A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-06-23 / 26. szám
Hogy múlik az idő! A jó öreg Eiffeltorony a közelmúltban ünnepelte 100. születésnapját Vannak pillanatok, amikor az ész nem elegendő A Northrop B-2 Stealth bombázó készítőinek állítása szerint láthatatlan marad a radarképernyökön. Hogy valóban így lesz-e, azt még nem tudni, de hogy az ára legalább 500 millió dollár, az több mint valószínű KÖNYV A prágai Nemzeti Galéria Valahányszor országunk fővárosában járok, ha csak tehetem, ellátogatok a Hradzsinba. Vonz a kilátás, a „száztornyú" Prága gyönyörű panorámája és vonz az esztétikai élvezetet nyújtó Nemzeti Galéria képtára is. A napokban lelkes örömmel fedeztem fel, hogy a Tátrán Könyvkiadó jóvoltából kedvenc prágai képeimben ezután már itthon is gyönyörködhetek. Megjelent ugyanis — most szlovák fordításban — az a publikáció, mely a Nemzeti Galéria gyűjteménye jeles darabjainak reprodukcióit tartalmazza, amivel emberközelbe hozza e kincseket, emlékeztető élvezetet nyújtva annak, aki már eredetiben látta és megszerette őket, s felkelti az érdeklődését annak, akire még vár a személyes találkozás első élménye. Csak dicsérni lehet a Tátrán kezdeményezését, mert bizony az Odeonnál 1984-ben megjelent változat mifelénk teljesen hozzáférhetetlen volt. Márpedig ez a publikáció a tárgyalt anyag szempontjából olyan átfogó és szinte tökéletes nyomdatechnikai színvonalú, hogy minden képzőművészetet kedvelő könyvtárában jogosan ott a helye. A bevezető szöveg pontos képet rajzol a Sternberk grófok hajdani palotájában hajlékot nyert Galéria történetéről és mai anyagának tartalmi csoportosításáról. Ezt a sorrendben első kötetet követi majd a többi, így a Galéria teljes anyagából csupán két összefüggő témakört tartalmaz. A két témakör: a régi európai gyűjtemény a XIX. század elejéig, valamint a híres cseh gyűjtemény, mely ma már a Szent Vitus-katedrálison túl a gyönyörűen felújított hajdani Szent Györgykolostorban nyert méltó elhelyezést s tartalmilag a gótikus oltárképektől a barokkig terjed. A kifogástalan esztétikai kivitelezésű kötet tartalma is egyenesen arányos és három és félszáz oldalán mintegy százötven, természetesen színes képreprodukciót mutat be. Minden egyes kép bemutatása két oldalt vesz igénybe, mégpedig úgy, hogy a jobb oldali lapon van a kép reprodukciója, a bal oldalon pedig rövid, de kifejező ismertetés az alkotóról, majd pedig a kép címe alatt a kép adatai és eredetéről szóló részletes ismertetés következik, ráirányítva a figyelmet a kép tartalmára és jellegzetességeire. Maga a Galéria az itt tárgyalt európai anyagával, sem teljesség, sem érték szempontjából nem tartozik az élenjáró híres képtárak sorába. Mégis minden jelentős korszakból és tájegységről kiválasztották a „nagyok" egy-két alkotását. így találunk itt középkori orosz ikont, Tintorettót, Ribertát, a Bruegeleket, Rubenst, Rembrandtot, Dürert, Cranachot, Grecót, Goyát és az osztrák Maulbertschet, ami igazán szép és értékes látnivaló. Varga József Ryszard Kapuscinski: Futba/lháború Pár esztendővel ezelőtt jelent meg magyarul Ryszard Kapuscinski: A Császár — A Sahinsah című riportkönyve, amely Etiópia császárának, a négusnak és az iráni sahnak viselt dolgairól, valamint bukásáról, bukásának körülményeiről adott számot. Izgalmas, nagyszerű könyv volt. Most a lengyel szerző újabb könyvét vehetjük kezünkbe az Európa Könyvkiadó gondozásában, amelyből 800 példányt vett át a Madách. Kapuácinskit a szocialista tábor „repülő riportere”-ként ismerjük. Rá is szolgált erre a névre, hiszen számtalan olyan országban járt, ahol „történt valami", polgárháború, forradalom vagy két ellenséges ország öszszecsapása és más emberi színjáték. Működése Egon Ervin Kischéhez hasonlatos, de veszedelmesebb. A futballháború riportjaiban Afrikába, Dél-Amerikába, Ázsiába kalauzol bennünket, ahol rendkívüli körülmények között írja tudósításait. Sokszor a véletlennek köszönheti, hogy életben marad. „Egy hónap alatt öt országon utaztam át-. Ezek közül négyben rendkívüli állapotot hirdettek ki. Az egyikben — akkor mozdították el az elnököt, a másikban — csak a véletlennek köszönhetően maradt a helyén, a harmadikban — az államfő nem meri kitenni a lábát hadserege által őrzött rezidenciájából. Két parlamentet feloszlattak. Sok tucat embert öltek meg a politikai harcok során ... Ötszázhúsz kilométeres úton huszonegyszer volt ellenőrzés és négyszer motoztak meg” — írja a szerző. Járt Nigériában, Etiópiában, Ghánában, Grúziában, Hondurasban és másutt. Éhezett, szomjazott, szenvedett, de sosem adta fel úticélját, körötte golyók süvítettek, gránátok robbantak, megmarták a skorpiók, többször az utolsó pillanatban csúszott ki valamilyen halálos gyűrűből. 