A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-04-20 / 16. szám
EMBERI SORSOK MÁTYÁS LAKODALMA (A pfalzi választófejedelem követének jelentéséből) „Az ebédlőterem nagyszerű palotacsarnok volt, királyi fényűzéshez méltó, arannyal átszőtt, ritkaságszámba menő vörös függönyeivel, amelyeket teleszőttek számos igazgyönggyel. A teremben legelöl egy kerek asztal állt; mögötte az oldalfalon teljes szélességében aranyfüggöny lógott. Az asztal felett három nagy — arannyal és gyöngyökkel átszőtt — mennyezetkárpitot feszítettek ki. Egyik a királyné címereit ábrázolta két pajzsban s két koronával; a másik két kárpiton a. király címerei voltak láthatók. Ennél az asztalnál foglalt helyet a király s a királyné; jobbra a nápolyi király fia, az érsek, a fejedelmek s a királyok követei, azután a ferraraiak, a velenceiek. A királynéhoz legközelebb ült Kristóf, Bajorország fejdelme, mellette a nádor, szász főemberekkel, végül Lajos és Ottó bajor hercegek, tanácsosaikkal. A terem közepén, a királyi asztal előtt, a kőoszlop körül volt egy négyszegletes pohárszék, nyolc emelettel. Ezeken helyezték el az ételhordó-tálakat, a király és királyné serlegeit s más mágnások borait a királyi asztal szolgálatára. A többi hét polcán boroskancsók, kupák, merítőkanalak, kelyhek álltak; finom mívű arany- és ezüstedény valamennyi. Az alsó lépcsőn két ezüst-Kiskapu — Kilincsem letörve, sarkig tárva vagyok; rúgnak, taposnak, fékevesztetten özönlenek rajtam keresztül minden hájjal megkent emberek. Csak az én sarokvasaimat nem kenik semmivel. Kérdezhetnék, minek? — hiszen, mióta élek, még nem voltam csukva sosem. Nem is tudom, nyikorgok-e? Tudom, arra születtem, hogy közlekedjenek rajtam ki-be. Nem is panaszkodnék, de irgalom! — miért egyirányú itt a forgalom? Idősebb testvérem tágas, széles, magas; csak néhányan járnak át rajta — ök is fegyelmezetten, illedelmesen. Szellös, levegős, olajozott, jókedvű, szép, kilincse ép, nála soha nincs csúcsforgalom. Könnyű neki: ő a nagykapu. Médl Sándor Jeltelen sírok Hogyha a párkányi vasútállomásról a város felé haladunk, az út jobb és bal felöli részén egy kis vö/gykatlán tárul elénk. Ez a völgykatlan „Siralomvölgy'' néven ismeretes, emlékeztetve a török uralom végnapjaira, amikor 1683. október 18—19-én heves harcok színhelye volt. A felszabadító keresztény hadak utolsó mozzanata a Párkány-Esztergom felmentésére irányuló kegyetlen bosszúállás színhelye. A menekülésre kényszerített törökök itt e völgykatlanban több mint 1 000 bői készült egyszarvú alak állt, mindkettőt állati szarvak díszítették. Az asztal előtt a padozaton művészi módon, sőt a maga módján egyedülálló művészettel egy — háromszáz font ezüstből készített — kutat építettek oly magasan, hogy nyílását egy felnőtt férfi is alig érhette volna el. A forrás mellett öt, ezüstből font kosárkát helyeztek el. A levegőbe egy ezüstből készült hordót függesztettek, csapokkal és kifolyó nyílásokkal : ezekből csapolták a királyi pár asztalának s a többi asztalnak borait. Ezenkívül volt nyolc más pohárszék is ... kílencszáznyolcvanhárom edény, volt rajtuk, a használatban levő helyeken és kancsókon kívül. A királyt s a királynét Hinkó, Pogyebrád György cseh király fia, a bosnyák király s Szilézia fejedelme által vezetett magyar bárók szolgálták ki. A királyi asztal mögötti nyolc pohárszéken kívül volt még nyolc más, asztalra helyezett pohárszék is. Itt elsősorban női vendégek foglaltak helyet. Köztük volt a király édesanyja — Szilágyi Erzsébet —, a nápolyi király és követének szolgálattevői, végül a kormányzó, és más magyar főrangúak és püspökök. Mikor aszfalt bontottak s az asztalokat elvitték, kezdetét vette a tánc .. keresztény foglyot mészároltak le, valamint 400 asszonyt és gyermeket, akiket a harcok befejeztével a keresztény hadak itt közös sírokban helyeztek örök nyugalomra. Még ma is néha előkerülnek csontmaradványok, főleg mélyszántások idején. Néphagyomány szerint e monda is emlékeztet e völgykatlanra: „Éjnek idején néha ma is hallatszik az itt legyilkolt asszonyok és gyermekek síró hangja Nem kételkedem benne. Lehet, hogy a monda igaz, főleg a jelenlegi időben, amikor e közös sírok tetejét szeméttel hordják tele. letiporva ezzel az emberi méltóságot. (Mucha) Az első antialkoholista beszédet több mint hatezer évvel ezelőtt mondta el egy Kakímmi nevű egyiptomi bölcs, az egyiptomi harmadik dinasztia idején. Ebben a beszédben többek közt ezeket mondta: „Óvakodjatok az iszákosságtól. mert egy korty viz elegendő a szomjúság csillapítására és egy falat dinynye a szív erősítésére. Ne üljetek le egy asztalhoz olyan emberrel, aki annyit eszik, hogy le kell vennie az övét. Milyen utálatos látvány, ha egy ember elveszti a gondolkodóképességét és az önuralmát. Az ilyen ember valóban szégyene az anyjának és egész családjának és mindenki ezt mondja róla: bár menne a pokolba!" A RÉMÜLET ÉJSZAKÁJA Éjjel két óra múlt. A férfi a tízemeletes ház kapujához osont. Egy doboz folyékony ragasztót és egy üveg folttisztító benzint szorongatott a kezében. Könnyű, ruganyos léptekkel felszaladt a második emeletre, megállt a lakás előtt és munkához látott. A ragasztót gondosan a küszöbre csurgatta, majd a benzinnel leöntötte az ajtót. Végül meggyújtotta a ragasztót, és a felcsapó lángok fényében leszaladt az első emeletre: az alsó szomszédhoz csöngetett be. A főváros peremterületének főutcája mentén magas házak, üzletek sorakoznak. Könynyü bemenni a szóban forgó tömbház ajtaján, mert valaki kitörte rajta az üveget, így az azóta is hiányzik ... — Nálunk történt az a borzalmas eset — nyit ajtót a háziasszony, s alig észrevehetően megsimogatja kisfia fejét. — Azóta is idegességben élünk mindannyian ebben az alig hetven négyzetméteres lakásban. E történet megértéséhez meg kell ismernünk K. Tamásékat, akik közel laknak ide, az új telep egyik négyszintes házában. K. Tamás felesége, azaz Magdi asszony H. Tibor testvére. Foglalkozását tekintve ápolónő, hatéves kislánya pedig szívbeteg, emiatt az aszszony gyakran éjjel és a hétvégeken dolgozik, amikor másra bízhatja lánya felügyeletét. K. Tamás otthonában hosszú évek óta sűrűn fordul elő veszekedés, mert a férj szereti az italt. Ilyenkor Magdi asszony a testvéréhez szokott menekülni, olykor vidékre utazik a szüleihez. H. Tibor, aki forgalmista, és K. Tamás, aki kocsikísérő, sógorok tehát, de nemigen szívlelik egymást. H. Tibor a testvére pártját fogja, a féltékeny-érzékeny K. Tamás pedig majd kiugrik a bőréből. Tehetetlenségében szitkokat szór és kiátkoz mindenkit, vadul fenyegeti a feleségét és rokonait. K. tudja, hogy a sógora erősebb nála, ezért akár az ördöggel is szövetkezne H.-ék ellen ... A csaknem tragédiába torkollott rémület éjszakája ősszel játszódott le, és a halálos fenyegetésből az erőszakba torkollott. — Emlékszem, a szóban forgó nap éjszakája keddre esett — mondja H.