A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-03-23 / 12. szám
Együtt a Curry család (Jobbról: Lengyel Ferenc, Pólós Árpád, Fabó Tibor és Petrécs Anna) Az esőcsináló es Lizie jelenete (Petrécs Anna és Boraros Imre) A MEGTALÁLT ÖNBIZALOM RICHARD NASH: AZ ESŐCSINÁLÓ A MATESZ THÁLIA SZÍNPADÁN Tulajdonképpen nem is nehéz kitalálni, hogy miként megy a híre annak, ha egy színházban izgalmas előadás születik. így volt ez a Magyar Területi Színház kassai Thália Színpadának 1990. február 22-én tartott bemutatója előtt is. Szándékosan írom le ilyen körülményeskedő precizitással játékszínünk kelet-szlovákiai társulatának nevét, mert ezzel jelezni kívánom annak fontosságát, hogy már a maga szerénységében is megkopott foyere-ban gyorsan gyűltek a társulat önállósodását és saját épületét szorgalmazó aláírások; a nézőtérre pedig pótszékeket kellett beállítani, hogy elférjen a publikum. Az esemény valódi izgalmát viszont az jelentette, hogy másfél évtizednyi kirekesztettség után Beke Sándor újra -rendezett a kassai Tháliábanl És úgy tért vissza, ahogy akkoriban távozni kényszerült; békés keménységgel, sikerkovácsként. Az idei évad harmadik bemutatóját, Richard Nash: Az esőcsináló cimü színmüvét olyan élvezetes előadás keretében játszotta el a kassai gárda, amire már igazán régen volt példa az áldatlan körülményeknél is rosszabb viszonyok között vergődő Thália Színpadon. Magyarán: kiváló előadást láttam, és ez nagyon meglepett. Természetesen nem azért, mert a Thália Színpadon láttam (amelynek művészi feltámadásában s teljes önállósodásában reménykedem); nem azért, mert a rendezést vendégként vállaló Beke Sándor tizenöt esztendőnyi távoliét után azonnal a maximumot tudta kihozni színészeiből (Bekét mindig is izgalmas produkciók megteremtésére törekvő egyéniségnek ismertem). „Csupán" azért ért meglepetés, mert ez az előadás szemmel láthatóan és szinte egycsapásra újra visszaadta a Thália valamennyi tagjának már erősen megtépázott önbizalmát. Még azoknak is, akiknek ezúttal nem jutott szerep, ám a premierláz, majd a siker varázsa őket is megigézte ... Sietek mindehhez hozzáfűzni; nem a Thália Színpad hajdani sikereinek emléke dominált Az esőcsináló bemutatóján, hanem sokkal inkább a jó értelemben vett elementáris szenvedélyek felmutatásának szándéka, a céakazértis diadala! Beke Sándor csapatteremtö ereje felülkerekedett a társulat apátiáján. Ezzel is bizonyítva, hogy nemcsak egy irót vagy egy-egy darabot, hanem egy rendezői stílust is érdemes a játékrendbe iktatni. Feltéve, ha nemcsak egyszeri ötlettel, tétova mozdulattal emelünk le egy ismert müvet a könyvespolcról, hanem az adott együttes (tényleges) lehetőségei, illetve a közönség Ízlésvilágának szolgálata irányítja mind a válogatás, mind a rendezés szempontjait. Egy bemutató Így nemcsak új meg új esélyt jelent, hanem a színészt és a nézőt egyszerre gazdagítja, elöreviszi, új ízekhez szoktatja. Richard Nash drámája, Az esőcsináló ilyen alkalom. A kisfarmerek életformájának sajátos gondjairól szól, a pénzért, a barátságosabb szóért, a szerelemért folyó, embert és jellemet ferdítő indulatok működéséről. A történet a tengerentúlon játszódik (Richard Nash a második világháború utáni amerikai drámairodalom egyik kitűnősége, akinek nevét O'Neill, Tenesse Williams, Arthur Miller társaságában említik); ám érdé-Új értelemmel és új magyarsággal... A NEMZETI KISEBBSÉGI IRODALOM GONDJAI ÉS TEENDŐI (Elhangzott a Csehszlovákiai Magyar írók Társasága 1990. január 26-án tartott rendes közgyűlésén.) Alig egy hónap telt el a Szlovákiai Írószövetség Magyar Tagozata rendkívüli közgyűlése óta, melyen a szervezet kimondta önállóságát, és a Csehszlovákiai Magyar Írók Társaságává alakult át. A döntés megítélésünk szerint helyes volt, hisz az újonnan szerveződő írói közösségek, valamint a polgári kezdeményezések idején a magyar kisebbségi írótársadalom is joggal igényelte azt a szervezetet, mely szakmai szempontból felvállalja érdekvédelmét, politikai szempontból nyitott és pártatlan, független a különböző politikai csoportosulásoktól, nem független azonban azoktól a társadalmi változásoktól, melyek hazánkban az elmúlt év novemberétől végbementek. És