A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-02-23 / 8. szám
FÜGGETLEN SAJTÓ Nem véletlen, hogy a száznegyvenkét évvel ezelőtt, 1848. március 12-én Irinyi József által megfogalmazott tizenkét pontban az első helyre került a „sajtó szabadságának" a követelése. Az viszont már egyenesen törvényszerű, hogy harmadnapra a Petőfi és Jókai által vezetett márciusi ifjak nem mást, mint egy nyomdát — Länderer és Heckenast könyvkészítők cégét — foglalták el, hogy eljuttathassák a forradalom követeléseit, valamint Petőfi gyújtó hatású költeményét, a Talpra magyart az ország lakosságához. Napjaink forradalmi változásainak idején ugyancsak a tömegtájékoztatás függetlenségének a biztosítása az egyik sarkalatos követelés, amelyek között — bár az elektronikus médiák mindennél fontosabbak lettek—, változatlanul komoly szerepet kap az írott sajtó. Ennek megfelelően az ideológiai gyámkodás megszűntével olyan mennyiségű függetlennek nevezett sajtótermék jelent meg Közép- Kelet-Európa országaiban, amelynek növekedési indexét egy Ruppert Murdoch vagy egy Robert Maxwell is megirigyelhetné. Ehelyett ők ennél sokkal bölcsebbet tesznek: beszállnak a rendkívül csábító üzletbe. A szerkesztők és az olvasók előtt az idő teltével egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az ideológiai kalitkából való kiröppenés aligha jelenti a valódi függetlenség megszerzését. Gyorsan kénytelenek ugyanis rájönni, hogy semmivel sem kisebb prést jelenthet a pénz hiánya. A szaporodó sajtótermékekkel ugyanis szükségszerűen csökken egy-egy lap példányszáma. Fokozottan vonatkozik ez a nemzetiségi sajtóra, ahol a gyermek-, diák-, ifjúsági, nö-, kulturális és a réteglapok aligha érik el a rentabilitás határát jelentő harminc-negyvenezres példányszámot. Kutyaszorító ez a javából, holott még nem következett be a szolgáltatóipar „függetlensége" : a nyomda és a posta szabott árakon dolgozik. Mivel minden bizonnyal — legalábbis az elkövetkező években — az eszkimók (szerkesztőség) jóval többen lesznek a fókáknál (nyomda és terjesztő), a helyzet nagyon egyértelműen fog alakulni. A termelői piac megjelenésének megjósolásához igazán nem kell váteszi tehetség: napjainkban amiatt kénytelenek például Magyarországon — ahol a piacgazdaságra való áttérésben valamivel előttünk járnak — a lapkiadók szinte napról napra emelni az újságárakat, mert a nyomdák és a Posta gyakorlatilag szolgáltatói monopolárakkal tartja őket sakkban. Hiszen hogyan jelenjen meg, hogyan jusson el a lap az olvasóhoz, ha a lapkiadó nem elégíti ki mindkettőjük falánkságát? Napjainkban nincs az a szerkesztőség, ahol ne a dotáció várható csökkenése vagy teljes elapadása miatt főne a lapokért aggódó újságírók feje. A melegre hideg alapon egyhamar jeges zuhanyként éri őket az új nyomdai számlák összege, amelyekről okkal sejthető, hogy az eddigieknél csak magasabbak lehetnek. Különösen annak fényében, hogy a magánvállalkozók előtt is felemelkedtek a sorompók, így aztán hamarosan gomba módra nőnek majd ki a földből a néhány tagú szerkesztőgárdák, könyvkiadók, lapszerkesztöségek, akiknek újabb nyomdai kapacitásra lesz szükségük. Ez ismét visszahat a szolgáltatások árára: felhajtja azokat. Ez ellen csak egyetlen védekezési mód kínálkozik: a lapkiadónak kell kezébe vennie a saját lapjának előállítását, kiiktatva ezzel a legfontosabb költségtényezőt. Nem véletlenül volt szó az előbbiekben a két legismertebb sajtócézárról: mindketten ezt az utat járják, hiszen őrültség átadni másoknak azt a hasznot, ami az ember saját kezébe is vándorolhat. Persze, felvetődik a logikus kérdés: egy aránylag kis példányszámú újság lapgazdája a függetlenség elnyerése érdekében tudja-e biztosítani a lap szedését és nyomását? Ami az utóbbit illeti, hazai termék is van a piacon — a Dominant nyomdagépcsalád formájában —, míg az előbbit illetően századunk nyolcvanas éveiben komoly változások tanúi lehettünk. A hagyományos szedőgép egy olyan tekintélyt parancsoló masina, amelynek birtoklása még álmában sem jut egy halandó (lap) kiadó eszébe. Viszont az utóbbi évtizedben már általánosan kezdték alkalmazni a számítógép-vezérlésű fényszedő gépeket, amelyek csupán íróasztal nagyságú masinák. Az ilyen berendezések — egynémely típusukkal a Hét olvasói is megismerkedhettek 1987, 35. és 36. szám) — azonban még aránylag drágák voltak: egy-másfél millió devizakoronás áruk aligha lelkesítette fel a kevésbé tehetős vásárlókat. Időközben viszont századunk minicsodája, a személyi számítógép erre a területre is betört: a szövegszerkesztés után a szedést is meghódította. A tizenhatbites masinák kategóriájában az IBM (International Bussines Machines) fejlesztette ki az első olyan gépeket — az XT és AT típusokat — a Rank Xerox gyár Ventura nevű programjára alapozva, amelyek a hagyományos fényszedögépek árának a tizedéért (!) teszik lehetővé a szedés elvégzését. A gép memóriájába betáplálható valamennyi, a nyomdatechnikában használt betűtípus — mintegy háromszáz fajta —, amelyek mérete tetszés szerint kicsinyíthető és nagyítható, álló és kurziv (dőlt) formában alkalmazható. Az egyes szövegrészek a képernyőn tetszés szerinti helyre csúsztathatok, a betű- és szóközök változtathatók. Tehát a masinán elvégezhető a szedés és a tördelés is. A kész oldalt ellenőrzés után átlátszó fólián lézeres nyomtatóval lehet megjeleníteni. Az így elkészült fóliával már rendkívül egyszerű a további munka: fénymásolás útján viszik rá a szöveget és a képeket a fémfóliára, amely a tulajdonképpeni nyomólemez, ezt a nyomdagépbe helyezve készítik el az újságot. Alig kezdték el értékelni a felhasználók a Ventura előnyeit, máris megjelent a másik amerikai számítógép-óriás a Hewlett Packard hasonló berendezése az Aldus programkészítő vállalat PageMaker programjával. Ennek legújabb verziója, a PageMaker 3.0 egy sor előnyös tulajdonságával tűnik ki. A Venturával szemben, amely elsősorban fejezetekre és bekezdésekre bontja a tördelt anyagot, a PageMaker ún. oldalorientált. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy kisebb terjedelmű írások grafikailag megfelelő elrendezését szolgálja, igy kitűnő segítőtársa a szerkesztőnek és az újságírónak. Amellett, hogy az új verzió lehetővé teszi hosszabb szövegek tördelését is, nagy előnye, hogy a színes nyomdatechnikával is együtt tud működni. Egyaránt megfelel könyvszedésre és hasábokra való bontásra — épp ez utóbbira van szükség a folyóiratoknál és az újságoknál. A hasáb megtelte után a gép automatikusan átugrik a következő hasábra, mig az egész újságoldal elkészülte után a következő oldalra kezdi szedni a szöveget. Ezt a programba épített AutoFIow teszi lehetővé. A szedés meggyorsítását szolgálja az előre meghatározott betűtípus és -nagyság készlet (StyleSkeets). Az újságok ugyanis csak néhány betűtípust használnak, emellett a cikkek betűnagysága is meghatározott. Ebből a szempontból megvizsgálva egy lapot kiderül, hogy a fő- és alcímek, a hasábcimek, a szöveg ugyan más-más betűnagysággal készülnek, de egy kategórián belül általában azonos méretűek. Erre azért van szükség, ha valamit nagyon ki akarnak a szerkesztők emelni, azt elegendő szokatlan betűtípussal vagy betűnagysággal nyomni, azonnal szemet szúr az olvasónak. Ezzel elérik legfőbb céljukat: a figyelemfelkeltést a fontos hírek iránt. Szedési szempontból a definiált betűk óriási előnye, hogy nem kell minden egyes cikkhez külön közölni a géppel, hogy mit hogyan ábrázoljon, csupán az eltérő típus esetében van erre szükség. így a gép „magától" tudja, hogy éppen hány pontos betűt válasszon ki magának attól függően, hogy épp mit szednek (főcímet, alcímet, a cikk szövegét stb.).Ezzel a módszerrel nagyjából felére csökken a szedési idő, ami a gép kihasználtsága szempontjából nem elhanyagolható tényező. A kiszedett oldal — akárcsak az előző típusnál — ez esetben is lézeres nyomtató segítségével vihető át az átlátszó műanyag fóliára. A jelenlegi berendezések, például a Hewlett Packard Laser Jet II nyomtatója 300 dpi felbontással dolgoznak, magyis háromszáz képpontot jelenítenek meg egy hüvelyk (25,4 mm) távolságon, tehát a szomszédos pontok nyolc század milliméteres távolságban vannak egymástól. Az eljárás finomságára jellemző, hogy a lézeres nyomtatóról lekerülő fólián látható szöveg és rajzok minősége szabad szemmel alig különböztethető meg a hagyományos fényszedéssel készült nyomdai anyagoktól. Amennyiben egymástól távol eső nyomdákban kívánjuk egyidejűleg kinyomtatni ugyanazt a lapot, a kész, tördelt újságoldalak mágneslemezen tárolhatók, illetve elektronikus úton továbbíthatók. Így a több száz kilométeres távolságban levő nyomdában pl. telefonvonalon vehetik a kiszedett lapot. Ezzel leegyszerűsíthető a lap „terítése", hiszen kisebb távolságokra kell szállítani a nyomdából kikerülő újságot. A képanyag és a grafikai ábrák a hagyományos nyomdai technikánál általában négyszög keretbe kerülnek. Az újfajta eljárással egyszerűen alakítható ki tetszés szerinti maszk, amelynek mentén az írott szöveg körülöleli az ábrát. Semmilyen problémát nem okoz az a tény sem, ha a rajz egy vagy több hasábot lefed, ilyenkor is megfelelőképpen jelenik meg a tördelt oldal. Egyszerűbb kivitel esetén a fekete-fehér lap színes alányomására nyílik lehetőség. Ilyenkor az egyes fő- és alcímeket egy meghatározott színnel (piros, kék, stb.) nyomják ki, vagy pedig a szedés színes nyomás alapanyagául is szolgálhat. Ez utóbbi esetben a szokásos nyomdatechnikai eljárásnak megfelelően az egyes alapszínek (sárga, bíbor, stb.) által alkotott fóliákat a fekete-fehér nyomtató egymás után készíti el. A szinkronjelek biztosítják, hogy a nyomásnál az egyes színek pontosan fedjék egymást, így kialakuljon a színes újságoldal. Az újfajta OMS Color-Script berendezés vagy a Hewlett Packard PaintJet nyomtatója közvetlenül elkészíti a színes képet. Az újfajta elektronikus eszközök gyártói tökéletesen tisztában vannak azzal a ténynyel, hogy a számítástechnikában járatlan újságírók, szerkesztők kénytelenek dolgozni egy meglehetősen bonyolult berendezéssel. Szedőkről már csak amiatt sem esik szó, mivel ennél a műszaki berendezésnél nincs is rájuk szükség, a szerkesztő közvetlenül maga szedheti és tördelheti a lapot, ami újabb költségmegtakarítást jelent. Az újfajta eljárás gyors elsajátítását szolgálja a gyártók által kiadott kézikönyv és videokazetta. Ezt aránylag olcsó áron (kb. 300 dollár) mellékeli a gyártó a berendezéshez, hogy az átállás lehetőleg zökkenőmentes legyen. Bár kezdetben minden bizonnyal ódzkodni fognak az újságírók az elektronikus eszköz alkalmazásától, a vállalkozásként fenntartott kiadóknak viszont egyszerűen nem lesz más választásuk: a növekvő nyomdai költségekre aligha futja a példányszám vagy pedig a lap árának ugrásszerű emelése nélkül. Ennek viszont megvannak a természetes akadályai. Az „új időknek új dalaival" jelentkező ma és jövőbeli, vállalkozásra fejüket adó kiadók hamarosan rájönnek a szedő- és nyomdai berendezések tulajdonjogának további előnyeire: nemcsak saját lapjaikat, kiadványaikat tudják ily módon a lehető legolcsóbban a piacra dobni, hanem megrendelésre is dolgozhatnak. így szedőgépüket és nyomdájukat maximális mértékben kihasználhatják. Hiszen az időszakos kiadványoktól kezdve az éttermi étlapokon keresztül az üdvözlőkártyákig termékek széles skálájának előállítására alkalmasak az elektronikus szedő és nyomdaipari berendezések. OZOGANY ERNŐ 1 R
