A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-04-27 / 17. szám
ftfnöhui Cseszty práci! D. F. volt a harmadik főnököm, valamenynyi között a legfélelmetesebb, nem mintha durva vagy kíméletlen lett volna, ellenkezőleg, szinte mindig és mindenkihez udvarias, sőt nyájas volt, éppolyan udarias és nyájas a szerkesztőkhöz, akárcsak a többi dolgozóhoz, portáshoz, altiszthez, sofőrhöz, küldönchöz, stb. Mégis volt benne valami félelemkeltő: ahogy elegáns öltözékben végigsietett a szerkesztőségi folyosón (mindig nagyon elegáns volt, mintha skatulyából húzták volna ki) és hangos cseszty prácival fogadta köszönésünket; akkoriban az Új Szóban valami íratlan törvény igy szólt, hogy csak szlovákul szabad köszönni, s a főnök famulusai a helyettesek és rovatvezetők még azt is rossz néven vették, ha valaki „Szabadsággal" köszönt. Töröm a fejem, mitől volt ilyen félelemkeltő ez a nyájas, barátságos ember. Talán a múltja miatt, amiről egyébként keveset tudtunk, e sorok írója például azt hallotta rebesgetni, hogy egykor valamelyik szovjet munkatábornak, (fogolytábornak?) volt a parancsnoka; vagy az okozta ezt a félelmet, hogy idehaza magas párt- és állami tisztségeket is betöltött, ki tudja már? Futballmérkőzést néztünk a szerkesztőség tanácstermében, nemzetközi zéstől, ha steril állapotban helyezzük rá. Végezetül tegyük hozzá, hogy a gépjárművek egészségügyi felszerelése ne azért legyen komplett, hogy az ellenőrző szerv meg legyen elégedve és ne rójon az esetleg hanyag vezetőre pénzbüntetést, hanem azért, hogy .ha sérülést kell ellátni, minden szükséges kellék meglegyen hozzá, s ne kelljen rögtönöznünk. Persze, az elsősegély eszközeinek helyes alkalmazásához mindenkinek el kell sajátítania a segélynyújtás elméletét és gyakorlatát, amihez a gépjárművezetői tanfolyamba iktatott óraszám nem nyújt elég teret és lehetőséget. Ki-ki saját háza táján, munkahelyén, megszokott környezetében igyekezzék elsőként foglalkozni azzal, aki valamilyen sérülés vagy hirtelen roszszullét folytán segítségre szorul. Erre az „edzésre" mindenkinek szüksége van, hogy majd oly esetben, ha nagyobb balesetnél, súlyosabb és bonyolult sérülések ellátásáról lesz szó, tegyen meg mindent a sérültek biztonsága és életük megmentése érdekében. Dr. SZÁNTÓ GYÖRGY Fotó: Gyökeres György mérkőzést, Csehszlovákia játszott Magyarországgal, ha jól emlékszem Budapesten. Az első gólt a magyarok rúgták s a teremben kitört a lelkes taps és ováció, ugyanakkor szinte mindenki az ajtóra pillantott, az ajtóban ott állt a főszerkesztő és nem tapsolt, sőt egy kicsit méltatlankodva vonta össze szemöldökét, erre a kollégák is abbahagyták a lelkes tapsot és dühösen, fölháborodottan néztek a képernyőre, ahol a magyar játékosok eléggé el nem ítélhető módon cigánykereket hánytak, ölelkeztek örömükben. Egyik kolléganőm dühösen felkiáltott: — Hát nem szégyellitek magatokat elvtársak, hogyan szurkolhattok a mi válogatottunk ellenfelének, miért örültök annyira, ha a mi csapatunk gólt kap? — De ekkor már elegáns főnökünk rosszkedvűen elrohant az ajtóból. Egyszer láttam még őt rosszkedvűnek ottlétem két esztendeje alatt: behívatott többedmagammal a főszerkesztői szobába és elénk tett egy frissen megjelent könyvet, Arany János Toldiját. Mit szólunk hozzá, hát nem fölháborító? — kérdezte. Rekedtes hangon olvasni kezdte: „Összeszedte Toldi roppant nagy erejét, S megszorító szörnyen a bajnok tenyerét; Engedett a kesztyű és összelapula, Kihasadozott a csehnek minden ujja." — Hát nem fölháborító ez elvtársak, amit ez az Arany János ír egy cseh vitézről ? — De hiszen ezt már nagyon régen irta — szóltam halkan. — Régen vagy nem régen, egyre megy. Ez a könyv most jelent meg, s most azt mondjátok meg, hogy lehet proletár internacionalizmusra tanítani ifjúságunkat ilyen könyvvel, ahol azt