A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1989-06-09 / 24. szám

ACSEMADOK ÉLETÉBŐL fesztiválra eljut, az győztes. De győztes az is, aki „csak" a járási, vagy a kerületi fordulóig jutott el. A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultu­rális Szövetsége nemrégiben, 1989. március 5-én ünnepelte megalakulásának 40. évfor­dulóját. A Csemadok amatőr művészeti tévé-ÚJRA ITT VAN A dologtól teli napokban észre sem vesszük, mennyire múlik az idő. Csak egy-egy rendez­vény előkészületei jelzik, újra eltelt egy év. Bizony, már egy esztendő eltelt azóta, hogy a Duna Menti Tavasz szereplőinek tapsolhat­tunk, meghálálva élményt nyújtó teljesítmé­nyüket. Igaz, a műsorok inkább az iskolások igényeit elégítik ki elsősorban, de a felnőtt szemlélő a színpadon nyújtott teljesítmény mögött ott látja a felkészülés minden fára­dalmát, nehézségét. Néha csalódások, vélt sérelmek, indiszpozíció, vagy túl nagy lám­paláz okozta gyengébb szereplés, vagy épp a siker örömmámora befolyásolja egy picit a csehszlovákiai magyar gyermekszínjátszók és bábosok, valamint a vers- és prózamon­dók I—III. kategóriája központi versenyének résztvevőit. Igaz, fődíj csak egy van. viszont alibizmus nélkül mondhatom, hogy aki erre a kenységének szerves része a gyermekszin­­játszás, bábozás, vers- és prózamondás. Az idén már 14. alkalommal valósul meg ennek a mozgalomnak központi rendezvénye, a Duna Menti Tavasz. Az előző évfolyamok tapasztalataiból okulva a főrendező, a Csemadok Központi Bizottsága a társrendezőkkel karöltve két helyszínen, Dunaszerdahelyen (Dun. Streda) és Nagymegyeren (Calovo) rendezi az idei fesztivált. A résztvevők az egész rendezvény ideje alatt jelen lesznek a Duna Menti Tava­szon, ami jelentősen emeli a fesztivál hangu­latát. értékét és pedagógiai küldetését. Az együttesek láthatják egymás műsorait, hi­szen minden csoport kétszer lép színpadra. Egyszer a versenyben és egyszer pedig ver­senyen kívül. A versenyelőadásokra délelőtt, a versenyen kívüliekre pedig délután kerül sor. így a dunaszerdahelyi és a nagymegyen közönség minden előadást láthat. A fesztivál 1989. június hetedikén, szer­dán kezdődik és június tizenegyedikéig tart, műsora a következő: június 7. — Dunaszerdahely 09.00 — Koszorúzás, a város kulcsának átadása 09.15 — Megnyitó 10.30 — A vers- és prózamondók versenye a városi művelődési központban és a zeneis­kolában 15.00 — A verseny értékelése, díjkiosztás (vmk) június 8. — csütörtök helyszín Dunaszerdahely. vmk 10.00 — Szabó Éva: Hófehérke és a beat törpe, a lévai (Levice) Dömdödöm színjátszó csoport előadása — Devecseri László: Az elátkozott boszor­kány, a Füleki (Filakovo) Alapiskola és az üzemi klub Zsibongó sz. cs. előadása — Kovács Magda: Én, a csillagbognár, a Szarvai (Rohovec) Alapiskola és helyi műve­lődési központi Csibészek bábcsoportjának előadása — Urbán Gyula: Minden kisegér szereti a sajtot, a Dunaszerdahelyi Komensky utcai alapiskola sz. cs. előadása 14.00 — Mezei Júlia: A pofon, a hetényi (Chotín) Alapiskola sz. cs. előadása helyszín: Nagymegyer, vmk 14.00 — Skvareniak Mária: Döbrögi a lu­das!, a Buzitai Alapiskola és a helyi műv. központ Jóbarátok sz. cs. előadása Janikovsky Éva: Kire ütött a gyerek?, a Rozsnyói (Roznava) Alapiskola Mandikó sz. cs. előadása — Kolontos Palkó, a Párkányi (Stúrovo) Alapiskola Nevenincs bábcsoportjának elő­adása — L. Baum: Óz. a nagy varázsló a Párkányi Alapiskola Csángáló sz. cs. előadása 16.30 - FÓRUM 19.30 — Tábori műsor június 9. — péntek a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Köz­pontban: pedagógiai bábjáték helyszín: Nagymegyer, vmk 09.00 — Mezei Júlia: A pofon 10.30 — F. Salten: Bambi, a Marcelházai (Marcelová) Alapiskola és hmk Prücsök báb­csoportjának előadása — Az aranypók, a Komáromi (Komárno) Béke utcai alapiskola és a szakszervezetek művelődési központja Napsugár bábcso­portjának előadása — Benedek Elek: Táltos Jankó, a Nagyme­gyeri Alapiskola színjátszó csoportjának elő­adása — Benedek-Kormos: Macskák, egerek har­ca, az