A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-05-18 / 20. szám
OTTHON LENNI A csehszlovákiai magyarok fóruma Új titkára van Ambrus Ferenc személyében a Csemadok Rozsnyói Járási Választmányának. Titkárrá választásának dátuma: 1989. december 14. A most harmincegy éves fiatalember Rozsnyón született. Gyermek- és ifjúkora ahhoz a városhoz kötődik, amelynek a története egy oklevéllel bizonyítható adománylevéllel kezdődik. Az adományozó III. Endre, az utolsó árpádházi király, az adományozott Lodomér esztergomi érsek, aki 1291-ben megkapja a királytól Rozsnyó-bányát. 1410-től már mint szabad királyi város szerepel Rozsnyó, s a kiváltságos bányásztelepülés bányajövedelmének 1/8-ával gyarapította mindenkori urának kincstárát. Ambrus Ferenc, az őslakos, egyszerre szívta magába szülővárosának tiszta és történelmének égzengéses-zivataros levegőjét. A szülőváros megismert múltjában benne vannak a husziták, akik 1439-ben elfoglalták Gömört és a rozsnyói temető nyugati részénél várat építettek maguknak; Flunyadi János hadai, amelyek váltakozó szerencsével vették fel a harcot a huszitákkal. A törökök hódításától sem volt mentes a város. A krasznahorkai várat uraló Bebekek is gyakran támadtak rá fegyveresen. Sokféle helyzettel kellett Rozsnyónak szembenéznie. 1604- ben innen való önkéntesek vettek részt Ozsgyánnál a Bocskay-féle szabadságharcban, s a Wesselényi-féle összeesküvés szálai is Rozsnyón keresztül vezettek Murányba. Szintere volt a bányaváros Bocskay István, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György, Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának. A fejedelem 1 706 őszén sokáig tartózkodott a város falai között, innen intézte, irányította az ország ügyeit. Az itt született ember, mint Ambrus Ferenc. tudja, hogy városának büszkesége volt Pákh Albert író, szerkesztő, Tichy Gyula és Kálmán festőművész-testvérek, s a temetőben nyugszik Móricz Zsigmond egyetlen fiúgyermeke, Bandika. Az is eléggé közismert már, hogy Czabán Samunak és Fábry Zoltánnak is köze volt a városhoz. Az utóbbi itt járt gimnáziumba, itt volt bentlakásos, s a Csemadok-székház irodahelyiségében ott függ a falon Fábry Zoltán képe, aki haláláig megkülönböztetett figyelemben részesítette a szlovákiai magyar kultúra rozsnyói napszámosait, akik igyekeztek a Fábry Zoltántól vett mottó szerint élni: „A jövöt a jelen valósága alakítja, és ez a jelen térben és időben csak a múlt és a jövö vissza- és előrefutó vonalán igazolhatja saját realitását. Aki a múlt összekötő vonalát elmetszi, sose érhet el a jövőbe." Hadd tegyem hozzá, ahogy a múltnak, úgy a jelennek is megvannak a határkövei. Nem sokkal a békés forradalom elkezdödése után Rozsnyón jártam éppen, amikor a Csemadok székházában a járási elnökség ülésezett. Igen-igen feszült hangulatban, mert az ülésen a VPN, illetve az FMK „színeiben" jelen volt Ambrus Ferenc is, akkor még dernöi tanító, a változás, a rugalmas lépés megtételének a szorgalmazójaként, vagyis hogy szabaduljon meg a Csemadok minél hamarább a korábbi bátortalansággal „fémjelzett" koloncaitól. vállalja fel merészen és határozottan a jó értelemben felfogott nemzeti érdekeket stb. Akkor figyeltem föl jobban Ambrus Ferencre. s nem volt nehéz megtudnom, hogy Nyítrán szerzett pedagógusi képesítést 1982-ben, majd Jólészen pallérozta a gyerekek fejét két évig, Dernőn pedig négy esztendeig. Ambrus Ferenc ünnepi beszédet mond a március 15-i koszorúzás alkalmából A Csemadoknak 1975-től, 16 éves korától tagja. De igazán aktív tevékenységet csak katedrára állása után fejtett ki. Szorgalmasan dolgozott az iroda lomné pszerüsitö bizottságban, s látni lehetett öt a színjátszók és a néprajzosok körében. Helytörténeti kutatás a szenvedélye, publikál is, újságolták nekem akkor mindjárt azok, akik jól ismerték öt. Persze, ha a pártállam embereitől érdeklődtem volna felőle, akkor biztosan negatívra sikerült volna a róla festett kép: izgága, nem fér a bőrébe, állandóan elégedetlen, főként a nemzetiségi kérdés megoldásával járásában. A párt mindenható urai elbocsájtással is megfenyegették. Ilyeneket mondtak nekem akkor, azon a viharos elnökségi ülésen a tájékoztatóim, aztán alig teltek el hetek, azt hallottam már Pozsonyban, hogy Ambrus Ferencet választották meg Rozsnyón titkárnak. S most, a szabályos négyszögű főteret körülsétálva, rövid ideig a sok változást látott őrtorony környékén ólálkodva és a még mindig egynyelvű cégtáblák látványán bosszankodva elindulok fölfelé a csucsomi úton. ahol a Csemadok régi székházában az új titkárt találom. Nem rohanhatok ajtóstól az irodájába, mert tárgyal. Mióta megválasztották titkárnak, gyakran felkeresik öt más szervezetek képviselői is. Az Együttélés