A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-12-15 / 51. szám
mmmmm ~i - • T St TtMH sturo . . . Ebben az ősszel jött tavaszban volt nap, amikor a felhők kihasadó vásznán át egész délután havazott. Volt nap, amikor a tömegtüntetések óráiban holdfény csörgött az ország városaira. Aki jó két évtizede nem viselt fehérkék-piros nemzeti trikolórt a kabátján, az most a premier izgalmával tűzte ki a kokárdát! Mindez 1989. november 17-e, a prágai rendőrségnek a békés tüntetőkkel szembeni brutális fellépése után történt. Csehszlovákia egyik napról a másikra amolyan országos szavalóverseny színhelye lett. E verseny szervezőbizottságára — amelynek az Élet fedőügy kapkodták a fejüket, hiszen ezúttal valóban mást hallottak, mint a megszokott, vörösfonalú szokványszövegeket... Ebbe a korábban sohasem látott szavalóversenybe így kapcsolódtunk hát be mindannyian, és szervezett formában vagy egyéni részvevőkként mondtuk a magunkét egyre nagyobb vehemenciával. Mi csehszlovákiai magyarok is, amit — a politika napi eseményeiben való részvételen kívül — a Független Magyar Kezdeményezések Körének, A Matesz Fiataljai Körének, a Magyar Diákszövetségnek, Megújhodás Fórumának kezdeményezései bizonyítanak. nevet adhatnánk — senkinek egy és régi, 1968 után igazságtalanul Ebben a november hozta ta- széd és a demokrácia éppen úgy rossz szava sem lehet. Ezekben a megbélyegzett és mai reformer; s vaszban kezdtünk több mint húsz kell egy működő társadalomhoz, politikai tavaszt hozó novemberi ki-ki mondhatta a magáét a hűl- év után újratanulni valami olyas- mint — például — a politikától napokban igazán demokratikus lámzó utca előtt. Szó ami szó, az mit, amit az élet természetes ve- mentes magánéleti szféra, a vetélkedő zajlott az utcán, hiszen egyszerű halandó eddig nemigen lejárójaként üdvös tudomásul nagypolitika hullámveréseitől véezeken a napról napra ismétlődő volt hozzászokva ahhoz, hogy az venni. Nevezetesen: a jövőben dett közösségi szint, ahol a kitömeges összejöveteleken részt esztendőkig benne szorult szava- nem tévesztendő össze az, amit sebb csoportok az ügyeiket mavehetett és véleményt nyilváníthatott mindenki: hebehurgya és megfontolt, hazudós és őszinte. Az egyiket kifütyülték, a másikat éljenezték. Ringbe szállhatott új kát bátran, akár a kamerák előtt is kimondhatja. Idegen szavak és köznapi kifejezések röpködtek, jogos követelések fogalmazódtak meg — és a félszegebbek csak póriasán dumálásnak, blikkfangosabban kibeszélésnek nevezhetünk, azzal, aminek párbeszéd, demokrácia, politika a neve. Itt az ideje tudatosítani, hogy a párbeguk intézhetik és dönthetik el. Ezzel szemben kell viszont egy olyan politikai színtér, ahol a valóban hozzáértők főfoglalkozásként felelnek az ország dolgaiért 4
