A Hét 1989/2 (34. évfolyam, 27-52. szám)
1989-07-01 / 27. szám
nem érte el a beérés ideális állapotát —, hogy végre találkozhattunk ezzel a művel, melyre csak egyetlen jelző méltó: gyönyörű. A hétpecsétes könyv az Új Testamentumból meríti témáját, nevezetesen János apostol jelenéseiből: „Ezek után látám, és íme egy megnyílt ajtó vala a mennyben ... és üle valaki a királyi székben ... és láték annak jobb kezében egy könyvet, amely be volt írva belül és hátul, és le volt pecsételve hét pecséttel..." pontosan úgy. ahogy azt Albrecht Dürer is megörökítette 1498-ban a korának hangulatát tükröző és Apokalipszis néven ismertté vált 15 Ívből álló csodásán szép és kifejező fametszetsorozatában is. Az Apokalipszis könyve, ez a vádirat az elnyomók és leigázók ellen, valamikor az első században keletkezett, mikor a Római Birodalomban éhínség és pestis tombolt, és Így az emberiség megpróbáltatásairól szól. Ez a témája Schmidt lenyűgöző oratóriumának is — fenséges és megrázó Halleluja kórusa aligha süllyed a feledés homályába —, melynek megszólaltatásához Filharmóniánk vezetősége vendégkarmestert és részben külhoni szólistákat hívott meg. A hatalmas együttes élén, régi jó ismerősünk Edgar Seipenbusch osztrák karmester állott. János evangélista hatalmas szólamát a Wagner-tenor, Wolfgang Müller-Lorenz szólaltatta meg, az Úr hangját pedig Theo Adam. A cselekményt kommentáló további szólista-kvartettben a hazai színeket Peter Mikulás és a szárnyait próbálgató ifjú tenorista, Ludovit Ludha képviselte nagyszerűen a nemzetközileg elismert Carmen Reppel és Marga Schiml oldalán. Vladimír Rusó pedig a két hatalmas közjáték tolmácsolásával ismét tanújelét adta, hogy jogosan tartozik élvonalbeli orgonistáink sorába. VARGA JÓZSEF és mint a neve is mutatja vadászatra használták. Közép- és Belsö-Ázsia nomád népeinél, s így a régi magyarságnál is, egészen a késő középkorig kedvelt szórakozás volt a szelídített ragadozó madarakkal való vadászat. A vadászsólymokat oly nagyra becsülték. hogy fejedelmi ajándékul is küldték az uralkodóknak. Például az erdélyi fejedelmek évente tizenkét vadászsólymot küldtek a szultánnak ajándékba. A régi népek a sasokat és sólymokat a bátorság, a villámgyors cselekvés és éleslátás mintaképeinek tekintették. Emiatt előszeretettel adták a Turul nevet kiváló fejedelmeknek, bátor harcosoknak. A török népek történetében két kiváló fejedelem viselte a Turul nevet, mely törökül Tughrul alakban maradt fenn. Az egyik volt Tughrul bég (998—1068) a Szeldzsuk Birodalom megalapítója, a másik Ertughrul bég (1198—1288) az Oszmán Birodalom alapjának megvetője. A Tughrul (olvasd: Túrul) szó nőstény vadászsólymot jelent, az Ertughrul pedig him vadászsólymot. A név alapszava a tughur (toghur) ige, jelentése: szülni, világra hozni. Az -ul névszóképzö felvétele alkalmával azonban a tughur ige hangzókivetövé válik: tughurul helyett tughrul lesz a képzett szó. (Mint pl. a magyarban: dolog-dolga, tükörtükre stb). A név eredeti jelentése tehát: „az, aki szül", vagyis anya, édesanya; Ertughrul pedig apa, édesapa. BLASKOVICS JÓZSEF Februári történet VILIAM PLEVZA KÖNYVÉRŐL Sajátos műfajú könyv Viliam Plevza: Februári történet című, a napokban magyarul is megjelent kötete. A mű tudományos igénnyel íródott, de szoros értelemben nem tekinthető sem monográfiának, sem tanulmánynak. Nélkülözi a monográfiákat és a tanulmányokat jellemző és néha már-már szinte olvashatatlanná tevő — gyakran a tárgyalt téma szövegénél is terjedelmesebb — jegyzetanyagot. Mindez természetesen nem csökkenti a kézirat értékét és hitelességét. Az „agyonjegyzetelés” mellőzése azt eredményezte, hogy a kötet monográfia, illetve tanulmány helyett inkább történelmi riport, vagy regényes korrajz. Ám a Februári történetet bármilyen műfajba soroljuk is, a kötet hiteles, tárgyilagos és rendkívül sok új ismeretet nyújt a februári győzelmet megelőző időszak