A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-03-16 / 11. szám
A V 8 visszavág George Fastman, a gyorsan hírnévre szert tett Kodak-gyár alapítója hirdette meg századunk elején híres-nevezetes jelmondatát, amely cégének programja lett: Ön csak megnyomja a gombot, a többi a mi dolgunk. Ezalatt egyaránt értette a dobozos Kodakmasinák rendkívül egyszerű szerkezetét amelyeknél nem kellett távolság- és blendebeállitással bíbelődni — hiszen egy métertől végtelenig mindig éles volt az exponált kép —, valamint a jól kiépített laboratóriumi hálózatot. Így a fotózáshoz mit sem konyító milliók hálásan gondoltak a tömegfényképezés megalapítójára minden alkalommal, ha exponált filmjüket beadván egy Kodak-laboratóriumba már másnap hazavitték a kész képeket. Ezt a jó szokását az öt kontinens több mint száz országában működő világcég a mai napig megőrizte: huszonnégy órán belül szállítja a legigényesebb technikával előállított színes fotókat is. Annak idején Fastman találmányában az igazán zseniális az volt, hogy a sok kicsi haszon minden esetben több, mint a kevés terméken nyert nagy haszon, ráadásul komplex szolgáltatást kell nyújtani: a vevőnek nagyon megfelel, a Kodak cégnek meg kifejezetten áldás, ha ugyanott veheti meg a gépet és a filmet, ugyanoda viheti ez utóbbit előhívatni, ahol aztán előbb kapja kézhez a képeket, mintha maga csinálná meg őket a fürdőszobában, hiszen aligha akad olyan lelkes amatőr, aki már másnapra kidolgozná saját felvételeit. A nyolc évtizedes üzleti filozófia szellemében cselekedett a Kodak vállalat, amikor már a kezdeti időszakban beszállt a Video 8 üzletbe; a japán Sony által oly lelkesen propagált új videós rendszer ugyanazokkal az előnyökkel kecsegtette a vásárlókat a kamkorderek terén, mint a fényképezésben a Kodak masinák: kicsik, könnyen kezelhetők, egyszerűen lehet velük felvételeket készíteni. A japán óriásvállalat üzleti filozófiájában egyaránt szerepe van a legigényesebb technológiával készült stúdióberendezéseknek, a félprofesszionális masináknak, a házi tévékészülékeknek és az olcsó videokameráknak is. Csakhogy ez utóbbi területen a hazai Matsushita gyár termékeiben kemény konkurensre talált: JVC (Japan Victory Company) és Panasonic leányvállalatai a (Video Home System) és a Super VHS berendezésekkel egyre nagyobb szerepet kezdtek játszani a piacon. Különösen a VHS terén folytattak rendkívül átgondolt, agresszív üzleti politikát: hosszú éveken keresztül egy amerikai dollárért (!) adták el a külföldi vállalatoknak a VHS gyártási licencét. Meg is lett a foganatja: röpke fél évtized alatt mind az öt földrészt meghódították. A VHS félprofesszionális, ún. Super változatával pedig a háztartásokon kívül sikerült betörniük az üzemi, vállalati szférába is: iskolák, oktatási intézmények, üzemek továbbképzési, reklám stb. célokra szánt műsorait egyértelműen érdemes S-VHS technikával előállítani. A megfelelően átgondolt piaci stratégia nyomása alatt egyhamar megadta magát a Video 2000 Philips-Grundig rendszer, mig a japán Beta meglehetősen háttérbe szorult. Ebben a helyzetben úgy látszott, hogy a Video 8 számára sem terem túl sok babér, hiszen a VHS minden téren igyekezett fölébe kerekedni: a minőség kérdésében, a képmagnók méretei és kezelésének egyszerűsége terén, valamint a kamkorder miniatürizálásának frontján is. Csakhogy a Video 8-nak megvan a nevében rejlő előnye, a kazettaméret: mindössze 8 mm széles mágneses szalaggal dolgozik a VHS 12,5mm-ével (fél hüvelyk) szemben. Ez viszont eldöntheti a küzdelmet. Ugyanis a zsebkönyv méretű VHS kazetta eleve meghatározza a képmagnó, kamkorder méreteit. Ezzel szemben a hangkazettánál alig nagyobb méretű Video 8 kazetta jóval kisebb meghajtómüvet, ezzel együtt kisebb készülékméretet is lehetővé tesz. Olyannyira, hogy kamkorderük fél kézben is elfér: objektívvei és beépített mikrofonnal együtt is alig nagyobb egy szokásos útlevélnél. Tehát akár zsebkamerának is nevezhetnénk. Ez ellen a Panasonic úgy próbált védekezni, hogy elkészítette a VHS-C kiskazettával működő kamkorderét, csakhogy ez még mindig nagyobb, mint a TR 55 E Sony kiskamera, ráadásul csupán 30 perces képkazettával működik, mig a V 8-asra ennek háromszorosa, másfél óra fér normál felvétel (SP — standard play) mellett. Mig „lassú" üzemmódban (LP — long play) ennek kétszerese, azaz három óra. A TR 55 E CCD elemes kamkorder külön történeti érdekessége, hogy a Sony zseniális tervezője, Kihara úr szerkesztette, aki hatszáznál is több szabadalmával napjaink feltalálói fejedelmének számit. A megnevezés a Sony gyár első tranzisztoros rádiójára utal, amelyet 1955-ben adtak ki ugyanezen a néven. A betűjel a hordozható vagy utazó angol rövidítése (TR — travel), mig a szám a kiadás évét jelöli. Kihara úr kapcsolata a Kodakkal egyébként nem új keletű: ő szabadalmaztatta a hajlékony mágneslemezre fényképeket készítő MAVICA (Magnetic Video Camera) gépet, amelyet hosszú évek óta az amerikai óriásvállalat is forgalmaz. A két hüvelyk (5,08cm)-es mágneslemezre („kazettára") összesen ötven színes képet lehet felvenni, vagy pedig huszonöt „hangos képet": ebben az esetben minden képhez tiz másodpercnyi hanginformáció vehető fel. A képeket a hazai tévékészülék képernyőjén lehet megjeleníteni. Amennyiben albumba is szeretnénk ragasztani őket, az se gond: színes nyomtató segítségével fényezett papíron válik a felvétel láthatóvá. Ez a fényképezési eljárás egyre népszerűbb az amatőrök körében, hiszen nem igényel laboratóriumi munkát, ráadásul „hangositva" is van. Hasonló népszerűségre számíthat a TR 55 E kamkorder is. A betűjel mellett handycam megjelölés utal arra, hogy akár fél kézzel is lehet vele dolgozni, olyan kicsi. Ha az ember tenyerét ráhelyezi, csak a kereső vagy az objektiv látható az egész kamkorderből. A törpe méreteket csak úgy sikerült elérni, hogy megtömték a kamerát integrált áramkörökkel, ráadásul nyomtatott áramkörei négy rétegesek, ami gyakorlatilag lehetetlenné teszi a javításukat. A gyártó cég képviselői a felmerülő aggodalmas kérdéseken csak szelíden mosolyognak: nem, a kamkorder nem romolhat el, hiszen rendkívül megbízható, akárcsak a többi Sony termék. A vele felvett kép természetesen azonnal visszajátszható, az elektronikus kereső miniatűr monitorján tekinthető meg. A múlt év igazi V8-as szenzációját azonban nem a kicsi kamkorder, hanem a parányi video Walkman piacra dobása jelentette. A Sony gyár GV-9E video walkmanja folyadékkristályos képernyőjének átlója 10 cm. míg a GV-8E készüléké mindössze 7 cm! A kicsi, zsebrádiónál