarságtudatát, egyúttal azonban nemzetiségi létünk (nem revansiszta) tudatosítását is. Szükséges lesz a szlovák nyelv intenzív oktatása is a magyar tannyelvű iskolák minden fokozatán, az alapiskoláktól az egyetemig. A tájékozatlanság szüleménye ugyanis az az állítás, hogy a magyar diákok nem akarnak szlovákul tanulni. Közel négy évtizednyi tanároskodással a hátam mögött (szlovák és orosz nyelv és irodalom szakos gimnáziumi

vendégtanárok is oktatnának. Súlyos tájékozatlanságra vall az a — szlovák sajtóban megjelent — olvasói levél is, amely azt igyekezett bizonygatni, hogy más államokban a kisebbségek saját anyagi forrásaikból létesítenek maguknak egyetemet. Ez egyszerűen nem igaz. és azt a tényt sem veszi figyelembe, hogy mi, magyarok, adófizető és az ország fellendítésén munkálkodó csehszlovák állampolgárok vagyunk, tehát jogunk van az állami egyetemre.

Bevezetőül említettem, hogy napjaink publicisztikájának egyik divatos, már-már elcsépelt kifejezése az Európai Ház. Van másik, hasonlóan „agyonkoptatott" szavunk is: a tolerancia. A toleranciát csak fenntartásokkal fogadhatjuk el. Elsősorban kizárólag akkor, ha kölcsönös. Tehát ha a sajtóban nem fognak megjelenni ellenünk uszító Írások, ha nem köpik le a magyar diáklányokat Surányban, ha Érsekújváron nem akarnak a marosvásárhelyihez hasonló középkori álfelháborodást teremteni, stb. A mi toleranciánk nyilvánuljon meg abban, hogy nem úgy akarjuk jogainkat érvényesíteni, hogy azzal bármely más, velünk együtt élő nemzetet vagy nemzetiséget megrövidítsünk. Mi senki jogaira nem tartunk igényt, csupán a magunkét kérjük. Ezen, 1990-ben. a huszadik század utolsó évtizedének elején, Európa kellős közepén senkinek sem szabad megütköznie, aki a békés együttműködésnek. a jogok kölcsönös tiszteletben tartásának, a demokráciának, a legtisztább értelemben vett európaiságnak őszinte híve. Nem érthetünk egyet azonban a birkatürelemmel azonos áltoleranciával, amely azt hirdeti, hogy jogainkat kis lépésekben, cseppenként kell kiharcolnunk. Nem akarunk harcolni, elvégre nem élünk a középkorban. De ne vessen meg bennünket senki azért, hogy nem tapsolunk jogaink cseppenkénti adagolásához. Vagy valaki netán elfelejtette, hogy öt évtizednyi, tehát ember - öltönyi jogfosztottság áll a hátunk mögött?

SÁGI TÓTH TIBOR

6