A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1989-11-24 / 48. szám

EGY CSEH VÁROSKA

Rákóczi-tanulmányok címmel jelent meg Budapesten 1980-ban — Köpeczi Béla, Hopp Lajos és R. Várkonyi Ágnes szerkesztésében a 780 oldalas impozáns kötet, amely Szörényi Lászlónak a gyermek ill. kamasz fejedelem száműzetéséről irt értekezését tartalmazza. Az alapos munka az akkori csehországi viszonyok, a jezsuita rend szerepe és egyéb fontos tényezők ismertetésével együtt tárja elénk, a magyar történész szemével összegezve, Rákóczi Ferenc ifjúkorának ama négy esztendejét, amelyről oly keveset tudott az utókor. A mai Jindrichúv Hradec, később pedig Prága voltak a magyar diák idegenben folytatott tanulmányainak állomáshelyei 1688 áprilisától 1692 nyaráig.

,A Jindfichüv Hradecban 1972-ben végzett kutatásomhoz nyújtott lekötelező segítségükért ezúttal is köszönetét mondok Jan Muknak, a hajdani jezsuita kollégiumban berendezett városi múzeum igazgatójának. Zdena Zelenkovának és Ludék Tischlemek, a hajdani Slavata-várban található Állami Levéltár munkatársainak," — olvasható Szörényi tanulmányának egyik lábjegyzetében. Az elsőként megnevezett Jan Muk már nincs az élők sorában. Múzeumigazgatói tisztét négy évtizeden át, 1934-től 1974-ig látta el.

E cseh tanárember, dr. Jan Muk egyénisége megérdemli, hogy úttörő jelentőségű munkássága előtt levett kalappal tisztelegjünk. Már 1938-ban, tehát egy olyan korszakban, amely a legkevésbé sem kedvezett a csehszlovák és a magyar nép egymás felé

tekintése, kölcsönös megismerése ügyének, megírta „Koloniőové a FrantiSek Rákóczi v Jindfichové Hradci" c. nyolcoldalas munkáját és a „Jihoöesky historicky sbomík"

elnevezésű dél-csehországi helytörténeti közleményeket megjelentető gyűjtemény VI. kötetében tette közzé. Az ő nevéhez fűződik a múzeum Rákóczi-termének létrehozása is, amelyet Magyarország prágai nagykövetsége és magyar szakemberek közreműködésével rendezett be. Számos érdeklődő ismerkedett itt meg nemcsak az ifjú Rákóczi gimnáziumi éveit dokumentáló anyaggal, hanem az ellenreformáció korának szellemével is.

Kegyelettel őrzöm Jan Muk néhány nyomtatásban megjelent írását, melyeket élete alkonyán küldött meg nekem Prágába. Az általa írott publikációk közül még a turisták számára készült tömör városismertetés is a jó pedagógus hivatásszeretetéröl és hozzáértéséről tanúskodik, nem is szólva olyan írásokról, amelyek neves alkotóművészek, például Bedrich Smetana és e város ihlető kapcsolatairól szólnak. Jan Muk nemcsak szükebb hazájában, hanem országosan is, a tudását, ismereteit és tapasztalatait népével önzetlenül megosztó értelmiségi példaképe, akinek emlékét legalább kultúr- és kapcsolattörténetünknek kellene megőriznie.

Jindrichúv Hradec a Cseh Szocialista Köztársaság egyik déli határvárosa. Szlovákia felöl a Prága felé vivő autósztrádáról Veiké Mezirícinél letérve, Tfebícen, Telcen át jutunk oda vagy Jihlava irányából Pelhfimovon át.

Évszázadokkal ezelőtt éppen földrajzi fekvése határozta meg e városka jövőjét, mert azon az útvonalon épült ki, amely Prágát Béccsel kötötte össze. Prága és Kutná Hóra mellett a legnagyobb csehországi település volt Hradec, akkori nevén Nova Domus, amelyből a német Neuhaus elnevezés származott; harminc esztendővel a kis Rákóczi megjelenése előtt 490 volt az összeirott házak száma. A jezsuita gimnáziumot, ahol az ideszakadt magyar gyermek tanult néhány esztendeig, 1594-ben létesítették, ez volt Csehországban a negyvenedik ilyen intézet.

A gyermek Rákóczi Ferenc édesanyjával. Zrínyi Honával az ostromlott munkácsi várerődben várta, hogy Tkököly Imre felszabadítsa. Munkács elestével a császár hatalmába került. Anyjától és lánytestvérétől, akiket a bécsi Orsolya-rend kolostorának gondjaira bíztak, elszakították, öt magát pedig a neuhausi jezsuita gimnáziumba küldték. Ezt Kollonits Lipót bíboros eszelte ki, aki gyámja lett. A város ura és védelmezője az idő tájt Jan Jáchym Slavata gróf volt, annak oltalmába ajánlotta Rákóczi Ferencet és saját unokaöccsét, Kollonits Zsigmondot. Rövidesen választ is kapott tőle Prágából, amelyben a cseh főúr megírta: megtiszteltetésnek tekinti, hogy a gyerekeket odaküldték, rendelkezett, hogy mindenben segítségükre legyenek és felajánlotta, hogy a várban lakhatnak, amire azonban nem került sor. A gróf előzékenységét Bécsből köszönte meg levélben a kisdiák édesanyja, Gräfin von Serin, azaz

Pavel Lisy prágai festőművész rajza a peuhausi gimnázium kisdiákjáról

Zrínyi grófnő, a kivégzett Zrínyi Péter leánya, I. Rákóczi Ferenc özvegye.

Tizenkét éves volt a száműzött gyermek, amikor útrakelt — az ismeretlenbe. Gyámja, Kollonits nem is közölte vele az úticélt, úgy vélte jónak, hogy majd utazás közben tájékoztatják és megnyugtatta, hogy hű nevelője, Badinyi János, vele maradhat. Az ócska postakocsiban a tanító és Ezechiel Ludwig Vogel prépost voltak útitársai. Különösebb úti élményeket nem jegyzett fel, csak Neuhausba érkezésükről emlékezik meg, Joachym Slavata grófról, aki igen megkedvelte, és annak fivéréről, Lipótról, aki az örökébe lépett és ugyancsak kedves volt hozzá.

A fogadtatásra így emlékezett vissza Rákóczi Ferenc: ,A városban terjedelmes házuk van a jezsuitáknak és szemináriumnak nevezett, sűrűn lakott diákotthonuk, ahová engem irányítottak. Az atyák színielőadást rendeztek tiszteletemre, utána pedig bőséges, noha böjti vacsorát tálaltak a házukban ..Ámde mit ért mindez.

ru

Lrü

KINCSŐNK

AZ/WéNrElV

(Kelet-iráni szavak a magyarban)

Érdeklődéssel olvastam a hozzám is eljutott hetilapjukban Blaskovics József prof. írását, amelyben néhány szlovákiai település eredetével foglalkozik (Kozárovce — Garamkovácsi stb.), s e hangfejlödéssel is foglalkozó írásában a következőket is írja: „A kölcsönszavak többnyire akusztikai úton terjednek ..."

Miként általában tudjuk és tudják a világban a magyarság 895-ben telepedett meg a Kárpát-medencében. Sokan mások jóval korábbi időpontra teszik az első magyar honfoglalás idejét, de most ezzel nem kívánok foglalkozni.

Hogy Árpád „utóvédhadai" a Duna vidékén magyarul beszélőket találtak, az még nincsen sem bizonyítva, sem elfogadva. Igaz, az sem, hogy honnan jöttek ide a magyarok, mert Ázsia igen nagy terület. Ez így igaz, de az is. hogy a jövevényszavak mellett szólnak, hogy vagy az avarok, vagy a magyarok Irán szomszédságából érkeztek ide. Ennek bizonyítéka a kb. 300 iráni szavunk. E szavak között sok az ösiráni, az óiráni, de jóval több a közép-iráni (kelet-iráni). Az utóbbiak esetében nem minden esetben lehet beszélni átvételről, hanem sokkal inkább átadásról: a magyarból is kerültek irániba szavak.

Ha az ember tárgyilagosan vizsgálja az örmény etimológiai szótárakat, azokból rengeteg tanulságos és „tanúságos" szót lehet előkotomi, s ezek alapján határozni. Ezt azért jegyzem meg, mert mostanában többen úgy vélekednek, hogy Árpád népe törökül beszélt és a magyar nyelvet az avaroktól vették át. Persze, az is lehetséges, hogy mind a korpi (568) mind a kései (634) avarok és a magyarok egyazon nyelven beszéltek. Némi eltérés e nyelvek között is lehetett, de csak olyan, mint a horvát és a szerb, avagy a szerb és a bolgár között.

Bizonyosra vehető, hogy az alább közölt szavak (jövevényszavak) származását illetően nem a magyar nyelvészeknek, hanem sokkal inkább a szláv nyelvészeknek lehet igazuk.

