A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-07-14 / 29. szám
KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL Németh Gyula: AZ ERŐDÖK ÉS VIRÁGOK VÁROSA A HÉT ÉS AZ IBUSZ NYÁRI KÉPES VERSENYE Kmeczkó Mihály: TIZENNEGYEDSZER Koller Sándor: POPNYARALÁS — ROCKVAKÁCIÓ (könnyűzenei verseny) Écsi Gyöngyi: A HARMADIK FÉLTEKÉN Lovicsek Béla: ÉGRE NYÍLÓ ABLAK (folytatásos regény) Címlapunkon Prikler László felvétele A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. CsI. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 332—919 Főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Král S. Klára Terjeszti a Posta Hirlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlaie, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. ő. 6 Nyomja a Vychodoslovenské tlaciarne z. p., Koéice. Előfizetési díj egész evre 156,— Kós Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítö. Kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavaterstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 492 11. Tény, hogy így vagy úgy. de min: denki lakik valahol; ezért mindenkinek véleménye is lehet lakóházainkról. Joggal adódik hát a kérdés, vajon széles körben képesek vagyunk-e átfogó képet alkotni a hazai építészetről, ismerjük-e az építészeti kultúránkat alkotó társadalmi elemeket és körülményeket? Ez már csak azért is izgalmas kérdéskör, mert a honi építészet az elmúlt bő négy évtizedben látványos fordulatokon ment át. Eleinte a ..tündöklés". azaz a gyors ütemű fejlődés jellemezte; esztendők óta viszont inkább a határidő-eltolódások sokasága, a zsörtölődések és panaszok áradata karakterizátja a csehszlovák építőipart. — Jómagam 1959 óta dolgozom az építőiparban. A nyitrai Magasépítő Vállalatban munkásként kezdtem, majd szakmai és elméleti tudásomat folyamatosan gyarapítva voltam művezető, panelgyári vezető, termelési főmérnök és üzemigazgató is. Az Építőipari Művek élére valóban demokratikus módon, igazgatóválasztás útján kerültem. Nyilván ez a röpke felsorolás is jelzi, hogy elmúlt harminc év alatt nemcsak az embereket ismertem meg a lehető legalaposabban, hanem az építőipar átalakulásának is több fázisán mentem át. Való igaz, hogy az ötvenes években építészetünket elsősorban a monumentalitás uralta, ami szerepét tekintve jócskán felértékelte az építőipart. Később, a társadalmi és gazdasági fejlődés indokolta változások az építészetben is elkerülhetetlenül éreztették hatásukat. Az egyik oldalon folyamatosan növekedtek az építőipar feladatai, a másik oldalon viszont — főként az utóbbi esztendőkben — a fantáziátlan szériaépítkezés elleni szembenállás jutott a felszínre. Természetesen, ez a jóindulatú ellenkezés nem csupán szakmai oldalról, hanem a lakossági véleménynyilvánításokban is megmutatkozott. A remélt eredmények és változások zöme azonban elmaradt, mert ezeknek a törekvéseknek a többsége akkor öltött egyre konkrétabb formát, amikorra az ország gazdasági lehetőségei egyre szűkösebbek lettek. A sokasodó gondok, fellendülés helyett, az építőipar megtorpanását okozták. Az építőiparnak kijáró prioritások megteremtése helyett azt, hogy ez az alapvetően fontos ipari ágazat a társadalom valós érdeklődésének perifériájára szorult. Beszélhetünk torzulásokról is a : hazai építőipar több évtizedes fejlődésében ? — így, kerek-perec ez talán túlzó állítás; tény viszont, hogy munkánkban mindmáig rengeteg a külső és belső zavaró tényező. Példaként akár a beruházási konfliktusok végeláthatatlan sorát említhetném. Valóban évtizedek óta tapasztalható jelenség, hogy az építési igény egyszerűen meghaladja a kivitelezői kapacitást. Az egyre inkább tornyosuló gondok eredményeképpen Csehszlovákiában — számszerint — jelenleg 27 ezer az állami költségvetésből finanszírozott, de munkaerő- és anyaghiány miatt egyelőre befejezetlenül álló építkezések száma! Ebben a helyzetben érthető, ha a szövetségi kormány az idén — május 15-ei hatállyal — megtiltotta a további építkezések megkezdését. E tilalom alól kivételt lényegében csak a lakásépítés, illetve a szociális, az oktatásügy és a környezetvédelmi beruházások fejlesztése kapott. Ön az imént a kivitelezők sok : szempontú gondjait említette. Vajon ez szülte a velük szembeni örökös elégedetlenséget is? — A munkahelyi fejetlenséget jórészt valóban az okozza, hogy néha, képletesen szólva, minden kilométerkőnél ott vagyunk ... Gyamérnökkel, a bratislavai Építőipari Művek igazgatójával korta előfordul, hogy nem az építőipari vállalat határozza meg, hogy mikorra képes befejezni egy épületet. Máskor viszont bennünk a hiba. Ezért szerintem — igény és kapacitás közötti feszültség esetén — a területileg kompetens városi, járási vagy kerületi vezetésnek a különböző direktívák helyett, inkább a leehdő beruházások közötti sorrendet kellene megállapítania. Ez egyúttal kiszűrné a különböző oldalakról érkező utasítgatásokat, kéréseket és óhajokat is. Ha a kivitelezőt nem erőltetik erején felüli vállalkozásra, és az anyagellátás is egyenletes, akkor mindjárt többet tud törődni a szervezéssel, a munka színvonalával, s igy a műveletek egymásra tornyosulása szintén elkerülhető. Talán most, hogy kevesebb a beruházás, rádöbbenünk végre arra, hogy az építőiparból is határozottan kiűzendők a korábbi idők fura játékszabályai. Ehelyett inkább arra kell törekednünk, hogy a beruházó, a tervező és a kivitelező kapcsolata végre simább legyen, és csak egyetlen irányba: a létesítmény kifogástalan átadása felé húzzon. Engedjen meg egy. az ön szemé: ben nyilván mindenképpen szakszerűtlennek tűnő kérdést! Nevezetesen arra gondolok, hogy az építészet nem laboratórium, ahol a kísérleteket tetszőlegesen meg lehet ismételni; ennek ellenére ott lappang bennem a „ha" dilemmája: építőiparunk egyáltalában választhatott volna lassúbb tempót, másfajta utat? — Nézze, azt, hogy megteremtettük a szocialista iparosítás építészeti feltételeit, hogy környezetkultúránkról, a hazai építőipar kor- és kórtüneteiről milliók jutottak új lakáshoz, tehát az építészet szociális és civilizációs értékeit aligha lehet kérdésessé tenni. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy hazánkban a mezőgazdaság és az iparosodás azonos léptékű fejlődése — a felszabadulás után — történelmileg rendkívül rövid idő alatt zajlott le. Ennek egyik leglényegesebb kísérőjelensége a munkaerő átáramlása volt faluról városba, a mezőgazdaságból az iparba. Ez a társadalmi mozgás mély nyomot hagyott a városépítészetünkben is. Hogy csupán egyetlen példát említsek: jelenlegi városképeinkért nagyon sokan a panelt okolják. Ezzel szemben én azt állítom, hogy a panel önmagában nem is túl jó, nem is túl rossz — ha úgy tekintjük, mint egy nagyobb darab építészeti alapanyagot. A baj sokkal inkább abból származott, hogy a panel alkalmazása szorosan összefonódott a pusztán lakáscentrikus fejlesztéssel, a -bürokrácia elburjánzásával. Tény, hogy a lakásigény feszítő erővel jelentkező szükségszerűség még ma is; de az viszont már hiba volt, hogy valamiféle adminisztratív elvonatkoztatás útján csak egy olyan átlagállampolgárt képzeltünk el, akinek csupán egy átlaglakásra szóló átlagigénye van. Ebből a felfogásból azután megszületett a tipusépület terve, s épültek országszerte a jobbára teljesen egyforma városnegyedek. Hogy alapjában nem a panellal van a baj, azt az is bizonyítja, hogy ezenkívül az egyéb korszerű építkezési módokkal is tulajdonképpen ugyanazokat a szürke formációkat hoztuk létre. Ezt a szürkeséget eleinte a bürokratikus elképzelések korlátái okozták, amihez később az egyre szűkülő gazdasági lehetőségek is párosultak. Nem titok, hogy lassacskán itt van l már a régi panellakások felújításának az ideje is. Fel van erre készülve a honi építőipar? — A felújítások elöbb-utóbb valóban elkerülietetlenek lesznek, erre komolyan fel kell készülnünk. Nemcsak felújítani lenne jó a huszonöt-harminc éve épült lakótelepi tömbházakat, hanem legalább annyira időszerű teendőnek mutatkozik lakótelepeink színvonalának, egész környezetkultúránknak növelése is. Nálunk egyelőre kevés szó esik például arról, hogy két lakás összenyitásával többlet-terek születhetnének. Az ilyesmi már csak azért is fontos lenne, mert a nagycsaládok évek óta hátrányban vannak. Négyszobásnál nagyobb lakás egyszerűen nem épül nálunk. Számok és számonkérések, ter: vek és tervmutatók között őrlődő igazgatóként mi a véleménye a történelmi emlékeket a hajdani centrumokat féltő városvédők és városszépítők egyre inkább polgárjogot nyerő mozgalmáról? — Meggyőződésem, hogy kötelességünk megbecsülni és tiszteletben tartani az ősök építészeti örökségét. A múlt értékeinek megőrzését, az indulatoktól mentes városvédést a hétköznapi politika, az egészséges lokálpatriotizmus részévé kell tenni. Sok apró jel mutat arra, hogy a ha; zai építőipar is a komolyabb átalakulás útjára lépett. Ezt mikor lehet majd szemmel láthatóan is érzékelni? — Természetesen, ez hosszabb időt igényel, bár már napjainkban is lényeges folyamatok játszódnak le. Jelzik, hogy jó változásoknak lehetünk elősegitői. Most az igény is, a szükség is és az esély is megvan arra, hogy a hazai építőipar az eddigieknél tetszetősebb és színvonalasabb munkával javítsa valamennyiünk környezetkultúráját. MIKLÓSI PÉTER 2
