A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-11-10 / 46. szám
Leos Janácek reneszánsza Petroszjan tanít Valóságos reneszánszát éli Leos Janácek — a modem cseh zeneköltószet klasszikusa — a prágai Nemzeti Színház operaszínpadán és a főváros hangverseny-pódiumain. Az utóbbi esztendők minden évadában szerepelt egyegy zenedrámája (a Jenufa, A ravasz rókácska, a Katja Kabanova, stb.) a prágai opera repertoárján, zenekari és vokális művei pedig a hangversenyek és a Prágai Tavasz nemzetközi fesztivál programján. A tavaly felújított Vylety pána Broucka (Prücsök úr kalandjai) című operája nemcsak az elmúlt évadban volt nagy színházi esemény, hanem az új évad repertoárjának is egyik fő pillére. Bízvást elmondhatom, hogy kiemelkedő szerepe van a cseh nemzeti zenei életben, hiszen állandóan telt ház előtt játsszák. Ami természetes is — van mit mondania a mának. A Svatopluk Cech műve alapján keletkezett vigoperában Janácek az elvtelen, pöffeszkedő és önző, a hamis illúziókat kergető és képmutató álhazafi kispolgárt veszi célba. Az opera első részében (Prücsök úr kirándulása a Holdba) a léha agglegényéletet élő gazdag háztulajdonos úr, aki törzsvendége a hradzsini Vikárka vendéglőnek és nagy hódolója a „testet-lelket erősítő aranyszín nedűnek". a sörnek, pítyókás állapotban mármár elcsábítaná a sekrestyés ártatlan leányát, Mazal festőművész szerelmét, Málinkát, ámde — mint sok egyéb máshoz — ehhez is tehetetlen és gyáva. Ám „csoda történik" — elnehezült lába (a fizikai törvényeknek fittyet hányva) megiramodik vele. szállni kezd, s meg sem áll a Holdig. Ott aztán olyan fantasztikus dolgok történnek vele, amin mi is csak ámulunk ... S mosolygunk, derülünk, időnként kacagunk is — Janácek költői képzelőerejének és humorral telített lírai zenéjének köszönhetően, viszont nem csodálkozunk azon, hogy Prücsök urat a Holdból a Pegazus visszarúgja a Földre, ui. ostoba módon konfliktusba keveredik: nem érti a holdbéli kultúrát és művészetet, botfüle sem érzékeli a Hold-himnusz gyönyörűséges hangjait. Janáőek, bár holdbéli útja kapcsán is sokat elárul „hőséről" — fő mondanivalóját a mű második részében „fejti ki". Ez a rész — amint a címből is kiderül — Prücsök úr kirándulása a XV. századba. Miféle ötletek nem támadhatnak egy sörgözös agyban? Bármifélék. Nos, Prücsök úr újra felöntve a garatra beesik egy pincébe. Félálombéli bódult képzelgésében a husziták között találja magát, akiknek nem érti a nyelvét — hogyan is értené, hiszen azok nem színlelt forradalmárok voltak?! —, egy pillanatra úgy rémlik neki, hogy 1888-at írnak, s ezt a szent harcosoknak is „tudtára adja", sőt közli velük, hogy Zizka rég halott; s meg is kérdezi: ők kicsodák és mit keresnek itt? Látván a veszélyt, az anyanyelvét is megtagadva azt hazudja, hogy most jött Törökországból. — Csoda hát hogy a husziták Zsigmond király besúgójának vélik, majd bedobják egy nagy hordóba, s elégetik. Miután a vendéglős a Vikárka udvarán rátalál a hordóban, Prücsök úr fölöttébb örül, hogy újra otthon van, s rögtön hencegni kezd, hol mindenhol járt, mi mindent látott: „Beszéltem Zizkával (...) Elláttam a keresztesek baját! Nehéz harcban segítettem Prága felszabadítását! Úgy ám! Bizony! — De pssz! Ne mondja ezt senkinek sem, uram!" F’rücsök urat Josef Hejna alakítja, de a sikerért az elismerés nemcsak őt illeti meg, hanem mindenkit, akinek bármilyen szerepe van a nagyszerű előadásban. Vladimír Nyvlt díszletét mégis kiemelem, mert oly mesteri és oly feledhetetlen! Janácek életművének reneszánszát az is tanúsítja, hogy a nemrég kezdődött új idényben további műve (A híres Dosztojevszkij-regényből irt, a szabadság reményét sugalló Zmrtvého domu — Feljegyzések a holtak házából c. operája) is színre kerül. KÖVESDI JÁNOS Ebben az évben lett volna hatvanéves a sakkozás kilencedik világbajnoka: Tigran Vartanovics Petroszjan. A Grúziában élő örmény családból származó sakkozó, aki korán elveszítette szüleit, Jerevánban folytatta tanulmányait és ebben a városban jegyezte el magát véglegesen a sakkal. Rendszeresen indult a különféle versenyeken és szorgalmasan fejlesztette elméleti tudását főleg Capablanca és Nimzovics játszmáinak, elveinek tanulmányozásával. A háborús évek miatt nem volt oly üstökösszerű tehetségének a kibontakozása, mint például Tálé, ám így is az ötvenes évek elejétől — a közben Moszkvába költözött — Petroszjan már a Szovjetunió egyik legerősebb játékosa. Négyszer nyert szovjet bajnokságot és a nemzetközi arénában is egyre ismertebbé vált a neve. Hamarosan a világbajnoki cím egyik várományosa és 1963-ban elérkezik életének legörvendetesebb eseménye: páros mérkőzésben legyőzi Mihail Botvinnikot és világbajnok lesz. Címét hat évig megőrizte, 1963-ban megvédte a trónt a Szpaszkijjal vívott mérkőzésen, de 1969-ben már alul maradt nyolc évvel fiatalabb kihívójával szemben. Az életében rendkívül szerény és közkedvelt Petroszjan mindenekelőtt stratéga volt, az óvatos pozíciós játékot kedvelte, de ha alkalom adódott remek taktikusnak bizonyult. Ennek ellenére óvatos, biztonságra törő játékát sokan bírálták. Sakkszemléletéről többek között így nyilatkozott: „Hogyha igaz. hogy a stílus az ember, akkor mindenki úgy játszik, amint a természete előírja számára. Jómagam körültekintő ember vagyok és ezért nem kedvelem a kockázatos helyzeteket". E játékmódnak köszönhető, hogy nagyon nehéz volt játszmát nyerni Petroszjan ellen. Erre utal, hogy kilenc sakkolimpián képviselte hazája színért — mindig kimagasló egyéni eredménnyel — ám csupán egy játszmában szenvedett vereséget! A közelmúltban — szinte egyidejűleg az orosz kiadással — magyarul is megjelent Tigran Petroszjan elemzéseinek, cikkeinek. előadásainak gyűjteménye. 1983-ban első tankönyve megírásához készült, de az egyre inkább elhatalmasodó alattomos betegsége a befejezést már nem tette lehetővé — aránylag fiatalon, 55 éves korában, 1984 augusztusában Petroszjan elvesztette végső játszmáját... A Petroszjan tanít című könyv anyagát a volt világbajnok néhány, sok helyen publikált írásából, de főleg hátrahagyott jegyzeteiből és magnószalagra rögzített előadásaiból Eduard Sehtman gyűjtötte össze és rendezte sajtó alá. „Egy kiemelkedő sakkozónak nem lehet nemesebb célja, mint tapasztalatainak átadása az utána következő nemzedéknek" — írja a könyv előszavában a világbajnok Garri Kaszparov. A könyv első fejezetei személyes jellegűek, Petroszjan visszaemlékezik gyermekkorára, pályájának kezdetére és további alakulására, de ezekben is hasznos útmutatást ad a fiatal sakkozóknak. Mindenekelőtt azt, hogy a sakknak művészi oldalát tekintsék elsődlegesnek. A további cikkek, tanulmányok, mint a „Ne bízz vakon az elméletben", „Információ és objektivitás", „Egy változat kalandos sorsa" (amelyben a megnyitási repertoár összeállításához nyújt tanácsot), „A divat változik, a stratégia örök", „A pozíciós minöségáldozat", „A kényelmetlen ellenfél". „Az újdonság varázsa" — mind a versenysakkozás állandóan fel-felbukkanó kérdéseit boncolgatják. Mégpedig kitűnő didaktikai érzékkel, mindenki szamára világos, közérthető módon. Petroszjan művészete, a sakkjáték igazi mélységeinek bemutatása élvezetes olvasmány nemcsak a versenyzőnek, hanem a „királyi játék" minden kedvelőjének. Az orosz nyelvű változattal szemben a magyar kiadást a fordító Széli Lajos tartalmas előszava és Róna Petroszjan — a szovjet nagymestert Portisch Lajoshoz fűződő barátságáról szóló — írása gazdagítja. DELMÁR GÁBOR KINCSÜNK AZ/W/WrB-V <i a polgár? /lár lezajlottak a nagy francia forradalom étszázadik évfordulójára rendezett nagyzabású ünnepségek, ám a sajtóban még findig jelennek meg a nagy eseményt mélató írások. Ebből mintha a csehszlovákiai íagyar lapok túlságosan is kivennék részűét — persze közvetve. Mire is gondolok? öztudott, hogy a francia forradalom eltöröl) a kiváltságokat és a nemesi címeket, findenki egyszerű polgár lett. Nos, ha a (rradalom vezetői feltámadnának, s ellátoatnának ide, örömmel nyugtáznák, hogy zlovákia magyarlakta tájain a francia forraalomnak máig tartó hatása van: itt is minanki polgár. Az újságokat olvasva ugyanis pten-nyomon ilyesféle mondatokra bukkanunk : „Kis faiunk polgárai is kivették részüket a társadalmi munkából; A polgárok bankszámláinak jelzésében is lesznek változások; A kereskedelmi bankok keletkezésével szélesedik a polgároknak nyújtandó szolgáltatások skálája is; A pártnak nem szabad elveszítenie a tagok és a polgárok bizalmát; Ma már módos polgárok lakják a falut..." A felsorolást folytathatnánk. Kik is valójában a polgárok? Az értelmező szótár szerint polgár 1. a feudalizmusban a nemesi rendhez nem tartozó városi iparos, kereskedő, a város lakosa; 2. a tőkésosztály tagja, gondolkodásában, magatartásában a tőkésosztályhoz húzó, hozzá közel álló személy; 3. vidéki kisiparos, kiskereskedő, jómódú parasztgazda; 4. állampolgár. A feudalizmus szakaszán túljutottunk, a példamondatokban szereplő emberek tehát vagy a tőkésosztály tagjai, vagy vidéki kisiparosok, kiskereskedők, esetleg jómódú parasztgazdák, illetve — állampolgárok (csak zárójelben jegyzem meg, természetesen ma is használatos még a .város lakosa' jelentés is). Ha ilyen szempontból tekintjük át a példamondatokat, megállapíthatjuk, a legtöbb mondatban .állampolgár1 jelentésben szerepel a polgár szó, bár — mint látni fogjuk — nem mindig helyes a használata. Mint olyan sokszor máskor is. a polgár szó gyakori felbukkanásának okait a szlovák nyelvhasználatban kell keresnünk. A szlovák újságokban, hivatalos iratokban, egyáltalán a közéletben egy-egy falu, város lakosainak megnevezésére az obyvateíszó helyett szívesebben alkalmazzák a hivatalos jellegű oboán szót. Ezt fordítják aztán magyarra polgárnak.. illetve ennek nyomán használják a polgár szót eredeti magyar szövegekben is. Ez nem meglepő, hiszen szótárainkban is az obéan-polgár megfelelést találjuk annak ellenére, hogy a két szó jelentésszerkezete lényegesen eltér egymástól. Az oboán szónak ugyanis nincs ,a nemesi rendhez nem tartozó városi iparos, kereskedő', illetve ,a tőkésosztály tagja’ jelentése. Az obóan csak ebben a jelentésben él: .állam, város vagy falu lakosa’. A városlakó polgár szlovákul mest'an, a burzsoázia tagja pedig mestiak. Mikor használhatjuk tehát a magyarban a polgár szót, illetve pontosabban: hogyan fordítsuk a szlovák oboán szót magyarra? Mint láttuk, az obóan elsősorban lakost, másodsorban állampolgárt jelent. Tehát az obóania násbo mesta, nasej dediny típusú mondatok magyar fordításában városunk, falunk lakosairól. lakosságáról vagy egyszerűen csak az emberekről beszéljünk. Nagyobb város esetében használhatjuk a polgár szót is. A polgárok bankszámlái kifejezés helyett — jóllehet itt polgárokon az állampolgárokat kell érteni — a lakossági bankszámla, a polgároknak nyújtandó szolgáltatások helyett pedig a lakossági szolgáltatások kijejezést alkalmazzuk. Ezek ugyanis a megfelelő magyar elnevezések. Ügyelni kell azonban arra, hogy az obóiansky melléknevet már így fordítjuk: polgári, állampolgári: az obóiansky zivot magyarul polgári (civil) élet az obcianske práva polgári vagy állampolgári jogok, az obcianska povinnosí állampolgári kötelesség. Itt is van azonban kivétel: az obóiansky preukaz — mint köztudott — magyarul személyi igazolvány. SZABÓMIHÁLY GIZELLA 11