Alistáli (Hrobonovo) Alapiskola Csip- Csirip sz. cs. előadása 16.30 — FÓRUM 19.00 — Tábori műsor június 10. — szombat helyszín: Dunaszerdahely, vmk 10.00 — Döbrögi a ludas!, a Buzitai Alapis­kola — Kire ütött a gyerek? Mandikó — Kolontos Palkó, Nevenincs — Óz, a nagy varázsló, Csángáló 14.30 — Bambi, Prücsök — Az aranypók — Táltos Jankó, Csigabiga — Macskák, egerek harca, Csip-Csirip helyszín: Nagymegyer, vmk 14.00 - Hófehérke — Az elátkozott boszorkány. Zsibongó — Én, a csillagbognár. Csibészek — Minden egér szereti a sajtot. Százszor­szép 16.30 - FÓRUM június 11. — vasárnap helyszín: Dunaszerdahely, vmk 10.00 — Michal Hraska bábművész előadá­sa — ORIGO (a magyarországi vendégegyüttes) előadása: Felhőtlen (musical) Jó szórakozást ígér tehát a gyerekeknek az idei, a 14. Duna Menti Tavasz rendezvényso­rozata. Reméljük, hogy a lelkes nézők az előző évekhez hasonlóan lelkes tapssal kö­szönik majd meg a szereplőknek az élményt nyújtó előadásokat. HABAN OTTO, a Csemadok KB titkára GOMBASZÖG '89 A Csemadok Központi Bizottsága, a Bratislavai Népművelési Intézet, a Kelet-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság és a Kerületi Népművelési Központ, a Rozsnyói Járási és Városi Nemzeti Bizottság, a Rozsnyói Járási és Városi Népművelési Központ, a Csemadok Rozsnyói Játási Bizottsága, Városi és a Csemadok Szalóci Alapszervezete a szlovák nemzeti felkelés 45. és a Csemadok megalakulásának 40. évfordulója jegyében megrendezi a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók XXXIV. Országos Kulturális Ünnepélyét Gombaszög — '89 néven MŰSOR: 1989. június 24. — szombat 15.00— 16.30: — Csak fiataloknak! — fellép egy hazai könnyűzenei együttes 16.30—17.00: A néprajzi kiállítás megnyitása — Nyitra-vidék tárgyi néphagyománya 17.00— 19.00: — Barátaink üdvözlete cimü műsor és a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók ümepi nagygyűlése. Közreműködnek a külföldi és hazai vendégegyüttesek: a Mezsgorie Folklóregyüttes Ukrajnából, Folklóregyüttes Lengyelországból, a Semmelweis Orvostudo­mányi Egyetem (SOTE) táncegyüttese Magyarországról, a Radosf folklóregyüttes Ruzombe­­rokból. az Ifjú Szivek MDTE és a Szőttes Népművészeti Együttes Bratislavából 20.00— 22,30: — A Magyar Néphadsereg Honvéd Művészegyüttesének kétrészes műsora: a) Néptáncaink gyöngyszemei — táncképek b) Kocsonya Mihály házassága — táncszínház Közreműködnek: az együttes népi zenekara. Szalai Antal vezetésével és a Hegedűs hagyományőrző zenei együttes. Szólisták: Szvorák Katalin, Kolozsvári Katalin, Gerdesits Irén, és Balogh Márton. Művészeti vezető: Novák Ferenc, Liszt-díjas érdemes művész. 23.00 —02.00: — Táncház a berzétei művelődési házban. Házigazda a Csemadok Berzétei Alapszervezete, valamint a Szőttes és a Csallóközi táncegyüttes 1989. június 25. — vasárnap 9.30— 10.15: — A Felszabadulási emlékmű koszorúzása és menettánc — Rozsnyó, Bányászok tere. 11.00— 13.00: — Gyermekek a gyermekeknek — Gombaszögi Szabadtéri Színpad. Fellépnek: az ONF '89 nagydíjas gyemnektánccsoportjai, a Duna Menti Tavasz győztes gyermekszínjátszó csoportja, a Gemercatá dobéinál szlovák gyermekfolklórcsoport és a VII. Csengő Énekszó országos verseny győztes gyermekkórusa 13.30— 14.30: — Nótacsokor — A Magyar Néphadsereg Honvéd Művészegyüttese népi zenekarának és szólistáinak előadása. Közreműködik Kovács Apollónia. Vezető prímás: Szalai Antal 15.00— 18.00: — A fáklya jegyében — ünnepi népművészeti műsor. Fellépnek: a komáromi Hajós, a nagyidai llosvai, a somorjai Csalló. a dunaszerdahelyi Csallóközi, a szinaí Rozmaring, a fülekpüspöki Palóc, a rozsnyói Búzavirág, a borzovai Árvalányhaj. a budapesti SOTE, a ruzomberoki Radosf, a kárpát-ukrajnai Mezsgorie tánc- és folklóregyüttesek, az ONF '89 győztes gyemnektánccsoportjai, a nagycétényi férfi éneklőcsoport, valamint a Szőttes és az Ifjú Szívek táncegyüttesek 18.00— 19.00: — Vidám esztrádműsor. Közreműködnek: Korda György, Balázs Klári. Műsorvezető: Antal Imre 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom