A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-07-01 / 27. szám
A digitális képmagnó rögös útja Külföldi folyóiratokat, prospektusokat böngészve gyakran szemünkbe ötlik a csábító ajánlat: meglehetősen olcsó digitális képmagnókat hirdetnek, kínálnak, ismertetnek szinte mindegyik elektronikával foglalkozó kiadványban. A hagyományos készülék árának másfélszerese igazán semmiségnek tűnik a digitális videóért, amely torzításmentesen veszi fel a műsort, korlátlan számú kópia v előállítására képes, a trükklehetőségekről nem is beszélve. Ekkorát fejlődött volna az elektronikai ipar az utóbbi években, hogy már a nagy sűrűségű integrált áramköröket tartalmazó készülékeket is reklámáron vesztegetik? Vagy netán mégsem olyan szép a „menyasszony", mint ahogy azt az előzetes hírek alapján várni lehetne?További érdekfeszitő kérdések feltevése helyett rögtön elöljáróban érdemes tisztázni: ugyanúgy nem digitális ez a képmagnó, mint ahogy a forgalomban levő — ezzel a jelzéssel ellátott — tévékészülék sem az, mindkét esetben arról van szó, hogy bizonyos áramkörök lehetővé tesznek egyes pluszszolgáltatásokat. A tévénél a beprogramozott csatorna száma jelenik meg a képernyő bal felső sarkában mig a képmagnó több olyan szolgáltatást nyújt, amikre az eddigi — tisztán analóg — készülékek nem voltak képesek. További félreértések elkerülése végett érdemes röviden elidőzni a digitális képmagnózás kérdésénél, majd összevetni ezt a technológiát a ma már hozzáférhető és digitálisnak nevezett készülékekkel. Évtizedekre nyúlik vissza a digitális képmagnó megkonstruálásának a lehetősége, hiszen a televíziós technikának épp a mágneses képtárolás a leggyengébb „láncszeme". Míg az optikai kép átalakítását villamos jelekké aránylag jó hatásfokkal sikerült megoldani, majd ezeket a külső behatásoktól megóvni, addig a képmagnó szalagjára felkerült műsor minőségének a megőrzése egyáltalán nem egyszerű kérdés, a másolási problémákról nem is beszélve. Az információ zavarmentes megőrzése a mágnesszalagon egyaránt gondot okoz a hang és a kép esetében. Mig a magnetofonoknak 20 kHz-nél nagyobb sávszélességet nem kell felvenniük, addig a képmagnónak kétszázszor nagyobb(l), vagyis 4 MHz-es sávszélességgel is meg kell birkóznia. Csakhogy a felvett rezgésszám — és sávszélesség — nem csupán a magnófej méretétől és a szalagsebességtöl függ, hanem a magnószalag mágnesrészecskéinek finomságától — szemcsézettségétől is. A magasabb rezgésszámú jel tárolásához jóval finomabbra őrölt hordozórétegre van szükség, hiszen minden egyes szemcse elemi mágnes is lehet (a legnagyobb frekvenciákon). Itt jelentkezik az első probléma: minél kisebb a szemcsenagyság — ezzel összhangban pedig a felvevő magnófej rése —, annál gyengébben mágnesezödik fel, vagyis annál kisebb a visszamaradó (remanens) indukció értéke. Ez viszont nagymértékben rontja a jel/zörej arányt ami minőségromlás formájában válik érzékelhetővé. Minden felmágnesezett ferromágneses anyagban egy idő után lemágnesezödési folyamatok játszódnak le. Ez egyrészt spontán folyamat, másrészt összefügg az egész világűrt átjáró kozmikus sugárzással, valamint az ipari és civilizációs tevékenység során keletkező mesterséges elektronmágneses hullámokkal. Minden villamos berendezés (motor, infrasütö, rádió, tévé, stb.) elektromágneses jeleket bocsát ki. Az ilyen külső hatások miatt a mágnesszalagra felvett műsor jel/zörej aránya tovább romlik, ami határesetben oda is vezethet, hogy a szalag tartalma egy idő után teljesen élvezhetetlenné válik. Ez a szalagromlásnak nevezett jelenség nemcsak az amatőröknek okoz gondot, hanem a tévétársaságoknak is, mivel milliókért létrehozott tévéjátékaik tárolását, az utókor számára való megőrzését veszélyezteti. Mindamellett a legtöbb probléma a másolásnál jelentkezik. Ebből az amatőr legföként azt érzékeli hogy a kölcsönbe kapott kazettán a színek torzítva jelennek meg, a kevésbé megvilágított helyeken a képernyőn finom hóesésre emlékeztető ún. zaj látható, az erős színek közötti átmenet elmosódott, néha zavaró vékony csíkok jelennek meg a képernyőn, a függőleges kontúrok olykor hullámzanak sőt az is előfordul, hogy a kép „ugrál". A kazetta átmásolása után szomorúan veszi tudomásul, hogy az új felvételen ezek a hibák fokozott mértékben érvényesülnek, felerősödve jelennek meg, a kép minősége pedig érzékelhetően gyengébb. Mindez annak következménye, hogy az átmásolási eljárásnál a mágnesfejben lejátszódó veszteségek (mágneses ellenállás), a felvevőfej mágneses terének szórása és a nem tökéletes szalagfekvés következtében nagyjából 3 dB (tehát mintegy 30 %) veszteség lép fel minden egyes kópia elkészítésénél. Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy a második kópia minősége kereken 50 %-al alacsonyabb az eredetiénél! Tévedés azt hinni, hogy a professzionális gyakorlatban könnyedén átsiklanak e kérdés fölött. A televíziós társaságoknál alkalmazott gyártási eljárás ugyanis eleve előrevetíti, hogy csupán a harmadik vagy negyedik másolat kerül sugárzásra. A „nyersanyagot" ugyanis nem egyszer különböző formátumú szalagra veszik fel. Ezt a mesterfelvételt átmásolják (munkakópia), majd vágják (anyakópia). Az elektronikusan összemontirozott műsort átmásolják az adásba kerülő szalagra (sugárzási kópia). Ha meggondoljuk, hogy a harmadik másolat elkészítéséig mennyi torzulást, veszteséget szenved az eredeti jel, aligha csodálkozunk a tévések gondján. Viszont mindezek a problémák egycsapásra megoldódnak a tévékép digitalizálása után. Ez esetben ugyanis nem a jel nagysága és burokgörbéje a döntő, csupán az impulzus jelenléte vagy hiánya, ennek megfelelően minőségromlásra nincs lehetőség. Az analóg televíziózással szemben — ahol a burokgörbe hordozza a kép- és a hanginformációt, így ennek torzulása szükségszerűen minőségromlásként jelenik meg —, a digitális technikában a burokgörbének nincs jelentősége, hiszen négyszögjelek (impulzusok) kerülnek átvitelre és a képszalagra. Ebben az esetben ha kimutatható az impulzus jelenléte vagy hiánya, teljesen közömbös, hogy annak az alakja torzult-e vagy sem (tehát eltér az eredeti négyszög jeltől). Így aztán a jelet nem is erősítik, hanem voltaképpen regenerálják, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy mindenfajta torzulás után — átvitel, kódolás, másolás stb. — visszaállítható annak eredeti alakja. Szakkiállításokon mutattak be már olyan képkazettát, amely az eredeti felvétel századik generációs kópiájának a százegyedik másolata volt és sem műszerrel, sem szabad szemmel nem lehetett megkülönböztetni az eredetitől. A fentiek fényében felvetődik a teljesen logikus kérdés: miért nem használnak már minden tévéstúdióban digitális képmagnót? A válasz rendkívül egyszerű: mert nagyon technológiaigényes, előállítását évtizedekig nem lehetett megnyugtatóan megoldani, amikor meg ez sikerült, a borsos ár állt az alkalmazhatóság útjába. Ugyanis ahhoz, hogy másodpercenként huszonötször digitális formába kódolják a félmilló képpontból álló tévéképet, amelyet nyolc bites információcsomaggal kell leírni, legalább százmillió bitet kell feldolgozni minden egyes másodpercben! Az ilyen gyors feldolgozáshoz pedig már elengedhetetlen a nagyon nagy sűrűségű VLSI (Verry Large Scale Integration) áramkörök tömeges alkalmazása. Csakhogy ettől az ár a csillagos égig röppen. így aztán a hanglemezstúdiókkal ellentétben — ahol a magnószalagon tárolt mesterfelvételt digitális technikával készítik el szerte a világon — a tévéstúdiókban bizony még fehér hollónak számit a digitális képmagnó. Tömeges elterjedése elsősorban új, olcsóbb technológiák kidolgozásának függvénye. Minden bizonynyal a következő évtized ezen új technika előretörésének a jegyében zajlik majd. Annál is inkább, mert már egyes stúdióberendezések is kaphatók, amelyek impulzuskombinációkkal dolgoznak. Sokkal egyszerűbb és olcsóbb viszont, ha nincs szükség a képtartalom huszonötszörös feldolgozásárat másodpercenként, tehát ha állóképpel lehet dolgozni. Ilyen trükk-keverök már évek óta üzemelnek. A leggyakrabban a kép látszólagos elforgatására használják a térben valamilyen tengely körül. Napjainkban ez a megoldás annyira megszokott már, hogy a néző oda se figyel, ha látja. Mivel a televíziós láncok jelenleg analóg jellel dolgoznak, a digitális trükkökre csak analóg/digitális jelátalakítás után kerülhet sor. A digitalizált kép aztán egy tárlóba (memóriába) kerül. A tárlóból való kiolvasás módja határozza meg az alkalmazott trükköt, amely végül is látható a képernyőn. A leggyakoribb ezek közül a már említett forgatás, továbbá a képmező felosztása (kvadrantizálás), negatív képtartalom megjelenítése, a kicsinyítés és nagyítás, mozaikképpé való átalakítás és a kép deformálása (maszkolási eljárás). A trükkmegoldás kivitelezése után digitális/analóg átalakítóval ismét analóg jelet kapunk, végül is már ez látható a képernyőn. A ma használatos stúdióberendezésekhez hasonlóan az amatör „digitális" képmagnók is analóg készülékek, viszont néhány digitális szolgáltatást azért nyújtanak, így aki azt hiszi, hogy a szalagba is impulzuskombinációk formájában kerül a kép és a hang, menthetetlenül csalódik. Erre a képmagnóra ugyanis még várnia kell egy ideig. Ha viszont kedvét leli abban, hogy a felvett műsorral különféle manipulációkat végezzen, talán nem sajnálja a költségtöbbletet az új masináért. TUDOMANT TECHNIKA A legegyszerűbb digitális trükkmegoldás a kép kicsinyítése és nagyítása. Az előbbi esetben lehetőség nyílik arra is, hogy több állókép (2,5,9 vagy 16) jelenjen meg egymás társaságában. A tárló olvasási módjának megváltoztatásával a kép nagyíthatóvá válik. Persze eközben nem szabad megfeledkezni arról, hogy a filmmel ellentétben a tévékép sorokból áll tössze, Így kétszeres nagyításnál ezek a csíkok duplaszélességűnek látszanak. Ennek megfelelően eme trükklehetőség csak meglehetősen korlátozottan használható fel. Gyakran látható a tévéadásban a szolarizációnak nevezett képi megoldás, amit digitális képmagnókkal gombnyomásra is előállíthatunk. Ez esetben az egyes színek villódznak illetve pozitív-negatív átmenetbe kapcsolhatók. Különösen videoklippeknél alkalmazzák gyakran ezt a megoldást. Ennél gyakrabban csak a grafik-art-nak nevezett mozaik trükköt használják. Ilyenkor a képtartalom kisebb-nagyobb mozaikkockákra esik szét. Általában a képváltásokat kivitelezik ezzel a módszerrel, ilyenkor a mozaikokra szétesett előző képből áll össze az új képtartalom. A trükklehetőségeken kívül van a „digitális" képmagnónak egy számottevő előnye hagyományos analóg társával szemben : a tárló képjavításra is felhasználható. A szalagról jövő valós és az előző — tárolt — képtartalom összehasonlításával (akárcsak a filmnél, itt is huszonöt állókép jelenik meg másodpercenként, amelyek képtartalma épphogy csak különbözik egymástól) a jel/ zaj arány csaknem 3 dB-lel javítható. Ez abban az esetben jelent segítséget az amatőrnek, ha már eleve gyengébb minőségű a felvétele. Vagy netán másolni kíván, ekkor a veszteségek nagymértékben csökkenthetők ezzel a módszerrel. Természetesen csodát ettől a megoldástól sem lehet várni, de érezhető minőségjavulást igen. A piacon jelenleg kapható készülékek közül a Hitachi VT—585 E és a Loewe OC—570 H típus a legkomfortosabb. Ezen 2, 4, 9 vagy 16 kép jeleníthető meg egyszerre a képernyőn, szolarizációra és mozaiktrükkre is képes, amellett egy évre előre programozható tévéműsorok felvételére. Ára kétszerese egy átlagos képmagnóénak, hátránya viszont, hogy zajcsökkentővel nem szerelték fel. Van viszont zajcsökkentője a NEC DX 3000 G és DX 1000 G képmagnónak, ez azonban nem rendelkezik a képosztás lehetőségével, sőt trükkökre (mozaik, szolarizáció) sem képes. A legolcsóbbak egyike a Sharp VC-D készülék, amely ugyancsak egy évre előre programozható, 2 és 9 állókép jeleníthető meg vele egyidejűleg. Mint előnyös árából sejthető, zajcsökkentövei és trükklehetőségekkel nem szerelték fel. Összegezve: a digitálisnak nevezett újfajta analóg képmagnók előrelépést jelentenek az eddigi típusokhoz képest, viszont képességeiket, szolgáltatásaikat tekintve még távol állnak az igazi digitalizálástól. Bár egy évtizeddel ezelőtt gyors karriert jósoltak a szakemberek a teljesen digitális képmagnónak, a jelek szerint a magas ár, a nagy technológiaigényesség miatt útja rögösebb, mint azt eredetileg gondolták. Bár tömeges elterjedésére még mindig várni kell, kétség sem férhet hozzá, hogy a digitális képmagnóé a jövő. OZOGÁNY ERNŐ 16
