A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-03-23 / 12. szám
Mérnök a sakktábla fölött Százhúsz éve született Maróczy Géza Maróczy Géza a magyar sakkozás múltjának legjelentősebb egyénisége volt. Nevét több mint félévszázadon keresztül tisztelet és megbecsülés övezte. Egy időszakban a világ legjobbjai között volt: 1902 és 1908 között hét éven belül 13 nagy versenyen vett részt s öt ízben ért el első, ugyanennyiszer második helyezést. Kár, hogy nem jöhetett létre párosmérközés Maróczy és a világbajnok Lasker között! Szegeden született és elég későn, csak ötödikes gimnazista korában ismerte meg osztálytársaitól a lépéseket. Igazában — amint egy helyen írja — ez nem volt még sakkjáték, csak a bábok értetem nélküli tologatása. Ám csakhamar bebizonyosodott, hogy tanítómesterei sokkal rosszabbul tologatják a bábokat, mint ö. Később nemcsak a környezetében található felnőtteket, hanem a helybeli sakk-klub matadorjait is alaposan helyben hagyta. Mindenekelőtt a matematika és a műszaki kérdések vonzották. Több éven át a zürichi műegyetemre járt, majd tanulmányait Budapesten folytatta és ott is vállalt állást. Tagja és hamarosan vezető játékosa tett a Budapesti Sakkozó Társaságnak. Első külföldi sikerét Angliában aratta: 1895-ben megnyerte a hastingsi verseny fötornáját és ennek alapján az újdonsült mestert meghívták az egy évvel később Nürnbergben rendezett nagy nemzetközi tornára. Itt óriási meglepetésre a világbajnok Lasker mögött a második lett, de maga mögött hagyta korának legnagyobb sakkozóit: Tarrascht, Pillsburyt, Steinitzet, Schlechten, Janowskit és másokat. Ezen a versenyen mutatkozott be Maróczy barátja, Charousek Rudolf is. aki a középmezőnyben végzett, de Lasker „skalpjával" térhetett haza. Maróczy egyszerre a világ élvonalába került. Mérnöki tudása, precizitása a sakktáblán is megmutatkozott. Nem volt eleme a vak bonyodalmak felidézése, hanem nagyszerű stratégiai érzékkel alapozta meg játszmáit, gyorsan felismerte ellenfelének gyengéit és azokat kérlelhetetlenül kihasználta. Matematikushoz méltóan kivételes pontossággal és virtuozitással kezelte a végjátékokat. A Tanácsköztársaságban az Állami Színházak intendása tett, ezért a kommün bukása után külföldre — Hollandiába, Angliába az Egyesült Államokba ment. Maróczy sakkpályafutásában hosszabb szünet állt be, de 1920-tól ismét ott van a „ringben". Alkalmazkodni tud a sakkozás új áramlataihoz olyannyira, hogy 1923-ban a karlsbadi nagymestertornán Aljechinnal és Bogoljubowal osztja az első helyet! Pedig ekkor már 53 éves. Munkájának súlypontja ezután a magyar sakk-kultúra fejlesztésére, sakkirói és sakkpedagógiai munkára tolódik át, bár 1932- ben, 62 évesen még megnyeri a magyar egyéni bajnokságot. Szerénysége, segítőkészsége szinte legendás. A későbbi világbajnok, a holland Max Euwe Maróczyt vallja mesterének és az ő tanítványa volt a háború előtti évek verhetetlen női világbajnoka, a cseh Vera Menčiková is. Maróczy széleskörű sakkirodalmi tevékenységet fejtett ki: gondosan feldolgozta Morphy játszmáit, megírta a Modern sakk vezérkönyvét, sajtó alá rendezte saját játszmáit, több kötetben, közreadta emlékiratait. A háború alatt személyesen is találkozhattam Maróczy Gézával — egyszer egy kassai sakktornát látogatott meg, másodszor Budapesten, a Csepel-müvek nagytermében rendezett óriási villámversenyen, amelyen részt vettem és ahol Maróczy is kibicelt és elbeszélgetett a sakkozókkal. 81 éves korában hunyt el 1951. V. 29-én. A magyar sakksport történetében csak egy név kívánkozik Maróczy mellé: Portisch Lajosé. Hogy ki a nagyobb, eredményesebb? Minden esetre figyelembe kell venni, hogy manapság sokkal több a verseny, mint annak idején, továbbá azt, hogy Maróczy szerény jövedelmű amatör volt, aki még sikerei tetőpontján sem tudott zavartalanul felkészülni a tornákra, aki pihenés helyett a versenyekre fordította szabadságát. Hivatali felettesei sokszor a szükséges szabadságot sem biztosították számára. Például az 1900. évi müncheni verseny alkalmával nem kapott 3 nap szabadsághosszabbítást, hogy az 1.—3. helyért kiírt döntőmérkőzést lejátszhassa! De visszatérve az előbbi kérdéshez, idézzük magát Maróczyt: „Az én korszakom mestergárdája a saját korának eszközeivel, elméleti és technikai felszerelésével harcolt, csak az eszközök primitívebbek voltak, mint a későbbi korok mestereié, hiszen nemcsak a haditechnika halad és fejlődik, hanem a szellemi harc technikája is. Egy bizonyos: az én kortársaim éppen olyan méltó és nagy ellenfelek voltak, mint a későbbi korok nagyságai. Vajon Széchenyi korának Pesten szereplő híres. Dupois nevű erömüvésze, aki a Horváth-kertben mutogatta szörnyű erejét, földhöz verte volna-e a száz évvel későbbi szabad stílusú birkózót? Nem egy kornak voltak a versenyzői, nem hasonlíthatók össze. Morphy volt-e jobb sakkozó vagy Aljechin? Olyan kérdés ez is, amelyre nem tehet megnyugtató feleletet adni". S végül egy jellegzetes Maróczy-játszma: Világos: Maróczy — Sötét: Janowski Bécs, 1902 1 d4 d5 2. e3 e6 3. Fd3 c5 4. c3 Hc6 5. f4 Hf6 6. Hd2 Fd6 7 Hgf3 (jó 7. Vf3 vagy 7. Hh3 is) 7.... cxd4 8. cxd4 Fd7! (fenyeget Hb4 és Fb5) 9. a3 Bc8 10. Ve2 Vb6 11. 0—0 He7 ? (helyesebb lett volna 11 ... a 5!-el megakadályozni világos vezérszárnyi akcióját, pl. 12. b3-ra Ha7! 13. Fb2 Fb5 jó játékkal sötét számára) 12. He5 Fc6 13. b4! Fa4 (13 . . . 0—0-ra 14. b5 Fd7 15. a4!) 14. Fb2 Fc2 15. Bel Fxd3 16. Vxd3 0—0 1 7 Hb3! Fxe5 18. dxe5 He4 19. Fd4 Vd8 20. Bxc8 Hxc8 21. Hc5 Hxc5 22. Fxc5 Be8 23. f5! (fenyeget 24. f6) 23 .. b6 24. Fd4 exf5 25. Vxf5 Vc7 26. Vf3! Vd7 27. b5! Bf8 (27 ... Ve6-ra 28. Bel! He7 29. Bc7 stb.) 28. Vg3! (fenyeget Vxg7+ és e6+) 28 .. . Bd8 29. Bel g6 (25 .. . Vf5-ra 26. e6! f6 31. Vc7! Bf8 32. Vxc8! és nyer) 30. Bc6 Be8 31. e6!l (messze számított gyalogáldozat, melynek finomságát még az is növeli, hogy célja a vezércsere kierőszakolása. Nagy alaposság és megfontoltság kell ahhoz, hogy gyaloghátrány mellett önként vállaljunk egy kevésbábos állást!) 31 . . . Bxe6 (31 ... fxe6?-ra 32. Ve5) 32. Vc7! Vxc7 33. Bxc7 Be8 34. a4! Kf8 35. g4! g5 (sötét nem engedhette meg a g4—g5 leszorítást. Ám így meg a világos király beavatkozása dönt! 36. Kf2 h6 37. Ke2 Kg8 38. Kd3 Bf8 39. Bd7 Kh7 40. Bxd5 Be8 41. Bd7 Be7 42. Bd8 és sötét feladta, mert Bc7 reménytelen 43. Bh8+ Kg6 44. Bg8+ Kh7 45. Bg7+ miatt. DELMÁR GÁBOR EMBERI SORSOK HALÁL A SÍNEKEN A bakter szerint egyetlen pillanat müve volt az egész, ahogy elhúzott mellette a busz, és már hallotta is a hatalmas csörömpölést. A mozdony a busz bal első részének rohant, leszakította a vezetőfülkét, és a buszvezető kizuhant az útra. Koponyatörésébe a helyszínen belehalt. — A fénysorompó délután fél három tájban romlott el, én haladéktalanul jelentettem a hibát, de a műszerész csak a baleset után érkezett meg — emlékszik vissza arra a szomorú őszi délutánra Jaroslav S., aki akkor szolgálatban volt a sorompótól mintegy félezer méternyi vasúti megállóhelyen. — Borult, párás idő volt, időnként az eső is csöpögött. Három perccel három óra előtt jött a tehervonat, körülbelül ötven-hatvan kilométeres sebességgel. Én már kint álltam a vasúti megállóhely épülete előtt, amikor a sík terepen észrevettem, hogy busz is jön nagy sebességgel. Nem fékezett... Nem értem, miért, hiszen látnia keltett, hogy a fénysorompó nem működik. A csattanás után először a helyszínre rohantam, majd jelentettem az esetet. A rendőrségi vizsgálat megállapítása szerint: a buszvezető figyelmetlen volt, nem győződött meg a vasúti átjárón való áthaladás veszélytelenségéről, későn vette észre a közeledő tehervonatot, ezért ütközött össze a busz a mozdonnyal. A közlekedési szakértő szerint az autóbusz műszakilag rendben volt. A vizsgálat jegyzőkönyve azt is leszögezi, hogy a baleset következtében az autóbusz utasai közül négyen súlyos, tizenhármán kisebb sérülést szenvedtek, és a vonatvezetö is megsérült. Mind öt, mind Jaroslav S.-t alkoholszondával ellenőrizték, de egyiküknél sem állapítottak meg ittasságot. A rendőrségi eljárás során arra az eredményre jutottak, hogy sem a vonatvezetö, sem Jaroslav S. nem követett el szabálysértést; a tömegszerencsétlenséget okozó baleset kizárólag a buszvezető figyelmetlenségének és gondatlanságának tulajdonítható. Ráadásul az elhunyt szervezetében 0,50—0,52 ezrelék véralkohol-koncentrációt mutattak ki, ami enyhe fokú alkoholos befolyásoltságra utalt. Ez elten az elhunyt felesége akkor is, azóta is hevesen tiltakozik: — A férjem soha nem ivott, ezt a barátai is tanúsítani tudják. Szinte állandóan vezetett. Munkaidőben a buszt vezette, szabad idejében pedig fuvarozott, mert tavalyelőtt megvettünk egy kimustrált vállalati Aviát. Mindig volt valami dolga. Hasonló véleményen volt az elhunyt munkaadójának igazgatója is, aki még azt is szorgalmazta, hogy — végszükséglet esetén — hántolják ki a szerencsétlen buszvezető holttestét és vizsgálják meg újra. — Erre nem került sor, de én is amellett voltam, hogy derítsük ki az igazságot — mondta az igazgató az elsőfokú bírósági tárgyaláson. — Azért éreztem kötelességemnek támogatni a családnak ezt a javaslatát, mert hibázni hibázott ugyan az alkalmazottunk, de ettől ő még tisztességes, rendes ember volt, a baleset minősítésében pedig perdöntő, hogy tényleg ivott-e vagy sem. Teljes baleseti ellátás is csak akkor nyújtható a családjának, azaz a biztosító csak akkor fizet, ha a baleset időpontjában nem volt alkoholos állapotban. Ezért tartom fontosnak e kérdések tisztázását. A szóban forgó eset bírósági jegyzőkönyvének tanúsága szerint nem volt könnyű kideríteni, hogy az elhunyt vérében mi okozhatta az említett alkoholszintet, elvégre a tanúk egybehangzóan azt állították, hogy a balesetet okozó buszvezető aznap egy korty szeszes italt sem ivott. A szakértők ekkor arra is gondoltak, hogy a déli munkába állás előtt a szabad idejében talán oldószerrel dolgozott, mert annak belélegzése bizonyítottan megemeli a véralkoholszintet. De ez a feltételezés nem igazolódott. Végül, véletlenül kiderült, hogy a vonatnak rohant buszvezető nagyon szerette az édességet, amiből rendszeresen és sokat evett. A szakértők ebben a kérdésben úgy foglaltak állást, hogy nagy mennyiségű cukor elfogyasztása okozhat tulajdonképpen alacsonynak számító véralkoholszintet. A teljesség kedvéért érdemes megjegyezni, hogy a fenti szakértői vélemény elegendő volt ahhoz, hogy a vállalat segítséget nyújtson a szerencsétlenül járt buszsofőr családjának. Először gyorssegélyt folyósítottak az özvegy részére, majd több hónapon át rendszeres szociális támogatásban is részesítették. A szállítási részleg vezetői pedig emberségből vizsgáztak jelesre, amikor a szerencsétlen balesetet követő hetekben a ház körüli munkálatokban segédkeztek az özvegynek. Mint mondták: elhunyt munkatársuk nagyon rendes, segítőkész ember volt, ennyivel mindenképpen tartoztak neki. Az özvegy hetek, hónapok múltán is a könnyeivel küszködve beszél: — A férjem mindent meg akart adni a gyerekeknek, ezért hajtotta úgy magát. Mondtam is neki, éljünk már egy kicsit, de ő nem tudott megmaradni. Összéhoztunk mindent, de mire élvezhettük volna, minden megszakadt ... Nem értem, miért pont ővele történt ez ...! Nemcsak a család, hanem a szomszédok is úgy vélik, hogy a fáradtság, az idegesség szinte sohasem látszott rajta. Ezért lényegében nem is érti senki, hogy ez a rutinos, „kötélidegzetű" ember hogyan követhetett el ekkora hibát. Hogyan hagyhatott ki-a tudata abban a pillanatban, amikor különösen körültekintőnek kellett volna lennie? A helyszínen járt riporter a következőket állapította még meg adalékként az ügyhöz: A bakter — a szolgálati szabályzat vonatkozó utasítása szerint — csak a megállóépület elé ment ki a tehervonat érkezte előtt; de az elromlott fénysorompóhoz nem ment közelebb, hogy intsen az arra haladó járműveknek. Igaz, nincs is rá utasítás, hogy a vasutasok kötelezően fedezzék az átjárókat. A tehervonat vezetője nem adott hangjelzést, mielőtt a fénysorompóhoz ért volna, pedig erre van előírás a vasutak közlekedési szabályzatában. Nem a riporter dolga kideríteni: szó szerint miként hangzik a szóban forgó rendelkezés. Persze, mindez nem változtat a tényen, hogy a buszvezető komolyan hibázott. Ezek az utóbbi tények „pusztán" adalékai a baleset körülményeinek. N.-ben, a temetőben még most is ott van néhány koszorú a 46 éves férfi jóval karácsony előtt hantolt sírján. (M-) 19