Egy zágrábi kiadású könyvben (Klaics: lustrirana povjest Hrvata. Zágreb. 1971.43. oldal) a következő szöveg található: „Az első ismert bán Pribina. Úgy tűnik a bánok voltak a báni Horvátország (Lika, Gacka, Krbava zupanija) megyéinek többé-kevésbé önálló vezetői egészen a Tomiszláv vezette egybeolvadásig. Pribina után egészen a Tripomiravirák kihalásáig a bánok ezen területek társuralkodói voltak. A báni rang eredete a horvátoknál még nem egészen tisztázott de úgy tűnik, ezt a rangot kapcsolatba lehet hozni a területeinken maradt avar politikai rendszer maradékaival."

Safarik és Miklosics, a két kiváló szlavista mongol eredetűnek tartotta a bán szót és címet, mivel a magyarba átkerült 138 szláv

p-kezdetü szóból egy sem kezdődik b-vel. A perzsa eredetre csak egy Frick nevű német kutató gyanakodott.

És a későbbi kutatások öt igazolták: a szó az avarban perzsa eredetű. A Szasszanida Iránban öt tartományt létesítettek s ezeket nevezték „marz"-oknak. A „marz"-ok ura, a kormányzó volt, a marzbán. A „marz" szó megfelel a mai német „mark"-nak, a „bán" predig (gouverneur) kormányzó főúmak. A bánokat illetően még csak annyit, hogy sajnálatos módon a horvátok nem tudnak egy Nagyszombatban megjelent könyvről (Hellmer: Series banorum Croatiae, Dalmatiae, Slavoniae. Timaviae. 1737) Hellmer említést tesz két korábbi bánról. Egyiknek neve: Bilitus, a másiké: Sudomir. Ez utóbbi Kresimir fejedelem alatt élt i. sz. 918-ban.

Meglepő, hogy a magyar tudós kutatók a „bán" szót és méltóságot részben déli szláv eredetűnek tartják, részben Baján fejedelem névéből próbálják eredeztetni, s nem akarnak tudni arról sem, hogy Szent István király unokaöccsét, Delján bolgár herceget, bánná nevezte ki. Ezt a cimet kapta a magyar királytól a későbbi bolgár szabadsághös.

Zsupán szavunkat illetően megjegyzendő, hogy az a perzsa „subán"-ból ered/pehleviben „supán, spán" = pásztor. Ez a szó felértékelődött s tudjuk is, hogy a keleti királyok magukat népük pásztorának tartották. Jézust is a Jó Pásztornak tartja az egyház, és püspökeink is pásztorbottal jelennek meg a nagy ünnepi miséken, sőt maga a pápa is. S az avarok szervezték meg a déli szláv zsupánságokat csakúgy, miként a bánokat, bánságokat. Zsupán szavunk a szláv

nyelvészek szerint mongol eredetű. A magyar nyelvészek szerint pedig szláv.

A magyar nyelvészek a „spán"-t szlovák eredetűnek minősítik, holott a szlovákok sosem jártak Irán közelében. Ez a szó a magyarból került a szlovákba, miként az indoeurópai Kuckó is.

Az „ispán" a „spán"-ból lett, de még találhatók a magyarok között Zsbán, Spányi nevek.

„Nádor" szavunk szintén az avarokkal érkezett Európába és létezett már Tomiszláv horvát király udvarában „comes curialis''kónt. Ez a szó a szogd „Náfdár" föúr, nemzetségfőböl ered s lett a hang örvények szerint az avarban „nádor". Miként említettem; még nagyon sok ösörmény, kelet-iráni (ó- és ősiráni) jövevényszavunkról tehetnék említést, de ezeknek érdemleges felsorolása legkevesebb 80 oldalt venne igénybe.

Kettőről azonban mégis célszerű említést tennem. Az egyik a „csánk" szavunk, mely szó a magyar nyelvészek szerint cigány eredetű lehet. Nem gondolnak arra, hogy annak első feljegyzése idején (1449. év) a Kárpátmedencében szinte nem is voltak még cigányok. A magyar „csánk" szó megfelelője a mai tadzsik nyelvben is megtalálható „csánk" kiejtéssel és lábszárértelmezéssel. E szavunk is nagyon régi eredetű lehet a magyarban.Selyem szavunkat illetően kell megjegyeznem azt, hogy e szót az örmény nyelvészek „serász" és „serám" alakban jegyezték fel már az V. században. Azzal a megjegyzéssel, hogy a szó az ösörménybe egy „ismeretlen eredetű" nyelvből került.

10