A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-09-15 / 38. szám
Az új művelődési központban egyelőre kevés a valamirevaló rendezvény SZÉP FALU A DOMBOLDALON A hegyek lábánál meghúzódó Kökeszi (Kamenné Kosihy) eredetéről a községi krónikából édeskeveset tudhat meg az ember. Ugyanis a — szlovák nyelven irt — vaskos könyv néhány lapja foglalkozik csupán a régmúlt évszázadok történetével. Egy viszont bizonyos, s ezt a krónikairó is elismeri: a települést Kükezü néven egy 1135-ben datált okirat említi először. Az 1669-es esztendőben megsemmisült a falu. A vidékre rázúdult törökök Kőkeszit is teljesen feldúlták, lakóit lemészárolták vagy rabszíjra fűzve magukkal hurcolták. Ám pár évvel később már megjelentek az első honjvisszaj-foglalók a porig rombolt településen. Ma a falucskának 369 lakosa van, s központi település: a Kökeszi Helyi Nemzeti Bizottságról Zsilka László hnb-elnök és néhány társa öt kis falu életét igazgatja. Hétköznap van, dologidő, hát nem sok emberrel találkozom az utcán. A dombtetőn, a piros tornyú, piros cserepes templom szomszédságában találkozom az idős Cibulya házaspárral. — Cibulya Ágoston Pálnak hívnak — parolázik velem a házigazda —, apám ragaszkodott mindenáron az errefelé szokatlan Ágoston névhez is, de mindenki csak Palinak szólít. A falubeliek csak a sorozáskor tudták meg, hogy két keresztnévvel büszkélkedhetem. — Egy fiunk van, annak is Pali a neve — A villanyhálózat szintén felújításra szorul Nemcsak maganházak épülnek, a szövetkezet is új székházat épít szól közbe élete párja, a nehezen halló Ilonka néni —, sőt a fiúunokánk is Pál névre hallgat. A gyerekek kiröppentek a szülői fészekből, kereken tíz esztendeje kettecskén éldegélünk a portán, pedig valamikor, tizenkilenc éven át, heten éltünk egyetlen zsebkendőnyi helyiségben... Pali bácsi jobb keze felemelt mutatóujjával jelzi: szót kér, mire felesége azonnal visszafogja a szavát. — Ritkán mozdulok ki hosszabb időre hazulról, de a minap végigsétáltam a településen — folytatja a mondanivalóját. — Takaros porták, emeletes házak sorakoznak az egykori aprócska épületek helyén. Fiatal koromban még az intéző úrnak sem volt ilyen csodamasinája, bök az asztalon álló táskarádió felé. most meg, ahogy hallom, sok családnál már televízióból is több található. És még a pelyhedző állú legénykék is csillogóvillogó autóval furikáznak. Ez aztán a jó világ! Most jó élni, öröm fiatalnak lenni. Nekünk állandó gürcöléssel teltek a napjaink ... Amikor elbúcsúzom tőlük, a két idős ember az udvar széléig kísér. A buszmegállónál egy fiatalemberrel elegyedek szóba. Mánya Gyula 30 esztendős, lelkes sportbarát, ö edzi, persze csak társadalmi munkában, az ifjúsági futballcsapatot is. — Igyekvő emberek laknak minálunk — állítja —, hajnaltól késő estig, látástól vakulásig dolgoznak, a kocsma bevételét kevesen gyarapítják. Talán kicsit már túlzásba is viszszük az igyekezetét, az örökös hajtás miatt nem érünk rá pihenni, szórakozni sem. Igaz, a kultúra mostohagyerek a faluban. Nem is emlékszem, mikor játszottak kökesziek utoljára színdarabot. Pedig december óta több millió koronát érő művelődési házunk meg hivatásos népművelőnk is van. A sportegyesület csak focicsapattal büszkélkedhet, s az ifjúsági szervezet szekere is döcögve halad. Az italbolt és az élelmiszerüzlet egy ütött - kopott főtéri saroképületben tanyázik. Az ivó vezetője Maulík Emília. — A környéken nálam a legnagyobb a forgalom — fogalmaz —, mégis csupán mintegy 30 ezer koronányi a bevételem havonta. Régóta hiánycikk a csokoládé, az édesség. Dologidőben, estefelé, munkából hazafelé menet még csak-csak beugranak egy sörre az emberek, de télen már nem szívesen mozdulnak ki lakásukból, a kocsmai italok helyett saját termésű boraikat fogyasztják. A régi híres-hírhedt „szeszkirályok" kidőltek már a sorból. Kőkesziben születtem, 32 éve vagyok kocsmáros, idehaza hatodik éve dolgozom. Remélem őszre, tél elejére átköltözhetünk az új épületbe. Egy ajtóval odébb a 38 esztendős Nászali Katalin boltvezető tájékoztat. — Sok a gondom-bajom mostanság — kesereg —, elenyészően kevés nápolyiféleséget és üdítőt kapok, de a húsfélék közül sem az érkezik, amit megrendeltem. Mosószerekből is gyatra az ellátás. A polgárok igényesek, de idehaza nem tudják.elkölteni a pénzüket. Havi forgalmam 100 000 korona körül mozog . .. Régebben, lánykoromban esténként vagy vasárnap délutánonként kiültünk a ház elé a padra csevegni, beszélgetni, most viszont senki sem ér rá tereferélni, a pénzt hajszolják az emberek. Idevalósi vagyok, hát örülök, hogy a nemzeti bizottság mostani vezetői már szívükön viselik a falu sorsát. Megoldódott végre valahára a szemételszállítás problémája, és ismét lehet építkezésre alkalmas telket vásárolni. — Új utcát is nyitunk — folytatja Zsilka László hnb-elnök néhány házzal odébb, hivatali szobájában, a megkezdett gondolatsort —, s a közeljövőben a kultúra ápolására is nagyobb gondot fogunk fordítani. Öt falu kulturális életéről kell gondoskodnom — kezdi a beszélgetést a Terbegecröl (Trebusovce) ingázó Petrovics Piroska népművelő —, s ez bizony komoly feladat elé állít. Remélem, hogy miután van működési otthonunk, már a tömegszervezetek is felébrednek Csipkerózsika-álmukból, s hozzáláthatunk az érdemi munkához. Régebben a környező községekben citerazenekar. énekkar, meg tánccsoport is működött, most pedig ... Az embereket nehéz kimozdítani a tespedésből. A kökeszi gyerekek Csábon (Cebovce) vagy Ipolynyéken (Vinica) tanulnak, a volt alapiskola épületében posta nyílt. Az óvoda a nemzeti bizottság szárnyépületében működik. A falu lakosainak nagy hányada az egyre jobban magára találó földműves-szövetkezetben dolgozik, a többiek a környező városokba ingáznak. Újból benyitok Zsilka Lászlóhoz. — A ravatalozónk már épül, de tűzoltószertár is kellene — sorolja terveiket —. meg a bekötőutainkra is nagyon ráférne egy alapos tatarozás. A villanyhálózat elöregedett, szintén felújításra szorul. A hangosbemondót havonta javíttatjuk. Az óvodát és a nemzeti bizottságot is új épületbe illene költöztetni ... Temérdek a tennivaló, a középületek maholnap tönkremennek, elődeim — úgy tűnik — nem sokat törődtek a falufejlesztéssel. S a nagymérvű lemaradást nehéz pár hónap alatt behozni. Éppen ezért nagy szükségünk van a lakosság megértésére és hathatós támogatására. Valóban, hisz összefogással a legnagyobb problémák is megoldhatók, a legnagyobb gondok is leküzdhetők. Csak akarni kell tenni a jót! ZOLCZER LÁSZLÓ A szerző felvételei
