A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-20 / 4. szám
Gerstner István képeiről Gerstner István (1939. január 21.) az Esztergomban született. Párkányban (Stúrovo) élő festő elsősorban a dél-szlovákiai táj ihletett tolmácsolójaként él a művészetkedvelő közönség tudatában. Festészeti tanulmányait 1960—1964 között a Nyitrai Pedagógiai Fakultáson Jelenák docens tanítványaként kezdte, majd az évek során a 19. századi orosz realista festészet, az impresszionista és posztimpresszionista hagyományok tanulmányozásával folytatta. Talán kevésbé ismert, hogy Gerstner István a festészeten kívül a képzőművészet elméleti problémáinak is szakavatott ismerője. Ezt a képzettségét előbb Prágában fejlesztette, majd 1977-ben Moszkvában művészetelméletből tudományos fokozatot szerzett. Pályája kezdetén a festészet több tematikai egységének is hódolt. Munkái között előfordult a portré, a figurális kompozíció, de úgy tűnik napjainkban festményeinek legvonzóbb csoportjába mégis a tájkép, a természeti motívum tartozik. Valószínű, hogy szülőföldje, az Ipoly, a Garam, a Duna összefolyásának területe, ez a valóban festői táj is jelentős szerepet játszott abban, hogy érdeklődését szinte kizárólagosan a tájfestészet felé fordította. Szoros kötődése a természethez motiválja azt a törekvését, hogy tájélményeit számunkra meggyőző szuggesztiv formában tárja elénk. Szinte minden évszaknak és napszaknak a természetben lejátszódó eseményeit megörökíti. Mindezt egy olyan művész ismereteivel festi meg, aki bensőségesen együtt él a tájjal, átérzi és kellőképp ábrázolja is a kiragadott természeti motívum belső öszszefüggéseit. Alkotásaiból mellőz minden zavaró részletet, a táj meghatározó elemeit festi le úgy, hogy a néző számára azonosítható legyen, de egyben emocionális élményeket is ébresszen. Gerstner István az alkotás szubjektív érzelmeket sem nélkülöző mozzanatát festészetében meghatározó jelentőségűnek tartja. Tájképei kompozíciójába hangulati elemeket kever, a leíró jellegű részek háttérbe szorításával érzelmi kötődésének kiemelését éri el. A tájmotivumokat sajátos formavilágé nak kibontakoztatásával egy minőségileg más, de meghatározott és mindig felismer hetö talajból táplálkozó realitás kialakításával tolmácsolja. Nem elégszik meg a látható, megfogható dolgok ábrázolásával, hanem az alapvető jellemzők megőrzése mellett tájrészleteit érzelmi átértékelésnek veti alá. Képeit a tiszta képzőművészeti törvényszerűségek alkalmazása, a képalkotás világos, átgondolt megformálása jellemzi. Alkotásait elemezve megfigyelhető, ahogy a festő és átfogó, nagy területet felölelő panorámától eljut az intim, kiragadott tájrészletig. A tömör kompozíció kiemeli az adott tájrészlet hangulatmeghatározó jellemzőit, felhasználva ehhez az olajfestés és a kombinált eljárások nyújtotta formai-technikai lehetőségeket. Festményeinek színei, amelyek egyre visszafogottabbak, elmélyültebbek, tájábrázolásainak egyik erősségévé váltak. Kompozícióiban a legnagyobb szerephez a szín jut, ennek segítségével építi fel a formákat, éri el a felület térhatásait. Néhol a színeket megfosztja lokális leíróképességüktöl, ezzel is fokozva munkáinak derűs, optimista hatását. S bár a rajzos elemek alkotásainál háttérbe szorulnak, a kompozíció dinamizálása, a képfelület aktivizálása néhol ennek a tényezőnek a kihasználására készteti a festőt. Gerstner István képei művészi élményt nyújtva is a természet tiszteletére szólítanak fel bennünket, emlékeztetve és segítséget nyújtva a táj szépségeinek újabb és újabb felfedezéséhez. A művésznek 50. születésnapja alkal mából a köztársaság elnöke a „Kiváló Munkáért" kitüntetést adományozta. NAGY KORNÉLIA Fotó: A Královié (1) és Mészáros József Koraősz Szőkébb pátriám Télutó 8
