A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-10-13 / 42. szám
ÄsSt Honoré de Balzac Balzacnál egyszer betörtek. Az író rosszul aludt és felriadt a zörejre. Látta, hogy a félhomályban valaki motoszkál a szobában. Hangosan nevetni kezdett. A betörő zavarba jött és dadogni kezdett. — Ugye, ön betörő, barátom? A szívélyes hangra a csirkefogó bevallotta: — Igen. — Nem restellt hiábavaló dolgokkal tölteni a drága idejét? — dorgálta meg az író. — Nincs jobb dolga, mint sötétben keresgélni ott, ahol én még fényes nappal sem találok semmit?! Lehár Ferenc A jeles magyar komponista lerándult egy kisebb német városba, ahol óriási sikerrel mutatták be az Évát. Volt azonban a nézőtéren egy ember, aki állandó kifejezést adott nemtetszésének, sőt egyszer füttyentett is. A második szünetben Lehár felkereste az elégedetlen nézőt, bemutatkozott és udvariasan így szólt: — Látja, hiába vagyok az újdonság szerzője, nekem sem tetszik a darab. De mit tehetünk mi ketten egy ilyen tömegnek a véleményével szemben ?... Móricz Zsigmond A kitűnő író Hévízen töltötte a nyarat. A tóban lubickolt és nagy gyönyörűséggel nézte, mint ugrik fejest mellette egy kis gimnazista gyerek. Éppen meg akarta dicsérni a bravúrt, amikor a gyerek bátran hozzálépett és így szólt: — Nem tetszik ismerni engem? — Honnan ismernélek, fiam? A gyerek sértődötten és önérzetesen mondotta : Nem tetszik emlékezni ? Hiszen három évvel ezelőtt autogramot kértem a bácsitól... Ifj. Dumas Utálta a hitelezőket. Életében sok baja volt a végrehajtókkal. Egyszer felkereste egy barátja és gyűjtőivet tett elébe. — Meghalt egy szegény barátom. Végrehajtó. Annyi pénz sem maradt utána, hogy eltemessük. Adakozzál valamit — Mennyibe kerül a temetés? — Száz frankba. — Itt van kétszáz frank. Temessetek el mindjárt két végrehajtót. Karinthy Frigyes Az adóhivatalban ácsorgott egyszer Karinthy Frigyes. Miután sietős dolga volt, megpróbált az altisztnél protekciót keresni. Hozzálépett: — Pardon, Karinthy vagyok. Az altiszt zord arca egyszerre felderült: — Karinthy? A nagy író rokonának méltóztatik lenni? — Nem. Én magam vagyok, — felelte most már büszkén az író. Az altiszt erre harsányan rászólt: — Akkor tessék megvárni, míg magára kerül a sor... Oscar Wilde A költőt bemutatták egy francia írónőnek, aki arról volt nevezetes, hogy korának legcsúnyább női közé számított. Az eredeti és szellemes hölgy a bemutatás után így szólt Wilde-hoz: — Ugyebár, én vagyok a legcsúnyább nő Franciaországban ? A poéta szórakozottan hallgatta a hölgyet és gépies udvariassággal válaszolta I — Ó, ne tessék szerénykedni... Az egész világon!... Rózsahegyi Kálmán Budapesten történt. Rózsahegyi Kálmán sétált a korzón. Egyszer csak hozzácsatlakozik egy úriember. — Szervusz Kálmán! — Szervusz! — Elkísérhetlek?! — Hogyne! Most már kettesben sétáltak. Nemsokára szembe jött velük egy másik gentleman és nagy kalaplengetéssel köszönt: — Szervusztok! Rózsahegyiék visszaköszöntek: — Szervusz! A művész kísérője megkérdezte: — Ugyan édes Kálmán, nem tudod, hogy ki volt ez az úr, aki nekünk ilyen kedvesen köszönt ? A művész rezignáltan felelte: — Édes fiam, hogy őszinte legyek, még azt sem tudom, hogy te ki vagy! Bemard Shaw Goldwyn, a filmgyáros, felkereste Bemard Shaw-t és kérte, engedje át egy-két darabját filmesítésre. Nagy büszkén hangoztatta: — Mi csak a kristálytiszta művészetet nézzük. Olyan formában visszük a vászonra a müveket, hogy annak irodalmi és művészi értéke minden eddigi eredményt felülmúl. Kizárólag a művészi szempontokat tartjuk a szemünk előtt... Shaw egy darabig hallgatta az ömlengéseket, aztán így szólt: — Nem hinném uram, hogy meg fogunk tudni egyezni. Úgy látom, bennünket egy egész világ választ el egymástól. Önt csak a művészet érdekli, engem csak... a pénz! Boszorkányos mese Tegnap történt. Korán ébredtem, úgy nyolc óra tájt, a nap még nem sütött egészen a hasamra, egy kicsit meglepődtem, megijedtem, megsápadtam, azután váratlanul jókedvem kerekedett: Evőé, kiabáltam, csak úgy magamban, evőé, evőé, evőé, csicseregtem lélekben, háromszor is egymás után, és elmúlt a sápadtságom és éreztem, hogy kipirulok, mint a cseresznye; hangosan is kiabálhattam volna, egyedül voltam, cigánykereket vethettem volna örömömben, de azért visszafogtam magam és csakis önmagámban örültem és evoéztam, hogy ilyen korán sikerült felébrednem, hát még amikor öltözködni kezdtem és véletlenül benyúltam a zsebeimbe, huh, minden zsebemben pénz csörgött, csengett, csilingelt, olyan voltam felöltözve, mint egy eleven csöngettyü, a szám fülemig repedt a jókedvtől, s rögvest megéheztem és megszomjaztam, azonnal szükségem lett mindenféle dologra, erre, arra, amarra, azonban mindenek előtt egy nagy bevásárlószatyorra. Úgy mentem a verőfényes járdán, mint egy király, csak egy icipicit voltammérges, mert a fejedelmi közérzet, amivel elteltem, nem engedte meg, hogy táncra kerekedjem, de azért mosolyogtam és fütyörésztem és csilingeltem, az emberek utánam fordultak az utcán, még a nefelejcsszemű lányok is rám mosolyogtak, s én karcsú bokájuk, aranyszínű térdük, sima combjuk láttán még hangosabban csörömpöltem és csilingeltem... így érkeztem a Nagy Üzlet mellé. Ez egy nagy kirakatos üzlet, van benne ez is, az is, egyszóval: minden. Megragadtam egy bevásárlókocsit, s miután valamelyest sikerült lehalkítanom a csilingelésemet, besétáltam a polcok közé. Nem is nagyon válogattam, úgy éreztem mindenre igen nagy szükségem van, diósbejglire éppúgy, akárcsak tejre, vajra, mogyoróra, pipereszappanra, prágai sonkára, mosóporra, fogpasztára, kristálycukorra, sóskiflire, sörre, borra, pálinkára ... néhány perc alatt úgy megraktam a bevásárlókocsit, hogy nem is látszottam mögötte, még egy kocsikerék nagyságú sajt is került az árukazal tetejére, pedig a sajtot ki nem állhatom. Besorakoztam a pénztár előtt álló emberek mögé, de ekkor már nagyon halkan csilingeltem. Patyolatfehér bőre volt a pénztárosnőnek, mintha az idén nem is lett volna nyár, a haja szőke volt, mint általában az angyaloknak, a keble dús, sokat ígérő és jóindulatú, a sor végéről mindenesetre úgy látszott. Juj, juj! — sikkantott egy édeset, amikor megpillantott. — Juj, juj! — sikította másodszor is hálószobákba illő, hajnali hangon. — Milyen csiklandós maga, kisaszszony! — álmélkodtam, és a zsebembe nyúltam, és szedtem elő a rengeteg pénzt, s a penzem most már itt csilingelt, csengett, csörgött a szőke kisaszszony mellett a pénztár-pulton és gurult is szerteszét a világ minden égtája felé. Sajnos. — Mit csinál, maga kopasz harangozó?! — kiált rám a szőke pénztároslány, és a hangja rekedtté válik, a haja pillanatok alatt megőszül. — Jesszusom! — ordítja, s a hangja olyan, mint az öreg ludaké — ki fogja összeszedni azt a szemetet! Tán mondanom sem kell, hogy nagyon megsértődtem, a haragtól a szemem is könnybe lábadt: méghogy szemét az én pénzem! ' Nagyon mergesen neztunk ott egymásra. A kisasszony arca elszürkült, májfoltok borították és mindenféle szőrös bibircsókok, a fogai is egykettőre kipotyogtak, az orra, huh, az orra rozsdás vaskampóvá változott, de mindez egy csöppet sem zavarta őt, benyúlt a pult alá, kiemelt onnan egy bronzból való cifra bokszért, a jobb öklére húzta és teljes erejéből orrba vágott vele. Otthagytam mindent a pulton: a rengeteg pénzt, a diósbejglit, tejet, vajat, pipereszappant. Sört, bort, pálinkát. Búsan jöttem haza. Csöngettyüszó nélkül. Folyik a piros vérem. Zs. NAGY LAJOS Fotó: PrandI Sándor 23