eseményeiről és a kor politikusairól. Árnyaltan, egyben meggyőzően mutatja be az egykor elhallgatott, vagy csak nagyon egyoldalúan tárgyalt cseh és szlovák politikusok (köztük Eduard Benes) tevékenységét, emberi és politikusi magatartását. Abból a, szerintem nagyon helyes, felismerésből indul ki, hogy súlyos és megbocsáthatatlan hibát követnek el azok, akik a történelemből kiiktatnak egyes embereket, személyiségeket, vagy pedig szidalmazzák őket csak azért, mert az övékétől eltérő politikai irányvonalat követtek, más volt a világnézetük, szokatlan eljárásmódot alkalmaztak. Igaza bizonyításaként azzal a találó hasonlattal érvelt, hogy a helytelen, oktalan fairtást az erdő csak évtizedek múlva heveri ki. Ugyanaz a helyzet akkor is, ha az embereket. a személyiségeket próbáljuk a történelemből kitörölni. A szerző álláspontja szerint az „oktalan irtást" egyetlen önmagát becsülő nemzet, egyetlen szilárd alapokra támaszkodni kívánó állam sem engedheti meg magának, hiszen az emberi civilizáció kincsestára elsősorban a valóban kimagasló személyiségek szellemi gazdagságából, történelmileg és osztályszempontból determinált tevékenységükből. működésük eredményeiből tevődik össze. Viliam Plevza világos okfejtéssel bizonyítja : Eduard BeneS esetében sem lehet elvitatni, hogy valóban következetesen törekedett a burzsoá demokrácia szabályainak és törvényeinek megtartására eszmei ellenfeleivel szemben is. Kétségtelen, hogy a burzsoá demokratikus hagyományok pozitív irányzatának legkiemelkedőbb alakjai közé tartozott. Ha személyiségét átfogóan akarjuk értékelni, nem szabad, hogy megtévesszen a szlovák kérdéssel kapcsolatos sajnálatos magatartása sem. Benest a cseh burzsoá emigráns körök joggal tekintették nemcsak a csehszlovák államiság élő jelképének, hanem olyan személyiségnek is, aki képes egységbe tömöríteni az ellenállási mozgalom valamennyi csoportját és a világ demokratikus közvéleménye előtt helyreállítani Csehszlovákia tekintélyét. A várható fejlődést, különösen nemzetközi viszonylatban nemcsak megfelelő pontossággal, hanem jó előre. fel tudta becsülni, ám a legerősebb fegyvere nemegyszer a legnagyobb gyengéje lett. Eduard Benes taktizálása, manőverei megrendítették az emberek bizalmát a londoni csehszlovák kormány szándékainak becsületességében, környezetében pedig — saját táborán belül is — szükségszerűen veszélyes intrikák és színfalak mögötti mesterkedések forrásává váltak. A háború után, itthon, rendkívül következetes volt a liberális és az evolúciós koncepció alkalmazásában, a kormányválság polgári demokratikus megoldásának megfogalmazásában. Megértette azoknak a forradalmi változásoknak az elkeni tret etlenségét, amelyekkel személyesen nem értett egyet s politikusként nem azonosulhatott. Miután kimerítette az ellenállásnak a politikai polgári demokratikus értelmezéséből eredő lehetőségeit és eszközeit. egyszerűen visszalépett, szabaddá tette az utat a politikai harcban győzelemre jutott erők előtt. Szerepének lényegét Viliam Plevza igy összegezte: „Képes volt önként kitérni a forradalmi erők útjából, s ezzel a haladást segítette elő." A kötet a februári győzelemhez vezető események láncolatával összefüggésben külön fejezetben foglalkozik a magyar kérdéssel Az 1945 és az 1948 közötti — a csehszlovákiai magyarok szempontjából igen nehéz — időszak elemzését arra a közismert történelmi tényre építi, hogy az a koncepció, amely szerint a német és a magyar kisebbséget a második világháborúban játszott szerepe miatt kollektív felelősség terhelte, s ezért az új köztársaságot mentesíteni kellett a kisebbségektől, a Benes vezette burzsoá emigráns körökben született meg. Hogy a burzsoá és kommunista emigránsok vezetői e kérdésben megállapodásra, illetve közös platformra jutottak, annak tulajdonítható, hogy a széles fasisztaellenes nemzeti front kialakításakor a burzsoázia híveinek és a kommunistáknak közösen kellett fellépniök és számolniok kellett a csehszlovák ellenállási harc súlyával a fasisztaellenes koalíción belül. Persze, a kitelepítés elvének elfogadása, amely később a magyar kisebbség esetében lakosságcseréhez vezetett, egymaga nem oldotta (nem oldhatta) meg a problémát. A szerző arra is utal, hogy „A németek és magyarok esetleges fasisztaellenes aktivizálódása teljesen új szempontból vethette volna fel a kérdést. Ilyesmire azonban nem került sor." Kiemeli azt is, hogy a német és a magyar kisebbséggel szembeni eljárást, amelyet 1945 tavaszán a kassai kormányprogram fogalmazott meg (e program a nemzeti és demokratikus forradalom reális programja volt) része lett a csehszlovák állami politikának, amelynek megvalósításán a Nemzeti Front valamennyi tömegszervezete fáradozott. A kassai kormányprogram Vili. fejezete szerint: ,A csehek és a szlovákok áldatlan tapasztalatai a német és a magyar kisebbséggel, amelyek nagy részben engedelmes eszközeivé váltak a külső hóditó politikának, s amelyek közül főleg a csehszlovákiai németek egyenesen felkínálták magukat a cseh és a szlovák nemzet elleni megsemmisítő hadjáratra, erőteljes intézkedésekre kényszeríti a megújított Csehszlovákiát. A köztársaság nem akarja és nem fogja üldözni a lojális német és magyar nemzetiségű polgárait, főleg azokat nem, akik a legnehezebb időkben hűek maradtak hozzá. A bűnösökkel szemben azonban szigorúan és kérlelhetetlenül fog eljárni, ahogy ezt megköveteli nemzeteink lelkiismerete, számtalan vértanú szent emléke, a jövő nemzedékek békéje és biztonsága ..." Viliam Plevza azt az álláspontot képviseli, hogy a baloldali erők előtt bármiféle eltérés a kassai kormányprogram szigorú rendelkezéseitől azzal a veszéllyel járt volna, hogy a kormányban helyet foglaló burzsoá politikusok a cseh és a szlovák nemzeti érdekek feladására irányuló próbálkozással vádolják meg őket. A szerző szerint: „A német és a magyar kisebbséggel szembeni akkori fellépéssel kapcsolatos jelenségek és események értékelésekor döntő kritériumnak a forradalmi folyamat logikáját kell elfogadni." Szlovákia Kommunista Pártja és a szlovák nemzeti szervek a csehszlovákiai magyarok problémáit 1945 végén az adott körülmények között igyekeztek megoldani. A kötet idézi Ladislav Novomeskyt, aki 1945. augusztus 14-én az SZLKP KB Elnökségének küldött levelében így ír: „Minthogy nincs kilátás arra, hogy az iskolaév kezdetéig lényeges változások következnének be a szlovákiai magyar lakosság helyzetében, s nem várható az sem, hogy az iskolaév kezdetéig megindul az általunk javasolt lakosságcsere, újból megfontolásra ajánlom a szlovákiai magyar gyerekek oktatásának kérdését... a modem pedagógiai tudomány a gyermekek anyanyelvi oktatását hirdeti... biztosítani kell számukra az oktatást, ahogyan dolgozó szüleiknek biztosítjuk az élelmiszeradagokat, a lakást, stb." Ladislav Novomesky, Szlovákia Kommunista Pártjának vezetőségi tagja és számos más hozzá hasonlóan gondolkodó ember tudta és őszintén remélte, hogy az egymástól elidegenedett, torzsalkodó. egymással véres háborút is vivott közép-európai nemzetek népeinek érdekét csakis az új rendezés és a kölcsönös megértés szolgálhatja. Az új rendezést nálunk az 1948. február 25-én aratott februári győzelem tette lehetővé. A nyolc fejezetből álló Februári történet című kötet epilógusa hosszan idézi, hogy a februári győzelemnek milyen jelentőséget tulajdonított Klement Gottwald. Gustáv Husák és Ladislav Novomesky. Összegezésképpen leszögezi, hogy Csehszlovákia dolgozó népének győzelme kezdete volt a mélyreható gazdasági, szociális és politikai változásoknak, a cseh és a szlovák nemzet, valamint a köztársaságban élő nemzetiségek szocialista távlataihoz kötődő legszebb eszmények megvalósításának. Viliam Plevza munkáját Dósa László és Gály Iván fordította magyarra és a Pravda Könyvkiadó jelentette meg. BALÁZS BÉLA 11