A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1990-04-20 / 16. szám

dortarisznyát esetében a háborút követő hontalanság állástalan magyar pedagógu­sának kopott aktatáskája, a hamuban sült pogácsát pedig egy szál festöecset he­lyettesítette. „Ezzel keresem majd meg a kenyerünket" — emelte fel az egy szál ecsetet feleségétől, s apró gyermekétől búcsúzván, mielőtt nekivágott volna a vakvilágnak. És igaza lett. Karlovy Vary­­ban kötött ki (ahová később családja is követte) a porcelángyárban. Az első na­pon a gyárudvart söpörte, a másodikon azonban már, s szinte tényleg mint a mesében, megakadt rajta a gyár akkori művészeti vezetőjének, Otto Tauschekkel professzornak, a Müncheni Képzőművé­szeti Akadémia egykori tanárának a sze­me, s maga mellé vette a gyár műtermé­be. Osztényi Leander akkor már olyan festőtanár pallérozását tudhatta maga mögött, mint Harmos Károly. A gyári mű­teremben pedig két éven át leste és tanul­ta el Tauschekkeltől a porcelánfestés tit­kait. Majd — s ezt nem sokan mondhatják el magukról — Max Švabinskýnál is gya­rapította festői tudását. Hosszú éveken át volt aztán a gyár vezető művészeti terve­zője, kigondolója, s tudója olyan egyedi, speciális eljárásoknak a porcelánfestés­ben. melyek halálával minden bizonnyal a feledés homályába vesznek. Az általa ter­vezett, mintázott, díszített porcelántár­gyak és készletek császárok, politikusok, filmcsillagok asztalán öregbítették (és öregbítik) nemcsak a cseh porcelán, ha­nem Osztényi mester hírnevét is. S e profi munka mellett volt egy úgymond „ama­tőr" kedvtelése is. Nagy előszeretettel vitte át, szinte az eredetinek megfelelő tökéletességgel az elmúlt idők nagy mes­tereinek alkotásait porcelánra. Sajnos, bántóan kevés kiállítása volt, azok is főleg ez utóbbi évtizedben. Maga nem is tartot­ta túlságosan fontosnak, sohasem haj­­hászta különösebben a hírnevet, sem a dicsőséget. De azért jólesett neki mindig az őszinte elismerés. Tőle tudom, hogy 83-as komáromi kiállításának sikere mi­lyen sokat jelentett számára. Több mint négy évtizedet töltött a nyu­gati végeken, fizikai értelemben szinte teljesen elszakadva a magyar etnikumtól. De csak fizikai értelemben. Szellemileg és lélekben sohasem szakadt el. Az idegen­béli gyökéreresztésről beszélgettünk egy­szer ; ......a gyökéreresztés kérdése nem olyan egyszerű — mondotta —, főleg an­nak, aki fejből tudja ma is a Toldit, első betűjétől az utolsóig." S kimondottan büszke volt arra. hogy fia. az ifjabb Oszté­nyi Leander, aki időközben igazgatóhe­lyettese lett a porcelángyárnak, irodalmi szinten beszéli anyanyelvét. S magyarul szintén beszélő unokáit az iskolából haza­felé menet mindig azon az utcán át kísér­te, melyben ott áll az épület........melyben az az író bácsi is lakott, aki azt a szép Toldit írta". Ismét kevesebben és ismét kevesebbek lettünk valakivel. Elment közülünk egy művész, magunkra hagyott bennünket egy Ember. Nem bukkan már fel jellegze­tes alakja sem Komáromban, sem Vágfar­­kasdon, sem egyebütt, s nem visz többé már az útja a Karlovy Vary-i Arany-ház előtt sem. Csak véglegesen és visszavon­hatatlanul elnémult hangja, mindenkori vig kedélye, közvetlen emberi mivolta és szelleme él tovább mindnyájunkban, kik barátunkat, ismerősünket, a közülünk va­lót és közénk tartozót tisztelhettük Ben­ne. NÉMETH GYULA HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK KÖNYV A jó öreg alma mater Mai modern diákregénynek is nevezhetnénk ezt az érdekes könyvet. A számítástechnika, a kibernetika világát vetíti elénk, groteszk helyzeteket teremtve és a fantasztikus regé­nyeket parodizálva. Jan Truneček cseh író kitűnően ismeri az egyetemi környezetet, a tanárok, diákok viszonyát, az emberi gyen­geségeket. Patera docens egy fülledt, napsütéses forró délután előadást tart a főiskolai hall­gatóknak a kibernetika és a számítástechni­ka gyakorlati alkalmazásáról, de beszédére senki sem figyel. A hátulsó padban sakkoz­nak, elöl unatkoznak és bámulnak ki az ablakon. És ekkor Patera docensnek, hogy a figyelmet