A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-06-23 / 26. szám
AZ ATEIZMUS PRÓFÉTÁJA 200 ÉVE HALT MEG PAUL THIRY D'HOLBACH legkedveltebb olvasmányai a magyar népballadák. sötét képeiben, homályos részletekben érezni a balladák hatását. Maga is foglalkozott népballadák gyűjtésével. A csehszlovákai magyar rádióban a mátyusföldi népballadákról tartott 1937-ben előadást, bőséges szemelvényekkel tarkítva. Ugyancsak itt hangzott el (ma még csak kéziratban van) a Fehér Anna balladája című hangjátéka, melyet Nyitra vidékén gyűjtött, valamint A céh molnárnak avatja a legényt (Legényavatás a XIX. századbeli népszokások szerint) címmel helyszíni közvetítést készített a vághosszúfalusi vízimalomból. Itt a helybeli lakosok is közreműködtek. Hamarosan kapcsolatba került a Sarló mozgalommal és a Masaryk Akadémia jóvoltából megjelenhetett könyv alakban első regénye az Elfogyott a föld alóla (1935, Pozsony). Témáját a Nyitra melletti Gerencsér község fazekasainak életéből merítette. A falu alól elfogy az agyag, a házak, az utcák egyre zsúfoltabbak, a bíró, hogy segítsen a szegényeken, felgyújtatja a falut, hogy a biztosítótól kapott pénzen, új tágasabb falut építhessen a völgyben. A gyújtogatás szándékának híre kiderül, csendőrök járják a falut, a biztosító nem fizet, a falusi emberek mérgükben egymást verik, sorsuk még nyomorúságosabbra fordul. így fejezi be Sellyéi a regényt: „Eljöttem újra, hogy megborzongjak az élettől, amelyik olyan, amilyen. Eljöttem, hogy megörökítsem fajtám roppant fájását, amelyik a fejét nyomja. Ti csak lehorgasztott fejű parasztot láttok, ha látjátok a falut, de nekem a telkemet üti az étet minden ütése, ha paraszt kapja azt." Legértékesebb kisregénye Nádas házak címmel a Magyar Szóban jelent meg folytatásokban. Itt már nemcsak a leírást, a történet elmondását találjuk, hanem előtérbe kerül a lélekelemzés, a jellemábrázolás is. A kielégíthetetlen paraszti földéhséget és a szeretem drámai küzdelmét Írja meg. „A parasztság legnagyobb tragédiája az osztódó föld. Az a tény, hogy nemzedékről nemzedékre nő a parasztivadékok száma és egyre kevesebb a barázdák száma” — jegyzi meg találóan Sellyéi. Ebben az időben találkozik Móricz Zsigmonddal. És ez a barátság hosszú ideig megmarad. A magyarországi Nyugat is közli elbeszéléseit, akárcsak a Kelet Népe, a Szabad Szó, stb. Sokat ír, de mégis nehéz körülmények között él. Tüdöbaja is elhatalmasodik gyenge szervezetén, ez amolyan örökletes betegség volt a családban. A Horthy-rendszer alatt merész hangú elbeszéléseket, riportokat ír és hitet tesz az igazi emberség, a szlovákiai magyar vox humána mellett. Írásaiban leleplezi a kakastollas terrort, rámutat arra, hogy „a saját fajtabéli urak kegyetlenebb elnyomóink, mint az idegenek voltak". Legértékesebb novellája a Lelőtt paraszt a peredi sárban, amelyet a hagyatékából először Csanda Sándor közölt a Fáklyában 1955-ben. Reményét, bizakodását a legszomorúbb körülmények között sem veszti el. A tüdőbeteg optimizmusával, rendkívüli szorgalommal dolgozik, de Magyarországon nem nézik jó szemmel kommunista szellemű írásait, egyre kevesebbet közölnek tőle. Csupán egy népszokásokról szóló rövid beszámoló jelenik meg a Magyar Nemzet című napilapban. A Franklin Kiadóhoz leadott népmesegyüjteménye „véletlenül" elveszett. így ír Schöpflin Aladárnak: „Kedves uram,bocsánatát kérem a zavarásért, de szives engedelmével megkérdezem, megvan-e még a kéziratom, s mi a sorsa? S újra csak szíves engedelmével elmondom, hogy július 10-én tejár a váltóm a banknál. Kb. 20 pengőt keltene fizetnem negyedéves kamatnak, hogy irgalmatlanul el ne árverezzék két ágyamat..." A Franklinnál nem talált megértésre, kéziratainak legnagyobb részét sose látta viszont. Csak a Szabad