A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-10-13 / 42. szám
börtönben — fejezte be élete sajátosan szomorú történetét ez a hatvanadik életéve felé közeledő férfi. Megtudtam róla, hogy pederaszta hajlama miatt többízben volt ideggyógyintézetben, s talán a nyugtató tabletták hatására — saját bevallása szerint — ma már egyik nem iránt sem érez vonzalmat. A homoszexuálisokat intim életükről viszonylag nehéz nálunk szóra bírni. Eleinte nem bíztam benne, hogy sikerül, de megkíséreltem. A fiatal férfinél tapasztalt nyíltságot, sőt némi büszkeséget, az egyes nyugati országok homoszexuálisainak körében elterjedt magatartás hatásának tulajdonítottam. Ott ugyanis újabban klubokba tömörülve, fennen fitogtatják másságukat. Pedig a homoszexualitás — az Értelmező szótár tömör meghatározása szerint — egyneműek iránti természetellenes vonzódás. így hát a fitogtatás értelmetlen. Tény viszont, hogy a homoszexualitás nem újkeletű jelenség. Történelmi források és életrajzi utalások több ókori uralkodóról, későbbi korok művészeiről és neves személyiségeiről tanúsítják ezt a magatartást. Ez a jelenség tehát volt, van és minden bizonnyal a jövőben is lesz, csak a társadalom viszonyulása hozzá változik koronként és rendszerenként. Az ókorban elfogadták. A kereszténység terjedésével bűnnek minősítették. A középkorban az egyneműekkel való közösülést a legsúlyosabb büntetéssel sújtották. Századunk első felében viszont már betegségnek tekintették. A mai szexuológusok véleménye szerint azonban betegségnek nem minősíthető, mert nincsen kimutatható biológiai alapja, ezért állapotnak tekintik. A homoszexuálisok egy csoportja az azonosneműek iránti vonzódás miatt bűntudatot érez, s ebből fakadó konfliktusaival orvoshoz, vagy pszichológushoz fordul. A homoszexualitást nálunk törvény nem tiltja. Ez a jelenség a magánélet szférájába tartozik mindaddig, míg nem kerül sor kiskorúak megrontására. A törvény csak ebben az esetben lép közbe. Korunk pestisének, az AIDS-nek rohamos terjedése láttán azonban úgy tűnik, hogy a homoszexualitás napjainkban komoly kockázati tényező és közegészségügyi ártalomforrás lett. LÖRINCZ KATALIN Vadász a fennsíkon Amikor Orosz Andrást Pelsöcre (Plesivec) helyezték tanítónak, a fennsík és a Kónyárt még közös vadászterület volt. Aztán a Pelsőci-fennsík elkülönült, a Kónyárt pedig a horkai vadászterülettel egyesült. Különválásuk ideje a hatvanas évek elejére esik. Akkor a fennsíkra csak gyalog lehetett felmenni. A szöggyártól felfelé körülbelül egy óráig tartott az út, s a három-négy kilós puska cipelése mellett a megtömött hátizsák is húzta a vadász vállát, ugyanis odafent, hatszázhúsz méter tengerszint feletti magasságban, nem volt semmi, a vadásznak pontosan ki kellett számítania, mennyi élelmet, vizet visz magával. Orosz Andrást a fennsíkra való feljutás soha nem riasztotta vissza. Vérében volt a va'dászás édesapjától örökölt szenvedélye, s emlékezetében a csetneki erdőkben szerzett megannyi vadászizgalom. Amit szükebb hazájában, szülőföldjén kezdett el 1952-ben, itt is folytatta, csupán a terep változott, a cél ugyanaz maradt. Persze, a Csetnek (Stítnik) környéki táj ismertebb volt, az itteni lett titokzatosabb. Nemcsak hétvégeken, hétköznapokon is vonzotta a fennsík szép látványa s még ennél is jobban a vadban gazdag táj! Vadászhatott itt szarvasra, vaddisznóra özbakra, muflonra, vadmacskára, rókára, az utóbbi években meg már farkasra is. Semmi kétség afelöl, hogy a jó vadállomány hozta őket erre, meg nyaranta a legelésző juhállomány. Az utóbbi két-három esztendőben legalább tizennyolc juhot téptek szét. Puskavégre kapni nem sikerült őket. Tavaly a vérengzést kedvelő fenevadak