A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-07-28 / 31. szám
Kölcsey Ferenc írta 1826-ban — nemzeti hagyományaink után nyomozva — a következő sorokat: „A több százados daltöredék, melly a magyar gyermek ajkán mai napiglan zeng: „Lengyel László jó királyunk, az is nekünk ellenségünk" bizonyítja, hogy valaha a köznépi költő messzebb kitekintett a haza történeteire.. A koszorús költő az idézett sorokat több mint másfél évszázada vetette papírra. Vajon korunkban egyáltalán él-e még a dal a magyar gyermek ajkán? Igen, él, a Mátyusföldön is. Legismertebb változatait mint sorjátékokat az Adj, király, katonát! játékhoz hasonlóan játsszák. A középkorú vagy idősebb adatközlők más játékcsoportokba tartozó változatait is ismerik, játszották gyermekkorukban. Ki- és befordul változatát úgy játszották, hogy kézfogással félkörbe álltak; a két szélső között a kővetkező párbeszéd hangzott el: — Át mehetünk a h Idátokon ? — Nem, mert nem tudjuk, ki népei vagytok. — Lengyel László jó királyé. — Az is ellenségünk. — Minő való ellenségtek ? — Minapában átjöttetek, Hidunk lábát eltörtétek, Mégsem csináltattátok meg. A párbeszéd után közösen énekelték és szükség szerint ismételték a következő dalocskát: Ácsok vagyunk, áncsorogunk. Fenyőfából kifaragunk. Ingyen aranyozunk! A dalt a bal szélső kezdte meg, ki a többieket kézfogással maga Után vezetve átbújt a sor jobb oldalán álló játékosok karja alatt, majd tovább keringve a soron levő karja alatt. Az átbújásokkal egyidejűleg — minthogy egymás kezét nem volt szabad elengedniük — a két szélső kivételével minden játékos kifordult. s kezük a mellükön kereszttartásba került. Mikor már mindnyájan kifordultak, a szélsők egymásba kapaszkodtak, és feldöngették egymást és a társaikat. A befejező részt játszották úgy is, hogy a dalt ismételgetve fokozatosan visszafordultak eredeti állásukba. (Taiiós — TomáSikovo) A játék eredetibb hidasjáték változatát inkább lányok játszották. Ketten egymással szembeálltak, s kezüket egybetéve alacsony „kaput” tartottak. A többiek a kapuval szemben felsorakoztak egymás mögé, és várták, hogy a „kapusok" megszólítsák őket. A kapusok és a sor között a következő párbeszéd hangzott el: — Ácsok vagyunk ásétozunk. Fenyőfából fönt faragunk. Ingyen aranyozunk. — Mivel aranyoztok? — Rézzel és ólommal. — Ólom igen o/vadékos. Réz igen repedékes. Vaskapunak vámja van. — Micsoda vámja van? — Piros alma most bimbózik, Egy szép leány most búcsúzik... A befejező mondatot — melynél a i kapusok kezüket magasabbra emelve > hirtelen kinyitották a kaput — közösen mondták: — Bújj, bújj, bukros, kukurikú! Erre a sor gyorsan elindult, hogy a | nyitott kapun minél többen átújjanak, i ugyanis a „kukurikú" elhangzása után a kapusok ismét lecsukták a kaput. Amelyik játékos a kapuban rekedt, a megegyezés szerint vagy kiesett a játékból, j vagy pedig beállt valamelyik kapus háta i mögé, hogy hasonló sorsú társ érkézé- : sekor ő is kaput alkothasson. Ismétléskor a párbeszédet tehát egyre több j kapus mondta. A játékot a jobb vagy bal oldali kapus ] kerülgetésével mindaddig folytatták, míg j a sor el nem fogyott. (Pozsonyvezekény — j Vozokany) A játékot egész Európában ismerik és ] játsszák, de a magyartól eltérő szöveg- í gél. A magyar játékdal a 15. században ] került a játékba, s feltételezhetően az I. I Ulászló által vezetett magyarok és az j Erzsébet királyné (Albert király özvegye) által vezetett németek egyik összecsa- j páséról költött korabeli dal töredéke. I GAGYOR JÓZSEF Fotó: Gyökeres György
