A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-07-14 / 29. szám
A CSEMADOK ÉLETÉBŐL Lru Teljesebb szervezeti életet A Nagykürtösi (Velky KrtíS) járás Szlovákia egyik legkisebb közigazgatási területe. Harminc községében és egyetlen városában — amelyekben magyar nemzetiségűek élnek — az összlakosság száma alig közelíti meg a negyvenkilencezret. Ebből 14 021 -en vallják magukat magyarnak. A harmincegy alapszervezetet nyilvántartó Csemadoknak a múlt év végén 2 972 tagja volt. Mindezt a további komplex értékelés tartalmazza. A terjedelmes anyag részletesen elemzi a szervezeti életet mind járási, mind helyi viszonylatban. Sokkal fontosabb azonban, hogy összességében továbbgondolásra készteti olvasóját. Itt van mindjárt a taglétszám kérdése. Évekkel ezelőtt meghirdettük, hogy az éppen soron levő járási konferencia ill. az országos közgyűlés tiszteletére elérjük a háromezres taglétszámot. Most a szóban forgó dokumentumban ismét ez a cél. E látszat eredménytelenség mögött azonban látnunk kell azt is, hogy járásunk sajátos gazdasági és szociális helyzete, s az ebből fakadó egyéb hátrányok hatványozottabban sújtanak bennünket. A Nagykürtösi járásnak nincs egyetlen magyar tanitási nyelvű középiskolája sem, ennek következtében a magyar alapiskolát végzett tanulók vagy a járásban lévő szlovák tannyelvű középiskolákban és tanintézetekben vagy Szlovákia más járásaiban, az ottani magyar tannyelvű középiskolákban kénytelenek folytatni tanulmányaikat. Az ilyetén szakképzett fiatalok megfelelő munkahely híján ismét nehezebben tudnak elhelyezkedni szülőföldjükön. Ezért a nagy migráció. Ennek lecsapódása mutatkozik meg a Csemadok létszámában is. 1988-ban az alapszervezetek hiába toboroztak 102 új tagot a Csemadoknak, az elköltözésből (és az elhalálozásból) származó lemorzsolódás után ez mindössze tíz új tagot jelent! A kérdésnek persze más oldala is van. Egyes alapszervezetek vezetősége — gondolok itt elsősorban a nagyobb lélekszámú községekre — nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy tartósan növelje alapszervezete létszámát. Pl. a magyar lakosságnak Ipolynyéken 17,99, Csábon 18,45, Lukanyényében 19,84%-a tagja csupán a Csemadoknak. Három aránylag jól működő szervezetet említettem, ahol színjátszó és folklórcsoport, citerazenekar, éneklő- és tánccsoport már országos hírnévre is szert tett. Ha a példás eredményekről számot adó alapszervezetek sem tesznek eleget a tagtoborzási kívánalomnak, elképzelhető, mi a helyzet a gyengébben működő szervezeteknél. Jogosan merül fel a kérdés: miért van ez, van-e kivezető út... Nem könnyű kérdések ezek, aligha lehet párszavas summás választ adni. Meggyőződésem azonban, hogy a Csemadok megalakulásának 40. évében a magyar nemzetiségi kultúrát és egyáltalán a magyarságát féltő és őrző, „új szellemmel fényezve" továbbadni szándékozók keresik a megfelelő választ, a legjobb megoldást. Ilyen lehet példának okáért, ha nemcsak szavakban és jegyzőkönyvekben, határozatokban ostorozzák a bürokratizmust, hanem elsősorban a valóságban szűnik meg. Alapszervezeti szinten komoly gondot jelent elnököt, titkárt, pénztárost, stb. találni, mert e tisztségek napjainkban papírmunka vonzatúak, s ettől a még oly lelkes „kultúrmunkások" is ódzkodnak. Teljesebb szervezeti életet s ami velejárója : eredményes, önismeretet nyújtó, nemzeti tudatot mélyítő kulturális tevékenységet csak az az alapszervezet élhet, amelynek tettrekész vezetősége, rátermett vezetője van. Sajnos, tájainkon ilyenekben nem bővelkedünk. Az alapszervezet kulturális rendezvényeinek színvonala, sikere a legjobb politika, mely maga mellé sorakoztatja az embereket. Bizalmat ébreszt és nyújt, ezért várhat és kap támogatást. A képlet tehát ez lehet: művelt és tettrekész vezető tudatos és eredményes tevékenység — siker, bizalom és együttműködés. A Nagykürtösi járásban megvan annak az esélye, hogy a kitűzött célt — a háromezres taglétszámot — a 40. évforduló évében elérjük, sőt túlszárnyaljuk. Ehhez azonban a bürokratikus intézkedések, direktiv utasítások megszüntetésére, a változó körülményekhez azonnal igazodni képes vezetőkre, konkrét feladatokat vállaló, cselekvő támogatókra van szükség. S a munka dandárja csak ezután következik ... URBAN ALADÁR Duna menti gyerekszáj Kiáll a kisfiú a színpadra. Bemondja a költő nevét, a vers cimét... ... életének legkeservesebb percei következnek: nem tudja elkezdeni a verset. Aprócska szive lüktetni kezd. Mi ez? Mi történt velem? Szent habakuk, összedől az épület, rám szakad az ég. Hát lehetséges ez? Emondtam tízszer, harmincszor, százszor, közönség előtt is vagy kéttucatszor, és tessék, most egy mukknyi szótag se jut az eszembe! Mi az, hogy elmondtam? Sikereim voltak, tapsot kaptam, dicséretet, cirógatást. És most sem féltem. Szivem se dobbant nagyobbat amikor a színpadra léptem ... Hát mi történhetett velem? A jelenetet nem a széksorok közül nézem, hanem odakint az előcsarnokban, a video közvetítette képernyőről. Összeszorul az én szivem is, idegszálaim megfeszülnek, hiszen mélységesen átélem a kisfiú helyzetét. Magam is megéltem hajdanán ugyanezt a helyzetet. Most mi lesz? Hogyan segíthetnék a srácnak? Tehetetlenül állok a képernyő előtt s tehetetlenségemben gyáván megfutamodom. Ha nem tudok segíteni, inkább nem is nézem a kisfiú vergődését. Eltépek tehát a képernyő elől s öntudatlanul belépek a színházterembe, ahol már nem képernyőről, de élőben láthatom azt, ami elől elmenekülök. Nyitom az ajtót, óvatosan belépek, és csodák csodája, — a kisfiú már mondja a verset. Mialatt megtettem kilenc lépést, neki az eszébe jutott. Hát nem csodálatos! Boldog vagyok, mert valaki, valahogyan kilábalt egy kimondhatatlanul kínos helyzetből. Ráadásul egy kisfiú, egy gyerek, egy szavaló, aki ráadásul nem is az én versemet mondta, hanem a zsűrielnökét. Másnap, a bábelőadások szünetében pöttömnyi kiskomámmal, a háromesztendős Gergővel találkozom. — No Gergő, halljam, mit láttál eddig? Gergő sorolja: két boszorkányt, egy lovat, három kutyát és három hibát. Gyönyörű. A nap során fűnek-fának újságolom: a gyakran zsűriző barátom háromesztendős Gergője azt mondta, hogy egyebek között három hibát is látott a bábosok produkciójában. Hát nem csodálatos ez is?! A gyerek az apjára figyel, nevelődik. Az apa szakember, tehát a hibákról beszél. Miért érthetetlen akkor, hogy a gyerek is számbaveszi a hibákat. Véget ér a Duna Menti Tavasz s napok múltán is elújságolom ezt a kedves történetet. Egyszercsak kísérteni kezd a gondolat: kisbarátom, a Gergő valóban hibát mondott-e vajon? Lehet hogy libát mondott? Hát bizony lehet. így is logikus nemdebár: két boszorkány, egy ló, három liba .. . Nyúlok a telefon után, felhívom Gergőt és újra megkérdezem, hogyan is mondta akkor, mit is látott. Felemelem a kagylót, de nem tárcsázok, nem pontosítok, mert a történet akkor szebb, ha félrehallottam. Inkább igy őrzöm meg — ha bizonytalanul is. Mentségemre szóljon, hogy Gergő valóban rendkívüli gyerek, akitől ennél szebbeket is gyakran hall az ember. Milyen kár, hogy azokat most nem mondhatom el... KESZEU FERENC Fotó: Gyökeres György Állunk rendelkezésére! A Csemadok párkányi (Stúrovo) alapszervezete mellett működő amatőr csoport az idén lan Gandillot: A kikapós patikárius c. zenés vígjátékéval lépett a közönség elé. Kellemes meglepetésként a darabban a csoport rangidős és közkedvelt tagjai mellett fiatal, tehetséges szereplők is helyet kaptak. A szerepeket Keszegh Pál — a darab rendezője — osztotta ki, nagyon jól sejtve az eredményt: a többségnek színpadon is sikerült eljátszani önmagát. A darab betanulása viszonylag későn indult, így Pali barátunk feladata — tavaszra összekovácsolni egy színpadi játékot — nem volt könnyű. A bemutató napján a művelődési otthonba özönlött a nép. A csoport „atyjai": Paulovics János, Má- A bonyodalmak közepén csai Ferenc, Sóky Beatrix, Barak László megjelenése eleve derűt és jókedvet teremtett. A fényűzésben élő öregúr — akinek leányát a nagynéni és nagybácsi nevelik — akit a pénzéért ostoroznak a nők — kedélyes, nagystílű nőcsábász. Nehéz feladat elé állítják, hiszen kedves leányát kell férjhez adnia. A túlbuzgó, szerelemre vágyó titkár, az öregúr megbízható alkalmazottja éppen megfelel e vásárra. A váratlan bonyodalmak érdekes és izgalmas perceket teremtettek. Hatalmas taps, nevetés réngette a művelődési ház falait két teljes órán át. Tapsuk a szereplőknek, a látványnak, a csoportnak szólt. Ha voltak is hibái a darabnak, a közönség kikapcsolódott, szórakozott, s ma valahol legbelül örömmel és büszkeséggel emlékszik vissza az öntevékeny színjátszó csoport munkájára. ZALABA ZSUZSA Fotó: Ladislav Németh 6
