A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1989-07-07 / 28. szám

Szabó Géza bőrdísz­művesről már több­ször is hírt adtam kedves olvasóink­nak. Örülök, hogy éppen a mi lapunk hívta fel rá először a figyelmet s annak még jobban örülök, hogy újonnan vá­lasztott szakmájá­ban — mert eredeti­leg címfescö volt — egyre nagyobb tö­kélyre tesz szert s hogy mindenévi zselizi (Zeliezovce) találkozásunkkor felfedezek az aszta -Nyakékek különböző színben és formá­ban lan valami újdonsá- «^alrália« got. Az elmúlt évek- erdei manó ben a saruival ara­tott nagy sikert, főleg a fiatalok köré­ben. Mára már úgy jönnek a gyerekek Zselizre, az Országos Népművészeti Fesztiválra, hogy ott biztos megtalálják Szabó Gézát s nála biztosan vehetnek eredeti börsarut. Mások karperecért, gyűrűért állnak meg a sátra előtt, me­gint mások — mert a táncos lányok haja inkább hosszú, mint rövid — hajtűt, kontytűt keresnek. Találnak is mindent bőséges választékban. A legjobban azért becsülöm Szabó Gézát, mert bőrbe vé­sett motívumai nemcsak tetszetősek, hanem a szívünkhöz közel álló, a század elején még használati tárgyainkat díszí­tő motívumok. Ezidén egy új műfajjal, a faragással is megpróbálkozott Géza. A fa kérge kínálta lehetőségnek nem tudott ellenállni. S íme az eredmény: FISTER MAGDA Fotó: Gyökeres György Csatok, hajtük, karperecek KÖNYV Pavel Francouz: Nyugtalanság Pavel Francouz ismert cseh elbeszélő, szá­mos ifjúsági és felnőtteknek szóló tévéjáték írója. Eddig többnyire novelláskötetekkel je­lentkezett. Krétarajzoknak is nevezhetnénk e hosszabb lélegzetű novellákat. Francouz ért a fiatalok nyelvén, ismeri problémáikat, bizo­nyos szimpátiával ábrázolja mindennapi éle­tüket, apró sérelmeiket, szinte feltárja előt­tünk a kamaszvilág minden baját, gondját. A felnőttek és a fiatalok együttélése néha drá­mai helyzeteket teremt és ezeket az író élénk párbeszédekkel, balladisztikus tömörséggel teszi hitelessé. Érzékenyen reagál a hétköznapok emberé­nek a társadalomhoz kapcsolódó viszonyára, kisebb konfliktusaira. Birálóan, ugyanakkor mégis tisztelettel szól a hagyományokhoz való merev kötődésről. Pszichológiai ismere­te és a tévéjátékok stílusa jól ötvöződik műveiben és a cselekmény gördülékenyen halad a végső, néha be sem fejezett zárókép felé. Vele együtt mi is megértjük az öregember gyötrődését, aggodalmát, aki már más kör­nyezetben nem tudna élni (és nem is akar), mint amelyben hosszú idő óta megszokott. A magányos anya tépelődését, óvatos aggá­lyoskodásait mi is átérezzük, aki kamasz fiát félti a rá váró veszedelemtől. És fél attól is, hogy egyszer végleg elveszítheti. Kis intim drámai helyzeteket teremt, in­kább az emberi lélek csendes vívódásait tárja elénk, minden látványos szerepfitogta­­tás nélkül. És talán éppen ezért tetszenek ezek az élettöredékek. Néha a magunk élete is eszünkbe jut, ha egy-egy fejezetet elolva­sunk a könyvből. Ezért ajánlom az érző és értő olvasóknak. Az elbeszéléskötetet Bertha Mária fordította (Madách Kiadó, 1989). (ozsvald) Szym borska: Csodák városa Hétköznapok költészete — ebben a skatu­lyában foglalt helyet az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején jelentkező új lengyel költészet. Herbert és Rózewcicz, Grohoviak és Harasymovicz. Bialosewski és Szymborsz­ka. Izmos, jelentős nemzedék volt s maradt mindmáig. Igaz, kevésbé látványos eredmé­nyeket ért el, mint a próza (Nowak, Brandys, Andrzejewski), a dráma (Mrozek), a zene (Lutoslawski, Penderecki) avagy a film (Waj­da, Kawalerowicz), ám mélységben alig ma­rad el mögöttük, sőt. A nagy nemzedéknek egy kissé háttérbe szorult, kevésbé csillogó tagja Wislawa Szymborska, korunk egyik legjelentősebb női költője. A „Napjaink költészete" sorozat leg­újabb darabja az ő verseiből tesz az aszta­lunkra egy válogatást. „Költészetében lira és epika sajátos szin­tézisét valósítja meg. Amikor verseiben a költői én helyett a teremtődő lények szólal­nak meg, elbeszélésük sokszor parányi no­vellává kerekedik. A verseibe beszabaduló »más« világok színterekké állnak össze, és történeteket álmodnak maguknak" — Írja utószavában Csordás Gábor. Mindez persze elmondható nemzedéktár­sainkra is, többé-kevésbé. Ami csak Szym­­borskára jellemző: női mivolta. Íme, „Ruhák" című költeményének egy jellemző részlete: „Leveted, levetjük, levetitek / a köpenye­ket, kosztümöket, zakókat, blúzokat, / a gyapjút, a pamutot, a kevertszálasat, / a szoknyákat, nadrágokat, zoknikat, fehérne­műt, / meghajtogatva, felakasztva, széktám­lákra, / spanyolfalak szárnyaira dobva, / egyelőre szól az orvos, semmi komoly, / öltözzön fel, pihenjen, utazzon ... Kihez is hasonlíthatnánk hirtelen közelebbi ismerőseink közül? Nemes Nagy Ágneshez, természetesen. A világirodalom klasszikus nagyságai közül meg, mondjuk, Emily Dic­­kinsonhoz. A szlovák költészetben Lydia Vadkerty-Gavomiková, a csehszlovákiai ma­gyar lírában meg Mikola Anikó áll vele a leginkább vérségi kapcsolatban. A „Csodák vására” kötetet Csordás Gábor válogatta és látta el utószóval. Rajta kívül Fodor András, Gergely Ágnes, Kerényi Grá­cia, Koyács István és Nagy László nevét találjuk a fordítók között. íme, ez utóbbi egy telitalálata: „Lélegzethez nem jutván, többször is megfordultam. / Aki látott volna, gondolta volna: kerengek táncban. / Lehetséges, hogy szemem is nyitva volt. / Lehet, hogy a város felé borultam arcra". A vers címe: Lót felesége. (cselényi) KIÁLLÍTÁS A világbéke a gyermekek szemével Az Érsekújvári Járási Művelődési Központ mellett működő ifjúsági klub 1989. május 29-e és június 2-a között a nemzetközi gyermeknap alkalmából a cigány származá­sú gyermekek rajzaiból kiállítást rendezett. A képzőművészeti seregszemle védnökei — a JNB iskolaügyi, kulturális és szociális ügyek­kel megbízott osztályai, a SZISZ járási bizott­sága, a csehszlovák—szovjet barátság háza, a Járási Egészségügyi Felvilágosító Központ, valamint a Járási Művelődési Központ — feladatul tűzték ki, hogy a kiállítás alkalmat adjon a cigány származású gyermekek szá­mára, hogy bemutathassák képességeiket, ügyességüket, ugyanakkor tágíthassák — a társadalmi elvárásokkal összhangban — ér­deklődési körüket; ismerkedjenek a szabad­idő eltöltésének hasznos módozataival. A cigány származású gyermekek számára megrendezett A világbéke a gyermekek sze­mével című képzőművészeti kiállításra 12 alapiskola jelentkezett 150 rajzzal, kombi­nált technikával készült alkotással, akvarel­­lel, kollázzsal stb. A zsűri 12 munkát díjazott. A tanulók 3 kategóriában versenyeztek, mindhárom „korcsoportban" 3-3 díjat osz­tottak ki. Ezen kívül még három rajzot külön­­díjban részesítettek. A legtöbb dijat a komjá­­ti (Komjatice), nagylóti (Veiké Lovce), bánke­­szí (Bánov) és az érsekújvári Nábrezná utcai szlovák, valamint a kéméndi (Kamenin), szí­­mői (Zemné), udvardi (Dvory nad Zitavou), kürti (Strekov) és a tardoskeddi (Tvrdosovce) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola tanulói vihették haza. A zsűri, a pedagógusok, a meghívott ven­dégek és a látogatók egybehangzó vélemé­nye szerint az idei kiállítás magas színvonalú volt. Az ünnepélyes kiértékelés a nagylóti cigány származású tanulók esztrádmüsorá­­val ért véget. Köbölkúti József L ili HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK A modern szlovák festészet úttörője Tűnődve, lassan sétálva fürge szemmel járok a képek között az érsekújvári (Nővé Zámky) Művészeti Galéria kiállítótermében. A nagy festő és grafikus, Mikulás Galanda alkotásai ezek, a modernség levegője itatja át vala­mennyit. A 150 képből álló Galanda-gyüjtemény (ceruza- és tollrajz, grafika, olajfestmény) több darabja most először kerül a kiállítóte­rem falai közé; ugyanis helyszűke miatt alko­tásainak egyharmadát láthatja a művészet­­szerető újvári közönség. Galanda 1895-ben született Turőianske Teplicén. Gimnáziumi tanulmányait Loson­con (Lucenec) végezte. Tizenhat éves korá­ban súlyosan megbetegedett, egyik lábát amputálni is kellett, de végül felépült. Le­érettségizett, majd a Budapesti Képzőművé­szeti Akadémián folytatta tanulmányait. Az első világháború idején szülővárosában egy jegyzői irodában vállalt munkát, magánúton fejlesztette festői képességeit. 1922-ben a Prágai Képzőművészeti Aka­démia hallgatója lett. Itt ismerkedett meg Ludovit Fulla festőművésszel, akivel meghitt baráti viszonyba került. Nagy hatással volt rá tanára, Mucha, de más hazai képzőművé­szek alkotásaiból is ihletet merített. 1929-től Bratislavában élt. az Iparművé­szeti Iskola tanára lett. Fulla és Galanda „Magánlevelek" címmel írt tanulmányait nyomtatásban is megjelen­tették; ezek a cikkek nagy hatással voltak a modern szlovák festészet kibontakozására. Galanda egy cseh származású tanítónőt vett feleségül. Házassága impulzust adott a munkájához. Alkotó pályájának ezt a szaka­szát a „rózsaszín" jelzővel illetik. Az ebben az időszakban készült műveire a neokubista stílus a jellemző. Hagyományos látásmódja az új áramlatok sodrában fokozatosan átalakul. Témáit a proletárság hétköznapjaiból meríti. Nem tartja magát tájfestőnek. Szerinte a jó kép­nek kifejezője a figurális alakok dinamikus elevensége. Bravúros technikával készült, gondolat­­gazdag képei magas művészi színvonalat képviselnek. Egyik könyvillusztrációját az 1 937-es Párizsi Világkiállításon ezüst pla­kettel jutalmazták. Szívesen ábrázolta a nőt, mint gyermekét ápoló, szeretetet nyújtó édesanyát, olvasó lányt stb. Élete teljében, 43 évesen érte a halál. Turcianske Teplicében, ez év november végén nyitják meg a Galanda emlékházat a nagyközönség számára. Schmidt László 9

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom