A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-11-24 / 48. szám
Az ékszerek utáni vágy egyidős az emberiséggel. A kökorszakban az állatfogak és a színes tollak divatja járta, később az ékszerek a státusszimbólum szerepét töltötték be, viselőjük rangját, hatalmát és gazdagságát demonstrálták, még akkor is, ha nem igazi, csupán utánzat volt a büszkén viselt ékesség. Itáliában ugyanis már ötszáz éve gyártják sikerrel a meseszép gyöngyutánzatokat, áldrágaköveket. A drágakövek, igazgyöngyök és aranyékszerek utánzatainak fénykorát mégis a nyolcvanas évek kezdetétől számíthatjuk. Igaz, ezek az ékszerek sem névtelen kézművesek művei, hanem Dior, Lagerfeld, vagy Yves Saint Laurent alkotásai, s így áruk sem sokkal alacsonyabb igazgyöngyből vagy aranyból készült társaikénál. A hölgy dekoltázsát díszítő gyöngynyakék 1908 körül készült Angliában Karkötő, nyakék acélból és üvegből (USA. 1983) Strassz nyaklánc és karkötő (USA. 1983) KÖNYV Szita Szabolcs: Halálerőd Nézem a magyarországi tévét, hallgatom a magyarországi rádiót, olvasom a magyarországi újságokat. Az információ áradatát kapom arról, hogy milyen hibák, tévedések és törvénytelenségek történtek az elmúlt negyven évben. Mindez elszomdrít, sőt felháborít. Közben arra is gondolok, hogy mi történt régebben, a negyven évet megelőző időszakban, mondjuk a két világháború között, a Horthy-korszakban vagy a második világháború idején!?... Erről az időszakról alig esik szó, és igen kevés publikáció jelenik meg. Ezért is olvastam különös érdeklődéssel Szita Szabolcs: Haláleröd című kötetét. A budapesti Kossuth Könyvkiadó által megjelentetett tanulmány az 1944—1945-ös munkaszolgálat és a hadimunka történetéről nyújt gazdag ismereteket. A könyv lapjairól megtudjuk, hogy a negyvenes évek derekán és közvetlenül a második világháború befejezésének a küszöbén is sok tízezer ártatlan ember esett áldozatul a brutalitásnak és a törvénytelenségnek. A hétrészes kötet a Munkaszolgálat Magyarországon, a „zsidókérdés" tükrében a német megszállásig, a Munkaszolgálat 1944. március 19-e után. Az 1944. őszi hegyeshalmi gyalogmenetek, a Hadimunka a Birodalmi Védőálláson, A Niederdonan erdővonal munkatáborai, A Steinermark-Nord eröszakasz építése és az Átkelés az Alpokon, Mauthausen és Gunskirchen című fejezetekben tárgyalja a nyilván sokakat érdeklő témát. A könyvben számos utalás és eddig ismeretlen adat található a Bratislava környékén lejátszódott eseményekre vonatkozólag is. A szerző egyebek között elmondja, hogy 1944 végén és 1945 elején a kíméletlenül hajszolt magyar deportáltak munkája a legnehezebbek közé tartozott. Az egész napos robot — minimális ellátással — a hét valamennyi napján tartott. A magyar sáncmunkások teljes elszigeteltségben dolgoztak. Előfordult, hogy a birodalomba vezényelt, Pozsonyligetfalun átkerekezö nyilas suhancok belelőttek az országút mellett dolgozó sáncmunkásokba. Ligetfalui fogoly volt Bán Róbert filmrendező, Gáti József színész és Gelléri Andor Endre író___.Pozsonyligetfalu lakói (köztük mintegy 2 000—2 500 magyar) kezdetben megkísérelték, hogy segítsenek a sáncmunkásokon. Együttérzésük jeléül a házakból kenyérdarabokat dobáltak az úttesten vánszorgó foglyok elé. Az SA-örség azonnal fegyvert használt, belőtt az épületek nyitott ablakán is." A fényképekkel és a különféle dokumentumokkal gazdagon illusztrált Haláleröd című kötet drámai eseményekkel ismerteti meg az olvasót, egyben vádirat az embertelenség és a zsarnokság ellen. Balázs Béla KIÁLLÍTÁS A hős lovag és a lovak Radomir Kolár nemzeti művész kamarakiállitása Szlovákia fővárosában a Praha Galériában két témához kapcsolódik: a lovakhoz és Don Quijotehoz, a hős lovaghoz. A szakemberek körében Koláft a lovak festőjének tartják és méltán, mert az utóbbi időben senki sem készített annyi képet a lovakról, a lóversenyekről, a hajtóvadászatokról, mint ö. Vallomása szerint ez a vonzalom a lovak iránt még gyermekkorában kezdődött. Faluhelyen töltötte ifjúsága nagy részét és itt ismerkedett meg a lovakkal, mint igavonó állatokkal és később a városban a lóversenyek keltették fel a figyelmét. E festményeken érezzük a versenyek feszültségét, látjuk a vizesárok feletti bukások drámai eseményeit, a ló és a zsoké egymásra utaltságát. Mindezt élénk színekkel, expressziv ecsetkezeléssel tárja elénk. A másik téma Don Quijote sorsához kötődik, de nem pusztán a regény, a hős lovag életének illusztrációja. A festő a saját egyéni élményeit, a világról való véleményét is kifejezi benne. Végül rájövünk, hogy ö maga Don Quijote. A képcimek is erre utalnak: Quijote és a fák, Quijote és a bika, Quijote és a sziklák, stb. A lovag szemében a tárgyak és az állatok szinte óriásivá nőnek. A vörös sziklák egészen a kép keretéig nyúlnak, a bika hatalmas feje elzárja előle az utat, de ö mégsem adja fel a harcot. Ellentétben Sanchóval, akinek minden emberi gyengesége, valóságléte látható a képen. Nekem legjobban a Quijote és Rosinante című kép tetszett, ahol a sovány ló csontvázszerű teste ezüstfehéren emelkedik ki a sötétzöld háttérből, és ezzel szinte misztikus hatást keltve ősi hitet sugall, hogy az élet legyőzhetetlen. Radomir Kolár állandóan kísérletezik, talán annyira nem a formában keres új utakat, mint a tartalomban. Valami belső erő sugárzik a képeiből és a magvas gondolatokat a színek kitűnő összhangjával tárja elénk. (ozsvald) HANGVERSENY Két kamarakoncert Rendkívül zsúfolt volt az ez évi 25. jubileumi Bratislavai Zenei Ünnepségek műsora, hiszen két hét alatt a hangversenyeken, opera- és balettelőadásokon huszonegy ország mintegy kétezer előadóművésze lépett fel. Hétköznapokon is 2—3 rendezvény között válogathatott a közönség. A kamaramuzsika kedvelői többnyire a Moyzes-teremben rendezett délutáni hangversenyeket látogatták. Kár, hogy az egyébként jó akusztikájú teremben nem helyeztek el pódiumot, mert az első két-három sort kivéve nem lehetett látni az előadókat. Pedig ma, az egyre tökéletesebb reprodukciós technika mellett az élő hangverseny egyik nagy varázsa a vizuális élmény! Talán jövőre erre is gondolnak majd a szervezők. Barokk mesterek — J. S. Bach, Corelli, Biber, Tartini és Händel szonátái szerepeltek az osztrák Eduard Melkus, az NDK-beli Siegfried Pank és a bratislavai Marica Dobiásová kamarakoncertjének műsorán. Melkus, a 17—18. század zenéjének világszerte elismert kutatója és előadóművésze Tartini híres g-moll. Ördögtrilla szonátájában elegáns könnyedséggel hidalta át a többszólamú részek technikai nehézségeit. Dobiásová igazolta, hogy avatott művésze hangszerének a csembalónak, Pank pedig rutinos biztonsággal szólaltatta meg a mai hegedücsalád egyik ősét, a viola da gambá-t. Más délutáni kamarahangversenyeken is nemzetközi volt a közreműködők összetétele. így például a Dvorák Kamarazenekar és a Kijevi Kamarakórus koncertjén, amelyet a cseh és a szlovák zene egyik lelkes propagátora, a svájci Ewald Körner vezényelt. A kamarazenekar muzikalitásának, színvonalán_ _ HALLOTTUK n OLVASTUK U Ll LÁTTUK nak érzékeltetésére elég annyi, hogy tagjai a Cseh Filharmónia és a Prágai FOK muzsikusaiból verbuválódtak. A század egyik legjelentősebb svájci komponistája Othmar < Schoek Nyári éj című darabja után a fiatal, tehetséges Juraj Cizmarovic, a tavalyi svájci Varga Tibor Nemzetközi Hegedűverseny győztese Mozart A-dúr hegedűversenyét tolmácsolta fényes hanggal, jó stílusérzékkel és ritmikai biztonsággal. A műsor második felében a Dvorák Kamarazenekar és a Kijevi Kamarakórus Joseph Haydn Missa in tempore belli in C (ismertebb nevén Üstdobmise) c. művét adta elő. Körner lendületes vezényletével nagyszerűen érvényesült a muzsika beszédes pátosza, ívelt nemes formába valamennyi dallam. Törekvéseit készségesen valósította meg a Dvorák Kamarazenekar és a Kijevi Kamarakórus — ez utóbbi Viktor Ikonnik precíz és hozzáértő betanításában. Delmár Gábor RÁDIÓ Köszönet Nem tudom, szégyelljem-e magunkat, hogymegint nem nekünk jutott az eszünkbe, vagy csak úgy egyszerűen örüljek annak, hogy Padisák Mihály, a Kossuth Rádió közkedvelt Miska bácsija megint valami újat talált ki: minden második hét hétfőjén hallhatjuk őt az ifjúsági rádió „Miska bácsi nagyedórája" című műsorában, amely elsősorban a határokon túli magyar fiatalokhoz szól. És szól mindenről, ami fontos: hazaszeretetről, irodalomról, kultúráról, történelemről, helytörténetről, művelődésről, a továbbtanulás fontosságáról és lehetőségeiről, az anyanyelv szeretetéről és helyes használatáról, emberi értékekről; felhívja a figyelmet a rádió fontos kulturális, irodalmi és zenei műsoraira, és közvetíti a környező nemzetek kulturális értékeit is. S ki tudja, mi mindenről fog még szólni, komolyan, felnőtt módon, hiszen Padisák Mihály kiváló rádiós és kitűnő pedagógus. Úgy tudja kitölteni azt a röpke 15 percet, annyi szeretet, odafigyelés van benne, hogy műsora méltán lett közkedvelt, pedig még csak néhány hete indult. Leveleket kap és levelekre válaszol. írnak is neki szorgalmasan mindenfelől, tőlünk is. És ez az, ami egyrészt örömmel, másrészt szégyenérzettel tölt el: miért nem tudunk mi — mi is — olyan fórumot teremteni fiataljainknak, ahová annyi bizalommal fordulhatnának, miért nincsenek olyan személyiségeink, akik képesek „intézménnyé" válni? Mert érzésem szerint Padisák Mihály ilyen egyszemélyes intézmény: önbecsülésre, a magunk és mások kultúrájának megismerésére szólít fel, annak tiszteletére nevel. És ez értékválsággal is küszködő bonyolult korunkban roppant fontos. Köszönet érte! Haraszti Mária 9
