A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1989-10-13 / 42. szám

HUNGAROLÓGUSOK TALÁLKOZÓJA A Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság Végrehajtó Bizottságának rendszeres évi ülései többnyire Budapesten, a társaság székhelyén valósulnak meg. Kivételt képez­nek azok. amelyek gyakorlati okokból a tár­saság külhoni kongresszusaihoz, illetve a nemzetközi finn-ugor kongresszusokhoz kapcsolódnak. így az 1980-as ülés színhelye a finnországi Turku, az 1985-ös a szovjet­unióbeli Szyktyvkár, az 1986-os pedig Becs volt. Annak ellenére, hogy az idén nem volt ilyen nagy nemzetközi tudományos rendez­vény, a Nemzetközi Magyar Filológiai Társa­ság Végrehajtó Bizottsága az idén nem Bu­dapesten, hanem a szovjetunióbeli Ungváron ült össze és megtárgyalta a társaság munká­jával kapcsolatos időszerű kérdéseket és távlati terveket. Az összejövetel színhelye a társaság egyik elnöke, Petro Lizanyec egye­temi tanár meghívásából adódott. Az idén van ugyanis az Ungvári Állami Egyetem Ma­gyar Tanszéke fennállásának 25. évfordulója. A másik fontos esemény, amely a meghívást időszerűvé tette, a Szovjet Hungarológiai Központ megalapítása volt. Mindkettő élén Petro Lizanyec professzor áll. Ami a Nemzetközi Magyar Filológiai Tár­saság munkáját illeti, olvasóink emlékezeté­nek felfrissítésére röviden körvonalazom cél­kitűzéseit és tevékenységének főbb irányait. A társaság a Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezésére alakult 1977. augusztus 25-én Nyíregyházán több európai, amerikai és ázsiai ország tudósainak részvételével. Jóváhagyták a társaság alapszabályát, to­vábbá megválasztották irányító szerveit és tisztségviselőit. A társaság a magyar nyelv, irodalom és néprajz tudományos kutatóit a főiskolai szintű oktatóit tömöríti és a Ma­gyarország határain kívül működő tudomá­nyos, valamint pedagógiai intézmények hun­garológiai tevékenységéhez nyújt támoga­tást. Elősegíti a kölcsönös tudományos infor­mációcserét, hozzájárul az említett tudományágak területén elért legújabb ered­mények közzétételéhez. E feladatok megva­lósítását szolgálják az ötéves időközökben megrendezett nemzetközi hungarológiai kongresszusok is. Az első kongresszus 1981-ben volt Budapesten. Programján két témakör szerepelt: 1. A hungarológia okta­tása Magyarországon kívül és 2. A magyar vers. A második kongresszus 1986-ban zaj­lott le Bécsben, ahol: A magyar történelem, nyelv, irodalom, etnográfia a Duna-menti népek kultúrájának kölcsönhatásában a XVII—XIX. és a XIX—XX. században c. témát vitatták meg. A társaság két folyóiratot ad ki: a Hunga­rológiai Értesítőt és a Hungarian Studiest. Az előbbinek évente négy száma jelenik meg. Részletes bibliográfiát ad a magyar nyelvé­szet, irodalomtudomány és néprajz évi ter­méséből, rövid recenziókat közöl a Magyar­­országon és külföldön megjelent magyar filológiai kiadványokról, ismerteti a magyar filológiai kutatásokkal foglalkozó intézmé­nyek munkáját, tájékoztat tudományos kon-A MEGKÖZELÍTHETETLEN SZÁRAZ GYÖRGY TÉVÉDRÁMÁJÁRÓL Azt hiszem, elsősorban az egyensúlyról kel­lene szót ejtenünk. Az egyensúlyról, erről a fölöttébb kényes jellemzőről, amely csak ob­jektív törvényekre hallgat, nem lehet megi­­deologizálni: vagy van, vagy nincs. S ha nincs, az végzetes bajok forrása lehet. Könnyű lenne itt most, az utókor minden „bölcsessége" birtokában arról meditálni, hogy látjátok feleim, mi minden fordulhat saját maga ellen, meg hogy a forradalom felfalja a saját gyermekeit. Az is olcsó okos­kodás volna, hogy a szellemet nem lehet büntetlenül kiengedni a palackból. Mert egy dolgot mindjárt az elején le kell szögezni: a forradalom kitörése szükségszerű volt, maga a történelmi fejlődés kívánta igy, s nélküle az emberiség bizonyosan nem ott tartana, ahol most. Pontosabban: az is nyilvánvaló, hogy nincs nélküle, mert a csökött feudális rend­szernek tűnnie kellett, s hogy mindez 1789- ben, Párizsban történt, ahhoz mind a fejlő­dés alakulása, mind XVI. Lajos és bigott első rendjének szarvashibái jócskán hozzájárul­tak. S nem hagyhatom ki: a világszellem fejlődése, mely a legkegyetlenebb korokban is ott munkált az egyénekben, a társadal­makban, és könyörtelen bírónak bizonyult. És vigyázat: nemcsak a pro, hanem a kontra oldalon is. Mert a valóság (vagy amit annak sejtünk, tekintettel arra, hogy a teljes valóság megismerhetetlen) a nagy francia forrada­lom esetében is sokkal, de sokkal bonyolul­tabb, hogynem azt néhány felszínes mondat­tal elintézhetnénk. Mert az egyik oldalon lehet példának oká­ért a nyomor. A jogtalanság. A kiszolgálta­tottság. És a vágy az új, a jobb, az elképzelt tökéletesebb iránt. A nagy közös akarat, amely Bastilleokat képes lerombolni. Királyo­kat a vérpadra küldeni. Igen, mindeme törté­nések realitások, amelyek ott nyugszanak a történelem asztalán. Az Eszmék is: a Sza­badság, Egyenlőség. Testvériség. Az emberi értékrend fundamentumában van a helyük. Mint ahogy ott az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának is. Az elementáris erejű em­beri akarásoknak, mind. Tankönyvízű és némileg nevetséges is len­ne most azt mondani, hogy a másik oldalon is nagy akaratok vannak. A változatlanságot. a többszáz éves berendezkedést akarás (amely ráadásul többszáz évig jól volt, ami­kor kitűnően működött), igen, a régi rend, a szigor, az eleve elrendelések akarói és hirde­tői; a király, a főnemesség. S köztük téblá­­bolva, kiszolgáltatottan, mint mindig, a refor­merek, a Neckerek, a bölcsek, de gyengék. Mert a királyság nem rájuk, inkább a hadse­regre épített. Az erőszakra, a fölülről min­dent letárolásra. A megcsontosodottság győzött u bársonyszékekben, a föntről lenéz­ni képtelén kevély gőg. Igen, első, fölületes pillantásra talán így is festhetne a dolog. Minthogy azonban a világ dolgai az első pillantásra felmérhetönél álta­lában bonyolultabbak, mi is könnyen a meg nem értés szakadékéba csúszhatunk, ha nem nézünk alaposan körbe. Mert Párizsban is, 1794-re (a dráma időpontjára) teljesség­gel bebizonyosodott, hogy nem erről van szó. Hogy a másik oldalon, az igazi másik oldalon távolról sem a király, a főnemesség, a Bastille állt. Ezeket viszonylag simán, né­hány puska- vagy ágyúgolyóval, esetleg az akkor igen humánusnak tartott fötépő szer­kentyűvel, a guillotinnal el lehetett intézni. A másik oldalon ugyanis, a másik oldalon is Robespierre, Saint-Just, Couthon, Danton és Marat állt. A dolgok bonyolultsága. Az elképzeléseik különbözőségét feloldani kép­telenségük, a forradalom fejlődési útjával (kényszerpálya?) haladni képtelenségük, sa­ját tökéletlenségük, a történéseket irányítani képtelenségük, de mindenekelőtt: a saját gyengeségeik, kicsinyességeik, hibáik, bűne­ik, átgondolatlanságaik, egyáltalán, a tény, hogy a történelemcsinálás, a forradalomcsi­­nálás nem diákmunka. A tanulópénzt — az egész elkövetkezendő emberiség nevében talán — nekik is meg kellett szenvedniük; ezt nem lehetett megspórolni. A forradalmi ne­kilendülés nagy igazságai a hátuk mögött, nagy realitásai az út mentén, amelyre halad­niuk kellett. Vérbeli drámai helyzet. Igen, az egyensúlyról kellene beszélni. Amely nem csupán az erők egyenlege, el­képzelések, légvárak (?) nyugvó összege. Sokkal több annál: művészet. A dolgok lé­nyegére való ráérzés és az időbeni korrekci­ók megvalósításának művészete. A nap mint nap, óráról órára változó helyzetek bölcs kézbentartása. Nem letárolás, de nem is a gyeplő elengedése. Kényes feladat. Könnyű volna a jó öreg Georg Büchnert ideparafrazálni: az új hatalom is felfalja a saját eredeti vívmányait, a kompromisszu­mok sora vagy éppen a módszeres, rendíthe-10

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom