A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-03-23 / 12. szám
Magyar égtájak Aki egy nemzet számára új szellemi horizontot nyit: több-kevesebb súllyal egyazon ítélet nyomorúságát vonja magára. E szabály alól Hamvas Béla sorsa és müve sem kivétel. Az ilyen életművet először kinevetik, esetleg bosszankodnak rajta, esetleg úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna. Mindaddig, amíg végül a nemzeti kultúra és tudat magától érthetődé szerves részévé nem válik. Az asszimiláció ideje lehet egy év, lehet százötven. Az örökkévalóság mérlegén egyetlen pillanat. (Dúl Antal) HAMVAS BÉLA Hiúság és önzés Az ember, mondják, egyéb természeti lényektől abban különbözik, hogy önző. A megállapítás rossz. Minden lény az. Sőt: az ember mintha kevésbé volna önző, mint az állat. Persze, nem azért, mert jobb, hanem azért, mert ostobább. Inkább így: azért, mert az állat egoizmusa józan és éber. Még jobban: mert ez az önzés objektív. Az ember is azt akarja, hogy amit tesz, hasznára legyen. De „csak egészen kevés embernek van ahhoz, hogy önző legyen, elég esze". Az ember egoizmusa, be kell ismerni, alig hasznos. Miért? Mert nem józan és éber, vagyis mert: szubjektív. Az ember egyéb természeti lényektől nem abban különbözik, hogy önző, hanem abban, hogy szubjektív. Az állati egoizmus tárgyilagos, annyira, hogy még azt is lehet róla mondani: ez az érdektelenség nélkül való önzés. Érdek nélkül az, mert: személytelen. És a személyesség az ember természetes önzésének is árt. Ostoba ahhoz, hogy igazán önző lehessen. Ébersége és józansága ebben az érdekeltségben kialszik. Semmi sem érdekli önmagán kívül. „Csak az iránt van érzékem, ami én vagyok", mondja egy francia költő. Az ember nem hasznát akarja, hanem önmagát. Ezért nem tárgyilagos. A par excellence humánum nem az önzés, hanem: a hiúság. A világ: tükör. Csak önmagát akarja és kívánja látni s ezért csak önmagát tudja látni. Az ég kék; de ez a kék ő maga. Ha valakit megszeret, önmagának egy kigondolt változatát szereti. Nem a világot látja, hanem saját képeit. Nem a valósággal áll vonatkozásban, hanem önmagával. Tükör előtt van és ott él. A tükör nem egyéb, mint a világgal szemben fölvett álláshelyek szöge. Az állat úgy érzi, hogy önmagát a dolgok közé teszi, énjét a világba belehelyezi. Sokkal inkább a világból ki sem veszi, hanem ott hagyja. Ezért az állat világa: a környezet. Az ember világa: a tükör. Mert önmagát a dolgok közül kiemelte, s úgy áll, hogy amikor a világra néz, a pillantás sugara megtörik és visszaverődik a dolgok felületéről. Ezért látja az ember a dolgok helyett mindig önmagát. Az állat objektivitása pedig az a ferde szög, amelyben a világgal szemben áll. Amit ebből a szögből láthat, az csak önmagának visszaverődött képe lehet. Az ember világhelyzete: a tükör. A maszk Könnyen azt lehetne gondolni, hogy az ember a tükör szögét azért választotta, mert erről a helyről többet lát. Azzal, hogy nem a világot, hanem önmagát nézi és nem is tud mást látni, mint sajátmagát, esetleg mélyebbre lát s távlata nagyobb és gazdagabb. Talán így jqbb: innen az igazabbat és a nagyobbat látja. Nem így van. A tükör éppen az, hogy szemét olyasmire vetette, amiről a világban egyetlen lény sem tud semmit. Az egész természet el van takarva önmaga elől. Senki se nézhet saját szemébe. De a tükör nem az ember szembenézése önmagával. Ellenkezőleg. A lény akkor látja magát, ha a világban helyesen, tárgyilagosan, józanul helyezkedett el. Akkor látja magát, ha nem látja magát. Mert akkor van egyenes szögben. Akkor áll »középpontban. Ez a természetes lények kozmikus beágyazottsága: tisztán is igazán látnak a világra s ezért látják ugyanúgy önmagukat is. A tükör ferde szög s amit megmutat, nem is az én, hanem: a maszk. A maszk se nem az Én, se nem a Te. Nem az ember, és nem a világ. A kettő között van, de nem egyenes vonalban, hanem ferdén elhelyezve, a megtört vonal irányában. De a tükörben nem az a baj, hogy hamis, hanem, hogy impotens. Vagyis: nem azért impotens, mert hamis, hanem azért hamis, mert impotens. Azt mondják: „igazat is lehet hazudni". Mert az, amit az ember kimond, csak akkor igaz, ha kinyitja. Bármit mondjak, ha ezzel elrejtem magam, hazudok. Igazat is fel tudok használni arra, hogy számomra burok legyen. Ha most az ember azt mondja: a hazugságot is fel lehet használni arra, hogy vele hazudjak, akkor tudom, hogy mi a maszk. A hiúság nem az emberre magára vonatkozik, hanem a maszkra. Mindenki tudja, hogy az ember csak akkor van, ha a maszk eltűnik. A maszk azonban drága — drágább, mint az ember. Mert az ember ingyen van, a maszkért fizetni kell. Ingyen? —Igen! hangsúlytalanul, egyszerűen, tisztán és józanul. Fizetni kell? — Igen: a hangsúlytalanságot, egyszerűségét, tisztaságot, józanságot fel kell adni. Ezért drágább a maszk és ezért kell. Mert sokba
