A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-04-13 / 15. szám
A XXI. Kazinczy Nyelvművelő Napokat az idén március 22—24-e között rendezték meg Kassán. A rendezvényt a Kassai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium Csengettyű kórusának rövid hangversenye nyitotta meg. Ezt követően Jakab István, a pozsonyi Komenský Egyetem magyar tanszékének tanára üdvözölte a Kazinczy-napok résztvevőit. A rendezvényen jelen volt Neszméri Sándor, a C se madok Országos Vezetőségének vezető titkára, dr. Dercze Istvánná, a Magyarok Világszövetségének képviselője, valamint Horváth Sándor, a Kárpáti Igaz Szó főmunkatársa. A háromnapos rendezvényen több magyarországi és hazai előadó referátuma hangzott el. Szabómihály Gizella beszédművelésünk időszerű kérdéseiről szólt; Wacha Imre a publicisztikai műfajokról tartott általános értékű elemzést. Bencze Lóránt értekezésében — amelyet a rendezvényen felolvastak — ifjúsági hetilapunk nyelvi arculatáról szólt. A további előadások a nyelvváltozással és a nyelvhelyességgel, valamint a nyelvjárásgyűjtéssel és annak eredményeivel foglalkoztak. A Kazinczy-napok keretében zajlott le a Szép Magyar Beszéd országos versenyének döntője. Az első kategóriában — az alapiskolák versenyében — az első díjat Tarnovszky Gabriella kapta, a második Pál Andrea, harmadik pedig Menyhárt József lett. A második kategóriában — középiskolások — az első díjat és az újságírók díját Eszes Attila nyerte el, második helyre a közönség díjával együtt Filip Csaba került, a harmadik díjat pedig Gál Éva kapta. A XXI. Kazinczy Nyelvművelő Napokon vendégszerepeit Hegedűs D. Géza és Varga Tibor, Fontos eredménye az idei rendezvénynek, hogy megalakult a Csehszlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társasága, s hogy a jelenlévők elfogadták a Társaság alapszabályzatát. A tudósító itt be is fejezhetné mondandóját, a Kazinczy Nyelvművelő Napok eseményeiről, ha ez a rendezvény csak ennyi volna. Szerencsére több is, más is. S erről a többről és másról, úgy érzem, szólni kell. Szinte közhelynek számító megállapítás, hogy a nyelvrombolás egyben tudatrombolást is jelent. Ezt a közhelyes megállapítást a csehszlovákiai magyar etnikum minden szögletében a hétköznapok igazságai és tényei mindennél ékesebben bizonyítják. Nem most, jó tíz évvel ezelőtt állapították meg itt Kassán a Kazinczy Nyelvművelő Napokon nyelvünk avatott tudósai, hogy a szlovákiai magyarság nyelvéből a középső nyelvi réteg, amit újabban művelt köznyelvnek mondanak, eltűnt, s maradt az alsó, a vulgáris, a konyhanyelv és a felső réteg, az irodalom nyelve. Ez a megállapítás a maga csupasz és kegyetlen tényével az imént leírt kettős romlás együttes „eredményéből" következik. E nyelv- és tudatrombolás okairól évtizedeken keresztül érdemben szólni sem lehetett, holott romlásának gyökerei valahányunk előtt ismertek voltak. Az a rendszer, amely a „nemzetiségi kérdést" azzal nyilvánította megoldottá, hogy az anyanyelvi iskolák százait „integrálta", amely a magyar pedagógusképzést szinte teljesen fölszámolta, amely az anyanyelv használatát kizárta a hivatalos érintkezésből, nos, abban a rendszerben a kisebbség nyelve csak romolhatott, nem lévén mód az általános művelésre, használatra és fejlesztésre. Gátat vetni a nyelvi eróziónak FOTÓ: KÖNÖZSI Az évenként sorjázó Kazinczy Nyelvművelő Napok legfeljebb a bajok megállapítására voltak elegendők; még mélyebb feltárásra sem igen kerülhetett sor, mert az már a politikát — nemzetiségi politikát — sértett volna. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a „középső nyelvi réteg kiesése" a nyolcvanas évek derekán a politikai rendőrség érdeklődését is felkeltette.) Ebből is kiviláglik, hogy a „nyelvművelés" látszólag semleges területe sem volt egészen kockázatmentes terep. Mindebből együttesen következik, hogy a legjobb szándék mellett sem mutathatott fel olyan eredményeket, amelyek a csehszlovákiai magyarság nyelvromlását fékezni, esetleg megállítani képesek lehettek volna. Sajnálatos, hogy az idei XXI. rendezvény ilyen összefüggésekben a csehszlovákiai magyarság nyelvének, annak valós gondjainak alapkérdéseit fel sem vetette. Jakab István megnyitójában ugyan utalt a nyelvhasználat újabb gondjaira, s ezek megoldatlanságára, mondván, hogy anyanyelvűnk ápolása, fejlesztése folyamatos odafigyelést igényel, de a valódi okok feltárására sor nem került. így a háromnapos tanácskozás az alapkérdések megfogalmazása helyett ismét a részletek peremvidékére sodorta el a rendezvényt. Nem a jószándékot kérdőjelezem meg, hanem az évtizedes beidegződések továbbélését. Persze hogy fontos tudományosan megalapozott képet nyernünk a szlovákiai magyar rádiózás és televíziózás nyelvi színvonaláról, ám én sokkal fontosabbnak látnám olyan összefüggésben, hogy ?z a „nyelvi színvonal" milyen hatással van — lehet — a szlovákiai magyarság nyelvi tudatára. Egyáltalán: kimutatható-e ilyen hatás? Mondom ezt annak ellenére, hogy az előadó szerint .» külső körülmények hatására a nem írott médiákban is javult a szöveg". De: mihez mérten javult?! Mint korábban, az idén is jelentős helyet kapott a Kazinczy-napokon a sajtó és a sajtó nyelve, illetve a publicisztikai műfajok kérdése. Azt hiszem, ez az a terület, amelyet egyaránt lehet dicsérni és elmarasztalni. Mert végül is szerzője, szerkesztője válogatja — igénye vagy igénytelensége szerint —, hogy mit, s miként ad közre. így aztán egy-egy lap nyelvi arculatára is az ilyen heterogén általánosítás érvényes. Van jó. kevésbé jó és így tovább ... A publicisztikai műfajok alkalmazásának kérdése is megközelítően hasonló képet mutat. Csakhogy ez utóbbi esetben a megtanulható szakmai ismeretek — vagy a tanultak elhanyagoltságát — tükrözi a műfaji szürkeség. Vacha Imre megállapítása szerint sajtónkban négy-öt műfaj dominál. Azt hiszem a Kazinczy Nyelvművelő Napok országos rendezvényeink közül az egyik legfontosabb — ha nem a legfontosabb — rendezvény. Valahogy azt kellene végre elérni — elérnünk —, hogy az itt elhangzott előadások, ha nem is a legszélesebb olvasói rétegek elé. de legalább az iskolákba a pedagógusokhoz elkerüljenek. Valami gyakorlati haszna csak akkor lehet a Kassán elhangzottaknak, ha a jobbító szándék szertesugározhat, s ha gátat vethet a nyelvi eróziónak. GÁL SÁNDOR EGYÜTTÉLÉS Azt mondják az okosok, hogy Közép-Kelet-Európában újra fellángoltak a nemzetiségi viszályok. Aki magyar sajtótermékeket olvas és nyelvtudásának köszönhetően hozzájut központi szlovák sajtótermékekhez is, méltán gon- ' dolhatja, a hír igaz. Csak néhány vetületét nem látja az egyszerű újságolvasó, mert beidegződései folytán az az érzése támad, hogy újra minket, magyarokat nyomnak el. Csakhát a képlet nem ilyen egyszerű. Nemrég jött vissza Marosvásárhelyről egy ismerősöm, aki felháborodva a következőképpen kommentálta az eseményeket: a román kormány felszólította Marosvásárhely lakosságát, hogy hagyjon fel a sztrájkokkal, tüntetésekkel, mert a helyzet tarthatatlan. Ennek ellenére a magyar egyetemisták (láss csodát!) tanáraikkal együtt tovább folytatják sztrájkjukat. Pedig a helyzet valóban tarthatatlan, már-már polgárháború előtti. Ezek után hallom másik ismerősöm beszámolóját. Somorján végre felállították az út szélére a kétnyelvű táblát. Az elsőt valaki kidöntötte. Fölkerült a másik, amelyen Somorja szlovák nevét valaki piros spray-vel fújta át, mire ezt a táblát is kidöntötték. A harmadik tábla egynyelvűén került föl Šamorin felirattal. Újra vörös spray, amely alatt ugyanazon színnel írta ki valaki a következőt: -„Somoja". (Az „r" betű hiánya nem sajtóhiba.) További bánatom egy Ötödik sebesség című rádióműsor tartalma — mégpedig akkor, amikor ez az adás a Kölyökrádió című egyébként kiváló gyermekműsorral tart randevút. Az egész műsor a romániai magyarok helyzetével foglalkozott és ne haragudjon rám senki, ha azt provokatívan tiszakálmáninak tartom. Sajnos, nem szabadulhatok attól a gondolattól, hogy kettőn áll a vásár és mi magunk sem teszünk meg mindent azért, hogy EGYÜTT-ÉLHESSÜNK. Európa nemzetiségi viszályokkal nem kíváncsi ránk. A nyugat-európai fogyasztói társadalmak is válságban vannak. Ugyan nem gazdaságilag (mint mi), de saját problémáikat megoldván, a német kérdés fölött vitázva nem állnak szóba egy balkanizálódó Kelet-Európával. Tisztességes nyugati tőkebevonás nélkül gazdaságunk jelenlegi helyzetében, sajnos, még éhezésre is számíthatunk. Én pedig tíz év múlva is szeretnék jóllakni és nem zavar, ha szlovák szomszédom is kirántott húst süt vasárnapi ebédként.-lovász-3