-né, s közben be-benéz a konyhába, készül-e az ebéd. — Furcsa dolgok történtek azokban a napokban ... Egy nappal korábban Tamás bement a rendőrségre és védelmet kért a férjem ellen! Hogy mi volt a baja. máig sem tudni. Tény, hogy a férjemet viszont még aznap hivatta a parancsnoka és azt ajánlotta neki, hogy rendezze otthon a dolgokat. Ezen a ponton H. Tibor veszi át a szót, bár a legszívesebben hallgatna az egészről. Szemmel láthatóan keresi a szavakat: — Vasárnap átmentünk hozzájuk, és én mondtam a sógoromnak, hogy semmi közöm az ő ügyeikhez, de nem tűröm, hogy verje a testvéremet. Erre ö megígért mindent, és hozzáfűzte, hogy a következő hétvégén majd átjön, és békésen elbeszélgetünk. Én biztattam, jöjjön csak, bőven lesz miről társalognunk ... Másnap délben vott az a furcsa közjáték a parancsnokommal, aki szintén nem tudta magyarázatát adni annak, HÉTVÉGE miért járt nála a sógorom. Megegyeztünk abban, hogy próbálok beszélni vele. — Másnap este Tibor szolgálatban volt, a gyerekek már lefeküdtek, én egyedül néztem a televíziót. Tíz óra után csöngettek, és a sógornőm jött kisirt szemekkel. A házukból az egyik szomszéd kisérte. *A szerencsétlen asszony elmondta, hogy K. Tamás kést rakott az asztalra és azt kiabálta, hogy éjfélkor eljön a halál órája. Sógornőm kimenekült a lakásból, a szomszédokhoz sietett, ahonnan telefonon a rendőrök segítségét kérte, hogy kiszámíthatatlan férjétől hozzák el a kislányát. Három jókötésű rendőr ment K.-ék lakására és a gyereket idehozták hozzánk! — Én szolgálatban voltam — veszi át újra a szót H. Tibor. — A sógorom az ügyeletre üzent be nekem, hogy elraboltuk a családját. de kevesen leszünk mi, egyenruhások, mert ő úgy is azt tesz, amit akar. Az események ekkor felgyorsultak. K. Tamás egyedül maradt, kifosztottnak érezte magát, akivel szembeszállt az egész világ. Rettentően félt a magánytól. Azt nem tudni, mennyi ital dolgozott benne, de erősen elhatározhatta: még az éjszaka tenni fog valamit. Először újra sógora munkahelyét hívta föl telefonon, és újra az ügyelettel beszélt. Azzal fenyegetödzött, hogy megöl mindenkit, s miközben a szolgálatos rendőr nyugtatni próbálta, K.-ban tovább forrt a méreg. Ragasztót és benzint vett magához, és elindult otthonról. Egy darabig céltalanul lödörgött az utcákon, majd fölment H.-nék lakásához és meggyújtotta a küszöböt. A lángok hamar megfogták az ajtót, amely kívülről sűrű füsttel égett. K. leszaladt a lépcsőn, s egy emelettel lejjebb becsöngetett. Álmából riadtan, a szomszédasszony jött ki. K. nekitámadt: — Ha nem akarsz meghalni, siess innen. Meggyújtottam fölöttetek a sógoromék lakását!! A nő beleszagolt a levegőbe, még nem érezte a füst kesernyés, fojtó szagát. De amikor meglátta a lángok fényét, megérezte a hatalmas veszélyt. Nyomban kiabálni, lármázni kezdett. A szomszédok sorban ugrottak. Vödröket hoztak teli vízzel, de a lángok olyan magasra csaptak, hogy nem tudtak odaférkőzni a csengőhöz. H.-ék végül is a kiabálásra ébredtek fel, és vödröt fogtak, hogy belülről is oltsák a tüzet. Szerencsére, sikerült megfékezni a lángokat, úgyhogy nem kellett elmenekülniük a lakásból. K. Tibor hamarosan bíróság elé kerül. A nyomozati eljárás jegyzőkönyvei szerint megbánta amit tett, és szeretné, ha a felesége és a kislánya újra hazajönnének, mert — mint most mondja — képtelen nélkülük élni. Hadd idézzek a rendőrségi jegyzőkönyvből: „Szeretem az asszonyt, mégha évek óta elhidegült tőlem. Éjjel mindig külön fekszünk, néha napokra magamra hagy, s ilyenkor mindenféle hülyeségekre gondolok. Lelkileg teljesen kivagyok, akkor végleg felmondtak az idegeim. Utána rögtön tudtam, hogy a lehető legnagyobb őrültséget csináltam, ezért is mentem el följelenteni magam." A végkifejlet tehát búbánattal vegyül. A lángok marta ajtót régen újra cserélte a házkezelőség. Ám hogy a családi viszálynak lesz-e heppiendje, az még nagyon is a jövő zenéje. A bűnbocsánathoz ugyanis több szükségeltetik. mint a vétkes bünbánata. (M) 19