alig nagyobb, kabátzsebben kényelmesen elférő video Walkman egyszerre VHP és UHF sávban működő színes tévékészülék, kézikamera-monitor, valamint felvételre és visszajátszásra egyaránt alkalmas képmagnó. A nemzetközi kiállításokon edzett szakember is fejét csóválva nézi az új minicsodát: hogyan lehet ilyen kicsi dobozkába ennyi áramkört bezsúfolni? Persze ennek — legalábbis egyelőre — meg kell fizetni az árát: 2 400 nyugatnémet márkába kerül, ugyanannyiba, mint egy normál méretű képmagnó és tévékészülék együttvéve. Persze, a későbbiek folyamán a sorozatgyártás beindulása után ez minden bizonnyal csökkenni fog, akárcsak más hasonló termékek esetében történt. A Sony gyár ezzel a két berendezésével valószínűleg a maga oldalára billenti a mérleg nyelvét az amatőr videózók világában. Pozícióit erősítendő a Super VHS ellen is támadást indított. A hagyományos televíziózással szemben, ahol a fényességjel (Y). a színinformáció (C) és a szinkronjelek (burst) egyetlen keverék formájában (FBAS jel) kerülnek továbbításra, a S-VHS rendszernél az Y („fekete-fehér") és a C („színes") jelet időeltolódással továbbítják. Ennek következménye a nagyobb színgazdagság és -hűség, a megnövekedett képélesség, tehát nagymértékű minőségjavulás. Nos ezt a különálló Y + C átvitelt alkalmazza a Sony a Video 8 High eljárásnál, a V8-as tökéletesített változatánál. A gyári szakemberek szerint a világosságjel és a színjei frekvenciasávjának kiszélesítésével sikerült a S-VHS-nél jobb képminőséget elérniük, sőt a jel/zörej arányon is javítottak. Ha mindezt elfogadható áron tudják eljuttatni a fogyasztóhoz, bizony a Matsushita gyár egyes vállalatainál is fel kell kötniük azt a bizonyos fehérneműt. A Video 8 High nyilvános bemutatóira csak ez idén kerül sor, ekkor a szélesebb közönség, a videorajongók is többet megtudhatnak a legújabb V8-ról. A Sony nem hiába óriásvállalat, az amatőrökön kívül a profikra is gondolt: az NHK japán állami televízióval közösen már kidolgozták az 1 125 soros nagy felbontású HDTV (High Definition TV) rendszert, amely lehetővé teszi nagyméretű vetített kép esetén is a megfelelő képélességet. Ezen a területen tökéletesen érvényesül a gyár széles gyártási programjának minden előnye: egyszerre kezdik a HDTV stúdióberendezések, félprofesszionális készülékek és egyszerű házi tévévevők gyártását. George Fastman üzleti filozófiája láthatólag nem ismer határokat: bárki, bármikor a televíziózás bármely területével legyen is kapcsolatban, bizalommal fordulhat a Sonyhoz (is): tévétársaságokat, profikat és amatőröket, egyszerű nézőket és videorajongókat egyaránt ellátnak korszerű elektronikus eszközökkel. Ezt diktálja a műszaki ráció és persze a jól felfogott üzleti érdek. Ott náluk. Mi meg csorgó nyállal — pavlovi kutyaként — nézhetjük. Örülünk, ha egy távirányítású tévékészülékhez hozzájutunk. A japán példánál maradva: amikor rájöttek, hogy mennyire lemaradtak a technikai fejlődésben, kirajzottak szakembereik az országból, elárasztották a fejlett Nyugatot, hogy megtanulják mindazt, amit érdemes. A harmadik ezredév küszöbén nem kellene követnünk az ö példájukat, elmennünk tanulni valamit a fejlett (Távol) Kelettől? Mert hogy lenne mit, az egy pillanatig sem kétséges. OZOGÁIMY ERNŐ Fotó: Méry Gábor
