A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-20 / 4. szám
HÉTVÉGE A. Kanyevszkij Kölcsön minden szinten Valaki kitalált egy remek dolgot: minden kerületben vegyes kölcsönzőt nyitott, ahol bárki kölcsönözhet férjet, feleséget, apát, anyát vagy testvért, mint másutt televíziót. Ráadásul igen előnyös feltételekkel. A kölcsönző felelős a minőségért, az alkatrészcsere pedig ingyenes. Ha pedig valaki kifizeti a teljes árat, akkor végleg az övé lehet a megkedvelt kölcsöntárgy. A többség gyerekeket kölcsönöz. Miért ne? Ezekben a kölcsönzőkben a gyerekeket készen kapják, ráadásul garanciával. A gyerek manapság hiánycikk, így hát nem elegendő csupán feliratkozni a várakozók listájára, hanem még protekciót is kell szerezni valamelyik kölcsönző vezetőjénél. A negyvenévesnél fiatalabb férjekből is sok elkel, és jó néhányan keresnek olyan leánytestvért, aki hajadon ... A szülök iránt viszont nem mutatkozik érdeklődés. A kölcsönzők hiába csapnak nekik reklámot, még az árukat is lejjebb szállították — még így sem fogynak. A szülők: a kölcsönzők elfekvő árui. Nagymamákat és nagyapákat már jóval szívesebben vesznek kölcsön, először is azért, mert a régiség manapság újra divatba jött, másodszor pedig azért, mert így már van valaki, aki törődik a gyerekekkel. Sokan teljes készletet vesznek kölcsön: nagymamát és nagypapát unokákkal együtt... Minden a legmagasabb színvonalon van megszervezve. Aki például feleséget akar kölcsönvenni, a legjobb műszaki színvonalú, legújabb között válogathat. Ha kiszemelte a megfelelő modellt, megkapja a használati utasítást is, azután aláírja, amit kell, kifizeti az első részletet és máris hazaviheti a feleséget. A kölcsönzési idő első hónapja alatt a műszerész mindennap házhoz megy, amikor azonban az ügyfél már egyedül is tudja használni a kölcsönvett modellt, akkor csupán néha vizsgálja meg, és időnként generáljavítást is végez. Ha a kölcsönvett beren-A nagymama mosogat. Ötévesnyi unokája elmerülten játszik. Színes műanyagkockákból hatalmas tornyot épít. Elégedetten nézegeti művét, azután belerúg és a torony öszszedöl. így megy ez már jó órája. A fiúcska lassan unni kezdi a játékot, a nagymama meg a mosogatást. A gyerek odasündörög nagymamihoz és elmeséli, a múltkor Sanyikáéknál voltak anyuval meg apuval. Sanyikáék nagyon szép lakásban laknak és annyi ott a játék, mint égen a csillag. Jánoska ezt a hasonlatot nagymamától tanulta, azóta gyakran használja. Jánoskáék eléggé gyakran találkoznak Sanyikáékkal. mert a Jánoska apukára jó barátja a Sanyika apukájának. Iskolatársak voltak valaha. Jánoska mindig sokat beszél Sanyíkáékról, szinte mindent tud róluk. — Tudod, nagymama, a Sanyika apukája, a Dezső bácsi építi azokat a nagy házakat... azokat a tornyos házakat... — Toronyházakat — helyesbít nagymama. — Igen, igen. Azokat a toronyházakat, ott a Duna mellett... Mert Sanyika apukája mérnök ... építő mérnök... — Talán építészmérnök. — Az — bólint a fiúcska. dezésben hiba keletkezik, a kölcsönző megbízottja elviszi és újat hoz helyette. Az okos ügyfél a kölcsönzési határidő lejárta előtt néhány héttel hibát fedez fel a berendezésben, panaszt tesz a cégnél, és új példányt követel... Jól teszi! Ugyan minek bajlódjon a régivel, amikor időközben annyi újabb és még jobb modell van! Őszintén szólva, magam is elhatároztam, hogy kicserélem a feleségemet. Amikor annak idején beszereztem, új volt, sok mindenre alkalmas, szünet nélkül napi tíz órát dolgozott. Most azonban minduntalan felmondja a szolgálatot valamelyik alkatrésze ... Kontakthibák is támadtak ... Valamikor színes volt, most azonban már csak fekete-fehér .Ö azt mondja, én állítólag nem bántam jól vele ... Badarság! Az egyik szomszédomnak tegnap szállították az új feleségét: a legújabb modell, eredeti külföldi csomagolásban. Ilyet csak az szerezhet, akinek protekciója van, de hát én is tudom, kinek kell fizetnem azért, hogy rendes árut kapjak, ne pedig holmi vacakot. Éppen ilyesféle terveket szövögettem, amikor hirtelen belépett a feleségem, és vele együtt két szállítómunkás. — Érted jöttek — közölte a feleségem. Magyarázatképpen pedig hozzátette: — Kicseréllek, fiacskám. Te mindig horkolsz, folyton köhögsz, és már semmi hasznom sincs belőled. Találtam magamnak egy új modellt: a hangja élénk, hamar felhevüi. jól reagál, és még etetnem sem kell — elemekkel működik. Éreztem, hogy kivisznek a lakásból. — Hová visztek, fiúk? — tudakoltam a szállítóktól. — Egy másik megrendelőhöz visszük. Őneki nem kell új típus, hiszen öt is kiselejtezték. Elhasznált típust keres. És elvittek a megadott címre. Fordította: GELLERT GYÖRGY A nagymama megsimogatta unokája fejét, az meg hozzátörleszkedve fecseg tovább. — A Sanyika anyukája nagyon jó asszony. Mindig kapunk tortát, cukorkát meg pudingot. A Sanyika anyukája szakácsnő. — A fenét szakácsnő — szalad ki nagymama száján. — Titkárnő valahol. Kávét fözicskél a vendégeknek meg az igazgatójának. — Mi az a titkárnő? — Aki őrzi a hivatalt. Nem érted te még ezt, Jánoskám. A gyerek töpreng egy kicsit és kijelenti. — Az én mamácskám tanárnő. — Az. fiacskám, az ... No és tudod-e. mi az apád? — Doktor. — De nem orvos. Csak jogász. A gyerek nézi a nagyanyját. Nézi, nézi, végül kiböki. — Te meg mi vagy, nagymami? No mi vagy? A nagymama belebámul a mosogatóba, céklavörős kezével odébblök egy lábast. — Hogy én mi vagyok? — felhösödik el a homloka. — Én vagyok a cseléd. DÉNES GYÖRGY EMBERI SORSOK ... Akár a mesében, egyszer csak ott állt egy varrógép a teremben. Óriási érdeklődéssel vették körbe a gyerekek, hiszen ilyet talán még sohasem láttak. De szigorú volt a tiltás: még hozzányúlni sem szabad! Nemúgy a tanárnőnek, aki a kíváncsi érdeklődők előtt azon nyomban leült mellé, és a szemük láttára csodát müveit vele. Percek alatt anyagokat varrt össze, és ezerszinű mintákat hímzett rájuk. A fiúk több napon át feszülten figyelték a tanárnő valamennyi mozdulatát. Egy napon aztán a legjobb magaviseletű gyereket jutalomként odaültették a gép mellé. Alig egy fél óra múlva az első kísérletre befűzte a tűbe a cérnát is. Ma a csoport minden tagja varr és hímez, az intézet helyiségeit kézimunkák díszítik, a varrószakkör iránt komoly az érdeklődés ... A szóban forgó nevelőintézet tanára pedagógiai sikerként mondja el ezt a történetet. Ő maga tízévi gimnáziumi tanítás után jött az állami gondozott gyerekek közé, de — mint mondja — az itt eltöltött néhány év több maradandó élménnyel gazdagította, mint korábbi pályafutásának egésze. — A hozzánk került gyerekek fizikailag és szellemileg is elmaradottak saját korosztályukhoz képest — mondja a negyvenes éveinek elején járó nevelőtanár. — Gyakran az alapok is teljesen hiányoznak, mert család nélkül nőttek fel, illetve azokat a körülményeket, amelyek között éltek, nem lehet otthonnak nevezni. Sokan személyiségzavarban szenvednek; előfordul, hogy szellemi fogyatékosokká válnak... Aki viszont a nevelőtanári hivatást választja, az szinte naponta tapasztalja ragaszkodásukat, hálájukat, őszinteségüket, de a neveléssel járó nehézségeket is. Mert pedagógusként itt bizony toleránsnak kell lenni, és aki eredményeket akar elérni, annak minden percben szívvel-lélekkel kell dolgoznia. Hazánkban nevelőintézetekben helyezik el azokat a 10—18 éves állami gondozott gyerekeket, akik iskola- és munkakerülés, csavargás, kisebb nagyobb bűncselekmény elkövetése miatt államigazgatási eljárással gondozásba kerülnek. Az esetek túlnyomó többségében sérült gyerekek ők, akik a nevelés rendszeres folyamatából kiestek, gyakran még az egyéni életvitel alapvető normáit sem volt módjuk megtanulni. Sőt! Sokan éppen a környezetük hatására szorultak már gyermekkorukban a társadalom perifériájára. Szüleik, akik maguk sem élnek az általánosan elfogadott normák szerint, lemondtak róluk vagy — mert alkalmatlanok rá — az állam vette gondozásba tőlük gyermekeiket. A fiatalok gyakran elvadultak, cselekedeteik súlyát sem mindig képesek felmérni. Dac. ellenállás, szembeszegülés motiválja sokszor a magatartásukat. így próbálnak a környezetükkel szemben — éppen a meglévő különbségeket látva és érezve — az ő felfogásukkal „törleszteni". A társadalom viszont éppen ezért nem tekinti őket elveszettnek, mert gyermekekről van szó, akikkel törődni, foglalkozni kell; valamit pótolni abból, amit otthon nem kaphattak meg, hogy visszataláljanak az életbe. — A gyerekek azért vannak itt, hogy emberi élményben legyen részük — hallom a nevelőtanár határozott véleményét. — Célunk, hogy aki teheti, végezze el az alapiskolát. és egy szakmában is szerezzen alapismereteket. Rendkívül fontos, hogy a gyerekek természetesnek tartsák: nekik is lehet jó ruhájuk, nyáron horgászhatnak, télen szánA nagymama és az unoka kozhatnak. A fiatalok döntő többsége elfogadja a helyi normákat, ki-ki megérti, hogy mi a célja az itt töltött időnek. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy nincs gond, vagy hogy sohasem fordul elő szökés. Megtörténik itt is mindenféle, hiszen nem mindenkire hat egyformán a jó szó; nem mindig elegendő a javító szándék, olykor túl nagyok az egyéni különbségek. A nevelőintézetek tevékenységének eredményessége sok tekintetben múlik azon, vajon az itt működő pedagógusgárda tudja-e: mit szeretne elérni az ide kerülő gyerekekkel. A gyakorlat azt bizonyítja, hogy a munkára való nevelés, illetve a jó hagyományokra épülő önkormányzati rendszer továbbfejlesztése a legfontosabb. Az érkező gyerekeknek ezért elmondják, mi vár rájuk, milyen elvárásoknak kell eleget tenniük; de azt is, hogy a szüleik bármikor látogatóba jöhetnek hozzájuk. Feltéve, ha eszükbe jut meglátogatni a gyermekeiket... A tapasztalat ugyanis inkább ennek ellenkezőjét bizonyítja! Lehetséges, hogy első hallásra szinte hihetetlennek tűnik, de az új életkezdés gyakran a fogmosás. a kés és a villa használatának elsajátításával kezdődik. Ezután következhet a többi, mint például a szabadidő értelmes, hasznos eltöltése. Emellett megtanulnak például inget mosni vagy ételt főzni, hogy majd nagykorúakként — például a munkásszállókon — ne kerüljenek zavarba. Az alapfokú, indokolt esetben a kisegítő iskolai oktatást nyújtó épülettől néhány lépésre van az otthon, ahová a tanítás után „hazamennek". Itt is nevelőtanárok és gyerekfelügyelők várják őket, akik a szülőket igyekeznek pótolni. A nappali szobákban tévé. mindenütt önálló szekrények. A hálókban pedáns rend, de a részben saját kezűleg készített díszítések barátságossá teszik a helyiségeket. Természetesen, igazi otthont nem lehet idevarázsolni, ennek ellenére azonban igyekeznek megkönnyíteni a kinti világba vezető utat. Kinti világ! Kimenők, eltávozások, szabadságok adnak Ízelítőt belőle. Az itt eltöltött első hónapok után minden növendék izgalommal várja az elbocsátás pillanatát. Van, aki valóban csak kimenőre kaphat engedélyt, de olykor-olykor olyasmi is előfordul, hogy valakinek nevelőszülőkhöz, netán vissza, a saját családjába vezet az útja! A gyerekek várják is, félik is az efféle pillanatokat. Van, akit határozott cél vezet, és van, akinek rokonok segítő kezei egyengetik az utat. Mások viszont magányosak, esetleg bizonytalanok és határozatlanok, amiben az intézet megszokása, a védett környezet is közrejátszik. A valósághoz tartozik, hogy még ma is erős a fenntartás, amivel a külvilág az ilyen jellegű intézeteket, pontosabban az itt nevelkedő (avagy nevelkedett) gyerekeket fogadja. Ez óriási kár, mert ahhoz, hogy önálló útjukra bocsátva megállják majd helyüket az életben a közvetlen és a tágabb környezet megértő támogatására van szükség. Ha ugyanis csalódniuk kell az életben, akkor könnyen viszszasodródhatna a társadalom perifériájára — ahonnan sok esetben már csak egy lépés a börtönkapu ... Az intézet nevelőtanára szinte zárótételként leszögezi: — Ki merem jelenteni, itt bent nem roszszabbak a gyerekek, mint a kintiek. Beszélgetni és beszélgetni, foglalkozni kell velük. Azért, hogy érezzék, törődünk velük, szólunk hozzájuk. Az emberséges hang szinte megnyitja a szivüket. (M) 19