bekerültek ugyan a hajtásba, de egy kis szerencsével megúszták. Egynek sem sikerült kilyukasztani a bőrét. Hiúz is előfordul a Pelsöci-fennsíkon. Azt sem könnyű vadászni, pedig nagy kárt tesz a muflonokban. Óvatos és figyelmes jószág, leghamarább facsapdákban tudják megfogni őket. Állatkertekbe szállítják tovább. Orosz András szerint a fennsík vadjai közül a szarvas és a muflon a legérdekesebb. Trófeáik között arany- és ezüstérmesek is akadnak. Neki vaddisznóagyarért kapott aranyérme van. Az agyar világkiállításra is eljutott. A három ezüstérmes bika trófeájára is büszke. A vadásznak az a legnagyobb elismerése, amikor megkapja az érmet, hozzá az oklevelet, és a neve bekerül a katalógusba. A pelsőci vadásztársaságnak ezerötszáz hektárnyi területe van. Hetvenöt vadász tartozik a társasághoz, amelynek az élén tizenegy tagú választmány áll. Az .elnök Orosz András. A vadásztársaságnak saját költségvetése van. Ez részben a tagdíjból és az eladott hús árából jön össze. Egy-egy évben harmincöt szarvast, húsz vaddisznót, öt muflont és nyolc őzet kell kilőniük. Felét a baromfifeldolgozó üzemnek adják el, egy része pedig feldolgozva és darabonként külföldre kerül. Főként a tőkés országokba. — Nagy kárunk származna abból, ha nem teljesítenénk az előirt vadhús beadását! — mondja Orosz András a fennsík egyik bővítés alatt álló vadászházában. — A tervet évről évre száztiz-száztizenöt százalékra teljesítjük. de volt már százharminc százalékos teljesítményünk is! Harminchét esztendeje vadászik, és harmincnyolc éve pedagógus. A pelsöci szlovák-magyar tagozatos általános iskola igazgatója. Vadászik a társaság tagjaival vagy külön lesből, cserkészésből és hajtásból (vaddisznóra). Évente két-három közös vadászatot rendeznek hatvan-nyolcvan résztvevővel. Olyankor szertartásosan folyik le minden. Kezdés előtt megszólalnak a vadászkür<*i. t tök, elhangzanak a parancsok, melyik területen vadásznak, ki állítja fel a lövőket, ki vezeti a hajtókát, melyik vadra szabad lőni, stb. A biztonság, illetve az elővigyázatosság nem kis hangsúlyt kap! Aztán a lelőtt vadak belsőrészeíből közös vacsorát készítenek, amelyen elmesélik egymásnak a közös vadászaton szerzett élményeiket. Vadászterületük nem akármilyen hely. Védett a. Szlovákkarszt által! Természeti szépségei miatt az UNESCO is megfigyelés alatt tartja. Orosz András nem nagyon jár vendégvadászatra. Esetleg el-elmegy apróvadra Gottwaldovba és Olomoucba. Az ö területük a keresettebb hely. Vadásznak a fennsíkon hazai vezetők, nyugatnémet, belga és szaudi arab vadászok. Öt vadászház van a tetőn, de csak kettőhöz lehet eljutni személygépkocsival, a többihez gyalog vagy terepjáróval. Azóta könnyebb a vadászok dolga, amióta rendes köves út vezet fel a fennsíkra. Ha elindul felfelé a gépjármű olyan szédítőnek tetszik a magasság, mintha az utas már nem is a gépjárműben ülne, hanem a felhők fölé tartó repülőgép ülésében. Nekem is nemegyszer volt ilyen érzésem. Lepillantva a völgybe meg-megcsillan a szabályozott Csetnek-patak víztükre, s az apró falvak házai is kicsire összezsugorodnak. A Pelsöci-fennsíkon nemcsak lövik a vadakat, hanem az élelmezésükről is gondoskodnak. Szétszórtan, megannyi etető kínálja takarmányát az állatoknak. A vadászok minden évben kétszáz-kétszázhúsz mázsa szénát gyűjtenek össze. Ők maguk kaszálják le a füvet kézi kaszával. A társaság minden egyes tagjának három mázsa szénával kell hozzájárulnia a vadak etetéséhez. Munkájukért cserébe száz-százhúsz mázsa szemes takarmányt is kapnak a szövetkezetektől. Minden vadásznak tizenhat órát kell dolgoznia valamelyik szövetkezetben vagy állami gazdaságban. Orosz András nehezen tudná eldönteni, melyik helyen könnyebb rendet tartania: az iskolában vagy a vadásztársaságban ? Abban azonban egészen biztos hogy a fegyelem az iskolában is, a vadásztársaságban is alapvetően fontos. Mózes hajdan kőtáblára vésett törvénnyel próbálta fegyelmezni a népét. Orosz András a vadászati tilalom betartásával! Nem kevesebb mint tizenkét vadász őrködik azon, hogy a tilalmat senki meg ne sértse! Tettenérés esetén a társaság vagy a járás fegyelmi bizottsága szigorú büntetést ró ki. A vétség mértékétől függően a vadászra a vadászást eltiltó büntetés is kiszabható! Ez érinti legsúlyosabban a szenvedélyes vadászt. — Ha a mózesi parancsolatok egyik legfőbbje, hogy ne ölj, a vadászoknál az. hogy vadászati tilalom idején ne lőjj! — magyarázza tréfásan hunyorítva Orosz András. Orosz András az ötvenes évek közepétől járja a Pelsöci-fennsíkot, de nem merné azt állítani, hogy már ismeri minden zegét-zugát. Jobban az állat- és madárvilágát. Talán a madarak is ismerik már őt, az esti, éjszakai és hajnali lesbe álló vadászt, a végtelennek tetsző erdő lombjában megbújva sokszor megfigyelték dermedt mozdulatlanságát, a fennsíkon keresztül-kasul vezető útját, óvatos, mégis zajos lépéseit, megállásait, lövéseit, amelyek mindig a rettenetét visszhangozták számukra. Ők azok, akik a magasból egyformán szemmel tartják a vad és a vadász mozgását. A vadat esetleg figyelmeztetik is a veszélyre riadt hangjukkal, a vadásznak azonban nem tudják jelezni a rá leselkedő veszélyt. Orosz András rokonszenves bevallása szerint nemcsak a vad fél a vadásztól, a vadász is fél némelyik vadtól, legjobban a vadkantól és a medvétől. Minden vadász tisztában van azzal, hogy különösen a megsebzett vad nagyon veszedelmes. Az anyakoca is az, ha malacai vannak, és veszélybe kerülnek. Több vadászt is felhasított már a vaddisznó! A medve is veszélyes állat, de az ritkán fordul elő a Pelsöci-fennsíkon. Feljebb érzi magát biztonságosabb helyen. Nem is merem kérdezni a harminchét esztendeje vadászó Orosz Andrástól, hány vadat lőtt majd négy évtized alatt ? A csetneki erdőkben kezdte a vadászást fiatal tanító korában de gyerekkorában sem volt tőle idegen a mesterség, édesapja is szenvedélyes vadász volt, s nemegyszer vitte öt is magával. A veszélyes helyzetekre ötvennyolc évesen is élesen emlékszik. Amikor háromcsövű puskával vadászott, és a hajtásban felé rohant egy vadkan. Mind a három csövet kilőtte rá, de csak jött felé, meg kellett előtte hátrálni. Annyi időre volt szüksége, míg egy csövet újra töltött, s ez sikerült. Ha elügyetlenkedi a dolgot, a vadkan átgázol rajta. De olyan esete is volt, amikor még megijedni sem volt ideje. Hajtásba ment a kutyáival, a friss hóban nyomot fogtak, és megtalálták vackán a vaddisznót. Nem ugrott fel, csak a lábára állt, úgy támadta a kutyákat. 0 maga is egészen közel húzódott a disznóhoz, de a bokroktól nem látta, lőni nem tudott. Várt a pillanatra, amikor megindul. Közben az egyik kutyája hol hozzá szaladt, hol a vaddisznóhoz, s egyszer annyira nekibátorodott, hogy elkapta az orrát, s az mérgesen a hozzá menekült kutya után ugrott. Guggoló helyzetben volt, a kutyája fellökte, esés közben kapásból kellett lőnie a vadkanra. Ha nem tudja elsütni a puskáját, az állat végez vele. Hatalmas vadkan volt, két mázsa körüli. Orosz András rám néz, folytassa-e a történeteket, aztán legyint, hogy elég ezekből annyi, amennyit elmondott. Feláll az asztaltól, kimegy a vadászházból, s a verőfényes augusztus közepi napon szétnéz a kicsinyke tisztáson. — Még jó két hét, és elkezdődik a szarvasok párzási ideje — közli velem az évről évre ismétlődő tényt felcsillanó szemmel. — Október végéig szarvasbögéstöl lesz hangos a Pelsöci-fennsík... MÁCS JÓZSEF 13
