A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-12-15 / 51. szám
ébreszt rá minket arra, micsoda minőségi különbségeket kell kiegyenlítenünk. — Nyilván.ezt a minőségi ugrást nagyban elősegíthetné, ha műszakiakat és iparművészeket egyaránt jobban bevonnának a tervezésbe ... kell szűkítenünk a tevékenységünket. Amiben lehet, javítani igyekszünk a minőséget, esetleg az exportképességet is elérni, bár az ez utóbbi szándék nagyon kemény dió. • • • Befejezésül két szakvélemény. Az egyik egy óvónőé, a másik pedig egy gyermekpszichológusé. — Hogy fejlesszem a gyermekek alkotókészségét, ha nem lehet terepasztalt, állat- és emberfigurát kapni, amelynek segítségével a gyerek úgy építhetné fel a világot, ahogy ö éli meg. Üres műanyagflakonokat szedünk össze, abból fabrikálgatunk össze ezt-azt; fához, bőrhöz, filchez meg akkor jutunk, ha valamelyik szülő megszán bennünket. Sok-sok félkész játék is kellene, hadd teremtsen a gyermek. Az iskolaérettséghez, a finom mozgások elsajátításához a barkácsolás a legmegfelelőbb út, ezért a konstruktív játékok fogalmát nem meríti ki az építő, mint azt sokan hiszik. Ügy tűnik, senki sem tudatosítja igazán, hogy az óvoda ma már nem pusztán gyermekmegőrző; a gyermekek igazi játéka pedig a cselekvésben megvalósuló képzelet. — A gyermekek játékaival való problémát talán a gondolkodásból kiindulva érdemes megközelíteni. Amikor a gyermek játszik, elszakad a sémáktól, egyik ötletet a másik után találja ki. Ilyenkor nemcsak a lelkiállapota oldott, hanem gondolatainak szabad áramlása révén a kreativitása is növekszik. Amelyik gyerek nem képes elmélyülten játszani, felnőttkorban is beszűkült gondolkodású és merev marad. Azt már én fűzöm hozzá mindehhez, hogy az ilyesmi éppen társadalmi szinten a legkevésbé „játék". MIKLÓSI PÉTER Fotómontázs: Krá! S. Klára — Ez igy logikusan hangzik, és nem is a kapcsolatteremtés szándékában van hiány. Gondjaink lényege az, hogy a játéknak jól gyárthatónak, ötletesnek és jól értékesíthetőnek kell lennie. Ehhez egyrészt olcsó és tömegesen előállítható alapanyagra, avagy éppen fordítva: műszakilag már-már csúcstechnológiának számító alkatrészekre van szükségünk. A jó ötlet önmagában kevés, és távolról sem egyenlő a kereskedelmi árucikkel. Ezt én tervezőként is állítom. — A külföldi példák egész sora bizonyítja, hogy egyéb termékek könnyen beszerezhető hulladéka kitűnő játékok alapanyagaként használható még föl. Sőt! Elsősorban éppen a konstruktiv játékok „kategóriájában" ... — Sajnos, az efféle együttműködés egyelőre erősen akadozik. Manapság még nagyon nehezen jutunk hozzá a más iparágakban fölöslegessé vált gépekhez, vagy a tényleg értékesíthető hulladékhoz. De gondot jelent az is, hogy számtalan ötletünk azért vetélt el, mert az alcsony ár olykor az előállítási költséget sem fedezi. Jelenleg az a helyzet, hogy a termékskála kívánt bővítése helyett, inkább néhány jól bevált játékfajtára A — tU-J ÜNNEP ÉS HAGYOMÁNY — s ami belőle maradt Hagyományos ünnepeink közül a karácsony a legnagyobb családi ünnep. Ha december 24-e nem munkaszüneti napra esik, akkor aki csak teheti pihenőnapot vesz ki, igy háromnapos lesz az ünnepe. Az évi rendes szabadság egy részét a karácsony és újév közötti napokra félreteszik az emberek. Nagy téli ünneptömb alakul így ki az egybefolyó karácsonyból és újévből. Az ünneplés időtartama emlékeztet a régi kiterjedt ünnepi időszakra, amelyet karácsony előtt az advent előzött meg, s január 6-án a vízkereszt, a háromkirályok napja zárt le. A szájhagyomány és az emlékezet még őrzi az ünneplés századeleji és közepi szokásait. Bár ezek a szokások tájegységenként változóak, összességükben azonban nagyon hasonlóak. Riportútjaimon többször is alkalmam volt meghallgatni egy-egy „korábban született" ember emlékezését. Elbeszélésük nyomán kirajzolódott előttem a békességet, a szeretetet adó, az ismétlődő és állandóságukkal biztonságot nyújtó tevékenységek sora. Most ezekből adok némi ízelítőt. „Ádám Éva napján a pásztorok — a kanász, a juhász és a tehénpásztor — házról házra jártak. Régi, fehér subában, fejükön sapka vagy kalap volt, az oldalukon tarisznya lógott. Külön-külön mentek be a házakba. Vesszőt vittek a hónuk alatt, verset is mondtak. A gazdasszonyt megvesszözték s a botot odaadták neki. A tarisznyájukba kis cipót kaptak minden háznál. A feleségük is járt velük, de ő kint maradt. Nála volt a kosár, abban vitték haza az adományokat. Ha a család nem volt elég népes, akkor szétosztották a szegények és a cigányok között. Amikor fiatal asszony voltam, én is ünnepi ebédet tartottam. Ma már csak vacsorát tartunk. Mi csak egy térítőt tettünk az asztalra. Előbb egy csepp pálinkát ittunk, utána imádkoztunk, azután megettük az ostyát, amelyet mézbe mártogattunk, majd az alma és a dió elfogyasztása következett. Az almát annyi felé vágtuk, ahányan a családban voltunk, mindenki kapott egy gerezdet. A dióból, ha szép volt egészségre, ha fonnyadt betegségre, ha rossz, akkor halálra jósoltunk. Az asztalon szentelt gyertya égett. Ezután káposztalevest és mákos gubát vagy dedellét ettünk. A gazdasszony nem állhatott fel étkezés közben az asztaltól, mert akkor a következő esztendőben nem hevertek volna meg a tyúkjai. Az asztal alá, még az ünnepi étkezés kezdete előtt egy kis szénát és egy baltát tettünk. Mivelhogy a kis Jézus szénán feküdt a jászolban, és Szent József ács volt. A karácsonyfánk nem olyan volt, mint a mostani. Dió és ezüst- vagy aranypapírba csomagolt kockacukor volt a dísze." Hallgatom a buszban az embereket. Természetesen a karácsonyi előkészületekről van szó. Panaszkodnak a sorbanállásra s hogy mégsem tudják azt megvenni, amit éppen akarnak. Folyik az általános és körkörös ajándékozási hajsza. „Jaj, mi lesz, ha drágábbat adok, mint kapok, s jaj, ha mégsem örül majd a megajándékozott ?!" Természetesen mindenki borókafenyőt szeretne feldíszíteni, pedig jobban tennénk, ha azt a sok kicsi ilyen vagy olyan fenyőfát, amelyet karácsonykor a szobában feldíszítünk az erdőben hagynánk. Oly sok fa pusztul el mostanában a szennyezett levegőtől, hogy az igazi örömünnep az erdők újjáélesztése lenne. Minap a távolsági autóbusz húszperces pihenője után az egyik utas az erdőben talált gallyat a sofőrnek akarta adni, hogy tenné valami jól látható helyre, hadd gyönyörködjünk benne. A buszvezető elutasította a kérést, mondván neki nem kell a vázában elszáradó gally. Ö az erdőt akarja látni. Megnézi, s ha szép, a szivébe zárja. Az emlékezet a legjobb őrző. Vörösmarty ezt igy fogalmazta meg: „Kinek virág kell, nem hord rózsaberket; „Évről évre én is megvívom a magam belső csatáját: Irtózom a boltban kapható műfenyőtől, hallom az élőfa jajszavát, de a fiam szól ,» padlótól a plafonig érjen!" Hogy háborgó lelkem megnyugodjon, ismét belehallgatok abba, amit az „öregek" mesélnek. „Aki egész évben távol volt a családjától, karácsonyra az is hazajött. A kis Jézus születése napján nem dolgoztunk. Többnyire ezen a napon, de néha már előtte is, jártak a betlehemesek. Több csoportban is, de minden házba csak egyszer mentek be. Gabonát, kukoricát, kenyeret kaptak. A betlehemeseken fehér ing volt, amelyet piros szalaggal átkötve viseltek. Öten-hatan jártak, volt közöttük fiú is. lány is. Ki nadrágban, ki kifordított szűrös kabátban volt. Estefelé a gyerekek járták végig a falut és megálltak az ablakok alatt énekelni (mendikálni). Jutalmuk szalonna, pogácsa, dió, gyümölcs volt. Az ünnepi ételből egy cseppet félretettek — ez volt a „karácsonyi morzsa". A karácsonyi morzsát egy gabonával teli zacskóba szórták és az asztalon hagyták. Vízkeresztkor a hulladékot elégették a maradékot a baromfinak szórták. A terítés a menyecske dolga volt. Alulra tette azt az abroszt, amelyiken ebédelni, vacsorázni szoktak, utána egy varrottabbat, fölülre a legcifrábbat, akit evéskor az asztal sarkára hajtottak. A karácsonyi morzsát a legalsóra tették. A lencselevesböl mindenkinek szednie kellett, ha szerette, ha nem." Szép a hagyomány, jó hallgatni. A minket körülvevő teret s időt azonban ma már mindenki magának úgy építi be, s azzal tölti ki, amivel akarja vagy tudja. Van, aki a karácsonyi ünnepeket a hegyekben tölti. Ők az a boldog néhány ezer, akinek jut hely az üdülőkben, s aki a természet által feldíszített fenyőfában gyönyörködhet. Ilyenkor jut idő a gyerekek meghallgatására és némiképp helyére kerülnek a mindennapi rohanásban fellazult emberi kapcsolatok. Ahogy falvaink népét ismerem, közülük nagyon kevesen választják az ünneplésnek ezt a módját. Bízom benne, hogy a fentebb felsorolt hagyományokból még sok helyen és sok mindent megőriztek. Ez is segíti az emberi kapcsolatok tisztaságát, biztosítja a folytonosságot, az állandóságot. A karácsony a békesség, a szeretet ünnepe. Töltsük meg azt a pár napot oly sok szép pillanattal, hogy jusson belőle az egész esztendőre. Karácsonyi asztalunk legyen gazdag, az elfogyasztott bab és lencse hozzon bőséget és sok pénzt, a mákos tésztától legyen nyugodt az álmunk, a közösen elfogyasztott alma juttassa eszébe az eltévedt családtagnak, hol az otthona és találjon haza, a méz legyen a néphit szerint nekünk is torokfájást megelőző szerünk, a fokhagyma pedig őrizze egészségünket. FISTER MAGDA 13
