A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-02-02 / 5. szám
Vitaminkenyér Zsemléket vékony szeletekre vágunk, vékonyan megkenjük vajjal és sütőben aranybarnára pirítjuk. Közben lereszelünk sajtot, zellert, almát és az egészet ízesített majonézzel összekeverjük. A megpirított zsemleszeletekre kenjük a keveréket és petrezselyemmel vagy metélőhagymával díszítjük. Tojáslepény szárnyasmájjal Kis kockákra vágott szárnyasmájat vajon megfuttatunk, majoránnával, törött borssal és kevés pirospaprikával meghintünk, majd előzőleg jól felvert tojásokat öntünk rá. Sózzuk és azonnal tálaljuk. Ági salátája A főtt marhahúst céklával és főtt sárgarépával csíkokra vágjuk. Kefirrel és 1 tojássárgájával elkeverjük, üvegtálba helyezzük és frissen reszelt tormával meghintjük. Hűtve tálaljuk. A NAPIREND Írásunk azoknak a fiatal, főleg első gyerekes mamáknak szól, akik nem számíthatnak a gyermek gondozásánál nagymamák, férjek segítségére. Legfontosabb, hogy a napirendet úgy állítsuk össze, hogy a babának legyen jó, ez jó lesz nekünk is. Nem a merev időpontok a lényegesek. Lehet az első szoptatás hatkor, hétkor, felkelhet a mama ötkor és nyolckor is. A kétéves gyerek napja kezdődhet reggel hatkor, és befejeződhet fél nyolcas lefekvéssel, de pontosan olyan jó, ha hétkor kel és nyolckor fekszik le. A lényeg az állandóság: lehetőleg ugyanakkor keljen, ebédeljen aludjon délután és menjen ágyba este. Az a jó, ha kialakul egy bizonyos ritmus. Ha a gyerek eleget van szabad levegőn és eleget mozog, akkor megéhezik és elfárad. Ilyenkor nem lesz gond az evéssel, sem az alvással. Gyakori az a hiba is: ha a gyerek egész nap nyúzza az anyját, hogy játsszanak együtt, de folyton ezt a választ hallja: most nem érek rá, akkor egész nap nyűgös lesz. Sokkal jobb, ha az anya önszántából játszik vele reggeli után, aztán határozottan megmondja, hogy most már nem ér rá, de délután majd mesélnek és együtt sétálnak. / X . 'S. me9’ hogy / ÜT “ r I játszótér, a játszótéren egy pad, a pa- I dón két játékbaba. Az egyik szürke,- kopott rongybaba volt, tintával rajzolt orra már egészen elmosódott, de fonallal kivarrt szempárja vidáman tekintett a világba. A másik baba büszkén maga elé meredt, rózsaszín selyemruháját ké- nyeskedve maga alá húzta, s csak ültek mindketten szótlanul. Mikor melléjük telepedtem a padra, véletlenül meglöktem a rongybabát, s az kissé nekidölt kényes szomszédjának. No, látnotok, hallanotok kellett volna, mit müveit a selyemruhás! Apró száját nagyra tátot• ta, s porcelán nyelve peregni kezdett. Szidta a rongybabát, hogy bepiszkítja újdonatúj ruháját, amely először van rajta. A rongybaba nem perlekedett, de vitézül állta a sarat, s kijelentette, hogy I egyik baba olyan, mint a másik. A selyemruhás baba ezen még inkább felháborodott. Még hogy ő olyan lenne, mint a rongybaba! Ö, a legfinomabb, legdrágább alvóbaba! Ez sértés! ! Ez ... ez ... ( Most már sohasem derül ki többé, } hogy mit akart még mondani, mert r közbeszóltam. Azt ajánlottam, hogy Š mondják el mindketten életük történe: tét, akkor majd kiderül, melyikük a kü- I lönb. Az alvóbabát nem kellett kétszer kérni. Megigazította a selyemruháját, és : rákezdte: — Az anyagot, amiből lettem, kibá: nyászták a földből, elvittek a gyárba; ott megformálták a fejemet, befestet- tek, kiégettek, onnan a babagyárba ke; rültem, ott beletették a fejembe a két ■ szemet, a nyakamra erősítették a feje; met, ruhát varrtak nekem, s gyönyörűséqesen felöltöztettek, aztán befektetr : ^ rültem a játékboltba, ahol megláttak, megvásároltak, és most itt vagyok. Biztattam a rongybabát, hogy most már ö következik. Előbb