felkeltse, fantasztikus ötlete tá­mad. A száraz, monoton előadást félbesza­kítva történetet talál ki, hogy a fiataíok-ilyen nyári délután mit is szeretnének csinálni. Beülni egy kis sörözőbe, strandolni, talál­kozni valakivel. Persze egy nővel. De milyen legyen az a nő, a szuperszépség? Patera a kibernetika segítségével, fantáziája erejével, a táblára rótt számok seregével szinte a diákok szeme elé varázsolja a tökéletes nőt, minden férfi vágyát. Nem is sejti, hogy mennyi bonyodalmat, kalandot idéz fel e bolondos ötletéyel. A szegény, fantáziával dúsán megáldott professzor végül már maga sem tudja megkülönböztetni a való­ságot az álomtól. Csak később jön rá, hogy a szellemidézés nem kifizetődő, még akkor sem, ha rendkívüli női szépségről van szó. Közben a regény folyamán megismerke­dünk feletteseivel, kollégáival is. Ötletesen megírt paródiája ez a fantaszti­kus regényeknek a szokásos, egyéni cseh humorral fűszerezve. Közben bepillantha­tunk a mai értelmiségiek életébe és szorít­hatunk Patera docensnek, hogy a végére minden jóra forduljon. Azt hiszem, hogy inkább a technikai érdeklődésű, fantaszti­kumot. humort kedvelő fiatal olvasók köré­ben arat majd sikert. A regényt a nagy fordítói gyakorlattal rendelkező Mayer Judit ültette át kitünően magyar nyelvre. (Madách könyvkiadó). (ozsvald) FOLYÓIRAT Három szlovákiai magyar íróról A Népszabadság recenzense nemrégiben három szlovákiai magyar iró könyvével fog­lalkozott: Tözsér Árpádéval. Grendel Lajosé­val és Hogya Györgyével. Tarján Tamás, a dolgozat szerzője az írók születési sorrendjé­ben tárgyal a könyvekről, mintegy kihangsú­lyozva a nemzedéki különbségeket. Tözsér: Történetek Mittel úrról, a gombáról és a magánvalóról című verseskötetét dicséri, ki­hangsúlyozva a költő játékosságát, „szolid mulatságosságát", érett iróniáját, leülepe­dett, bölcs szemléletét, s nem utolsósorban hajlékony nyelvezetét, „derűs önismeretét". Hellyel-közzel magyarázatokat is fűz a költő verseihez, különösen Mittel úr szerepéhez, amelyben a „közép-európai átlagpolgár fa­nyar-fájdalmas sorsérzékelése szólal meg ..." A kötet konklúzióját így vonja le: „Tözsér Árpád enyhén, tartózkodón forma­bontó szövegei, költeményei igazi formai újdonságokkal nem szolgálnak, merőben új gondolatokat sem vésnek az olvasóba. Meg­kap viszont a változatosság, az érett okos­ság, a derűs önismeret ..." Grendel Lajos: Szakítások cimű új könyvé­vel kapcsolatban Tarján Tamás az iró „fölé­nyes biztonságú próza Írói technikáját" emeli ki, s röviden összefoglalja a regény cselek­ményét. Szót ejt arról is, hogy Grendel mi­lyen testközelből ábrázolja az eseményeket s terepismerete milyen pontos tájékoztatást nyújt a történet színhelyeiről: „Pontosan áb­rázolt, testközelien ismerős világ ez. Valószí­nűségét növeli, hogy a „terepet", a várost, Pozsonyt mindig térképészi hűséggel jelöli, írja le Grendel. Az utcasarkok, a kávéházi asztalok, kocsmazugok életeket, sorsokat határoznak meg." Tarján címkével is ellátja Grendel regé­nyét, s a „kallódásregények"műfajába sorol­ja. E műfaj a középgeneráció íróinak tollából buggyant elő, indult hóditó útjára. Végül megállapítja: „Grendel könyve formátumos teljesítmény, bár talán nem éri el korábbi regénytrilógiájának szintjét és gazdagságát." A Madách Főnix-füzetek sorozatában megjelent Hogya György elbeszéléskötetével kapcsolatban Tarján Tamás megállapítja, hogy még nem eléggé érett az iró stílusa, bár az elképzelések „szerencsére színvonala­sak". Dicséri az iró sűrítésre való fogékony­ságát, s érzékét a gondolati próza iránt.-Dénes-KIÁLLÍTÁS T. G. Masaryk Ez év március 7-én ünnepeltük Tomáš Gar­­rigue Masaryk születésének 140. évforduló­ját. A kiemelkedő humanista politikus, tu­dós, pedagógus, filozófus, lapszerkesztő és zsurnaliszta, a Csehszlovák Köztársaság egyik megalapítója és első köztársasági el­nöke születésének évfordulóját országszerte megünnepelték. A megemlékezés-sorozat egyike a T. G. Masaryk címmel, a pozsonyi Egyetemi Könyvtárban bemutatott kiállítás. Az ez év március 1 -jén nyílt és március 30-ig nyitva tartott tárlaton 350 kiállítási tárgy kifejezően szemléltette az 1850. már­cius 7-én Gödigben (a mai Hodoninban) született Tomáš Garrigue Masaryk életét és müveit. A kiállítás képet adott a nagy gondolkodó családfájáról, indulásának és neveltetésé­nek körülményeiről, életének egy-egy fonto­sabb állomásáról, az új állam megalakításá­ért folytatott küzdelméről, nem utolsósor­ban arról, hogy miként vélekedett a demok­ráciáról, a humanizmusról, számos politikai és filozófiai kérdésről, a nemzeti kisebbsé­gekről, köztük a magyarokról. A demokratikus eszme a politikában cimű írásában egyebek között például így írt: „a demokratizmus egyetemes világné­zet, amely nemcsak a gazdasági és vallási egyenlőség elveit hirdeti, hanem a szellemi, erkölcsi és vallási egyenlőség elveit is." A magyarok az államfordulat után című írásában ez olvasható: „Nemcsak megér­tem a magyarokat, hanem együtt is érzek velük ... a magyaroknak nálunk annyi isko­lájuk lehet, amennyire szükségük van ... A magyarok nyelvi és kulturális jogai nem valami állami kedvezmény, hanem az állam­nak jól felfogott érdeke kívánja, hogy polgá­rai nyugodtan éljenek és jól érezzék magu­kat." Az első Csehszlovák Köztársaság idején Masaryknak több műve magyarul is megje­lent. Sajnálatos, hogy a kiállítás ezeket nem mutatta be. Remélhető azonban, hogy T. G. Masaryk néhány ma is időszerű müvének a magyar nyelvű újrakiadására nem kell éve­kig várni. Balázs Béla HORVÁTH ÁRPÁDRA emlékezve A Jedlik-kutatás egyik legjelentő­sebb személyiségétől kell elbú­csúznunk: meghalt dr. Horváth Árpád. A megdöbbentő halálhír — a sors. ugye mily kegyetlen tud lenni —, Jedlik Ányos István (1800—1895) születésének 190. évfordulójára rendezett em­lékest egyik előadása közben ér­kezett. A jelenlévők egy perces néma csenddel tisztelegtek a kivé­teles tehetségű ember és iró emlé­kének. Csupán megismételhetem: több mint nyolc évtized terhével háta mögött — meghalt Budapes­ten Horváth Árpád. Mosta megké­sett búcsú pillanatában talán ne­héz lenne kellőképpen felmérni és méltatni munkásságának. Az 1907-ben Győrött született Horváth Árpád, gazdag és hosszú életpályáját szerény emberként, tanárként. íróként, neves Jedlik­­kutatóként járta végig. De techni­katörténettel is foglalkozott: tan­könyvei. Vernéről irt könyve, vagy „A világ nagy felfedezései" című sorozatban megjelent kötete mindezt ékesen bizonyítja. Ö. aki talán az utolsó magyar polihiszto­rok egyike volt. hogyan is jutott el. a tájainkon — Szímőn — született Jedlik Ányos személyéhez, élet­művéhez ?Nos. Horváth Árpád egy helyütt maga „mondja el", hogy már diákkorában (Győrben) oly nagy hatással volt reá Jedlik szel­lemisége — aki 1825-ben Győrben kezdte tanároskodását —, hogy az egy egész életre meghatározta ér­deklődését. amely a nevelésre, a technikatörténetre és a Jedlik­­életmü kutatására összpontosult. Valljuk meg: Horváth Arpád mun­kásságáról és személyéről méltat­lanul keveset tudunk. Sajnálatos, hogya Magvető Kiadó gondozásá­ban megjelent (1989) Kortárs ma­gyar írók kislexikona 1959—1988. még a nevét sem említi meg. A ki­tűnő magyar publicista. Körös pa­taki Kiss Sándor a következő kér­dést teszi fel egy helyütt:..(. . .) az ember emléke csak addig él. amíg mi. kortársai, személyes ismerősei vagyunk még valahányan?" Meg­lehet. Az azonban bizonyos, hogy Horváth Árpád — példának okáért, a szlovák Margita Valehrachová fércműve (Zabudnutý vynálezca) ellenében — olyan alapműveket irt A dinamó regénye (Bp. 1944), Jed­lik Ányos (Bp. 1975). és Megkésett világhír (Bp. 1980) címmel a nagy fizikus, a feltaláló, az ember, a bencés szerzetes, az egyetemi ta­nár. a természettudós, s a nyelvújí­tó életéről és munkásságáról, amelyek még sokáig nélkülözhe­tetlenek lesznek a következő nem­zedékek számára is. Mert dr. Hor­váth Árpád Jedlikről írt művei, „szellemi földrajzunk térképén" egy igen fontos és kevésbé ismert szeletet tárnak fel előttünk. VÖRÖS PÉTER 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom