A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-05-04 / 18. szám
pogácsát, mert ez idő alatt kiszáradhatott már. Minden bemutató határkő egy társulat életében. Hosszú évekre határozza meg az együttes munkáját, irányt ad. A bemutatott műsorok többnyire évekig színpadon maradnak s kerülnek bemutatásra a társulat diaszpórájában. A jubileumra készülve tudtuk meg az együttes vezetésétől, hogy ez a bemutató határkő lesz, újat hoz a társulat életébe és új színekkel gazdagítja majd a hazai magyar néptánc mozgalom palettáját. Az újra voltam kiváncsi, amikor beültem a Kötődések című műsor bemutatójára. Mi újat kaptam hát? A műsor első felét csallóközi táncokkal indítja az együttes. A rendelkezésre álló csallóközi gyűjtések anyagát színpadra téve egy alkotó sem kerüli ki a rekonstrukció és a bizonyos fokú stilizáció szükségét. Nem volt ez másképp a csallóközi csárdásban és a Bertóké verbunkban sem. A kompozíció így látványossá, attraktívabbá vált. Kárára. A csallóközi szám egy összemosott egészet mutatott a nézőnek, s a rákötő Két verbunk Bertókéja és szatmáriéja közti különbséget csak az a néző vette észre, aki a két tájegység zenei anyagát ismeri. A stílusjegyek elmosódása volt jellemző a Zempléni karikázóra is. Megemlíteném — bár ez lehet személyes jellegű is —, hogy az ország egyik legszebb női tánckarát láthattuk. Hogy nem ebből a tánckarból választanék menyecskét, arról a Zempléni karikázó tehet. Hogy a lányok nem bírták szusszal, azt megbocsájtanám — van ünnepi pátosz és tréma is a világon. De! Martin György tétele, miszerint minden női táncban jelen van a férfi — hacsak immaginárius partnerként is — a látottakban nem igazolódott. Az ezt követő szatmári párostánc pedig egyszerűen eltűnt az eddig látottak mellett. Igazi táncosélmény volt viszont a Kalotaszegi legényes. Ebben a számban mutatkozott be az együttes két legjobb férfitáncosa, akikről szó lesz még. Egyikük, Hégli Dusán alkotása a műsor első felét záró Gyimesi táncok. Kiváló koreográfiái début volt az alig tizenkilenc éves alkotó részéről, de a gyimesi anyagot ma csak a tánckar nagyon kevés táncosa képes hitelesen tolmácsolni. Ehhez a számhoz kötődik egyetlen igazi női táncos élményem, mégpedig Takács Judit teljesítménye. Az összes szám igazolta számomra, hogy Takács Juditnak ma nincs partnere a női tánckarban. A második félidő szerkesztésében valóban újat hozott. Varga Ervin kiváló ötlete a keret, ahol a regölö fiúk biztosítják a modern színházi kompozíciókra jellemző formát, az olyan átkötéseket, amelyekhez nem kell függöny, s ahol az egyes számok között nem áll be törés. A kiváló ötlet, sajnos, öncélú maradt, mert a keretben látottak ezt az összeállítást semmivel sem indokolták. A regölö fiúk közt elsőként egy cigánytáncot láthattunk, amelynek motivikája a létező cigány-gyűjtések krémje. Igényes, attraktív motívumokból öszszeállított kompozíciót láthattunk, amelyben A Ghymes prímása, Szarka Tamás jJk múltról mindig a jelenből kiindúlva vagy fordítva kell beszélnünk — vallja a műsorfüzetben Varga Ervin. Ő is kötő- Jr ff dik, mint oly sokan, a múlthoz, W ff de kötődik a tánckarához is, kötődik az együttes jelenéhez és ezáltal jövőjéhez is. Kötődéseit fogalmazta meg az Ifjú Szivek jubileumi bemutatóján. Az együttes tánckara a Ghymes zenekarral legutóbb 1986-ban mutatkozott be az Útravaló című műsorával, indítva Így az együttesben egy új korszakot. Új szellemmel tarisznyázta föl az Útravaló a társulatot, hamuban sült pogácsaként vihette magával a néző az akkor látottakat, a szereplő az akkor láncoltakat. Persze, a mesebeli vándor azóta más lett, ennyi idő alatt kifakulhat a tarisznya, sok mindent újra kell gondolni, újra kell sütni a Ha id au — Hégli Dusán és Takács Ági A