szabódott, hogy az ő története nincs fele érdekes sem, de azután mégiscsak elmesélte: — Én bizony nem voltam mindig baba. Valamikor mint jó meleg télikabát kezdtem a pályafutásomat. Ilike — ő a mostani gazdám — papája hordott, és én melengettem. De elkezdtem kopni, foszladozni, hiába tagadnám, Így volt. Még ki is lyukadtam. Akkor megkurtitottak, s amolyan bekecsféle lett belőlem. De abból is kikoptam egy idő múlva. Akkor még jobban megkurtitottak, s átalakítottak Ilike számára. Most már öt védelmeztem a tél hidegétől. De Ilike gyorsan nőtt, mint a fűszál a réten eső után. így őt sem szolgálhattam sokáig, mert kinőtt. Akkor rövid időre portöriö lett belőlem. Az is szép mesterség, mert az volt a dolgom, hogy tisztán tartsam llikéék otthonát. Egy nap elveszett Ilike szép alvóbabája. A kislány mamája akkor gondolt egyet, kimosott engem, kettéhasított, a testvérem portöriö maradt, engem pedig Ilike mamájának ügyes ujjai babává varázsoltak. Azóta baba vagyok, rongybaba, és nagyon szeretjük egymást Ilikével. Csak azon veszekedünk néha, hogy én szeretem-e jobban öt, vagy ő szeret-e jobban engem. Eddig tartott a rongybaba története. S a valódi rongybaba szemében egy könnycseppet pillantottam meg. — Bocsáss meg — mondta a selyemruhás baba a rongybabának. Én pedig azt mondtam: — Az előbb veszekedtetek, de most már ugye megértitek, hogy miért vagytok egyformán kedvesek nekem. Igaz, az egyik kicsit szebb, de a másik egy kicsit jobb. Az lesz a legokosabb, ha szépen összeölelkeztek. Megfogadták a szavamat. És talán még most is ott ülnek a ligeti pádon összeölelkezve, ha ugyan haza nem vitték őket. KI TALÁLTA FEL? A legenda „szerint Arkhimédész, a híres görög matematikus és fizikus (i. e. 287—212) már Szürakuszában gőzágyút gyártott. Ez ugyan nem bizonyítható, de tény, hogy a régi tudósok már ismerték a gőz feszitő erejét, csak nem tudták alkalmazni. Papin, Savary és Newcomen kísérletei után általában és teljes joggal James Wattot (1736— 1819) tartják a gőzgép feltalálójának. Ö szerkesztette meg a gőzgépet úgy, hogy a társadalomra nézve is alapvető hatása volt. Szegény skót családból származott és már gyerekkorában érdeklődött a mechanika iránt. Szülővárosában Grenockban szinte minden szerszámkészítőt ismert. 'Nagy buzgalommal tanulmányozta a hajózási műszereket és a távcsöveket. Csak hiányos oktatásban részesült, de nagyszerű megfigyelőképessége és dús fantáziája volt. Azt mesélik róla, hogy amikor látta, hogy a gőz hogyan emelgeti fel édesanyja teáskannájának fedelét, akkor kezdett gondolkozni a gőz különleges erején és annak felhasználásán. Felnőtt korában mechanikus lett Glasgowban, ahol az egyetem különböző munkákkal bízta meg. Itt kapta meg 1733-ban Newcomen egyik gőzgépének modelljét javítás végett. Tanulmányozni kezdte a gép előnyeit és hátrányait és éveken át annyit javított rajta, hogy tulajdonképpen újra feltalálta a használható gőzgépet. A legfontosabb felfedezése az volt, hogy a gőzgép nemcsak felfelé és lefelé irányuló mozgásokat tudott végezni, hanem lendítökerék segítségével kör alakban is mozgott. Ezzel már mechanikus munkára is képes volt. Watt saját gépgyárat nyitott és egyik gőzgép a másik után került ki a műhelyéből. Persze, mindig újabb és újabb változtatásokkal. A gőzgép egyre több iparágban nyert alkalmazást. 1810-ben már több mint ötezer gőzgép működött Angliában és rendkívül gyorsan elterjedt az egész világon. Ma már az elektromos gépek felhasználása a gőzgépet csaknem teljesen kiszorította. Watt 83 éves korában halt meg és szobrot emeltek neki a Westminsteri-apátságban, annak a jeléül, hogy Anglia nagyjai közé számítják.-d-21