attól sem független, hogy a csehszlovákiai magyarság érdekeit védje és felvállalja, hogy azt az emberi jogok védelme megköveteli a hemzeti kultúra képviselőitől. A fejlődés irányát a demokrácia mércéje és léptéke szabja meg, és ebből mindenféle manipulációk nélkül a csehszlovákiai magyarság — köztük az írók is — ki akarják venni a részüket. Úgy véljük, az a programnyilatkozat, melyet a decemberi rendkívüli közgyűlésen elfogadtunk, nem szorul módosításra. Felölelte ugyanis azokat a problémákat, melyeket szervezetünknek vállalnia kell, hogy tevékenységében az egység és az öszszefogás szempontjai domináljanak. Bármennyire hangsúlyozzuk ugyanis a politikamentességet, tudomásul kell vennünk írótársadalmunk egyes képviselőinek politikai elkötelezettségét, vagy mások független törekvéseit a társadalmi folyamatokban. Az események ugyanakkor arra is késztetnek bennünket, hogy az írótársadalom megosztottságában is kiigazodjunk. A magunk részéről mindenekelőtt azt kell leszögeznünk, hogy a szervezeti önállósággal nemcsak a működés feltételeit kívánjuk rugalmasabbá tenni, hanem fel akarunk készülni arra is, hogy az új helyzetben keressük azokat a lehetőségeket, melyek irodalmunk fejlődése szempontjából elengedhetetlenek. A Magyar Tagozat több mint harminc éven át működött a Szlovákiai írószövetség keretében. Erről a tevékenységről mindenekelőtt azt kell elmondanunk, hogy különösen az indulás éveiben (amikor az irodalomszervezés gondja nehezedett az Írókra és a Szekció vezetőire) a Tagozat sziszifuszi munkát végzett. Nem kis szerepe volt abban, hogy 1958-ban az Irodalmi Szemle megindult, s abban is, hogy újra és újra védelmébe vette a magyar iskolák sorsát, hallatta szavát a helységnevek kérdésében, és szót emelt olyan törekvések ellen, melyek az elnemzetlenítés érdekeit szolgálták. Feladata magaslatán állt a Szekció vezetősége a hatvanas évek végén is, amikor a nemzetiségi kérdés alapvető igényeit fogalmazták meg, vagy ai önálló könyvkiadás érdekében „házaltak". Ezeknek az éveknek egyik fontos mozzanata volt, hogy a Magyar Tagozat egységesen lépett fel a hatalmi szervekkel szemben, s eredményeit is ennek köszönhette. A közös fellépés tényét annál is inkább hangsúlyoznunk kell, mivel a későbbi években a „legendagyártás" olyan kísérleteivel találkozhattunk, melyeknek semmi köze nem volt a valósághoz. A szervezet életében később az okozott törést, hogy egyesek — a politikai számonkérések idején — próbálták a saját felelősségüket csökkenteni, s bűnbakoknak másokat „kinevezni". Gondolok itt elsösor-'1 ban az 1968 márciusában elfogadott állásfoglalásra és annak utóéletére. Ez a dokumentum, mely a nemzetiségi kérdés elvi megoldását kívánta segíteni, később minden bűnök forrásává vált. Azok számára, akik ennek a korszaknak a tanúi, vagy szenvedő részesei voltak, ma is gyötrelmes arra gondolniuk, hogy egyesek a manipulációk és alantasságok milyen szövevényeit voltak képesek kiagyalni, hogy a politikai hatalom által óhajtott áldozatokat (magyar részről is) szállítani tudják. Sajnos, a Szekció tevékenységéről (saját kezelésben) semmilyen feljegyzés, levéltári anyag nem létezik, igy az irodalomtörténészekre, kutatókra vár az a feladat, hogy tárgyilagosan értékeljék ezeket az éveket. Az Írószövetség kongresszusán Anton Hykisch beszámolójában említette azokat, akiket ezekben az években sérelem ért. A Magyar Tagozat részéröl Monoszlóy Dezső, Szőke József és Lehocky Teréz a kizárás sorsára jutott. Dobos László és Petrőci Bálint tagságát pedig (három, illetve egy évre) felfüggesztették. Ténylegesen csaknem másfél évtizedre (Lehocky Teréz esetében csaknem két évtizedre) volt szükség, hogy tagságukat rendezzék. Mivel ezek az intézkedések emberi hitelüket sértették és súlyos erkölcsi fcárt okoztak az érintetteknek, a magunk részéről teljes mértékben azonosulunk azzal a magatartással, mellyel az írószövetség vezetősége — néhány évvel a rehabilitálásuk után — megkövette őket. Együttérzünk azokkal is, akik bár nem voltak a szervezet tagjai, íróként azonban a torzulások őket is sújtották. A magunk részéről elhatároljuk magunkat ezektől a torzulásoktól. a felelősség alól azonban nem menthet-10