A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-05 / 1. szám
A százéves Karel Čapek mondom én neked, sógor, tovább egy percig se hagyj magadon boronálni! — Hát nem is... — mondta András, majd újra töltötte a poharakat Ittak. — Nem is, sógor. — Nórának már szóltál? — kérdezte Etelka. — Még nem. — Mikor mondod meg neki az elhatározásodat? — Ma éjjel. Etelka már nem ivott többet a borovicskából. A maradékot a két férfi kortyolta le. Utána András elköszönve hazament. Egész úton keményítette magát. A gyerekek már aludtak, Nóra meg tévézett. — Elég sokáig „intézkedtél" — mondta Nóra kedves mosollyal alig várta, hogy András leüljön. Rögtön mellészedkezett és hozzádűlt. — Meg sem csókolsz? András kikapcsolta a tévét, rálépett az állólámpa kapcsolójára, mire a megszokott hangulatos fény öntötte el a szobát. Leült Nórával szemben, aki csodálkozó érdeklődéssel nézett rá. Nem tudta mire vélni András furcsa viselkedését. — Történt valami, kedvesem? — kérdezte. — Elválok — jelentette ki András száraz hangon. — Mit csinálsz? — Elválok! — Ne viccelj. Andriskám!... Ugyan miért válnál el, hiszen szeretjük egymást és szépen élünk, vagy nem? — kérdezte Nóra, majd hirtelen elkomorodott az arca. — Talán van valakid, András!? — Éppen nekem van időm nők után futkározni. Ne nevettesd ki magad, Nóra! — Hát akkor hol a hiba ? — Rögtön megtudod ... — felelte András, és Nóra fejére olvasta mindazt, ami benne lázadozott nem is hónapok, hanem hosszú évek óta. — Ha így áll a helyzet... — tárta szót Nóra a két karját. — Én most is azt mondom, hogy szeretlek, és szerfölött elégedett vagyok veled. — Én viszont nem bírom tovább, elég volt — jelentette ki András határozottan, de nem keményen. — Annyira meggyülöltél. András?... De miért?... Tudtommal nem adtam rá okot. — Nem gyűlöllek, nem is haragszom rád, Nóra. Próbállak megérteni, s talán meg is értelek. Ha jól belegondolok, abban én is hibás vagyok, hogy idáig fajult a viszonyunk — mondta András beismerően. — Én egyáltalán nem érzem elfajultnak a viszonyunkat, András. Én annak és olyannak szerettelek meg, mint amilyen voltál és most is vagy . .. Soha nem éreztettem veled, hogy több vagyok náladnál, legalább is igyekeztem nem éreztetni — mondta Nóra elgondolkozva. — Pontosan én voltam az, aki félrédobtam a női büszkeségemet és megalázkodtam előtted. Az én érzelmeim őszinték voltak és ma is azok. — Másról van szó, Nóra, nagyon jól tudod, hogy egészen másról... Mondtam már, hogy megértelek, s azzal is tisztában vagyok, hogy te nem tudsz más lenni, ha száz évig élnél, akkor sem tudnál megváltozni. Az ember nem tud kibújni a bőréből. Amilyenben született, olyanban éli le az egész életét. Nóra hosszú hallgatás után megkérdezte: — És hogyan képzeled el a válást ? — Beadom a válókeresetet és kész. Egyszerű. nem? — Nem egészen. — Okos. müveit nő vagy Nóra, mégis akadékoskodni akarsz? Miért, ha úgy is tudod, hogy elkerülhetetlen? —Folytatjuk— Karel Čapek talán a legintellektuálisabb cseh Író volt, világra nyitottsága közismert. Érdeklődése szinte mindenre kiterjedt, ami hatással volt a kultúrára, civilizációra, az emberi fejlődésre. Ugyanakkor féltette is az emberiséget a civilizációs ártalmaktól, a technokrácia túlkapásaitól, a gépek uralmától. Drámáiban, regényeiben, de elbeszéléseiben is nagyobbrészt ezekkel a kérdésekkel foglalkozik, mintegy előre vetítve, rnegsejtve a technika fejlődésével járó gondokat, félelmeket, mindazt, ami manapság egyre fokozottabb hangsúlyt kap gondolkodásunkban. Čapek nemcsak a nyugati kultúra felé vonzódott, hanem érdekelte a szomszéd népek irodalma, zenéje, képzőművészete, s maga a nép élete, mentalitása is. Közismertek a magyarokkal való kapcsolatai, vonzódása Bartókhoz. Kosztolányihoz és másokhoz. Vallotta: csak akkor lehet tompítani a népek közötti ellentéteket, ha megismerik egymás kultúráját, törekvéseit, ha a másságból fakadó ellenérzéseket feloldja az általános emberi, a humánus tartalom. 1936-ban ő is részt vett a Nemzetközi Szellemi Együttműködés Bizottságának budapesti értekezletén. A Népszava tudósítója interjút készített vele. Arra a kérdésre: „Bizik-e az európai kultúrában?" Čapek ezt válaszolta: „Ha nem bíznék benne, ha nem reménykednék a holnapban, akkor nem volnék itt és nem tudnék dolgozni. A mai Európa szörnyű összevisszaság. Tény, hogy rengeteg nép van itt Skandináviától a Balkánig. Élnek tarkabarkán — ez szép —, mint ahogy a réten a virágok. Nincs értelme az egymás semmibevevésének, vagy egyformára kényszerítésének. Gyűlölöm azt a szót, hogy »egyformára kényszerítés«. Éppen egymásmellettisége a szép és fölemelő. Minden kultúra — akármennyire látom is és érzem műveltségünk nemzetköziségét — minden kultúra nemzeti, a nemzetit fejezi ki. Az szép, hogy a nemzeti különbség fejeződik ki költészetben, kultúrában, tudományban. És az a csodálatos, hogy az igazi kultúra mégis általánosan érhető." Arra a kérdésre, hogyan lehet a nacionalista gyűlölködést legyőzni, Čapek azt felelte: „Meg kell ismételnem magam. Csak azt gyűlölhetem, amit nem ismerek! Ha én megismerem a magyar lelket kulturális alkotásaival — egy Petőfit, egy Kosztolányit — akkor már nincs gyűlölet, csak megértés és szeretet." Hitte, a kultúra, a műveltség elterjedése gyógyitóan hat a világra, ésszerűbb lénnyé formálja az embert, kitágítja a nemzetek szemhatárát. A kapitalizmus fellendülésében nemcsak romantikus eshetőséget látott, észrevette nyomasztó szürkeségét is. Az emberebb emberért való küzdelembe azonban idő előtt belefáradt. Negyvennyolc évesen halt meg csalódottan és szomorúan, éppen akkor, amikor hazája a fasizmus csizmája alá került. Halála előtt azon töprengett, milyen messze az út egyik embertől a másikig, egyik nemzettől a másikig. Mind hazáját, mind önmagát becsapottnak érezte: „Már a legszívesebben sose húznád ki lábadat a házadból : jobb becsukni a kis ajtót, bezárni az ablakot, s aztán utánunk a vízözön. Nekem már senkihez semmi közöm ..." Karel Čapek, a regényíró, drámaíró, publicista, elbeszélő, műfordító és filozófus az Óríáshegység egyik kis falujában. Maié Svatoftovicében született. Apja bánya- majd fürdőorvosként működött. Az ifjú Čapek Prágában, Berlinben, majd Párizsban járt egyetemre, és filozófiai doktorátust szerzett. 1918-ban feltűnést kelt Pragmatizmus vagy a gyakorlati élet filozófiája című értekezésével. A pragmatikus szemlélet egész életén végigvonul. Gyakorlati embernek tartja magát, gyűlöli a tespedést. Az egyetem elvégzése után könyvtárosi állást vállal Prágában, majd a háború idején egy grófi család csemetéit neveli vidéken. Munkatársa lesz a tekintélyes Národní listynek, később a polgári szemléletű Lidové novinyhez szegődik s ott marad haláláig. A szerkesztőségben együtt munkálkodott bátyjával, Joseffel, aki festőként irodalommal is foglalkozott. Čapeknek 191 7-ben jelentek meg ifjúkori elbeszélései Boží muka címmel. Többnyire furcsa bűneseteket dolgoz fel elbeszéléseiben. De ö nem oknyomozást folytat, hanem azt kutatja, hogyan csapódnak le az események a szemtanúk gondolkozásában és felfogásában. Čapek valarni oknál fogva vonzódik a bűnesetek megírásához. A húszas évek utolsó szakaszában két kötetben adja ki feldolgozott bűneseteit. Magyarul 1959-ben jelent meg Betörök, bírák, bűvészek és »társaik címen kötetben. Čapek legnagyobb sikerét különös, feltűnő drámáival és regényeivel aratta, ezek a drámák és regények Wells fantasztikus írásaira rímelnek. 1921 -ben bemutatott drámája, az R. U. R. „a művi úton készült emberek, a robotok gyártását és alkalmazását" viszi színre. Végül is megnyugtatóan fejeződik be a dráma, a régi, emberi életforma kivívja továbbélésének lehetőségét. A Rovarok életéből, a Makropulosz-ügy cimű drámái vagy Az abszolútom gyára című első regénye ugyancsak a fantasztikum és utópia jegyében fogantak, mint Čapek majd minden müve. Az 1924-ben bemutatott Krakatitoan például egy mérnökember megalkotja az atombombát, amelyet egy működő tűzhányóról, a Krakatoáról nevez el. A regényben felvetődik a világ elpusztításának gondolata. A mérnök azonban nem hallgat a végpusztulást sugallókra, s igy a katasztrófa elmarad. Čapek itt is az emberi megtisztulásra, az erkölcsi parabolára fekteti a súlyt. A pusztulással szembeállítja a józan ész és erkölcs felelősségét. A harmincas évek első felében három regény fut