A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-12-22 / 52. szám
A múlt: Quitner-Három erdélyi tánc ugyanide visszatérő ritka tempó közti négyes és csárdás nem feledtetné a nézővel az indítás feszültségét. Aki nem ismeri a széki anyagot, joggal csodálkozott el a végén: jé, ez még az a szám? Bár jó székit nagyon nehéz színpadra állítani s azt hiszem a hazai magyar együttesek közül még senkinek sem sikerült. A műsor meglepetése számomra Szabó Szilárd és Németh Ildikó Kalocsai tánca volt. Az ember mindig fél egy kicsit, ha Kalocsáról van szól. A tájegység a millénium alkalmával jött divatba s azóta az „echte ungarisch" idegenforgalmi attrakció szerepét a lehető legjobban szolgálta sikerre áhítozó koreográfusok kezében. Az agyonmarsozott duhajkodás helyett most egy arányos felépítésű, kellemes koreográfiát láthattunk — s a szám ettől még idegenforgalmi igényeket is képes kielégíteni. A kalotaszegi táncokból készült Ha elindul ez a vonat ... katonakísérő jellege most nem jött le a színpadról, de általa vehettünk észre néhány nagyon jó táncos teljesítményt. A műsor másik nagy erénye néhány csúcsprodukció volt. Gondolok itt elsősorban Kaluz Árpád táncára, akinek egyedül sikerült teljesítenie minden néptáncos színpadi feladatát: belső fogantatású táncát olyan tökéllyel és a Slovkoncert feladata. Biztosan található valamilyen megoldás. Most kanyarodnék vissza a már egyszer emlegetett, a XIX. Szenei Molnár Albert Napokon elmaradt műsorokra. Az egyik neves, magyarországi művész betegségére hivatkozva nem jöhetett el. Helyette ugyancsak magyarországi (csak nem annyira ismert) előadót hívtunk meg. Aki nagyon jól, nagyon színvonalasan mutatta be műsorát. Csak megszerzése volt rettenetesen bonyolult. Mennyivel egyszerűbb lett volna a dolgunk, ha hazai előadók közül választhatunk! (Hiszen hazai színészeink esténként általában Thália szekerére ülnek és faluznak. És mindegyikünknek nincs is önálló műsora. Ehhez csak az kell, hogy legyenek előadóink, tudtunk műsorukról és tudjuk hol érhetők el. Tehetséges embereket kapcsolhatnánk be igy az irodalomnépszerűsitö munkába. Az eredmény — meggyőződésem — kézzelfogható lenne. Egy-egy jól sikerült műsor után már több alkalommal érdeklődtek a szervezőknél a bemutatott összeállítás szerzőjének könyvei iránt. Irodalmi emléknapok, író-olvasó találkozók szervezőinek gondjai csökkennének, az vinni színpadra, hogy az önmagában színházi élmény legyen. Nagy reményekre jogosít fel a két kamasz. Reicher Richárd és Bitter Péter teljesítménye is. Táncuk éretlen még ugyan — Reicher Richárdé kevéssé kultivált, nyers, mig Bittér Péteré túl „finom" s így néha dinamikátlan — s nem érzik még a páros táncok színpadon is „kötelező" érzelmi töltését, de ők azok. akik utolérhetik Kaluz Árpádot s férfitáncos egyéniségekké nőhetnek. Kiemelkedő lányteljesítményt nem láthattunk. Talán Füzék Ildikó és néha Marczi Zsuzsa hívta fel magára a figyelmet, s bár mindketten a lánytánckarral azonos színvonalon táncolnak, van bennük valami, ami odahúzza a néző szemét. Ne tessék félreérteni, nem férfiszemet ingerlő bájakról van szó. Amiben ez a műsor kifogástalant hozott, az a viselet volt. Az összes viselet Furik Rita tervei alapján készült, ő varrta a lánytánckar néhány lelkes tagjának segítségével majdnem mindet. Szakmai minőségeit boncolgassa aki akarja, felelősségem teljes tudatában merem kijelenteni, hogy ilyen színvonalas színpadi viseleteket más együttesnél még nem láttam, pedig végignéztem néhány pénzes, hivatásos társulat műsorát is. A műsort kísérő Varsányi zenekar produkciója különösebb kommentár nélkül bizonyíösszejövetelek nézői járnának jól. Hazai irodalmunk gazdagodna — jó szószólói, népszerűsítői lennének. Igazi szövetségesek. Most a másik dolog, amit már szintén régebben meg szerettem volna írni. Idevágó a téma. Láttam a tévében annak idején Székely János Dózsáját Madaras József előadásában. Néhanapján felteszem a lemezjátszóra a Dózsát Székely Levente tolmácsolásában (valamikor a hetvenes évek végefelé vettem Erdélyben). És láttam néhányszor Boráros Imre előadásában. Láttam előkelő teremben és láttam negyvenedmagammal fütetlen művelődési házban, télen. Mindig egyforma jó színvonalon. Nekem nagyon tetszett. Szerintem lemezen is megjelenhetne. Megvennék. De nem jelenik meg. Nincs lemezkiadásunk. Ami volt, az csak azt bizonyítja, hogy szükség lenne rá. Elkelt a CSMTKÉ kislemeze (elkelne a nagylemez is), elkelt a zoboralji nagylemez, elkeltek az Ifjú Szivek lemezei. A Varsányi Együttes magyarországi forgalmazású lemezeken szerepel, a jókaiak a vychodnái anyagot tartalmazó lemezről hallhatók. Valakinek, valakiknek fel kéne karolni a tóttá: vonós fölállásban ez az együttes táncházi muzsikában ma az országban verhetetlen. Prímása (Varsányi Ildikó) pedig a nagynevű magyarországi táncházas prímások között is az élvonalba tartozik. A zenekar nagy hátránya a vele ekvivalens szinten szereplő énekes hiánya. Nagy Myrtill önálló számokban meggyőző volt, szépen énekelt, de ennek a zenekarnak nem partnere. Kár továbbá, hogy a „banda" hangszerskálája nem bővül — jó lenne pl. néha dudát, tekeröt, furulyát stb. hallani. A produkció igy színesebbé válna s főleg egész estét betöltő műsorok esetén kizárná a monotonitás érzését. Ez a bemutató tehát nem ütött lyukat a világba. A Szőttes életképességét bizonyította vállalva az együttes mindenkori szakmai és emberi küldetését, de felhívta a figyelmet a társaság olyan hibáira is, amelyek kiküszöbölésével nemcsak hazai magyar viszonylatban, hanem egyetemes magyar néptánckultúrában is a csehszlovákiai magyarság méltó képviselője lehet. Ez a tánckultúra ér annyit, hogy lehessenek még ünnepeink ... hazai magyar lemezkiadást. De ki legyen a gazda ? Nem tudom, de érdemes lenne erről is elgondolkodni. Azt sem tudom, hány kiadott (eladott) lemez esetében rentábilis a kiadás. Csak a lemezek hiányát érzem. És egyet tudok. Kis számokkal szorozni, összeadni. Próbáljuk csak meg. Van ötszázhúsz Csemadok alapszervezetünk. Mindegyik megvehetne két darabot. Beszorozva: mondjuk ezer. Háromszáz iskola és ugyanannyi könyvtár egyesével: ezerhatszáz. Szövetkezetek és más intézmények (akár ajándékozásra) négyszáz, — eddig kétezer. Adjunk hozzá ötszáz szabadon eladott példányt. Kettőezer-ötszáz. Én a költségeket megközelítőleg sem ismerem. Azt tudom — maradjunk az irodalomnépszerűsítésnél, előadóművészét nél —-, hogy legalább Boráros Imre és Dráfi Mátyás (elnézést a többitől, akit nem említek) lemezt érdemelnének. És a hazai magyar irodalom is rászolgálna már egy dupla albumra. GÖRFÖL JENŐ SZÉLJEGYZET „Mondottam Ember: küzdj és bízva bízza!" Már Szerb Antal megállapította, hogy ugyancsak furcsa, ironikus, gúnyos sőt szarkasztikus figyelmeztetés ez az Úr részéről a Tragédia végén, miután Madách tizenkét színen át bizonyítja, hogy az élet, mivel mindenképpen tragédiával végződik, voltaképpen... nem ér semmit, azaz értelmetlen. Szerb Antal még azt is föltételezi, hogy ezt a nem túl logikus zárómondatot Arany János biggyesztette a nagy mű végére. _ Akár így volt, akár másképp: Madách Imre élete, noha nagyon szomorú, tragikus volt, nem volt értelmetlen, hiszen ő alkotta meg a magyar irodalom legnagyobb drámai művét, olyan alkotást hozott létre, amely sötét, mélységesen tragikus mondanivalója ellenére azt bizonyítja, hogy az alkotó életnek igenis értelme van. De elég legyen a „bölcselkedésbőr! A nagykürtösi IV- Krtis) kulturális szervek és intézmények sem bö/cselkednek. nem filozofálgatnak, hanem már évekkel ezelőtt elindítottak egy kulturális eseménysorozatot, a Madách Imre Irodalmi és Kulturális Napokat, amelyre az idén immár hetedszer került sor, s amely most egybeesett az író halálának 125. évfordulójával. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a Csemadok KB több figyelmet is szentelhetne ennek az akciónak, amely színvonalban semmivel sem marad alatta néhány országos akciónknak (pl. Kazinczy Napok), sőt, szinte minden alkalomra olyan remek előadókat hívnak meg a nagykürtösiek, akik sok figyelemre méltó dolgot mondhatnának minden csehszlovákiai magyar kulturális dolgozónak. Tehát szerény javaslatom: tegyük ezt az akciót is országos jellegűvé! Ám abban nem vagyok biztos, hogy a Csemadok nagykürtösi járási bizottsága is egyetértene a javaslatommal, hiszen akkor a rendzvénysorozat elvesztené családias, bensőséges jellegét, s nem biztos, hogy ez a javát szolgálná. Most például alig húszan-harmincan hallgatták végig az előadásokat (a járási székhelyen rendezetteket): ők viszont teljes odaadással és figyelemmel. Nagy érdeklődés kísérte Ctibor Stitnicky kétnyeNű előadását Madách műveinek szlovák fordításairól, Leblancné Kelemen Mária beszámolóját a Nógrád megyei levéltárban található Madách-dokumentumokról, Bencédy József előadását a magyar beszéd jelenlegi helyzetéről. Mint régebben, most is láthattunk könyvkiállitást, ez alkalommal kettőt is: a Madách Könyv- és Lapkiadó és a budapesti Kereskedelmi és Jogi Könyvkiadó kiállítását; a szép könyvek iránti érdeklődők kérdéseire a két kiadó igazgatója K/imits Lajos, ill. Szigeti László válaszolt. A könyvek szép elrendezése most is Urbán Aladárnak volt köszönhető. E sorok írója számára a legnagyobb élményt Vas Ottó „Benső honfoglalás" című. Kulcsár Ferenc verseiből összeállított műsora nyújtotta. Kulcsár Ferenc verseit jól ismerem és szeretem, viszont soha nem hatottak rám olvasás közben olyan elemi erővel, mint Vas Ottó tolmácsolásában. Ez a „tolmácsolás” persze elég szerencsétlen szó arra a varázslatra, amit Vas Ottó cselekedett Kulcsár költeményeivé/: egy nagyszerű katedra list (majdnem azt mondtam. Nagy László nyomán: „káromkodásból katedrálist") épített ezekből a versekből. Ez volt a november 10-i műsor csúcsa. Zs. NAGY LAJOS LOVÁSZ ATTILA Fotó: Gyökeres György 7
