A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-02-16 / 7. szám
KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL Gál Sándor: A FELDARABOLÁS STRATÉGIÁJA Mács József: A LÁTHATÓ DURAY Fonod Marianna: ...CSEHÜL HALLGATOK... Szabó G. László: EGYEDÜL (Amerikai film után Hernádi Judittal) Dénes György: VERES JÁNOS KÖSZÖNTÉSE Keszeli Ferenc: SZEMÉTÜGYEK Lapzárta: 1990. I. 24. Címlapunkon Kontár Gyula felvétele A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában. 815 85 Bratislava, ul. Ős. armády 35 Főszerkesztő: Lacza Tihamér Telefon: 332-919 Főszerkesztő-helyettes: Ozsvald Árpád Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Krát S. Klára Terjeszti a Posta Hirlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6 Nyomja a Východoslovenské tlačiarne z. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel: 522-72. 815-85 Bratislava. Index: 492 11. Miniszter úr. véleménye szerint . miért vagyunk esztendők óta szű' kében a tartalmas, a szellemet valóban megmozgató kulturális cserekapcsolatoknak ? — Mert Közép-Európa népei között a kulturális kapcsolatok rendszere, sajnos, egyre inkább része lett az itt meghonosodott politikai divatoknak. Ez a sztálinista gyakorlat nagyon erősen centralizált bel- és külpolitikát jelentett; a népek s nemzetek közötti kulturális kapcsolatokat pedig formális államközi kapcsolatokká emelte. Mi viszont éppen azon törjük a fejünket, hogy most, amikor négy évtized elmúltával összeomlóban vannak a szovjet mintájú rendszerek Közép- és Kelet-Európábán, hogyan lehetne egy merőben más típusú, elsősorban alulról építkező és a különböző intézmények egymás közötti kapcsolatait segítő intézményrendszert életre hívni. Arra gondolok, hogy építsük le az állami megegyezésekben a reciprocitást, a strigulák huzogatásával járó kontingenselméletet. Ehelyett engedélyezzük az egyének és intézmények egymás közötti, s ily módon egyúttal országok közötti szabad kulturális cseréjét. Nem titok, hogy az utóbbi években az egyre merevebbé váló kulturális kapcsolatok beszűkülésében Csehszlovákia és Magyarország kölcsönös viszonyának romlása is szerepet játszott. A novemberi fordulat, szerencsére, egészen új helyzetet teremtett. Csehszlovákiában ma már új és demokratikus szemlélet ad lehetőséget arra, hogy mindkét részről újszerűén gondolkozzunk. Kulturális és oktatásügyi cserekapcsolatainkban ugyanis nem igazítani kell a mellényen, hanem egyszerűen újragombolni azt. Az ön tapasztalatai szerint a de. mokráciában minő stílusváltásra * lesz szükség a kultúra napi irányításában ? — Kajánkodó humorral akár azt is mondhatnám: a szovjet mintájú rendszer kiépítésére megvolt a sztálini modell, ám hogy miként kell ugyanezt leépíteni, arra nincs recept. Tény, hogy Magyarországon mind a kultúrpolitika, mind az oktatásügy radikális stílus- és szemléletváltásra, az ellenőrző funkciók feladására törekszik. Eltöröltük a cenzúrát, megszüntettük az állami iskola monopóliumát, a kultúrában is lehetővé tettük a szabad munkavállalást és munkaeröáramlást, biztosítottuk a kutatás szabadságát. Januárban tett pozsonyi látogatásomon úgy tapasztaltam, hogy a szlovákiai kollégák törekvései jobbára egyeznek a mi elképzeléseinkkel. Erre a szemléletazonosságra alapozzuk a jövő terveit. Ha például Magyarországon és Csehszlovákiában van egyetemi autonómia, akkor minek foglalkozzék a minisztérium azzal, hány egyetemista utazik a buda- 1 pesti tudományegyetemről egy-egy szemeszterre a pozsonyi egyetemre és viszont. Ha van kulturális autonómia s az állam valóban nem akarja valamennyi intézményét ellenőrizni, akkor minek szóljunk bele abba, hogy a budapesti Nemzeti Színház milyen megállapodást köt a pozsonyi, a zólyomi, a prágai színházakkal. Szabad kezet kell adni az együttműködéshez. Egyszer és mindenkorra le kell mondani az emberek tervezhetőségének, a „kulturális tervgazdálkodás" monumentális szisztémájának csacsi ábrándjáról. A művelődésügyben milyen mér, fékben diktál sajátosan mai teen' dőket az egyre bonyolultabb gazdasági helyzet? — Magyarországon most a kulturális élet és az oktatásügy minél szélesebb körű menedzselésének feltételeit igyekszünk megteremteni. Hangsúlyozni szeretném: nem irányításról, hanem menedzselésről beszélek! A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a költ/ ÍŐéSe Interjú GLATZ FERENCCEL a Magyar Köztársaság művelődési miniszterével ségvetés jelenlétét a jövőben is meg kell őrizni; de nem olyan formán, hogy az államhatalom határozza meg, hogy mi a kitűnő regény, mi a jó film. Tudatosítanunk kell, hogy a kultúra nem egy cifra sallang, ahogy ezt a sztálini gondolkodásban képzelték, hanem az oktatással és a közművelődéssel együtt a munkaerő értékének első számú záloga. Sajnos, a keleti blokk országaiban e tekintetben is hallatlan erkölcshanyatlás állt be. Ezért szilárd meggyőződésem, hogy minden egyes korona vagy forint, amit most az oktatásba és a kultúrába fektetünk, az tíz-tizenöt év múlva többszörösen fog kamatozni. Okvetlenül szükséges hát, hogy az állami költségvetés mellett a városokat, a községeket, a pénzügyileg jobban álló gazdasági egységeket is arra ösztönözzük, áldozzanak a művelődésügyre. Helyi viszonylatokban és földrajzilag tágabb értelemben is. Például közös vállalatok létrehozását szorgalmazva. A Magyar Köztársaság művelődé. si minisztere miként értékeli, mi' Iyennek látja a csehszlovákiai magyarság kulturális életét? — E tekintetben inkább értesüléseim, olvasmányélményeim vannak, mint személyes tapasztalataim. Mégsem frázisnak szánom, ha leszögezem: meggyőződésem, hogy az anyaország határain túl élő magyarság kulturális életének színvonala a jövőben javulni fog. Vonatkozik ez az oktatási kérdésekre is. Erősen bízom például abban, hogy a demokratikus formában megoldott nemzetiségi iskolaügy rövidesen már nem lesz ütközőpontokat jelentő probléma. Aki józanul gondolkodik, annak látnia, tudatosítania kell az anyanyelvi művelődés szerepét, s ezért az * T-tóMSte, az, újjáalakítandó magyar—szlovák kulturális kapcsolatrendszerről, az igényeknek megfelelő diák- és pedagóguscseréről ehhez szükséges feltételek biztosításának fontosságát is. Manapság már aligha lehet bárkinek közömbös, hogy a Csehszlovákiában élő magyar nemzetiségű munkás vagy műszaki szakember hogyan és milyen szintű elméleti felkészültséggel fog termelni. Ön szerint minő károkat okozott. . hogy a szocialista országok — a proletár internacionalizmus elvére hivatkozva — hosszú időn át alig foglalkoztak a határaikon túl élő nemzeti kisebbségek gondjaival? — Őszintén szólva, felbecsülhetetlen károkat. Kölcsönösen, a szlovákiai magyaroknak és a magyarországi szlovákoknak egyaránt. Az elmúlt évtizedek során sokkal több hiba történt, mint amennyi eredmény felmutatható. Hazám parlamentjében ezt úgy szövegeztem meg a közelmúltban, hogy miközben viharmadarak röpködtek az égen és mi osztályharcról vitáztunk, nemzetek és nemzetiségek dicső egységéről papoltunk — addig a valóságban libák tocsogtak a pocsolyában ... Ez csak azért volt lehetséges, mert a sztálini szisztéma szigorúan őrzött határokkal zárta el a nemzeteket a határon túl élő nemzeti kisebbségektől. Most ennek az áldatlan örökségnek a feloldásán fáradozunk. A hivatalnokok ne figurákként sakkozzanak az emberekkel, hanem ki-ki szabadon, érdeklődése és tényleges szükségletei szerint mozoghasson majd a közös európai házban. Szlovákiában január elején — egy . tévéműsor gyomén — heves nem’ zetiségi indulatok törtek a felszínre. Önöknek is tudomásuk volt erről? — Természetesen. És, bár szomorúan látom ezt, részben mégis érthetőnek tartom. Ez a kérdés is azon dolgok közé sorolandó, amelyekről eddig egyszerűen nem beszéltünk, így hát Szlovákia lakosságának zöme eleddig vajmi keveset hallhatott arról, hogy a derűs felszín alatt igenis, vannak nemzetiségi problémák. Ha valahol negyven éven át a mindent összemosó nemzetköziség ideológiájával tömték az emberek agyát, akkor ne csodálkozzon senki, hogy sokan a régi módon gondolkodnak és nacionalizmusról kiabálnak akkor is, ha a másik pusztán a legtermészetesebb igényét hangoztatja. Véleményem szerint a sztálini rendszer felbomlási folyamatához szervesen hozzátartozik, hogy a demokratikus átalakulásban a nemzeti kisebbségek is keresik a helyüket, jogaik védelmében pedig kezességeket akarnak. Nem véletlen, hogy a nemzeti kisebbségekkel szembeni tolerancia a demokrácia egyik fontos próbaköve. Nem így a diktatúrában, ahol látszólag nincs nemzeti probléma. Mos tanáig ez Csehszlovákiában is így tűnt. Glatz Ferenc 1990. január 19-én . járt Pozsonyban. Milyen együtt‘ működésben egyeztek meg a szlovák kormányzat oktatásügyi és kulturális szerveivel? — Elsősorban abban, hogy nekünk, akik az állami adminisztrációk élén állunk, intézményeink révén rá kell döbbentenünk az embereket arra, hogy Európa szivében valóban nagy egymásrautaltságban élünk. Megállapodtunk hát abban, hogy feladjuk a reciprocitás elvét, lehetővé tesszük a kultúrák szabad áramlását, szorgalmazni fogjak a szakember-, a pedagógus- és a diákcserét, megszüntetjük a történettudomány politikai exponáltságát. Beszéltünk az újságok, folyóiratok hiányáról, a könyvkiadás gondjairól, a kulturális intézetek építésének fontosságáról. Ami a leglényegesebb: megállapodtunk, hogy végre nem kultúrapparátcsikok, hanem értelmiségiek tárgyaltak egymással nemzetekről és népekről. MIKLÓSI PÉTER Fotó: Gyökeres György
