A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-10-06 / 41. szám
«fl/ s szepességi dombok övezte falu utolsó házánál a főutca összeszűkül és keskenyebb, kátyús útban folytatódik. Kétoldalt dűlőutak, gyalogutak nőnek ki belőle, s elkanyarodnak a gyümölcsösök, a kukoricások közé. Lakatosék rogyadozó házát szeder- és diófák fogják közre. Két fa közé kihúzott kötélen formátlan, szinehagyott rongydarabok lógnak. A konyhában stelázsi, azon öt-hat lábas, fazék; a földön pléhlavór. Az ütött-kopott konyhaasztalnál egy öregasszony ül és krumplit pucol. — Ma kellemes itt a levegő... — mondja kedvesen a gyámhatósági védőnő és körülnéz: — A gyerekek? Nincsenek itthon? Az öregasszony szemében harag villan. — Lacikát maga vitette el! Úgy nem volt annak bélhurutja, ahogy nekem sincs. A másik három gyerek pedig az anyjának segít krumplit ásni. — Ilyenkor, ősszel már inkább iskolába kellene járniuk. Okos gyerekek, érdemes volna tanulniuk. — Szeptemberben a krumpli az első. — Az apjukról mi hír? — Öt jó másfél hónapja láttuk utoljára. Akkor ötszáz koronát adott a lányomnak, pedig az ötszörösét is megkeresi. Csak fogadná magához végleg valamelyik kassai (KoSice) cafka. A konyhába beárad a nap. Kora őszi napsütésben fürdik az udvar, a határ. Belépünk a szobába. Az ablakokon, függöny helyett, kék csomagolópapír; a falon, szögekre akasztva, néhány ruhadarab. A három ágy egyikén, pokróccal letakarva, pólyában a csecsemő. Az öregasszony kihámozza a rongyokból. Nekem másfélkét hónaposnak tűnik, a védőnőnek viszont remeg a hangja. — Tegnapelőtt volt négyhónapos! — mondja indulatosan, és az öregasszony felé fordul: — Csütörtökön hozzák be tanácsadásra, meg kell mutatni az orvosnőnek. Ha nem jönnek be, ezt a kisfiút is állami gondozásba vétetem. — Bemegyünk — motyogja az öregaszszony, és bezárja a csomagolópapírral borított ablakot. szomszéd községben egy idős házaspárhoz megyünk. Amikor odaérünk, a rácsos kapun át odalátni a ház mögé. egészen a disznóólig. Az ól üres, ajtaja nyitva. Kifutójában, a rozzant palánk mögött rőzsehalom. A favágó tőke mellett, mint templomtorony a ködben, szikár öregember áll. Nyilván ő az, akit keresünk. Pontosabban a feleségét, aki bent a szobában egy fotelben ül. — Már régen beteg vagyok, nekem igen sok bajom van — magyarázza nekem az asszony, miközben ülve marad. — A lábaim se bírják, föl se tudok állni, a vérnyomásom ... aztán a fejemben is szaggat. A gondozónő injekciót ad, orvosságokat tesz az asztalkára és megígéri: ha holnap jön, elintézi majd a bevásárlást is. Tejet, kenyeret, vajat, felvágottat, sajtot hoz majd az idős, gyermektelen házaspárnak. jé. következő gondozott egy 62 éves férfi, akinek négy esztendővel ezelőtt amputálni kellett az egyik lábát. Most rokkantként is egyedül él egy szoba-konyhás garzonlakásban. A másik lábában is erős fájdalmai vannak, úgyhogy keveset mozog; kényszerűségből inkább a falhoz tolt díványon rendezkedett be. Körülötte elérhető közelségben a tárgyak, mögötte polc, rajta könyvek, újság, cigaretta, gyufa, hamutartó. Ott áll az éjjeliszekrény is, rádióval. A tévé valamivel távolabb áll, szerencsére távirányításos készülék. A dívány túlsó végében egy másik kisasztal, rajta élelmiszerek és ivóvizes palackok. Ide mindig délben érkezik a gondozónő, mert ő hozza az ebédet. De ö az, aki ágyat húz, takarít, mosodába viszi a szennyest mosogat és takarít. Az illetékes gondozási központ már több alkalommal fölajánlotta a férfinek, hogy költözzön szociális otthonba. Ö ellenben marad, mert nem akarja elhagyni az otthonát. Mint mondja: nemcsak azért. Bizakodásaink forrása A történelem folyamán számos kísérlet történt — fegyverrel, diplomáciai úton, érdekházasságok révén, vallások és eszmék terjesztése ürügyén — Európa népeinek, országainak, kisebb-negyobb területi egységeinek integrálására, egységesítésére. Eltekintve néhány kérészéletű részeredménytől, ideiglenes látszat-sikerektől ez az igyekezet sosem valósult meg. Ilyen értelemben korszakalkotónak nevezhető az a 14 évvel ezelőtti esemény, amikor Helsinkiben 33 európai ország, továbbá az USA és Kanada legmagasabb rangú tisztségviselője ellátta kézjegyével az európai biztonságról és együttműködésről megtartott értekezlet Záróokmányát. Az elfogadott dokumentum azóta jelképpé vált s a születési hely díszítő jelzőjével kapcsolódva olyan szellemi áramlás és események sorának elindítója, ihletöje és kifejezője lett, amit naponta sok ezerszer leírnak és kimondanak a legkülönfélébb nyelveken szerte a világon. A Helsinki Záróokmány elfogadását a politikai realitások józan mérlegelésének eredményeként szokták értékelni, mivel a maga sajátos szintjén rögzítette a II. világháború utáni Európában kialakult politikai, gazdasági, szociális és földrajzi tényeket és helyzetet. Ezeken az alapokon minőségileg új fejlődés vette kezdetét, amely szakítva a hidegháborús korszakban kialakult szemlélettel és felfogással, az európai biztonság megszilárdítását és az együttműködés fejlesztését t/ízte ki célul. E feladatot minden aláíró állóm egyenjogú partnerként vállalta és valósítja meg, érvényre juttatva kapcsolataikban a „10 alapelv nyilatkozatát", ami a Záróokmány egyik legfontosabb tartozéka. Ezen alapelvek közé tartozik pl. tiszteletben tartása annak a jognak, hogy az államok szabadon választhatják meg politikai, szociális, gazdasági és kulturális rendszerüket, saját jogkörükben fogadnak el törvényeket és rendeleteket, persze, minden állam egyben szavatolja, hogy ezt a jogát a nemzetközi joggal összhangban és a Záróokmány szellemében juttatja érvényre. Az alapelvek között szerepel az emberi jogok, a polgári jogok köre is. A helsinki folyamat lendület ességét, életképességét eddig már 11 összeurópai és kétoldali tanácskozás bizonyítja, köztük a nagy jelentőségű Tudományos Fórum Hamburgban, a stockholmi Bizalomerősítő, Biztonsági és Leszerelési Értekezlet, vagy a Budapesten megrendezett Kulturális Fórum. Az eltelt 14 év folyamán három ízben, rendszeresen 3—4 évenként rendeztek utóülést, mégpedig Belgrádban (1977—78), Madridban (1980—83), legutóbb pedig 1986-tól 1989. január 19-ig Bécsben. A bécsi Utótalálkozóra az előbbiekhez képest kedvezőbb politikai légkörben került sor, s ennek is köszönhetően ott olyan kiegyensúlyozott, megalapozott reményeket keltő okmányt fogadtak el a résztvevők, amely a helsinki Záróokmányt jelentősen továbbfejleszti és az európai folyamatot minőségileg magasabb szintre emeli. Ez az eredmény szorosan összefügg azzal a nemzetközi kapcsolatokat is befolyásoló általánossá vált felismeréssel, hogy az atomkorszak idején előtérbe kerülnek az átfogó jellegű emberi értékek és érdekek, a béke és a biztonságos élet feltételei sarkalatos követelményekké válnak. De hozzájárult az utótalálkozó sikeréhez a Szovjetunióban és további szocialista országokban megindult átalakítási és demokratizálódási folyamat is, ami az időszerű kérdések újszerű felvetését és megközelítését tette lehetővé. Talán érdemes itt kitérni arra, hogy az európai folyamat fórumain az okmányokat nem szavazati többséggel fogadják el, hanem teljes egyetértés, egyöntetű megállapodás, idegen szóval konszenzus alapján. Az ilyen módon elfogadott szövegek jelentősége abban rejlik, hogy kimunkálásukban valamennyien részt vettek és megvalósításukat önként vállalják a résztvevők, amihez politikai kötelezettségvállalást az ország legmagasabb képviselőjének aláírása jelent a Záróokmányon. A bécsi Utótalálkozó legfőbb eredményeit egyes területekre vonatkozóan a következő módon jellemezhetnénk. A politikai elveket illetően — erre utaltunk már — a résztvevő államok támogatni kívánják a helsinki Záróokmány 10 alapelvének nyilatkozatát. Napjainkban a nemzetközi kapcsolatok terén egyre inkább érvényesül a politikai párbeszéd, a sokoldalú és különböző szintű kapcsolatok és tárgyalások rendszere. A vélt vagy tényleges erőfölényre épülő fellépés ma már túlhaladott, idejétmúlt módszernek bizonyult, helyette a konfliktusok, vitás kérdések békés megoldásának elve kerül előtérbe. Katonai téren sok reményt táplálnak a bécsi Utótalálkozó eredményei. A stockholmi leszerelési tanácskozás tapasztalataira építve döntést fogadott el arra vonatkozóan, hogy a Varsói Szerződés és az Észak-atlanti Szövetség (NATO) 23 állama tárgyalóasztalhoz üljön és keresse az Európában lévő hagyományos fegyveres erők csökkentésének lehetőségét. Kezdeményezte továbbá, hogy a Záróokmányt aláíró 35 ország képviselői folytassák tanácskozásaikat a biztonsági és bizalomerősítő intézkedések kiszélesítéséről. A leszerelési tárgyalások alapjaként kidolgozták az „Európai leszerelés az Atlanti-óceántól az Uraiig" elnevezésű tervezet-. A bécsi tárgyalásokon a két katonai tömb-áltál előterjesztett javaslatokról elmondható, hogy jelentős eltéréseik, különbözőségük ellenére tartalmaznak olyan érintkezési pontokat is amelyek a későbbi megegyezés alapjait képezhetik. Gazdasági vonalon is eredményes volt a bécsi utótalálkozó, s ez konkrétan lemérhető a kereskedelemben, az ipari termelésben és a tudományos-műszaki együttműködésben. Nagyon jelentősek és időszerűek az alternativ energiaforrások kihasználására, a környezetvédelem technológiájára és a gépipar automatizálására vonatkozó együttműködési és fejlesztési megállapodások. A résztvevők 12
