A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1989-06-23 / 26. szám

AZ ORVOS VÁLASZOL Vezethetek-e terhes állapotban ? Ez a gondja P. Kálmánné j.-i olvasónknak, aki fél, hogy áldott állapotban esetleg a magzat­nak árt, ha az idegfeszültséggel járó gépko­csivezetést átvállalja a férjétől, de az is aggasztja, hogy esetleg más gépjárművek vezetőit, utasait vagy a gyalogosan közleke­dőket veszélyezteti. Nem általánosíthatunk, de a terhes nőknél valóban fennáll a balesetveszély, ami abból következik, hogy szervezetük egyre fokozódó megterhelésnek van kitéve. A növekvő mag­zat és az anyaszervezet igényei alapján meg­nő a tápanyagszükséglet s a testsúly is. Az anyaméh hónapról hónapra nagyobb teret foglal el a hasüregben s egyre inkább elö­­domboritja a hasfalat. Kezdetben-"9 hány­inger és hányás, utóbb a székrekedés tarto­zik a gyakori panaszok közé. Kellemetlen a gyakori vizelési inger. A rendes vérmennyi­ség terhes nőnél kb. 1 literrel megnövekszik, ami az egyébként is megterhelt szívre és keringési rendszerre még nagyobb munkát ró. Nagyobb oxigén- és széndioxidcsere ter­heli meg a légzőszerveket, a növekvő méh pedig a tüdő felé nyomja a rekeszt s úgy nehezíti a légzést. A terhes állapot nem betegség, nem is szerepel a közlekedési szabályzat azon pont­jai közt amelyek alapján az orvos javasolhat­ná a járművezetői jogosítvány bevonását. Ennek ellenére megfontolandó, hogy a női szervezet a terhesség negyven hete alatt nagyarányú változásokon megy át s ezek kihatnak testi mozgékonyságára, lelki világá­ra s magatartására is. Az említett kellemet­lenségek miatt a szülés időpontjának köze­ledtével már maga a terhes nő sem igen igyekszik autót vezetni. Amíg azonban meg nem kezdi terhesszabadságát, munkahelyére jár vagy közéleti tevékenységét végezve ki kell utaznia, sok esetben mégis a kormány­kerékhez kell ülnie. Ha a terhes nő közlekedési vállalat alkal­mazottja, vagy olyan munkakörben dolgozik, amely járművezetői alkalmasságot követel, az illetékes orvos feladata, hogy megítélje, vezethet-e gépkocsit. Akik magángépkocsit vezetnek, szintén kérjék ki orvosuk vélemé­nyét. Elvárható, hogy a leendő édesanyák elég felelősségtudatot éreznek magukban, hogy feleslegesen ne kockáztassanak. Szigo­rú önvizsgálattal sokan maguktól is rájönnek, hogy már nem olyan mozgékonyak és körül­tekintőek, mint azelőtt, figyelmüket állapo­tuk, magzatuk köti le, ellenben fáradéko­nyabbak, bizonytalanabbak vezetés közben. Helyeselnénk, ha önmaguktól mondanának le a vezetésről, amennyiben akár egyetlen veszélyhelyzetben csak hajszálon múlt a baleset. A terhességgel járó változások, kellemet­lenségek nem azt jelentik, hogy minden terhes nő alkalmatlan a gépjárművezetésre. Az sem volt az eddig elmondottak célja, hogy az állapotos asszonyt agyonféltse a családja és ne engedje a kormánykerékhez. A gépkocsi arra való, hogy megkönnyítse az ember életét, munkáját. A háztartási gondok, például a nagy bevásárlások, a terhessége ellenére továbbra is a nőt terhelik. S ha férje vagy más családtagjai nem segítik, miért ne tehetné meg a beszerző körutat gépkocsin? A város mögé, az erdő zöldjébe vagy a folyópartra miért ne mehetne ki autón, mely­­lyel gyorsabban jut a jó levegőre mint autó­buszon, villamoson vagy éppenséggel gya­log. Ha terhes nő ül a vezetői ülésben ügyeljen arra. hogy a kocsi műszakilag teljesen rend­ben legyen, amit azonban csak gyakori ellen­őrzés és szakszerű karbantartás biztosíthat. Amíg a kocsi jó állapotáról az autószerviz vagy valamely hozzáértő családtag gondos­kodik, a nő helyes terhességi életmóddal, táplálkozással, mozgással, nyugalommal és a túlterhelés elkerülésével biztosítsa erőnlé­tét, kiegyensúlyozottságát és jó közérzetét. Ha olvasónk a férje betegsége vagy egyéb komoly ok miatt latolgatja, hogy átvállalja a családi gépkocsi vezetését, tegye ezt kizáró­lag oly esetben, ha állapotának és közérzeté­nek ez megfelel, nem okoz vele gondot magának, s ha csupán kisebb távolságról s rövid idejű megterhelésről van szó, ami nem ismétlődik mindennapi rendszerességgel. Amennyiben aggályai vannak, hogy a veze­tés terhet és gondot okoz, átmenetileg mondjanak le a kocsihasználatról s nyilvánít­sák magukat mindketten alkalmatlanná a járművezetésre, míg gyermekük meg nem születik Df_ SZÁNTÓ GYÖRGY A Hét és az IBUSZ közös nyári képes versenye UTAZZUK KÖRÜL A BALATONT címmel a Hét szerkesztősége és az IBUSZ utazási iroda csehszlovákiai kirendeltsége érdekes, szórakoztató nyári képes versenyt indít, amelyet a 27. számunkban kezdünk közölni. Megismertetjük a Balaton történe­tét, bemutatjuk üdülőhelyeit, a körülötte levő települések kulturális és történelmi nevezetességeit. Minden olyan helyet, aho­vá az IBUSZ társasutazásokat szervez és az egyénileg utazó turisták számára is üdülési lehetőséget biztosit. A verseny nyolcfordulós és a 34. szá­munkban fejeződik be. Minden héten az ismertető cikk után egy kérdést teszünk fel az olvasónak. E kérdésre a helyes választ a verseny befejezése után egy héten belül a versenyszelvényekkel és a pontos címmel együtt kell beküldeni a Hét szerkesztősé­gébe, legkésőbb augusztus 28-ig. Akik a helyes válaszokat beküldik, azok között az alábbi díjakat sorsoljuk ki: 1. díj: Hordozható fekete-fehér tévéké­szülék 2. díj: 8 napos üdülés a Balatonnál vagy a nyertes által választott fürdőhe­lyen — két személy részére (magán­­szállás). 3. díj: Fényképezőgép 4. díj: Egy hétvége Budapesten (novem­ber 2. és december 28. között, a nyertes kérése szerint) 5. —7. díj: Táskarádió 8.—10. díj: Karóra 11.—15. díj: Táska 16.—20. díj: Egy évi előfizetés a Hétre EMBERI SORSOK A TŰZ AZ SZÖRNYŰ Az asszony hirtelen a szokatlan közfigyelem középpontjába került, s zavarában most úgy érzi: viselkednie kell... Mondatait rendre vértelen nevetésekkel zárja le, azután hirte­len könnyek öntik el a szemét, és mi, akik körülálljuk őt, sajnálkozó csendben várjuk az újabb vértelen nevetést. Közben mindannyiunk tekintete a kiégett házon pásztáz. A tető nagyobb részéről lecsúsztak a cse: repek, s a magányosan meredező, lecsupa­­szodott kémény mellett a tetőgerendák el­szenesedett csontváz-karjai roskadoznak. Az ajtó tárva, a küszöb egy helyen felszakadva. Odabenn mindent egységes mély-szürkébe öltöztetett a korom. Az ötéves kislány szobácskája akár egy verem. A falon nem maradt tapéta, a földön padló, az ablaknyilásban ablakkeret. Ami éghetett, az mind elégett. Üres a nagyobbik szoba is. A mennyezeten millió apró repedés pókhálója fut szét, s ahol megmaradt a tapéta néhány emlékfoltja, azon kormos, szennyes csurgásnyomok éktelenkednek. Fekete, bútortalan és elhagyott a konyha is, de még lehangolóbb a ház mögötti keskeny udvarsáv, ahol a házfalhoz ragasztott garázs és benne a központi fűtés kazánja állott. Azon a reggelen innen indult pusztító útjára a tűz. Kellemetlen hideg volt azon a koratavaszi napon. A família már talpon volt. Laci, a középső fiú már hat óra után elköszönt. Kézilabdázik, akár a bátyja, Tibor; és szom­bat a mérkőzés napja. Ö ilyenkor mindig korán kel s futni megy, hogy bemelegítsen ; míg a bátyja inkább otthon, gondolatban összpontosít a küszöbönálló csatára. Valika, a legkisebb gyerek azon az éjszakán a gyerek külön élő édesapjánál volt. Az asszony jelen­legi élettársa az üzletbe sietett, hogy legyen majd harapnivaló, ha megjönnek a kézilab­dameccsről. Valamennyien odakészültek: az asszony, a férfi, sőt Tibor apja, az asszony korábbi férje is, akivel a válást követően „szomszédok" maradtak. Közös munkájuk volt a ház, amit némi átalakítással kettévá­lasztottak — szétválásuknak hangsúlyt adandó. Hideg volt és ködös a reggel. — Negyed hét lehetett, amikor sötétség borult a házra. Még azt gondoltam, a na­gyobbik fiam tréfálkozik. Szóltam is neki, aztán közösen megállapítottuk, hogy nincs villany. Próbáltuk a villanyóránál visszaállíta­ni az automatát, de csak szikrázott és nem maradt a helyén. A volt férj villanyszerelő, közelebb mestert aligha tudhattak, de lakott a túlsó szomszéd­ban is szakember, az ö keresésére indultak. Az idő közben telt, és hátul, a házfal meg a garázs tőszomszédságában álló, villanyvilá­gítással is fölszerelt sufniban már az ala­csonyra ácsolt fagerendák közelébe férkő­zött a parázs. — Kimentem a konyhába. Ha sötétben is, de elmosogatok, gondoltam. De a konyhá­ban furcsa füstszag csapott meg. Gondol­tam, megnézem a szeméttartályt, hátha ki­öntöttem a hamutartó még parázsló tartal­mát. De mert ott nem találtam semmi gya­núsat, kinyitottam a spejzajtót. A nyíló ajtó­ból hirtelen ömlött a füst a konyhába. Kicsi a spejz, de már az ablakát sem lehetett látni a füsttől. Elkiáltottam magam, hogy valami ég! Rohant a nagyfiú, iparkodott a „szom­széd"-élettárs is, kezében vizesedénnyel a ház mögé, ahol tüzet sejtettek. Felpattant a sufniajtó, aztán a kazán odújának a garázsba nyíló ajtaja is. Bemenni nem lehetett és látni sem igazán, hogy mi zajlik odabent. A tom­boló tűz felé loccsantották a kevés vizet, ami természetesen meg sem kottyant az egyre merészebb lángoknak. Ekkor már mindenünnen hallani lehetett a forróság hatására szétrobbanó villanykörték durranásait. A tűz fölfelé terjedt, s meg is találta a tetőre vezető utat a gerendák eresz alá nyúló végeinél. „Valahogy értesíteni kellene a tűzoltósá­got!" — villant át az asszony agyán; de a legközelebbi telefonfülke vagy ötszáz méter­re van a háztól. Az utca egyébként kihalt volt. Szombat reggel lévén autók nemigen jártak, mindent vattás köd ült. Valószínű, hogy a környező lakók zöme még ki sem bújt az ágyból... Hirtelen senki sem tudta, mi legyen — mi­közben a ház mögött minden erejével tom­bolt a tűz. A lángok szörnyű forróságot leheltek a házra, ahol a nagy hőségtől lassú olvadásnak indultak a műanyag tárgyak, a villanykapcsolók, a csatlakozók, a különböző armatúrák. Az asszony kétségbeesetten állt a ház előtt. Tíz éve kezdték építeni bankkölcsön­ből. Azután — alighogy elkészült — a férjjel való szakítás a házat is kettészakította. A kölcsön ettől még kölcsön maradt, s az adósság most is tetemes. Ami a lángok martaléka lett, még ki sincs fizetve!... Sziréna jajdult, s a ködből kibontakozott az első tűzoltókocsi eleje. Aztán befutott a második, majd még a harmadik is. Kiderült, hogy a szomszédok közül telefonált valaki a tűzoltóknak, akik nem késlekedtek. Ekkorra azonban már a kettéválasztott ház mindkét lakrésze fölött égett a tető, égett a faszerkezetű födém, a szobákban a bútorzat, teljes egészében hátul a sufni és már a garázs is veszélyben forgott. Lobogtak a pusztító lángok, égett a fal, a télről maradt krumpli, hagyma, alma; lángoltak a ruhák, a berendezés, az emlékek. Elhamvadt á múlt és vele együtt egy kicsit a jövő is. Az asszony ma is összetörtén áll a romok előtt. Nem haragudhat a világra, hiszen minden­ki igyekezett segíteni. Hamar kiszállt a bizto­sító, szükséglakással segített a nemzeti bi­zottság, az asszony munkahelye pedig kise­lejtezett irodabútort ajánlott fel. És a gyerekek, akikkel igy is nehéz volt családi körben együtt lenni, hiszen a három gyerek — három apától származott... Nos, Valéria az édesapjánál talált menedéket, La­cit az első anyós fogadta be, Tibor pedig a másik nagymamához költözött. Persze, mindez szükségmegoldásnak jó. gesztusnak szép, ám a közös fedelet nem pótolhatja. Az asszony, a jelenlegi élettárs és a volt férj abban egyeztek meg, hogy újjáépí­tik a most még üszkös romokban heverő házat. (M-) 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom