A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-10-13 / 42. szám
TUNISZ EGY TENGERI UTAZÁS EMLÉKKÉPEI Aki nem járta be a bazárt és Tunisz óvárosát, Medinát, nem látta a várost. A bazár szót halva azonban ne gondoljunk holmi olcsó, leszállított értékű árut kínáló kis üzletre. Keleten a bazár a kereskedelem központja, a város szíve, az áruforgalom legfőbb színtere. A bazárnegyedet számtalan félhomályos, szűk utcácska alkotja, ahol egymás mellett sorakoznak az apró, sötét, túlzsúfolt üzlethelyiségek. A kis műhelyek elé kirakott asztalokon rengeteg árut halmoznak fel, rikító selyem, brokát, szépen vert réztányér, kupolás madárkalitkák, hímzett papucsok, kvarcórák, magnókazetták várják a vásárlókat, s még folytathatnám a sort, de felsorolni mindazt, amit egy keleti bazárban árulnak, nem lehet. A bazár első pillantásra áttekinthetetlennek tünö labirintusában mégis van bizonyos rendszer. A bejáratnál mindjárt az első utca mindkét oldalán az aranyművesek boltjai sorakoznak. Arany nyakláncok, ékszerek, csecsebecsék elképesztően nagy mennyiségben a kirakatokban és az üzletekben. Ennyi arany láttán az emberben óhatatlanul kétségek támadnak. A turisták többsége nem nagyon vásárol, inkább csak nézelődik, csodálja a szemkápráztató kirakatokat. A bazárban az iparosok, kereskedők árusítóhelyei, boltjai a hagyományos szakmák szerint tömörülnek. Az arany utcából átjutunk az ötvösök, majd a szíjgyártók és paszományosok utcájába. Szinte fülsértő a bazárban uralkodó hangzavar. Elnyújtott arab zene szól, és a kereskedők hangos szóval kínálják portékáikat. Elég, ha egy turista kissé tovább szemlél egy árut, már aligha szabadul vásárlás nélkül. Alkudni viszont lehet, sőt kell is. Büszkén mesélem azóta is, hogy egy gyönyörű puff árát sikerült a felére lealkudnom. A kereskedő tíz dollárt kért, de miután mutattam, hogy a pénztárcámban mindössze öt található, odaadta volna enynyiért is. A bazár mögött, a csendes utcákban éli Medina igazi mindennapi életét. Ma ezt a negyedet elsősorban szegények lakják. Az ezeregyéjszaka mesés palotái közül néhányat ugyan felújítottak, többségük viszont omladozik. A paloták egykori urai helyett ma macskák,' kóbor .kutyák sétálnak a gyönyörű mozaikcsempéken. Ha az ember Medinából érkezik a diplomatanegyed és Gammarth üdülőközpont fehérre meszelt, pompás rácsokkal díszített házai és szállodái közé, csak akkor érzékeli igazán a különbséget Tunisz e két városnegyede között. Miután Gammarth egyik francia éttermében megebédeltünk, lemegyünk a közeli strandra. A homokot elborító szemét között nehezen találni egy-egy törülközönyi tiszta helyet, ugyanis idény után vagyunk, s a partot már nem takarítják. Ez azonban egy közép-európai turistának, aki a 30 °C-os hőségben a ragyogóan kék, hűvös vizű tenger partján áll, igazán nem szegheti "kedvét, tehát gyorsan fürdőruhára vetkőzünk. Közben a közeli szálloda erkélyein, de a távolabbi kertekben is arab férfiak jelennek meg, egyesek széket is hoznak, néhánynál még távcső is van, mintha csak színházi előadásra várnának. Tuniszban, mint ahogy később megtudjuk, nyilvánosan fürdőzni még ma is inkább csak a férfiak fürdőznek, s ez a nagy érdeklődés csoportunk fürdöruhás nőtagjainak szól. Ha valaki a föníciaiak egykori útvonalát követve a tengeren átkel Agrigentóból Tuniszba, igazán nem mulaszthatja el megtekinteni a modern nagyvárostól mintegy 20 km-re feltárt Karthágó romjait. „Egyébként pedig az a véleményem, hogy Karthágót el kell pusztítani" — ezzel a mondattal fejezte be minden beszédét a római szenátusban az idősebb Cato. Körültekintve látom, hogy Cato végül is elérte célját. Karthágóban kő kövön nem maradt. A rómaiak i. e. 146-ban földig rombolták a várost, helyét felBazár Tuniszban szántották, a föníciaiak hatalmas kereskedővárosát letörölték az ókori világ térképéről. Az ásatások során alig találták nyomát az egykori gazdagságnak, nagyságnak, hatalomnak. Autóbuszunk a belváros felé tartva elhalad a byrsai domb mellett, ahol egykor Didó királynő vára állt, ma a Szent Lajos-székesegyház emelkedik. Ahogy alkonyodik, más színt ölt az egész táj, eltűnik a külváros kopottsága, szép, ahogy a szellő lengeti a pálmafák leveleit, és a háttérben éppen a tengerbe bukik a hatalmas napkorong. Dougga... A tengerparttól távolodva a sztyeppés, halfafü borította síkságot dombos vidék váltja fel. A Medjerda folyó termékeny völgyét az Atlasz-hegység lealacsonyodó hegyláncai fogják közre. A lankás domboldalakon másodszor zölded a vetés, itt ugyanis évente kétszer aratnak, nem hiába nevezték ezt a tájat az ókorban Itália éléskamrájának. Az út mentén mindenütt olajfaültetvények — egyes olajfákat több mint 1800 évvel ezelőtt ültettek, és még ma is bőséges termést adnak —, melyeket kerítés gyanánt húsos levelű, hosszú tüskéjű fügekaktuszok vesznek körül. Pihenőt tartunk Medjel el Badban. A minaretből a müezzin éppen imára szólítja a hívőket. Három tetőtől talpig fehér ruhába burkolt nő siet a mecset felé. Még arcukat is sűrű fehér fátyol fedi. Amikor észreveszik az idegeneket, imaszőnyegüket arcuk elé kapják, s szinte futásnak erednek. Megpróbálom őket lefényképezni, de egy férfi erélyesen rám szól, hogy nőket fényképezni tilos. Egy szűk utcán feljutunk a mecsethez. Kíváncsian lesünk be az ajtón, elámulva a mecset belső terének, mihrabjának gyönyörű finom vonalú díszítésén, de a mezítlábas hívőket zavarja kíváncsiságunk, s gyorsan becsukják előttünk az ajtót. Téboursouko felé közeledve egyre magasabbak a hegyek, és az úttal párhuzamosan feltűnnek egy római kori vízvezeték oszlopai. Dél van, amikor megérkezünk Douggába. Szinte elviselhetetlenül perzsel az afrikai nap. Kókadtan bolyongunk az egykori városban. Eljutunk a rabszolgapiacra, majd belépünk a fürdőbe. A medence alját gyönyörű mozaik díszíti, sajnos, a víz hiányzik belőle. A Júnó-templom lépcsőiről letekintünk a fórumra, majd betérünk a Jupiter-templomba, és kissé megpihenünk a falak árnyékában. Egy egész város hever körülöttünk romokban. Tunisz felé tartva az út mentén a domboldalban ismét római romokat pillantunk meg. Tövükben egy berberek lakta pici falucska húzódik meg. Az évezredes kövek között fekete kecskenyáj legel, és gyerekek szaladgálnak. Toburba Májust érintve megérkezünk a fővárosba, hogy egyszer még végigsétáljunk a Burgiba-sugárúton, majd viszszatérjünk a tengerre. TÓTH ERZSÉBET 17