1969-ben. amikor kitört Salvador és Honduras között a futballháború, Honduras fővárosában, Tegucigalpában tartózkodott. Elképesztő háború volt, soksok falut és kisvárost elpusztítottak, feldúltak mindkét oldalon, százszámra ölték meg az embereket a vesztes labdarúgó-mérkőzések miatt, amelybe a két ország közötti ellentét is belejátszott. Kapuscinski riportkönyve izgalmasabb minden regénynél, hiszen történeteit az élet produkálta, az életnél pedig nincs nagyobb regényíró.-Dénes-SZÍNHÁZ Macbeth Verdit sokat foglalkoztatta Shakespeare drámaköltészete. Tűnődött a Learen, a Hamleton. a Viharon, mígnem 1846 nyarán boldogan ragadta meg a firenzei Pergola Színház ajánlatát, hogy Írjon operát a Macbethböi. A bűnösen nagyravágyó asszony és a bűnös nagyravágyásba belesodort férfi kettős konfliktusa az elsősorban prózai színpadon igazi (ha úgy tetszik: vértöl csöpögő) dráma; ám Itália legnagyobb operaköltöje biztos ösztönnel ismerte fel e mű zárt szerkezetében, lavinaszerűen gördülő cselekménysodrában a zenés dráma számára rendkívül alkalmas anyagot. Verdi életművének méltatói az „átmeneti" jelzővel szokták illetni a Macbeth partitúráját, ahol valóban van néhány könynyed hangú, olvadékonyabb ritmusú részlet — de ezek csupán csekély engedmények azokhoz az élesen kimetszett karakterekhez, félelmetes víziókkal teli drámai csúcspontokhoz képest, amelyekkel az alkotó ebben az operájában is lenyűgözi hallgatóit. A bratislavai Szlovák Nemzeti Színház operaegyüttese kereken húsz év után tűzte ismét műsorára Verdinek ezt az operáját. Az új betanulás rendezője: Július Gyermek a műsorfüzetben eléggé hosszasan fejtegeti a műről vallott nézetét, hangsúlyozva annak maiságát és gondolati aktualitását, utalva egyben arra, hogy Shakespeare a Macbethben is minden időkre szóló parabolában ítélkezik mindenféle önkény, jogtiprás és hatalomvágy fölött. A rendező becsületére váljék azonban, hogy a színpadon nem(csak) Shakespeare példázatával találkozunk, hanem figyelmét a Verdi-zenére, a Verdi te-HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK remtette jellemek megformálására, a nagy képtablók drámai szerepére összpontosítja, s nem egy mozzanatot frappáns fényeffektussal is felerősít. A jól funkcionáló díszletet Vladimír Suchánek, a cselekmény hitelét erősítő kosztümöket Helena Bezáková tervezte. Az előadást Dusán Stefánek dirigálja, akinek szuggesztív, minden zenei részletet kidolgozó vezénylése nyomán a zenekar játékában fölfénylik a muzsika valamennyi színe és derűje. A bratislavai operaház egyre javuló színvonalát dicséri, hogy a látott előadáson szinte valamennyi szerep megfelelő megszólaltatóra talált. A címszerepben Frantiéek Caban igazi hösbariton. A Lady szerepében Magdaléna Blahusiaková hangban és játékban egyaránt hitelesen ábrázolja a démoni asszony alakját hatalomvágyának fellobbanásától, gyötrö lelkiismereti válságain át a tébolyig. Peter Mikulás és Jozef Spacek ismert hangszépségét sallangtalan színészi játékkal társítja Banquo figurájában. Biztos pillérei az előadásnak Ludovít Ludha (Macduff), A/o/z Harant (Malcolm) és Bastislav Uhtár (Orvos). Aki szereti Verdit, nyilván örül a ténynek, hogy ezt a kitűnő müvet ismét látni, hallani lehet a Szlovák Nemzeti Színházban. Miklósi Péter HANGLEMEZ Ez a divat A szórakoztató műfaj kitűnő nosztalgialemezét készítette el nemrég Komár László, aki ugyan nem sok vizet kavar a magyar popéletben, mégis személyiség. Úgy a maga oldaláról, saját szemszögéből nézve egészen érdekes világot épített fel, melynek azonban sajnos sokszor nincsen váza. Nem, szó sincs ide-oda kapkodásról vagy felszíneskedésröl, csupán azt nem értem, mi a célja ennek a nagylemeznek. Mintegy hat év (1957—1962) zenei stílusainak röpke összefoglalása, illetve újjáélesztése harminchét percben, kisebb-nagyobb hiányosságokkal. Ha valaki azt hiszi, hogy ez a hanganyag maximális mértékben kielégíti a „régi zene" kedvelőit, az nagyon téved. Komár Laci valahogy még mindig nem tudja, hogy mit csinál és nem tudja, hogy mit kellene csinálnia. Jó, ha valakinek kell ez a lemez, hát vegye meg! Elvégre ö fizet érte, ö hallgatja majd. De mégis! Mi ez? Egyveleg Komár módra valahonnét a hatvanas évek elejéről, esetleg régi zenei stílusok új hangzású feldolgozása? Nem tudom. Nem tudom, annak ellenére, hogy egymásután háromszor hallgattam le mindkét oldalt. A főételt ugyanis fűszerek és körítés nélkül voltam kénytelen megenni, de megemészteni már nem tudom. Mert még mindig szól a „Pesti Gigolo", a „Jó éjszakát kedvesem", a „Melodie d'Amour", az „Amikor virágba borulnak az almafák", a „Mambo Italiano" és száguld az „Alfa Romeo", meg hallom az „lstambur’-t, a „Halló lrén”-t és a „Hé, taxi"-t. De hiába szól a zene, kiábrándító ez az egész. Hol van az önmegvalósítás, a tehetség kibontakozása, hol van az egyéniség, hol a kemény munka? Hol van Komár Laci? Talán nincs is ... Koller Sándor 9
