A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-03-16 / 11. szám
A MÍTOSZ Az 1971 -ben megjelent Új Filmlexikon még igen hűvösen és röviden, szinte kelletlenül ír Karády Katalinról, de az évtized végére, harminc év hallgatás után megjelenik egy nagylemeze, és ezzel újraéled a kultusza is. Később ismét műsorra tűzik a filmjeit, Írnak róla, emlékeznek rá, dalait megint dalolni kezdik. 1989-ben emlékalbum jelenik meg róla, 1990 februárjában pedig megérkezik a halálhíre, amire már nemcsak a második világháborús frontokat megjárt apáink szive szorul össze, hanem azoké is, akik az utolsó évtizedben újraéledt Karády-kultusz során váltak a rajongóivá. Ki volt ez az asszony? Könnyű egyetérteni azzal az állítással, hogy a mindenkori magyar filmművészet eddigi egyetlen sztárja volt. A végzet asszonyaként, csábítóként, hideg szoborként, férfifaló dívaként, a hűség és a hűtlenség megtestesítőjeként vonult be nemzedékek emlékezetébe. Számtalan jelzővel lehetne sorolni tovább, hogy kitolt, milyen volt — filmen és magánéletben. Mindez azonban csak szolid megközelítése lehet annak a misztikus titoknak, amit javarészt spontán módon teremtett önmaga és saját legendája körül. Több volt mint szépségideál, több volt, mint démon, több az egyszerűen vonzó eszményi nőnél, aki egy országot csábított el úgy, hogy senkihez sem lett hűtlen. Szép volt. Olyan riválisok és pályatársak között is a legszebb, mint Muráti Lili, Mezey Mária, Tolnay Klári, Szeleczky Zita, Tasnády Fekete Mária, Perczel Zita, vagy akár Greta Garbo és Gloria Swanson egy személyben. Mítoszát az örökké körülötte lebegő titokzatosság, számtalan szerepének sokfélesége, a figurájához szabott forgatókönyvek hősnö-modellje, nem utolsósorban pedig az teremtette meg, ami a harmincas évek végétöl a negyvenes évek végéig Magyarországon történt. A világháborút megelőző szorongás, a világháború infernója, a háború utáni esztendők hidegháborúhoz vezető légköre. A front-VALAHOL OROSZORSZÁGBAN Sokkal jobban szeretlek, mint máskor, Minden percben rád gondolok százszor. Valahol Oroszországban, valahol Oroszországban. Mindig a te leveledet várom, S csak terólad álmodom az álmom Valahol Oroszországban, valahol Oroszországban. S arra gondolok, mikor a csillag rám ragyog, Azt a csillagot te otthon ép úgy láthatod. Sokkal jobban szeretlek, mint máskor, Minden percben rád gondolok százszor, ______valahol Oroszországban, valahol Oroszországban.________ MEGMARAD katonák csillagnézö vágyódása, a soha haza-nem-térés szorongató légköre, a tábori levelek szomorúsága, a háborús romantika ambivalenciája, nem utolsósorban pedig egy új erotika megtestesülése volt az, ami Karády Katalin alakját olyan magasba tudta emelni. És a hangja persze. Az a búgó, örökké szomorú, zsongitó hang, mely elszomorítani és biztatni egyszerre tudott, jóllehet, minden elemében része annak az értékválságnak, mely Karády egyévtizedes tündöklése során kulminált. A szerepek sokfélesége az erkölcsi eszménytől a deklasszálódott vamp figuráig a kor minden típusát és szituációját érinti a filmjeiben. Utólag szinte valószínűtlen, hogy épp ez az évtized lehetett a magyar film egyik legizgalmasabb évtizede. A mozi varázsa persze menekülés volt, mindenki menekülése. Ezért generalizálódhatott az érzés, ami mozihős és mozinézö között ily példátlan módon létrejött ebben a szomorú évtizedben, Karády Katalin 1949-ben elhagyta Magyarországot. Hosszú ideig Brazíliában, majd az Egyesült Államokban élt. Úgy ment el, hogy soha többé nem akart hazatérni. Úgy halt meg, hogy halála előtt mégiscsak a hazatérésről álmodozott, de talán mégsem gondolta komolyan, mert tudta, hogy az álmok asszonya csakis az álmok asszonyaként térhet vissza. Ugyanúgy, ahogy elment. Búgó hanggal, hófehér tüllruhában, a vonzó test sejtelmes körvonalaival, leomló, csillogó hajjal, csodálatos nagy szemekkel, fényesen, szépsége teljes pompájában. S mert csak megkeseredett öregasszonyként jöhetett volna vissza, inkább nem jött, hogy a mítosz megmaradjon. Mert tudta, hogy mítoszokra sajnos ma is szükség van odahaza. Halogatta az indulást, mígnem csendesen meghalt. Hetvennyolc éves volt, de otthon harminchat évesen ravatalozta fel őt az emlékezet. (keszeli) HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK KÖNYV Réti, a sakkgondolkodó Értékes könyvvel gyarapodott az egyébként meglehetősen szegényes csehszlovákiai sakkirodalom. Jan Kalendovský: Réti Richard, a sakkgondolkozó cimü, cseh nyelven megjelent 360 oldalas monográfiájával, mely bő áttekintést nyújt a modern sakkstratégia úttörőjének pályájáról és sakkírói tevékenységéről. A brünni Jan Kalendovský, az ország egyetlen professzionális szinten dolgozó sakktörténésze közel hét éven át hangyaszorgalommal gyűjtött össze minden. Rétivel kapcsolatos könyvet, folyóiratot, játszmaelemzést, újságcikket. Munkáját némileg megkönnyítette, hogy Brünnben van a köztársaság egyetlen és igen gazdag nyilvános sakk-könyvtára, amelyet annak idején Eduard Lendl professzor — a világ legjobb teniszezőjének nagyapja alapított. Ám ezenkívül Kalendovský sok itthoni és külföldi sakkozó, sakktörténész — köztük a magyar Földeák Árpád — segítségét is igénybe vette. Összesen 700 Réti-játszmát sikerült öszszegyűjtenie s a könyvben ezekből válogatta ki a legjellemzőbbeket. Valóban úttörő munkának lehetünk tanúi, hiszen eddig Rétiről csak két kisebb terjedelmű publikáció jelent meg: az angol Harry Golombek 1954-ben Réti 70 játszmáját adta közre, a jugoszláv Szlavko Petrovics pedig 1976-ban 100 Réti-játszmát gyűjtött kötetbe. Kalendovský a könyv első és legterjedelmesebb részében Réti tragikusan rövid — 40 éves korában egy ragályos betegség oltotta ki életét — sakkpályáját ismerteti versenyeredményekkel, táblázatokkal, fényképekkel és 200 válogatott játszmával — nagyrészt Réti elemzéseivel. A második fejezet az annak idején óriási feltűnést keltett és minden világnyelvre lefordított Új idők a sakkban cimü tanulmányt ismerteti, amelyben Réti a centrumért vívott harc teljesen új elveit foglalja össze. Réti írását Kalendovský bö jegyzetekkel egészítette ki. A harmadik rész Rétit, a publicistát mutatja be. huszonegy írását közli, amelyek jóformán ismeretlenek, hiszen többségük csak az ostravai német napilapban, a Morgenzeitungban jelent meg. Néhány cím: A sakkmester műhelyéből; Steinitz és a modernek; A remishalál; Sakkozókkal végzett pszichotechnikai kísérletek; Sakkozás és sakksport — tehát csupa olyan téma, amely a mai sakkozókat is foglalkoztatja. A monográfia utolsó fejezete Réti 53 válogatott végjátéktanulmányát tartalmazza, igazolva, hogy a magyar születésű, német kultúrájú és csehszlovák állampolgárságú nagymester ezen a területen is maradandót alkotott. Delmár Gábor TELEVÍZIÓ A szabad román televízióért Az ember legforróbb lelki vágya: szorongásaitól megszabadulni és valami egyetemes nagy harmóniában feloldódni! Még ha rövid — mondjuk egy műsorszámnyi — időre is! Már-már azt hittük, azt hittük, kimosódtak belölünk lelkiségünket gyógyítani, éltetni, örömre ébreszteni képes érzések, amikor a Magyar Tv egyes csatornáján olyan, előre nem jelzett, műsor nézőivé válhattunk, melynek műfaját szinte lehetetlen meghatározni. Mert az sem esztrád, sem valamilyen vallási rituálé szerint megtartott istentisztelet nem volt. Hanem volt a Bukaresti Madrigálkórus szivet-lelket, esztétikai érzékünket lehelet-finoman simogató melódiája ... Volt Viktor Rebengiue román nyelvű hiszekegy imádsága, melyet szakaszonként adott elő s a szakaszok között Illyés Kinga — mintegy fordításként — tolmácsolta az imádság magyar szövegét. De nemcsak a szöveget, hanem V. Rebengiue szuggesztiv erejű, ünnepélyesen emelkedett hangvételével összhangban „adta" elő az utóbbi időben sokunk által régen hallott imádságot. Mire végéhez értek, mindnyájunkon eluralkodott a meghatódottsággal vegyes lelkesedés. Ez a régen nem tapasztalt, önkéntelenül jövő, repeső örömre hangoló belső késztetés. A tízéves forma Kisfalussy Lehelt már könnytől fátyolos szemmel néztük és hallgattuk szavalatát (vagy meséjét?!), melyben a helyzethez illő komolysággal adta elő, hogy a tavalyi (1989-es) december, Románia népének Feltámadását hozta. S hogy valaki feltámadhasson, annak — ugyebár — egy kicsikét meg is kell halnia!... Igen, Románia is — mint több más európai nép — lassan, de biztosan agonizált! Kultúrájában, testileg-lelkileg, gazdaságilag és etikailag! A román nép nemzettudatát nacionalizmussá igyekeztek formálni! Ezekről, és ezekhez hasonló, a lélek mélyéig hatoló kategóriákról szólott a műsor „főszereplője" Tőkés László lelkész is, akiről — meggyőződésem szerint — a történelem, mint a decemberi román forradalom elindítójáról fog majd megemlékezni. Hívőkhöz illő áhítattal fohászkodunk a nemrég még létezését vitatott Mindenhatóhoz, hogy ez az éteri tisztasággal megnyilvánulni tudó nagy egyéniség kapjon teret és alkalmat, hogy képességeit a világ (különböző nyelvű) népeinek javára hasznosítsa! Lám, milyen észrevétlenül el lehet jutni a szárnyaló művészet segítségével a beteljesülő gyönyörűségig! Csak semmi képmutatás, semmi mesterkéltség! Mert ez utóbbiak kiszorítják lelkűnkből a lelkesedést. Az előadók között láthattuk (hallhattuk) még: Valeria Sicent, Airizer Csabát, Pitti Katalint, Davis Ohanesiant és Dimitri Farca$u tárogató művészt. „A szabad román televízióért" című ünnepi műsor hangulata — úgy érezzük — még sokáig bennünk él. Hadd adjunk hangot ama meggyőződésünknek, hogy egy hasonló szellemben szerkesztett csehszlovák—magyar műsor számunkra is hasznos, jó kapcsolatainkat elmélyítő hatású lehetne! Kovács József 9