Szó körül csoportosult népi írók: Móricz, Szabó Pál és a Munka című folyóiratban Kassák hozta te egy-egy írását. Egészségi állapota 1940-ben már válságosra fordult. Életben maradásához rendszeres szanatóriumi kezelés keltett volna és ehhez persze pénz, sok pénz. ami nem volt. 1941-ben, március 6-án halt meg. Fiatalon, harminckét éves korában. A Szabad Szó megható vezércikkben búcsúzott tőle: „Hány magyar tehetség élete tört derékban ketté, és hány nagy szándék és alkotási vágy lángolása lobbant utolsót... elvitték magukkal terveiket és álmaikat. Sellyéi is nagyot és szépet álmodott..." Öröksége megőrzéséért eddig nagyon keveset tettünk. Több kisebb munkája ma is kiadatlan. Válogatott elbeszélései, kisregényei és egyéb írásai Nádas házak címmel jelentek meg 1957-ben Csanda Sándor szerkesztésében. Ideje volna egy újabb, teljesebb Sellyéi-életmű kiadását szorgalmazni. OZSVALD ÁRPÁD Fotó: Könözsi Mostanában, a nagy francia forradalom kitörésének 200. évfordulója okán gyakran szóba kerülnek azok a szellemi folyamatok és áramlatok is, amelyek e meghatározó jelentőségű történelmi eseménysorozat számára előkészítették a talajt. Ezeket a francia felvilágosodás címszó alatt találjuk szépen rendszerbe foglalva minden valamire való enciklopédiában vagy a korszakot tárgyaló monográfiában, s hogy a francia jelző miatt se legyenek kétségeink, egy többé-kevésbé ugyanazokból a franciásan csengő nevekből összeállított listát is szemrevételezhetünk valamennyiben. Voltaire. Diderot, Rousseau. Montesquieu, D'Alembert, Button, He/vetius — ki ne ismerné e derék férfiak nevét, ki ne hallott volna már róluk ? Sőt a kissé tájékozottabbak tucatnyi további névvel tudnák bővíteni a lajstromot, s akkor még nem is szóltunk azokról a bátor és önzetlen férfiakról és asszonyokról, akik ilyen vagy olyan módon közreműködtek az új eszmék terjesztésében Franciaországban és Európa más tájain. Természetesen a feudalists társadalmi rendszert és a hatalmához és a privilégiumaihoz görcsösen ragaszkodó egyházat bíráló iratok keltik a legnagyobb visszhangot, ezek váltják ki a hatalom legvadabb dühét és csapkodását. így aligha meglepő, hogy egyik-másik munka szerzőjének valódi neve évtizedeken át rejtve marad, s hogy a nyomtatás helyéül olyan külföldi városokat tüntetnek fel, amelyek elég messzire fekszenek Párizstól. A francia felvilágosodás képviselőinek müveiben kétségtelenül a társadalomkritika a legerőteljesebb, s egyszersmind a legeredetibb is. De nem tehetne teljes a kép a filozófiai és a tudományos gondolkodást gyökeresen átalakító munkák említése nélkül, amelyekből ugyanaz a ragyogó szeltem sugárzik, mint a maradiságot és az erkölcsi züllöttséget ostorozó traktátusokból, röpiratokból. Meghökkentő talán, hogy ezek a természetfilozófiai eszmefuttatások azokra a megfigyelésekre, tapasztalatokra és kísérletekre épültek, amelyek zömében külföldi, mindenekelőtt angol, holland és németországi tudósok nevével voltak kapcsolatba hozhatók. Maga a francia természettudomány — éppen ezeknek a természetbölcseleti Írásoknak és könyveknek a megjelenését követően indult erőteljes fejlődésnek, s vált a XIX. század első évtizedeiben európai rangúvá, sőt bizonyos területeken mértékadóvá. Nincs helyem rá, hogy ezt a rendkívül összetett és izgalmas fejlődési folyamatot akár csak vázlatosan is körvonalazzam, annyit azonban mindenképpen szerettem volna jelezni, hogy ennek a szellemi mozgásnak egyik elindítója és erjesztöje volt az a férfiú is. akiről a továbbiakban szó lesz. Paul Thiry d’Holbach báró (1723—1789) eredetileg német volt. s a valódi neve Dietrich. Tizenkét esztendős korában került Párizsba, ahol egy bárói rangot viselő nagybátyja élt. Ez a derék ember gondoskodott az értelmes fiú neveltetéséről — Európa egyik legjobb egyetemén, a leidenin taníttatta —, s ö hagyományozta rá a Holbach nevet és a bárói címet is. Holbach elsősorban vegyésznek számított, ezt támasztja alá az a tény is, hogy az Enciklopédiába irt mintegy 400 természettudományi szócikkének a zöme kémiai, ásványtani és kohászati tárgyú. Lelkes és kitartó munkatársa volt tehát Diderot-nak. de a párizsi társasági életnek is egyik kedvelt alakja volt, szalonját elsősorban azok látogatták, akik nem szívesen tettek lakatot a szájukra. Ezeket az összejöveteleket a szenvedélyes vita jellemezte, ennek ellenére a felek, a legnagyobb békességben távoztak, mert ha semmiben sem értettek egyet, egy valamiben mégiscsak: a társadalom ahogy van, úgy rosszul van. Holbach sohasem rejtette véka alá egyházellenességét — de annyira azért óvatos volt, hogy vallásellenes röpiratait és értekezéseit (A leleplezett kereszténység, A napi csalafintaság, A szent ragály. A vallásos kegyetlenség, A lerombolt Pokol stb.) álnéven és Amszterdamban jelentesse meg. Haláláig nem is derült fény arra, hogy ezeknek a műveknek ő a valódi szerzője. „Az ember azért babonás, mert fél, és azért fél. met tudatlan — írja A szent ragályban. — Mivel nem ismeri a természet erőit, felteszi, hogy láthatatlan erőknek van alárendelve, amelyektől ő maga is függ, s úgy képzeli, hogy ezek vagy haragszanak rá, vagy kegyesek hozzá. Ilyenformán kapcsolatokat alakít ki önmaga s ez erők között; hol haragjuk, hol gyengédségük vagy szánalmuk tárgyának hiszi magát." A továbbiakban azt fejtegeti, hogy erre a fikcióra az ember egy olyan konstrukciót épít, amelynek súlya alatt egész élete során vergődik. Tehát az ember saját magát köti gúzsba a tudatlanságával. a téveszméivel. A következetes ateizmus szükségszerű velejárója a következetes materializmus. Holbach el is jut ehhez a gondolatmenethez, mégpedig A természet rendszere című munkájában, amely 1770- ben M. Mirabaud álnévvel. Amszterdamban látott napvilágot. Teremtőre, az eseményeket irányító természet fölötti lényre nincs szükség, állítja Holbach, mivel az anyag alapvető tulajdonsága az örökös mozgás, s ez önmagában elegendő ahhoz, hogy a világ a természet törvényei szerint működjön. Az embernek ezeket a törvényeket kell megismernie. mert ok és okozat között szigorú determináltság áll fenn. Az anyag nem semmisül meg, csupán átalakul. Végső soron a lelki jelenségek is anyagi eredetűek, az atomok, az anyagi részecskék mozgásának és elrendeződésének a függvényei. Ebben a világképben a legegyszerűbb élőlényeknek ugyanúgy megvan a helyük mint a legfejlettebbeknek, a kis porszem és a hatalmas csillag ugyanazoknak a törvényeknek engedelmeskedik. „Nyilvánvaló, hogy a világmindenség korábbi öröklótében nem volt pontosan ugyanolyan, amilyen ma — írja —, és lehetetlen, hogy jövőbeli öröklétében, ha csak egy pillanatra is, pontosan olyan legyen. Nincs módunk kitalálni, hogy a végtelen számú pusztulás és újraszületés, vegyülés és bomlás, az átalakulás, változás és átmenet végtelen sora hová vezethet. Napok alszanak ki és kérgesednek el, bolygók pusztulnak és szóródnak szét a világűrben, más Napok kigyúlnak, új bolygók alakulnak, hogy körforgásukat végezzék, vagy új utakat írjanak le — az ember predig, végtelen kicsiny prontja a Földnek, amely maga is észrevehetetlen pont a végtelenségben, azt hiszi, hogy érte teremtették a világegyetemet: a természet kiválasztottjának képzeli, örökkévalósággal kecsegteti, s a mindenség urának mondja magát!" Bölcs és ma is időszerű megállapítás, hiszen az emberiség az elmúlt két évszázad során képtelen volt komolyan venni Holbach eszmefuttatását, sőt mintha csak azért is az ellenkezőjét szerette volna bebizonyítani. De a próféták sorsa már csak ilyen. LACZA TIHAMÉR 11