politikai mozgalom élenjáró személyisége. Mig a vendég távozására várok, az jut eszembe, hogy tulajdonképpen szerencsém is van, mert érkezésemkor az irodájában tartózkodik. „Új söprű jól söpöri", tartja a közmondás. Vendégeskedhetne ö is más szervezeteknél, alapszervezeteknél, hivataloknál. Miután távozik a látogatója, rögtön hellyel kínál, s megindul közöttünk a közvetlen beszélgetés. Arról, ami november 17-e után történt. Gyökeresen átalakították a választmányt, a tizenhárom tagú vezetőségben is csupán hárman maradtak a régiek közül. — A radikális tanitómozgalom szószólójának nevéről, Czabán Samuról elnevezett kulturális napok programját is szeretnénk gazdagítani azzal, hogy Rozsnyót pedagógustalálkozók színhelyévé tesszük! — mondja. — Az idén először kiosztjuk (azóta már kiosztották) a pénzjutalommal járó Czabán Samu-emlékérmet. Bollobás Béla és in memoriam Kanala Józsefné kapták. Arról sem felejt el szólni, hogy Debrecen immár tíz éve foglalkozik Gömör-kutatással, s ok igyekeznek a jövőben is segítséget nyújtani munkájukhoz. A Csemadok tevékenységébe pedig igyekeznek új elemeket vinni videóval és más korszerű eszközzel. Programnyilatkozatuk 21 pontból áll, s abba a járás határain túlra tekintő nemzetiségi kisebbségi életünk egészét érintő igényeket is belefoglaltak, így a komáromi Jókai Mór Egyetemet. Nemzetiségi Minisztérium életrehívását és az önálló igazgatású magyar iskolák visszaállítását. — Új helyiséget kínálnak nekünk a főtér közelében. Ha megkapjuk, szeretnénk felújítani a századeleji társalgási egyletet a Csemadok keretében — újságolja. — Élővé, otthonossá akarjuk tenni a helyiséget beszélgetéssel és a szórakozás megannyi formájával. Erre törekszünk valamennyi szervezetünkben is. Otthon lenni! Ez lesz tartósan a jelszónkl A járásban, a járás minden közhivatalában, mindenütt, ahol ránk. magyarokra is nagy szükség van. Fotó: Jozef Peniaško MÁCS JÓZSEF Ébredjünk téli álmunkból A Csemadok rendkívüli országos közgyűlése egész közvéleményünk érdeklődését felkeltette, s az olvasók kíváncsian várják a híreket. Ezért fordultunk a közgyűlés néhány küldöttéhez, írják meg észrevételeiket, benyomásaikat, mindazt, ami tetszett a kétnapos munkában, vagy ami hiányérzetet keltett bennük. A Csehországi Magyarok Szövetsége tagjaként először vettem részt — mint vendég — a Csemadok utolsó és a Csemadok első rendkívüli közgyűlésén. A naplómat kivéve először írok erről a témáról, de nem a már említett szövetség képviselőjeként. Írni róla. az emberek figyelmét felkelteni, kedvet csinálni hozzá — nyílván kötelesség. De nem ezért ragadtam tollat. A gyöngéd, bársonyos és vidám forradalom alatt úgy tűnt fel, hogy a házat, amelyet renoválni kellene, a tavaszon a levegőbe röpítik. S lám, döbbenetemre, nem így történt. Valami bűzlik Szlovákiában, de úgy, hogy még Dániában is érezni a szagát. Ez a mondat fogalmazódott meg bennem, miközben a vonat Pozsony felé vitt, ahol épp aznap este ért véget a már tradícióvá vált Hviezdoslav téri tüntetések egyike. A magyarok a Kultúrpalota egyik nagy termében kaptak helyet. Érzékenységük összerezegtetöje: a kisebbségi sors, a magyar—szlovák viszony jövője, de inkább múltja, valamint a szövetséget érintő elképzelések. A küldöttek arcán őszinte lelkesedést láttam, miközben a szónokok egymást váltották a magas szószéknél, az alacsonyabbak nem is látszottak. Rengeteg felszólalást hallottam, kisbetűs és nagybetűs programok képviselőit, mindenre csak háromszínü színvaksággal reagáló jó magyarokat, akiktől megtudtam, kik a rosszak, ritkán megszólaló, sebeiket nyalogató magángyalogosok, marxista múltjukat szegre akasztó szónokok, okos és józan emberek, hígak és mélyek. Az anyag impozáns volt, szinte sok. Volt benne utóhatvannyolcas érzés, kevesebb brossúraízü kijelentés, a színjátszás iránt titkos vonzalmat érző vezetők ajkáról egyszerre eltűntek az ideologikus metaszövegek, éreztem, nem akarnak többé a hatalom szolgáló leányai lenni. Jellemző volt a bátortalan stíluskeresés, a felszólalók egy része zavaró nyelvi hibákat is elkövetett. Ha ezektől a valóságoktól eltekintünk, holott igazak, meg kell állapítanom, vajúdtak a hegyek, és megszületett a kisegér. A Csemadok alapszervezetei és sorkatonái a létező szocializmus alatt, talán tudatukon kívül is, az ellenzékhez tartoztak. Az egyes rendezvényeket figyelték, a hozzátartozó sajtó fjedig ötöd-, sokszor tizedrangú írásokkal etette a szegény olvasót. Személyes tapasztalataimra támaszkodva kijelenthetem: a normalizáció évei alatt a Csemadok alapszervezetei a körülményekhez mérten, a felső vezetéstől elszakadva, tették, amit tenni tudtak. Igaz, sokkal többet tehettek volna, de hát a Csemadok nem azért lett ellenzék
