A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1989-11-24 / 48. szám

HÉTVÉGÉ bőrtípusnak megfelelő arcvizet, eset­leg antibiotikumot és neutrális kré­met. Sokan hibásan megválasztott krémet használnak arcbőrükre, ami­nek következménye, hosszú ideig is eltarthat. Téves hit, hogy a hidratáló krémek csodát tesznek. Ha hosszabb ideig alkalmazunk hidratáló krémet, annak az eredménye száraz, hámló bőr lesz. Zsíros, tápláló, vitaminos krémeket kell használni, s csak nyáron ajánlatos a hidratáló krémek időnkénti alkalmazása. A fiatalok sokszor hibáznak, hogy zsírosnak vélt bőrüket alkohollal tisz­títják. Ennek következménye a foko­zott bőrhámlás és természetesen az újabb gennyes pattanások lesznek, valamint rövid időn belül a bőr elve­szíti rugalmasságát is. Burgonyalepény Hozzávalók: 50 dkg burgonya, 1 db tojás, liszt, só, majoránna, zsír, 10 dkg sajt, metélöhagyma, kecsup Készítése: A hámozott nyers bur­gonyát lereszeljük, eldolgozzuk to­jással, majoránnával, sóval és any­­nyi liszttel, hogy formázható le­gyen. Lepényeket készítünk és zsírban kisütjük. Tányérra rakva mindegyikre sajtot reszelünk, ke­­csuppal és apróra vágott metélő­hagymával tálaljuk. Élt az afrikai őserdőben egy kiselefánt. Olyan csökönyös volt, hogy senki sem boldogult vele. Egyszer az elefántcsalád sétára ké­szülődött. — Menjünk — mondta elefántpapa. — Nem megyek — felelte a kisele­fánt. — Menjünk — ismételte elefántma­ma. — Nem megyek — felelte újra a kiselefánt. — Menjünk — mondták neki idő­sebb testvérei is. — Nem megyek — hajtogatta a kis­elefánt. — No, akkor nélküled megyünk — mondták az elefántok, és elindultak. A kiselefánt egyedül maradt. Egy­szerre úgy érezte, hogy rettenetesen szeretne sétálni menni a többiekkel, és nagyon megsértődött, amikor az idő­sebbek elmentek nélküle. „Ha már így történt — gondolta ma­gában —, nem leszek többé elefánt" — és elhatározta, hogy oroszlánkölyök lesz. Levetette magát a földre, kalimpálni kezdett a levegőben a négy lábával, egészen úgy, mint a kisoroszlánok szoktak. Odaszaladt hozzá a félénk gazella, megállt egy pillanatig, ránézett a kisele­­fántra, megijedt és elszaladt. Futás köz­ben könnyedén emelte karcsú lábait, és meg-megrázta a szarvacskáit. — Én is így teszek! — kiáltott fel a kiselefánt, és elkezdett ugrándozni, mint a gazella. Fülei megrázkódtak, mint a banánfa levelei a szélben, és esetlenül botorkált kövér lábain. Hama­rosan egész teste megfájdult az ugrán­­dozástól. „Nem is olyan jó gazellának lenni" — gondolta magában, azután meglátott egy zöld szemű gyíkot. A gyík egy vékony inda levelén ült, mely lelógott a fákról. — Jó napot! — köszönt neki a kis­elefánt. — Hogy vagy? N. KÁKAflOV SZILVIA A fura óra Az én órám olyan fura, azt hiszi, az idő ura. Este ébreszt, reggel altat, ha felhúzom, akkor hallgat. Nem kakukkot, trombitál, ha kedve van, meg is áll, mikor dél van, mutat ötöt, s bemondja a csütörtököt.. — Rosszul — felelte a gyík. Kienged­tem a gyerekeimet a folyópartra, hogy unokatestvéreikkel, a kiskrokodilokkal játsszanak. Félek, hogy a krokodilok a játék hevében véletlenül felfalják őket. — Én is szeretnék játszani valakivel — mondta a kiselefánt. — Mindjárt felmászom hozzád a levélre, és hintázni fogunk. — Azt már nem! — sziszegte a gyík. — Hogyan? — sértődött meg a kis­elefánt. — Te nem akarsz velem játsza­is nyugtalankodom a gyerekeim miatt, másodszor pedig te túlságosan nehéz vagy, és leszakítod leveleimet. Isten veled! — és a gyík egy szempillantás alatt eltűnt a fa sűrű lombjai között, csak a farka villant elő. Gondolod, hogy nekem éppen egy gyíkra van szükségem? — prüszkölt a kiselefánt. — Találok magamnak jobb játszópajtást is! — azzal továbbment. Egy tisztáson majmokat pillantott meg. A majmok fogócskáztak. — Ez nekem való játék — mondta. — Játszhatok veletek? — kérdezte a maj­mokat. — Gyere, játsszál velünk — üvöltöt­­ték a majmok, olyan hangosan, hogy a kiselefánt majdnem megsüketült. Nem is tudott magához térni, olyan rettenetes játék volt, amit a majmok vele játszottak. Megfogták a farkánál fogva, huzigálták az ormányát, ráncigál­­ták a fülét. Bukfenceztek a hátán, és csiklandozták a hasát. A kiselefánt pe­dig, bárhogy igyekezett is, egyetlen majmot sem tudott elfogni. Hamarosan egészen kifogyott az ere­jéből. — Nem jó majomnak lenni — mond­ta, és otthagyta a majmokat. Azok még sokáig nevettek a lomha, nehézkes ele­fánton. Ment, mendegélt a kiselefánt, míg meglátott egy papagájt, amely ágról ágra szállt. Olyan csodálatos tarka tollai voltak, hogy a kiselefántnak káprázott a szeme. — Tudom már, mit csinálok! — örvendezett. — Repülni fogok. — Kezdd el, én majd nézem — felel­te a papagáj. A kiselefánt ugrott egy nagyot, de nem sikerült a levegőbe emelkednie, hanem leesett a földre, és megütötte a lábát. k Az öreg papagáj félrefordította a fe­jét, és mosolyogva nézte. — Itt nem tudok nekifutni — mondta a kiselefánt zavarában. — Megmutatom neked, hol lehet ne­kifutni — vigasztalta a papagáj, és elve­zette a kiselefántot a meredek folyó­partra. — Nézd — mondta a gazfickó. Oda­ment egészen a szakadék széléhez, ug­rott egyet, és felrepült. A kiselefánt szintén odament a sza­kadékhoz, ő is ugrott egyet, és... bele­esett a vízbe. Kimászott a partra, vize­sen, sárosán, tele iszappal és hínárral. Kétségbeesve körülnézett, és egy­szerre meglátta elefántpapát, elefánt­mamát és testvéreit a parton, amint szótlanul figyelték őt. Elszégyellte magát a kiselefánt. — Vigyetek magatokkal sétálni — mondta. — Ezentúl mindig elefánt aka­rok lenni. És az egész elefántcsalád elindult sétálni. GÁBOR ÉVA átdolgozása ni? — Persze hogy nem akarok. Először (NYUGAT-AFRIKAI MESE) 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom