A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-05 / 1. szám
fogta egybe az itt élő magyarságot. Később a sarlósok szervezett tiltakozása már vajmi kevés eredményt hozhatott. A magyar etnikum szétdarabolása, „szigetesitése" ezzel a földreformmal vette kezdetét, s tartott egészen 1938-ig. A háborús évek traumái után, a húszasharmincas években kialakult nemzetiségi védekezési rendsžer teljesen megsemmisült. Vagyis a manipulálhatóság ismét szabad teret nyert. A Kassai Kormányprogram Vili. cikkelye ezt törvényerőre is emelte. A lakosságcsere, s a vele párhuzamosan zajló Csehországba való deportálás a nemzetiségi földarabolást ott folytatta, ahol a „földreform" elkezdte. Csupán a gyakorlata vált drasztikusabbá. S mindezt betetőzte a reszlovakizációs hullám. A végeredmény: az első köztársaság több mint egymilliós magyarsága az ötvenes évekre 350 ezerre zsugorodott. A történelem igazságai könyörtelenek, mert megmásithatatlanok. Most, hogy e kérdésekről nyíltan beszélhetünk, azt kérdezem: lehetséges lett volna mindez, ha van egy erő, az egész szlovákiai magyarságot összefogó szervezet, párt vagy szövetség? Lehetséges lett volna, persze hogy lehetséges lett volna, mert az erőszak ellen, a fegyverek ellen puszta kézzel szinte lehetetlen a védekezés, de a végeredmény talán-talán más lett volna: nem kétharmados népességvesztés. S amikor 1948 után létrejött vagy létrejöhetett a Csemadok, amely negyven éven keresztül egybefoghatta a magyar nemzeti kisebbséget — bármily ellentmondások és félsikerek mellett is — határozott ellenállási rend szert hozott létre a szlovákiai magyarság körében. Ezt már az 1960-as népszámlálás adatai is egyértelműen tükrözik. A nemzetiségi politika itthoni sztálinista modellje a további évek során is megpróbálta folytatni a feldarabolás stratégiáját, ám ez már nem tudott olyan erővel érvényesülni, mint korábban, mert a Csemadok által létrehozott szervezeti hálózat ellenállásába ütközött, s több esetben kénytelen volt meghátrálni. Nagy veszteségeket kellett en nek ellenére is elszenvednünk. Az 1960-as területi átrendezés a magyar többségű járásokat — két kivételtől eltekintve — teljesen felszámolta. Ez törvényszerűen a választott szervekben is nemzetiségi arányváltozásokat okozott, s okoz mind mostanáig. Ezt követte az az agrárreform, amely a kisebb települések gazdaságait egyesítette, s a vezető pozíciókba zömmel idegen elemet ültetett be Hasonló módon járt el a közigaz gatás átszervezésekor is, amikor a kistelepülések zömét — a magyar népesség nagyobbik hányada ezekben él — a perifériára szorította. Ezt a folyamatot tetőzte be a nemzetiségi iskolák integrációja és a magyar pedagógusképzés gyakorlati felszámolása. A felsorolt adminisztrációs intézkedésekkel szemben többször és különböző módon tiltakoztunk Írásban, szóban egyaránt, s bár megakadályozni nem, de lassítani sikerült mindenképpen e folyamatot, s a magyar népesség félmillió felett stabilizálódott — hivatalosan. Hogy ez így van, abban a Csemadok négy évtizedes jelenléte, hatása, szervező ereje egyértelműen kimutatható. Még az ismert veszteségek korántsem alacsony arányai mellett is. Mindezt — történelmünk nehány súlypontjának fölvillantásával — azért soroltam el, mert annak a veszélyét látom, hogy egy meglévő szervezett magyar nemzetiségi bázis felszámolására került sor. Ezt pedig nem szabad megengednünk! Ahhoz, hogy a szlovákiai magyarságnak ne csak múltja, hanem jövője is legyen, minden meglévő energiánkat egyesíteni kell azért, hogy ezt a jövötudatot önmagunkban képesek legyünk megélni és továbbadni. Erre pedig csak akkor lesz esélyünk, ha nem külön külön indulunk, hanem együtt és egyszerre. GÁL SÁNDOR Már elkezdődött a belső feldarabolása annak, amit egységként kellett volna megőriznünk, hogy erősek maradjunk a jövőre. Évek óta azt próbálom mindenkivel megértetni, szóban és írásban, hogy az olyan töredéknépnek, mint amilyen a miénk, mint amilyen a szlovákiai magyarság, csak akkor van esélye a túlélésre, ha képes megőrizni egységét, ha képes megérteni az összefogás szükségességét minden egyéni és csoportérdekkel szemben. Minden más út a szétforgácsolódást, a széthullást eredményezi. Sajátos történelmünk alig több, mint hetven esztendeje figyelmeztető mementóként magasodik elénk, s mutatja, hogy amikor az összetartás erői meglazultak, vagy lehetetlenné lettek, a bomlás milyen mértéket öltött: számokkal is kifejezhető veszteséglistát lehetne fölállítani ma is, amiként nyugodtabb időkben a történészek ezt — bízom benne, hogy igy lesz — majd meg is tehetik. Én ma és itt legföljebb e veszteségeket előidéző okok némelyikére figyelmeztethetek, Leírtam már egyebütt, most csupán megismétlem, hogy nagyapáink nemzedéke a tizennyolc utáni állapotokat csupán valamiféle tévedésnek vélte, amit a nagyhatalmak hamarosan helyreigazítanak majd, s mindezt igy is élte meg. Hogy valóságos következményei ennek, e „tévedés" nyomán milyenek lettek, ma már világos mindenki előtt. Azaz: jó volna, ha így lenne. Az 1918 utáni bénult és zsibbadt nemzetiségi állapot a szlovákiai magyarság ellenállóképességét — már ha volt ilyen — megsemmisítette. S ebben a helyzetben a színtiszta magyar területekre — az 1919-es úgynevezett foglalási törvény következtében — 73 falu nagyságú szlovák illetve cseh kolóniát ékeltek be. (A mai Kárpátalját is ide számítva.) Beneš „nemzetiségi politikája" a „feldarabolási stratégia" a védekezés és az ellenállás hiányában söpörhetett végig Dél Szlovákián, mert semmilyen szervező erő nem A Csemadok KB Elnöksége a Hét munkatársainak egyöntetű javaslatára a nyugdíjba vonuló Strasser György helyére 1989. december 15-i hatállyal Lacza Tihamért nevezte ki lapunk új főszerkesztőjévé. Lacza Tihamér 41 éves. A köbölkúti magyar általános iskolában kezdte tanulmányait. Érsekújvárott, a magyar gimnáziumban érettségizett. 1967 és 1972 között a prágai Károly Egyetem Természettudományi Karának Kémia Szakán tanult. Kutatóvegyészként kezdte pályafutását. 1975 óta a Hét munkatársa. Semmi sem fu/lasztóbb egy tisztességes újságíró számára, mint az, ha a véleményét csak köntörfalazva. vagy egyáltalán nem mondhatja ki. Tanúsíthatják ezt évtizedeket szerkesztőségekben eltöltött kollégáink, akik belefásultak abba az energiájuk nagy részét lekötő igyekezetbe, hogy ha az igazat nem írhatják meg. akkor legalább ne hazudjanak. Igy kerültek a lapunkba hétről hétre a semleges témák, érvényesítve a „ne szólj szám. nem fáj fejemľ' elvét, mert reménytelen igyekezetnek tűnt a napi szélmalomharc. Márpedig a legjobban megírt cikk. a legfájóbb téma feldolgozása is kárba veszett munka, ha végül is nem publikálható. Bennünket is bántott az elmúlt évtizedek alatt, hogy az igazság kikerülése mellett a hazugságok elkerülése volt a legfőbb célunk. Noha a tényékhez az is hozzá tartozik, hogy megpróbáltunk elmenni lehetőségeink határáig. Persze, csupán megpróbáltunk, mert fogalmunk sem volt arról, hogy valójában hol is vannak annak a bizonyos lehetőségeknek a határai, s véleményem szerint korábban leálltunk, mint ahogy a ..Stop "-tábla megengedte volna. S micsoda örömmel használtuk az imént a múlt időt! Mert igenis meggyőződésünk, hogy ezek a fogalmak: félelem, óvatosság, lentről diktált irányvonal, tabutéma, stb. már a múlté. Mi. szerkesztők bízunk abban, hogy az elkövetkezőkben a tisztességesnek maradás lehetősége nem a hallgatás lesz. hanem épp a fordítottja: az lesz a tisztességtelen, aki.......elfödi a bajt." Olvasótáborunkat a jövőben nem csupán úgy szeretnénk szolgálni, mint eddig tettük: lapunk puszta meglétével, hanem a tartalmával. Olyan írásoknak szeretnénk helyet adni. melyok egyediségükben is általános problémákat feszegetnek. A híradás helyett sokkal inkább az elemzés szintjére kívánunk lépni. Várjuk az ország különböző tájairól érkező írásaikat, hogy ezáltal is színesedjen lapunk tartalma. Mobilisabbak szeretnénk lenni, mint eddig voltunk, de hogy gyorsabban leszünk, azt nem ígérhetjük. A kassai nyomda jelenlegi kapacitása mellett nem remélhetjük, hogy képes hetilapunk a leadástól számított három hétnél korábban kerül majd olvasóink kezébe, igy a jövőben sem tudjuk felvállalni, hogy napilap módjára a legfrissebb információkat közöljük, azt viszont annál inkább, hogy a tartós problémák számontartói. s lehetőségeinkhez mérten orvoslói, a kulturális, társadalmi és politikai kérdések boncolói leszünk. 1969 után nagyon sok olvasónk elfordult tőlünk. S nemcsak az olvasók, olyanok is. akik 68—69-ben lapunk tartalmának alakitói voltak. Sok tehetséges, íráskészséggel megáldott ember nem tartotta érdemesnek, hogy publikáljon lapunkban. A jövőben azonban bízunk az 6 közreműködésükben is. hogy valóban színvonalasan és objektiven tudjunk számot adni a társadalmi, politikai és kulturális történésekről, s természetesen nem zárkózunk el az izgalmas, olvasmányos írások elől sem. Két kritériumunk lesz csupán: az írás minősége és valóságtartalma. Igazat akarunk írni és jól! Ehhez kérjük az Önök segítségét, s reméljük, sikerül megtartanunk a bizalmukat. g ^ szerkesztősége 3