ki tolla alól. A Horduba! (1933) egy amerikás ruszin paraszt hazatérésének drámai története. A regény olyan, mint egy film forgatókönyve. Utolsó szakaszában fölgyorsul a cselekmény, a nyomasztó, sűrű szövésű történetet hirtelen fölfejti a férj meggyilkolása, amelyet felesége tervez ki béresével, aki az asszony szeretője. Az erkölcsi megtisztulásnak ebben a fölötte realista müvében is a bűnösök elítélése ad távlatot és lehetőséget a kemény és kegyetlen sors elviselésére. Az Egyszerű élet lélektani történet. Egy állomásfönök meséli el életét; fölszínre kerülnek aljasságai, hazugságai és egyéb bűnei. A Meteorban egy pilóta zuhan a földre égő gépéből. Néhány óráig még eszméletlenül fekszik a kórházban, aztán meghal. írást nem találnak nála. Az emberek, akik megnézik, saját fantáziájuk alapján találgatják, ki lehet, mi lehet. A fasizmus már előre veti árnyékát, amikor 1936-ban megírja a Harc a szalamandrákkal című szimbolikus regényét. Egy idős tengerész emberformájú, óriási szalamandrákat fedez fel a Csendes-óceán egyik ismeretlen szigetén. Az üzleti világ nyomban megjelenik, a szalamandrákat munkára fogják, gyöngykagylót halászatnak velük, tengeralatti építményeken foglalkoztatják őket, sőt fegyverrel is ellátják a szapora állatokat, hogy a cápák ellen védekezhessenek. A szalamandrák végül az emberek ellen fordulnak, hogy életterüket kiterjesszék. Vérengző nacionalizmusuk azonban birodalmuk bukásához vezet. Ez a regény a náci Németország gyors fölemelkedését és csúfos bukását jelképezi. A Fehér kórban egy diktátor csúfos bukását jeleníti meg, akit elpusztít a fehér kór. A kór ellen azonban a lakosság is védtelen marad, mert az ellenszérumot ismerő orvost el tapossa a háborút éltető, őrjöngő tömeg. Az anyában egy katonatiszt felesége akarja megvédeni fiait a politikától. Három fia mégis elpusztul a különböző háborúkban, a negyedik orvosi műhiba miatt hal meg. Legkisebb fia kezébe viszont már az anya adja a fegyvert, mert az ellenség megtámadja az országot, s a repülőgépek vedtelen gyermekeket ölnek meg. Ez a drámája már a spanyol polgárháborút idézi. Az írónak maradt egy befejezetlen regénye is, a Foltýn zeneszerző élete és munkássága. Čapek kedvelte a rövid műfajokat. Tárcáiban, karcólataiban a mindennaptok dolgaiba szólt bele. Ezek az írások többnyire a Lidové novinyban láttak napvilágot. Mayer Judit nagyszerű fordításában a Madách gondozásában megjelentek a Kulisszatitkok, az Emberi dolgok, az Évszakok, a Tárgyak és tájak, valamint Az irodalom margójára c. könyvek, amelyek színes, eleven világot tárnak elénk, Čapek egyetemes érdeklődésének gyöngyszemeit. Az irodalom margójára kötetben találjuk Čapek Pest című jegyzetét, amely akkor fogamzott meg benne, amikor részt vett a Nemzetközi Szellemi Együttműködés Bizottságának budapesti tanácskozásán. A résztvevők hiresebbjeiröl karikatúrákat is rajzolt, közöttük Bartókról és a földrajztudós Teleki grófról. Bartók vendégül is látta az Írót: „A magyar résztvevők közül Teleki gróf, a földrajztudós vésődött leginkább emlékezetembe a maga sokráncú professzoros arcával, és persze Bartók Béla, a nagy zenész, a népzene kiváló szakértője, aki egyebek között ezer meg ezer szlovák és román népdalt gyűjtött össze, kis termetű, törékeny, nagyszerű ember, akinek csendes házában Pest pteremén abban az élvezetben volt részem, hogy meghallgathattam a legszebb román doinákat és a fonográfhengeren megörökített Hont megyei tréfás népdalokat." Jegyzetében szimpátiával beszél a magyarokról, igaz azt is megmondja, ami nem tetszik neki. Úgy érzi Pest sok tekintetben hasonlít Prágához, csak a Duna ellenkező irányba folyik, mint a Moldva. „Még egy szót a magyarokról, akikkel találkoztam — s nem voltak kevesen; szinte valamennyiüknek az volt az első kérdése: lehetséges-e valamiféle közeledés Csehszlovákia és Magyarország között?" Karel Čapek a közép-európai antifasiszta szellemi front egyik vezető képviselője volt. Cikkeiben, drámáiban kiállt a fasizmus terjeszkedése ellen, a köztársaságért, hazájáért, Európáért. Művei ma is élőek és elgondolkoztatóak, hiszen a jövőnek is volt mondanivalója s nem is kevés. DÉNES GYÖRGY 1 R
