A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1990-04-27 / 17. szám

Rovatvezető: MÁCS JÓZSEF

Dobos László: ... . , . .-------Mi az, amit szamunkra hozott

(a Csemadok rendkívüli országos közgyűlésén elhangzott megnyitó beszéd)

Szeretettel üdvözlöm rendkívüli közgyűlésünk minden küldöttjét s kedves vendégeinket. Szövetségünk eddigi konferenciáit, országos rendezvényeit megszinezte valami ünnepélyesség. Mostani találkozásunk nem ilyen, az idő szorításában élünk. Felelősség terheli a közgyűlést, mindnyájunkat. Próbáljuk ezt a közgyűlést úgy felfogni, mint a reális helyzetfelmérés, az együttgondolkodás, s a közös elhatározások alkalmát.

Szövetségünk történetének ez a mai a második rendkívüli közgyűlése. Az ezt megelőző soronkívüli sereglésünket 1969, márciusában tartottuk. Mindkettőt a felgyorsult idő, a hirtelen felhalmozódott gondjaink tették sietőssé és szükségessé. Ugyanúgy, mint húsz évvel ezelőtt, most is az idő kihívására kell válaszolni.

Egy eszme, egy társadalmi berendezkedés alkonyát éljük. Csődjét, alkalmatlanságát. Ami most történik velünk és köröttünk, az a történelem nagytakarítása; korszakváltás. Más eszmeiség, más értékrend, más erkölcsi normák vonalai törnek elő. A változás ereje és örvénye erkölcsi arculatunkat nagyítja ki.

Az elmúlt évtizedek emberi veszélyzónái, a mindenkori változások voltak. Amikor megtört vagy látszólag fordult az idő, amikor megtört vagy fordulni kényszerült az ember. E változások isten ostora mindenkor az ideológia volt; a marxizmus—leninizmus. Eszmeiség, amely új korszakot kíván nyitni az emberiség történetében, sajnos, a gátlástalan uralkodás, a diktatúra, s a brutális erőszak eszközévé süllyedt.

Valakik vakhittel, mások naivsággal. sokan tragédiaként, drámaként, számosán közönnyel élték meg az elmúlt évtizedeket. Van példa mindenre.

A november előtti társadalmi létnek volt egy fogózója: a marxizmus—leninizmus. Egyszerre volt ez alibi, hivatkozási alap, frázis, önigazolás, önfelmentés. A marxizmus—leninizmust ma már nem lehet segítségül hívni gondjaink betakarására. Magunkra vagyunk utalva, a magunk erejére, a magunk realitásérzékére.

A csehszlovák forradalmi változások aláásták, elindították a háború utáni hatalmi és társadalmi struktúra bomlását. Ezt a válságot legmélyebben az ideologikus pártok és társadalmi szervezetek élik meg. azok a szerveződések, amelyek szorosan kapcsolódtak illetve részesei voltak a diktatúra hatalmi építményének. Amikor a diktatúra leépítéséről beszélünk, alapjában az erőszak ellen teszünk, az erőszakot romboljuk.

E folyamat természetszerűen elérte a Csemadokot is. Vita tárgya lett a szövetség múlt- és jelenbéli magatartása. A szerveződő új kezdeményezések bírálatainak egyenesen célpontjává vált a Csemadok. Vádolták a Csemadokot neosztalinizmussal, elhangzott olyan vélemény is, amely szerint a Csemadok szükségtelen, hogy a Csemadok a párt meghosszabbított keze volt. Igen, heteken belül a Csemadok lett a magyar ellenségkép. Duray Miklós mondja egy interjújában; „Talán természetes, hogy a rendszer elleni haragunk elsősorban a Csemadok bírálatában nyilvánult meg".

