A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-09-01 / 36. szám
Sigourney Weaver, akit a magyar közönség a Diplomás örömlányban látott, filmen eljátszotta azt a tudósasszonyt, aki gorillákkal végzett rendkívül érdekes kísérleteket, és tragikus körülmények között halt meg. Dián Fossey volt a kiváló antropológusnö, aki éietét az állatoknak szentelte. A film címe: Gorillák a ködben. Ebből a filmből való ez a két kép. Isabella Rossellini, aki Ingrid Bergman és Roberto Rossellini filmrendező leánya, az utóbbi években a Láncomé kozmetikai cikkeit reklámozzta, föl is ment a cég forgalma huszonöt százalékkal. Isabella Rossellini korábban filmezett, de egy időre abbahagyta. Harminchat éves, New Yorkban él. És nemrég ismét felvevőgép elé állt: Ted Danson oldalán a Félrelépések című film főszerepét játszotta el. KÖNYV Moldova György: Ki ölte meg a Holt-tengert? Moldova György — lelkes olvasói tudták róla már eddig is — remek megfigyelő, nagyszerű tollfongató, kiváló riporter. Újabb riportkötete mégis meglepetés, ezúttal ugyanis külhoni élményeit rendezte sajtó alá. izraeli barangolásait adta közre egy karcsú, papír borítású kötetben: bibliai tájakra kalauzol el bennünket. Az írás, első betűjétől az utolsóig érdekes olvasmány, hisz megszokhattuk már: Moldovával mindig történik valami. Legtöbbször a „saját szakállára", meg újdonsült barátai és ismerősei javaslatait megfogadva indul el becserkészni a várost, az országot. Sok különös sorsú emberrel találkozott... Volt a zsidók legszentebb helyén, a Siratófalnál is. A vágyaikat, reményeiket, óhajaikat tartalmazó kivánságcédulákat eme kőfal repedéseibe dugdossák a világ minden tájáról idesereglö emberek. Átellenben a II. világháborúban, többnyire vadállati kegyetlenséggel, barbár módon elpusztított 6 millió zsidó emlékére felállított emlékmű áll. Auschwitz szörnyűségeit senki sem felejti. Jeruzsálemben minden hétvége hármas ünnep: a péntek a mohamedánoké, a szombat a zsidóké, a vasárnap pedig a keresztényeké. Jár Moldova a történelmi nevezetes emlékhelyeken, az Olajfák-hegyén, a temetőben például, ahol 50 000 dollárt is elkérnek egy sírhelyért, de mégis sokan leszurkolják a temérdek pénzt, hiszen hitük szerint a világ végén éppen az Olajfák-hegyén eltemetettek fognak először feltámadni. Izrael a nagy ellentétek országa. Az utcai szemétkosarak ujjnyi vastag fémlemezből készülnek, hogy egy esetleges bennük elrejtett bomba robbanásának erejét minél jobban felfogja, tompítsa. „Összezúztam Izraelt — vésette fel háromezer-háromszáz éwel ezelőtt Meri Neptah fáraó egy fekete gránittömbre —, magva sem maradt." Tévedett az istenember. Izrael ma is létezik, sőt virágzik, a fáraó neve viszont feledésbe merült... A kibucokra épülő Izrael elvben még az ellenséggel is kereskedik. Zolczer László Hamvas Béla: A láthatatlan történet A nagy Hamvas-reneszánsz idején, az eddig ismeretlen-kiadatlan műveken túl ismét megjelentek a könyvespolcokon a hajdan már kiadott, ám negyven-ötven éve föllelhetetlen régi tomuszok. így az 1943-ban napvilágot látott esszé-kötet, „A láthatatlan történet", a hamvasi problematika első, s tüstént szinte véglegesnek tűnő fölvázolása. Ma, negyvenöt esztendő múltán olvasva e remekeket, úgy érezzük, e kötetben megtalálható a teljes Hamvas Béla. „Mythos azért van, mert a tömeg nem tud gondolkodni, belátni és mérlegelni: a mythos a szenvedély, a vágy, az ösztön lecsapódása — olvassuk például a „Vízöntő"-ben. Ugyaninnen való ez is: „Az óceán a tudattalan és a tudattalan az óceán. Vízözön annyi, mint elmerülni a tudattalanban. Ma éljük ezt a belső vízözönt". S itt találjuk azt is, hogy „az ember, akit primitívnek hívnak, nem az idők legelejéről származik, hanem az idők legvégéről. Ez a történetutáni ember". A „Wordsworth avagy a Zöld filozófiájában" pedig ilyeneket találunk: „a láthatatlanban minden összefügg". Avagy: „Mindenki a maga számára boldog, ahogy mindenki a más számára szeret. Ezért a boldogsággal a magány jár együtt, ahogy a szeretettel a közösség", amiből is következik, hogy „Az öröm nem egyéb, mint az eggyévált sok". „A láthatatlan történet" legidötáHóbb tanulmánya azonban, legalábbis megítélésünk szerint, a „Poéta Sacer". „Mallarmé volt az első költő, aki látta, hogy értelmét már a tervszerű elrejtőzés is elvesztette ... Baudelaire kora elmúlt: ő úgy volt áldozat; a parnasse kora is elmúlt: azok úgy voltak áldozatok; Verlaine kora is elmúlt: ő úgy volt áldozat. Mallarmé felismerte, hogy neki másképpen kell annak lennie és vállalta". Aligha tudnánk e tömör, kiragadott idézeteknél pontosabban ismertetni, legalábbis kereteink között, a bonyolult Hamvas Béla-i világnézetet. Gondolom, nem is a mi feladatunk ezt megtenni. Mi csak újra meg újra egyet akarunk: felhívni az olvasó figyelmét egy-egy figyelemreméltó újdonságra. Hamvas Béla mindmáig gyakorlatilag ismeretlen Író volt, a könyvei most válnak ismertekké, mi is most kell hát. hogy közvetítsük gondolatait a mi olvasóink felé. (cselényi) KIÁLLÍTÁS Designé; az NDK-ból Nem kell ahhoz újságírónak lenni, hogy az ember panaszkodhasson. Elég körbepillantani egy vadonatúj, frissen berendezett lakótelepi lakásban, s az egyszerű halandó is rögvest rádöbben, hogy az ipari formatervezéssel bizony hadilábon állunk. Hadilábon, hiszen az ízléses falicsempe örökös hiánycikknek számít, s legföljebb ormótlan vázát kapni bőven, ám abból viszont a vevő nem kér. Ráadásul: tetszetős és árban hozzáférhető áru ki tudja mikor lesz ismét, elvégre a kért szín és minta gyártása szakaszos — ami a gyakorlatban aztán azt jelenti, hogy ipari formatervezés ide, design oda, az ember megveszi, ami éppen van ... Mindezt pusztán azért említem, mert a fentiek tudatában örömmel léptem be az NDK bratislavai kulturális központjának helyiségeibe, ahol augusztusban a weimari Lucas Granach Alkotóműhelyben tömörülő festők, grafikusok, de főképpen az itt csoportosuló iparművészek munkái voltak megtekinthetők. Gondolom, amit a szóban forgó művészi csoportosulás tagjai színvonal és formatervezési szempontból jónak láttak, az ott szerepelt a weimariak bratislavai tárlatán. Ebben a felfogásban ez a kis híján másfélszáz képzőművészeti alkotást és iparművészeti cikket bemutató kiállítás amolyan tetszetős árubemutató is volt — noha meggyőződésem, hogy a rendezők nem az NDK iparmüvészete közvetlen reklámjának szánták. És arról meg már végleg nem a Lucas Granach alkotócsoport tagjai tehetnek, hogy tájainkon annyira esetleges az esztétikailag is elfogadható iparművészeti cikkek kínálata, hogy szinté minden reklámnak minősül, ami ebben a témakörben nálunk ilyen-olyan formában közszemlére kerül. És hogy mennyire hátul, valóban valahol a sor végén kullog a találékonysággal és igaz értékrenddel megáldott honi iparművészet, divatos szóval élve n V HALLOTTUK n I OLVASTUK LÍLl 1 LÁTTUK a dizájn, azt az egyszerű összehasonlítás alapján éppen ez az NDK bratislavai kulturális centrumában rendezett kiállítás is bizonyította. A felzárkózást legföljebb remélni merem. (miklósi) TELEVÍZIÓ Az öreg halász és a tenger Ha az ember megöregszik, szinte törvényszerűen cserbenhagyogatják a kellemes, vonzó tulajdonságai. Ritkulnak mellőle a rokonok. jóbarátok, és — amikor egyre nagyobb szüksége lenne a segítségre, gyámolításra — egyedül marad. Még a jószerencse is elpártol mellőle. A nagy, sikeres küzdelmek lassan-lassan csak emlékeiben élnek! Az ö horgára már igazi „nagy hal" nem igen akad. Pedig szeretne kiállni újabb küzdelemre, mielőtt!... Mert úgy érzi, még mindig rendelkezik kellő erővel és bátorsággal. Vagy talán csak vakmerő elszántsággal? Mindegy, még egyszer, egyszál magában kievez a nyüt tengerre, hogy sorsán keresztül vágva, elébe menjen a szerencsének! És a nagy hal horogra akad ... Igen ám, de nem elég csak megérinteni a szerencsét, hanem meg is kell tudni tartani azt! Révbe evezni vele, értékké tenni, jóllakni, újabb erőt átmenteni belőle. Az ilyen „átmentő" küzdelemhez pedig nem elegendő az elszántság magában! Valódi erő is szükségeltetik! Engedelmes kéz, amelyik akkor és azt teszi, amikor és ahogyan kell! Gyomor, mely befogadja. megemészti a nyers hal húsát is! Szív, amely nem görcsöl be a vérszagra gyülekező cápák láttán! Fizikum, amelyik nem mondja fel a szolgálatot az ádáz küzdelem közepette. Agy, amely vádol ugyan, hogy az ember a nyílt tengerre csatangolva magára haragította a sorsot, de a harc. a küzdelem mellett dönt!... Aztán, hogy megharcolja a maga harcát, partra vitorláztatja a nagy halat, azaz csak annak csontvázát!... És bár holtfáradtan, kimerültén, mégis azzal a büszke, dacos megállapítással dől le nyomorúságos dikójára, hogy lám; „Az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem lehet!" Amikor sok éwel ezelőtt először láttam Ernest Hemingway: Öreg halász és a tenger című kis regényének filmváltozatát, benne csak a látványos kalandot keresve — szó mi szó: itt-ott unalmasnak találtam. Most. hogy a televízió közvetítette, teljes átéléssel néztem végig, s mert közben életkorban egészen közel kerültem az öreg halászhoz, ráeszméltem, hogy némi átigazítással a történet akár rólam is szólhatna ... Mert mindannyiunkkal megeshet — legyen az illető halász, vadász, madarász, író vagy színész — hogy egyszer még kisompolyog a mélyvizű tengerre egy utolsó erőpróbára. Mert a küzdelemről, jószerencséröl, sikerről, tapsról, a „nagy hal"-ról — amíg csak él az ember! — lemondani nem lehet. Az öreg halász — Spencer Tracy — alakítása élménytnyújtó volt. Kovács József 9
