A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1989-09-15 / 38. szám

szentelték a toltékok. Az i. sz. a 8. században nyomultak a mexikói Kö­­zépső-magasföldre. Az eredetileg észak-nyugati sivatagok nomád népe csakhamar elfoglalta a Tolucai-völ­­gyet és csak 200 évvel később alapí­tották meg a fővárosukat, Tollánt. Itt a kilencszázas évek elején Mixcóatl dinasztiát alapított. Mixcóatl fia, Ce Acatl Topiltzin követte őt az uralko­dásban. Bölcsességéért népe Quet­­zalcóatl (Tollaskígyó) néven, főnapki­­rályként tisztelte. Quetzalcóatllal kezdődött a toltékok aranykora, a művészetek is felvirágoztak (kőfa­­ragványok, domborművek), az építé­szet is a felhők felé tört. A legenda szerint a Tollaskígyó hosszú uralkodás után meghason- I lőtt népével, és hű követőivel egyetemben elhagyta őket; a távoli Yucatáni-félszigeten te- 1 lepedett le és ott felépítették az ismert Chichen Itza-pira­­mist. A toltékok elsősorban ka­tonák voltak, így a pa­­| póknak meg kellett osz­taniuk velük a hatalmat. A toltékok főistene a há- J ború istene, az emberál­dozatra váró kegyetlen I Tezcatlipoca volt. A régészeti zóna nagy része még feltárásra vár; a környékbeli, kb. tízméteres dom­bok bizonyára még sok tolték épít­mény romjait őrzik. Quetzalcóatl nagy piramisát vala­ha díszes fal vette körül. Az ún. kígyófalon szép kígyórelief látható. A mintegy 15 méter magas piramis legfelső teraszán a több mint 5 mé­ter magas Atlasz-szobrok hódítják meg a látogatókat. E kolosszusok sisakos, mellvértes katonákat ábrá­zolnak. Ezek a szoboroszlopok tar­tották valaha a piramis tetején lévő szentély tetőzetét. A harcosok me­rev, zord tekintete és furcsa melldí­sze Daniként, a híres amatőr arche­ológust arra a következtetésre ihlet­te, hogy földöntúli civilizáció fiai épí­tették azokat. A helyi múzeumban képletesen ábrázolják azt a módot, ahogyan a majdnem henger alakú szobrokat három, egymáshoz csap­pal illeszkedő kőtömbből szerelték össze. Az Atlasz-szobrok egész Me­xikó legfényképezettebb emlékei közé tartoznak, egyetlen turista­piramisokhoz, hosszú, kanyargós ös­vény vezet: a különben pár percnyi fekvő emlékek eléréséhez több mint félórát kell számítani, mivel az em­léktárgyárusok úgy ellepik a turistá­kat, mint egyetlen nagy szöcskefel­hő ... A sok giccses tárgy között akadt jócskán ízléses és jutányos árú szuvenír is: elsősorban obszidiánból (kemény, vulkanikus eredetű kőzet) faragott kések, isteneket ábrázoló szobrocskák (a fénytől függően vál­tozó színűek) és mitológiai jelenete­ket megörökítő kerámiatáblák voltak a leginkább keresettek. Később sehol sem láttunk hasonló minőségű árut olcsóbban. Távolból a tulai Atlasz-harcosok szobrai agyagból gyúrt játékkatonák­nak tűnnek. A négy tulai piramist a Nap-, Hold-, Eső- és Szélistennek A mexikói főváros látogatóinak az a szerencséjük, hogy a számottevő em­lékek többsége autóbusszal könnyen megközelíthető. Egy verőfényes, rendkívül tiszta, szmogmentes reggelen (az ún. Sema­­na Santa, vagyis a húsvéti szenthét idején légkondicionált kisbusszal vágtunk neki az északi főútvonalnak. Aznap a tulai régészeti körzet és a tepotzotláni Aranytemplom megte­kintését vettük tervbe. Az „egyik szemem sír, a másik nevet" jelszó szerint az út jobb olda­lán siralmas, pléhből, deszkából és kartondobozokból összeeszkábált bódékat láttunk, mindegyikben kb. 8—10 tagú család nyomorog, a higi­énia teljes hiányában, minden ember­prospektusból sem hiányzanak. Tulától nem messze fekszik a 8 000 lakosú Tepotzotlán városka, 2 584 méteren a tenger szintje fe­lett. Érdekesség számba megy, hogy nem indián településen épült hanem maguk a spanyolok alapították. 1580-ban Mexikó érseke jezsuitákat telepített a városba, térítési és taní­tási feladatokkal Tepotzotlán fő ne­vezetessége a churriguereszk stílusú templom. Antonio de Mendoza, Új- Spanyolország első alkirálya, a szer­zetek rendfőnökeivel együtt előírta a templomok és kolostorok egysé­ges telepítési formáját. Az egyhajós templom vonalában kellett épülnie a kolostornak, nyitott félkör alakú ká­polnával. A két egyházi épület előtt volt az atrio (templomkert). A 16. század végén megjelent a spanyol reneszánsz első korszakának megfe­lelő platereszk díszítő stílus, ami tu­lajdonképpen a barokk filigrán ezüstművesség kőbe átültetett vál­tozata. A 17. század végén ez a stílus továbbfejlődött churrigueriz­­mussá, mely nevét Jósé Churriguera építészről kapta. Ez a káprázatos túldíszített barokk Mexikóban még túlzott:ibb variációban jelent meg, mint Spanyolországban. A Mexikót jellemző egzotikus növényekkel, gyümölcsökkel és indákkal fonták körül a szentek, angyalok és aposto­lok szobrait, domborműveit. A mű­vészettörténet ezt a stílust „mexikói bárokként" is emlegeti. A tepotzotláni Aranytemplomot Mexikó három legdíszesebb és leg­gazdagabb temploma közé sorolják. 1682-ben fejezték be. Francisco de Florencia atya tervezte, aki Új-Spa­­nyolországban a Jézus-társaság hi­vatalos krónikásának tisztjét töltöt­te be. A nemhívő látogatót is bámu­latba ejtik a 22 karátos aranyfüstle­­mezzel bevont gazdag faragású faol­tárok. A rejtelmesen csillogó temp­lombelső egyetlen hajójában öt oltár van. Az említett trópusi fafolyondá­rok özönéből Szűz Mária, az aposto­lok, egyházatyák és szentek szobrai domborodnak ki. Az ónix ablakok kevés fényt bocsátanak be, ezzel is misztikus légkört kölcsönözve a templomnak. DUNAI BÉLA séges élet kilátása nélkül. Becslések szerint a főváros lakosainak 20—30 százalékát épp ilyen vidékről beván­dorolt szerencsétlenek alkotják. Mintegy vigasztalásul az út bal olda­lát óriási, mesébe illő kaktuszok sze­gélyezték. Mellesleg: kaktuszból gyártják a híres mexikói nemzeti sze­szesitalt, a tequilát. Ennek — tájan­ként — 25 válfaját is ismerik. Kak­tusztermék még további két nemzeti szeszesitaluk is: a pulque és a mez­­cal. A tulai régészeti körzetbe a helyi, aránylag szerény leletekkel bíró mú­zeumon keresztül kell belépni. A tulai

Next

/
Oldalképek
Tartalom