Igen, a Csemadok az elmúlt évtizedekben része volt a diktatúra érrendszerének, kicsinyítve és lassítva szinte minden lejátszódott, ami a kommunista pártban. A Csemadok múltbéli vezetőinek, tisztségviselőinek jelentős része a hatalommal való egyezkedésben. a kiegyezésben, a hatalom szolgálatában és kiszolgálásában, a hatalommal való azonosulásban látták a szövetség munkájának biztosítását. Voltak évtizedek, amikor ez a szövetség társadalmi mindenes volt. Az ötvenes évek végén írja Bébi Tibor a Csemadok tisztségviselőiről; mindenre kész Jánosok. A pártpolitika sémája szerint igazgatták a Csemadokot, eszerint vonták meg a programok vonalait. A hatalomhoz való hűség hőfoka volt az a vízválasztó, amely ideológiai mértékké is vált; eszerint voltak megbízhatók és megbízhatatlanok. Elvhüek, s a hivatalos ideológia kinevezett ellenségei. Igen, ha visszapillantunk a háború óta eltelt időre, szinte minden évtizednek megvoltak a csinált és kinevezett ellenségei a csehszlovákiai magyar térfélen. Igen, s ez már nemcsak Csemadok-ügy, ez már a magyar nemzeti kisebbség egészének ügye, látnunk és tudnunk kell, hogy létrejött egy magyar funkcionárius réteg, amely a hivatali magatartás reprezentánsa volt, s ritkán vagy csak alig képviselte a csehszlovákiai magyar lét sajátosságait. Ez a réteg lett a Csemadok, azontúl nemzetiségi létünk káderosztálya is. Örökség ez, tanulság, s egyben konzekvencia is.

Persze, a Csemadoknak volt és van egy másik arca is, ezrek és tízezrek önerejű építkezése. A műkedvelők, színjátszók, a táncosok, énekesek, bábosok, rendezők, népművelők, az aktív támogatók, a fáradhatatlan járási titkárok tucatjai, az alapszervezetek s a járási bizottságok önkéntesei. Azok az emberek, akik lelkesedésükkel, önzetlenségükkel, népünkhöz való ragaszkodásukkal a hivatalitól eltérő véleményükkel alapították és gyarapították szövetségünket.

Azok az emberek, akik vállalták a kisebbségi lét állandóan termelődő gondjait. A mindenkori vállalók, akik a legnehezebb idejében is tartották és fenntartották ezt a szövetséget.

Alapításától kezdődően, szinte a novemberi forradalomig kettős nyomás szorításában élt a Csemadok; a hatalmi erőszak és a tagság józan életereje. Innen voltak ismétlődő dilemmái, a hatalom a táncos, éneklös Csemadokot dicsérte, felelősséget vállaló tagjai pedig a kisebbségi lét gondjainak megoldását remélték az intézménytől. Pásztó András a Hétben közölt hozzászólásában nagyon igazul írja; „A csehszlovákiai magyarok érdekképviseletét nem vállalhatta fel, tulajdonképpen mégis felvállalta".

A hatalom s erőszak viszonylatában egyszerre volt kiszolgáló s a másként gondolkodás, ellenzékiség fészke is. Véleményem szerint innen van az a köztes magatartás, amely az ahogy lehet s amit lehet gondolkodást kialakította.

1989. december 6-án a Csemadok KB új programot fogadott el. E program meghirdeti a Csemadok radikális megújulásának szükségét;

— támogatja s elkötelezi magát a Polgári Fórum és a Nyilvánosság az Erőszak Ellen programja, azaz a forradalmi átalakulás programja mellett;

— módosítja a szövetség alapszabályzatát; ennek értelmében a Csemadok önálló, nyitott társadalmi szervezet, amely pártállásra. felekezetre, szociális álllapotra való tekintet nélkül fogadja tagjait;

— rehabilitálja a Csemadok központi szerveiből 1968, 1969 után jogtalanul kizárt tagjait;

Fotó: Gyökeres György

— vállalja a nézetek pluralizmusát, a nézetek toleranciáját;

— az egyenjogúság, az egyenlőség s az önigazgatás elvei alapján vállalja a magyar nemzeti kisebbség érdekvédelmét;

— a szövetség szervezeti életében szakit a demokratikus centralizmus elvével.

A decemberi program létfontosságú fordulat a Csemadok életében. E program alapján határoztuk el a rendkívüli közgyűlés összehívását, e program alapján szerveződtek az alapszervezeti gyűlések, a járási konferenciák. A tét nagy volt. A Csemadok sokak által kétségbe vont léte. A kérdés ez volt, ez a nagy taglétszámú, sokszor bántott, sokszor felhasznált szervezet képes lesz-e megújulni?

Ennek kapcsán hasznos, tisztázó eszmecserét indított a Hét.

A Hétben elhangzott vélemények, a járási konferenciák elfogadott programjai, a személyváltozások aránya, a Csemadok egyre aktívabb jelenléte a társadalmi történésben arról tanúskodnak, hogy szövetségünk képes megfelelni az idő kihívásának, képes megújulni, túljutott kritikus helyzetén. Meggyőződésem, hogy szövetségünk Így nyerheti el munkájával arányos önbecsülését.

A Csemadok jövőbeli szerepre, a decemberi programnyilatkozat meghirdetése óta a legvitatottabb kérdés. A viták, hozzászólások összegezéseként az a vélemény alakult ki, hogy a Csemadok cselekvési területét nem szűkíteni, hanem bővíteni kell. A KB elnöksége a járási konferenciákon elhangzott véleményeket is figyelembe véve javasolja a szövetség nevének megváltoztatását. A Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége névre — ez lenne új megnevezésünk. De ezzel együtt megmaradna a Csemadok rövidített neve is.

A KB elnökségének az az elgondolása, hogy a decemberi program tételeit fejleszaz idő?

szűk tovább. S hogy a Csemadokot erőteljesebben orientáljuk a társadalmi cselekvés irányába. Ez az elgondolás érvényesül a közgyűlés elé terjesztett programban is. E programjavaslat alapvető gondolatai a következők :

A Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége társadalmi szervezet, mely ápolja a szülőföld szeretetét s munkálja a népek, nemzetek kölcsönös tiszteletre, a humánumra épülő együttélését.

E program elvi tétele; az érdekvédelem.

A szövetség ténykedésének főbb területei:

— a kultúra, a hagyományápolás, népművészet, a műkedvelő öntevékenység, az irodalom népszerűsítése, a képzőművészet és a zene ápolása.

Kezdeményezöen és cselekvőén kíván hozzájárulni: a nemzetiségi oktatásügy, az anyanyelv, történelemírásunk, alkotmányjogi helyzetünk, á csehszlovákiai magyar tudományosság fejlödésproblémáinak megoldásához.

Kinyilatkozza kultúránk kettős kötődésének elvét, s programszerűen ápolja azt.

Szakemberek bevonásával nyilvánosság elé terjesztendő állásfoglalást alakit ki,

a magyar nemzetiség lakta falusi települések és kisvárosok környezetvédelmét, településfejlesztését, demográfiai helyzetét, szociális politikáját, gazdasági fejlődését illetően — támogatja a köz- és magántulajdon formáit. Gazdasági tevékenységet kezdeményez helyi, járási és központi szinten.

Együttműködést, esetleg szövetséget alakít ki kultúránk szervezeteivel; Pedagógusok Szövetsége, Magyar írók Társasága, Újságírók és Képzőművészek Társasága.

Együttműködik a hazai nemzetiségipolitikai szerveződésekkel,

együttműködést ajánl fel a Matica slovenská na k,

kapcsolatot alakít a hazai egyházak szervezetével, a Magyarok Világszövetségével.

Van ebben a felsorolásban néhány szokatlan elem, programunk társadalmiasításával az a szándékunk, hogy a Csemadok tevékenységének nagyobb körét alakitsuk ki, hogy a népművészeti, közművelődési tevékenysége mellett erejéhez mérten vállalja el környezetének gondjait is.

A mai csehszlovák létnek meghatározó fogalma a demokrácia. A csehszlovákiai magyarság egyszerre élvezője és alakítója is a demokrácia közös vagyonának. Mi az, amit számunkra hozott a november utáni idő? Nyíltságot, nyilvánosságot, a programszerű gondolkodás lehetőségét, az önigazgatás rendezői elvének kinyilvánítását, a kulturális, társadalmi, érdekvédelmi szerveződés lehetőségét, s hangsúlyozottan mondom, a politikai szerveződés lehetőségét.

Jellemzője a folyamatnak, hogy megszűnt a négy évtized nemzetiségi egysejtűsége; az egyetlen pártközpont, az egyetlen Csemadok,az egyetlen lehetőség, az egyetlen vélemény uralma.

Külön értéke e folyamatnak, hogy a politika küzdőterére lépett egy fiatal nemzedék.

(Befejezés a következő számban)

7