olvassák, hogy egy magyar vitéz csúnyán megaláz, sőt megöl egy csehet. Mélyen hallgattunk. — Én azt javaslom, hogy ezt a könyvet be kell zúzni, helyére kiadni egy olyan Toldit, ahol a cseh vitéz helyett más valakit, mondjuk német, illetve nem, nyugatnémet vitéz szerepel. Mit szóltok hozzá elvtársak? Hallgattunk. Ő mérgesen intett, hogy elmehetünk. Máig sem tudom, hogy mi lett a sorsa ennek a könyvnek. Egyszer, ha jól emlékszem a hatvanadik születésnapját ünnepeltük a már említett tanácsteremben, kedélyes és meghitt ünnepségnek indult, köszöntőkkel, jó kívánságokkal, elegáns főnökünk szemüvege meghatottan csillogott, különösen amikor a pártközpont képviselője méltatta soha el nem évülő érdemeit, ö megköszönte és jó félórás' beszédben ígérte meg, hogy még rengeteg feladatot fog megoldani, tehát még sok-sok érdemet szerez. Ájtatos, jobbára vénecske kolléganőim virágesövel borították a meghatódott főnököt. Ám egyszercsak megnyilik az ajtó és megjelenik egy katonatiszt, egy hadnagy vagy főhadnagy, már nem emlékszem pontosan, átöleli és háromszor megcsókolja főnökünk arcát. A főszerkesztő fia volt a vitéz, aki még a Szovjetunióban született, a hármas csók hát nem volt stilszerütlen. Meg is tapsoltuk. De azért csakhamar elment a kedvünk, ugyanis a főnök arra kért bennünket, hogy az ünnepi csevegést ezentúl folytassuk szlovák nyelven, mivel vitéz fia nem tud magyarul. (Egyébként ő maga is egy zsonglőr módján törte kerékbe a szlovák nyelvet!) Természetesen az ünneplők arcát azonnal elöntötte a lojalitás pírja, s aki tehette szlovákul bókolt az ünnepeknek és ünneplő egyenruhájában feszítő katonatiszt-fiának. Irántam úgy éreztem jóindulatú volt a főnök. Csak egyszer bosszantott föl. Édesapám akkoriban elég gyakran járt Pozsonyba, a szerkesztőségben keresett és egyszer nem talált ott, mert éppen riportúton voltam valahol, így bekopogott a főszerkesztőhöz, aki a tőle megszokott nyájassággal fogadta, feketével kínálta. Persze, a szó rám terelődött, édesapám megkérdezte, hogy vannak megelégedve velem. — Meg lennénk vele elégedve mert jól ír, de többet járhatna az emberek közé. (Ekkor tudniillik kerületi szerkesztő voltam Zsélyben, Zsélyben laktam, a kerületi szerkesztőséget, mely Besztercebányán volt eléggé kerültem.) — Emberek közé? — horkant föl az apám, aki elég indulatos ember volt. — Hát mi maga szerint nem vagyunk emberek? És mérgesen rávágta az ajtót, meglepett elegáns főnökömre. Otthon már nevetve mesélte el az esetet. És a főnököm is nevetett, amikor legközelebb találkoztunk: — Micsoda méregzsák apád van — mondotta — majdnem rámborította az asztalt. Csak én bosszankodtam egy kicsit, én sem sokáig: csakhamar otthagytam az Új Szót és nyájas főszerkesztőjét. Zs. Nagy Lajos \ December 1.—10. KARDVIRÁG Üzleti sikereinek titka energikusságában és nagy merészségében rejlik. Kitartó természetének köszönhetően a félig vesztes helyzetből is győztesen tud kilépni. Jó vezető válhat Önből. Mindig kiáll saját elképzelései mellett. Szerelmi partneréül válassza a gyermekié ncfüvet. December 11 .—20. LÓTUSZVIRÁG Szereti az újdonságokat. Mindig észszerűen gondolkodik. Gyakran utazik, érdeklik az új tájak, emberek és szokások. Az egymást túl gyorsan követő élményeket azonban nem tudja eléggé mélyen átélni. Jó hatással lehet Önre a százszorszép vidámsága, a dália szépsége és a nőszirom mágikus ereje. December 21.—31. FAGYÖNGY Ön kitartó természet. Ez a tulajdonság segít Önnek teljesíteni elképzeléseit. Sok őszinte ember veszi körül, akik készek barátságot kötni és segítséget nyújtani Önnek a nehéz helyzetekben. Ehhez viszont szükséges, hogy egy kicsit megenyhüljön és fantáziát vigyen a munkájába. Partneréül válassza a margitvirágot. Óvakodjon viszont a csipkerózsától, mert tönkreteheti eddigi harmonikus életét. Fotó: V. Bistika \ y 17